IGNACY KARPOWICZ
SZÍVÁS
Bekapcsolom a számítógépet, rosszkedvűen méregetem a papírhalmot az
asztalomon. Aktivitást színlelve gyorsan felfirkálok valamit egy lapra,
de rögtön meg is feledkezem róla, pedig tudom, később majd, megint aktivitást
színlelve, megpróbálom majd kisilabizálni, mit írhattam.
A Főszerk Bertával veszekszik. Nem csukta be az ajtót, épp egymás háziszennyesét
teregetik ki, és ő közben alkalomadtán kiszellőzteti a barlangját is. Egy
pillanat, és mindjárt kiugrik egy kis hatalomgyakorlás kedvéért.
Újabb papírokat húzok elő a hátizsákból, majd bepasszírozom a szekrénybe
(Csicseriborsó és Zosia-kurva-Nefretiti táskája közé), a kabátommal, valamint
az önbecsülésemmel együtt. Ettől a pillanattól az ügyfelek káromkodás-fogadó
automatájává változom.
Felteszek egy kávévizet. Csicseriborsó, az a hülye picsa, kéjesen végignézi
az egészet. Mindjárt azt mondja, olyan válogatós vagyok, hogy nem kértem
kávét, és hogy lennék-e oly drága, hogy csinálok neki egy teát. Csak halvány
legyen, egy kanálka cukorral, egy szeletke citrommal és egy csepp tejjel.
- Maciek úr – csicsereg Csicseriborsó – én olyan ideges vagyok ma,
hogy csak na. Annyi munka van, itt meg ez a szörnyű rendetlenség, a bútorok
felborogatva, a főnöknek megitta valaki a konyakját, tényleg nem tudom,
kicsoda, maga pedig itt finnyáskodik, hogy nem is akar kávét, de ha már
úgyis csinálja, én kérnék egy teát. Csak halvány legyen, egy kanálka cukorral,
egy szeletke citrommal és egy csepp tejjel.
Baromi jó, még annyira sem erőlteti meg magát, hogy egy kérdőjelet
tegyen a végére. Akárcsak a szövegeiben. Még ha interjút csinál, abban
is csak kijelentő mondatok vannak, hogy az alany azokat kommentálja, mert
én azt gondoltam (sic!), mert én azt hittem, mert én észrevettem, mert
én, mert én, én vagyok itt a kibaszott lángész. És ha nem passzol a kommentár,
akkor vagy tökre lerövidíti, vagy átírja az egészet.
Marxizmus-leninizmus tanár, szakértője az anyag idézetekkel való teletömésének.
De persze azt válaszolom:
- Hát persze, Stanisława asszony, szívesen.
Stanisława. Stanisława, sose volt még megdugatva. A főszerkesztő kipattan
a szobájából, és kipécéz engem. Talán tényleg megitta valaki a konyakját,
mert nem tántorog, holott már késő van, mindjárt kilenc.
- Maciek, ha van egy perce – mormogja –, jöjjön be az irodámba.
- Hogyne kérem, uram – mondom.
Fél éve vagyok náluk. Eddig valószínűleg csak azért nem rúgtak ki, mert
három hónappal ezelőtt a közvetlen konkurenciánk, a Sas és Haladás napilap,
ami kábé ugyanolyan seggfejeknek való, mint ahol én dolgozom, a következőket
írta:
A Podlasiei Hírek odakövesedett nepotisták, spekulánsok és felforgatók
gyülekezete, ahol büntetlenül rejtőznek a kommunisták, a nemzeti ügy elárulói,
ahol a korrupció…stb.
A Főszerk agyát elborította a vér, ordított, ordított, forgatta a szemeit,
és káromkodott, bár a szövegből egy mukkot sem értett. Csak annyit fogott
fel, hogy mindenki öreg a szerkesztőségben. És hogy ez nem jó. Ez nem jó
— mondta Szuper-Nefretiti-Zosia — az imidzsünknek.
A Főszerk erre parancsba adta mindenkinek, hogy változtasson az imidzsén,
nekem meg, hogy fényezzem magam azzal, hogy 24 vagyok, szakdolgozat készülőben,
van a barátnőm, Agnieszka (szakításról egy szót se), hogy három hónapja
dolgozom a Podlasiei Hírek-nél, ami az egyik legjobb regionális lap a régióban,
sőt, az egész országban, amit olyan pártatlan tekintélyek is igazolnak,
akik nevét várakozás közben kellett kreatívan kiötlenem. Akárcsak szinte
mindent, ami az újságokban megjelenik.
Szóval akkor, a Sas és Haladással történt affér után kaptam helyet a
pénteki kvázi-vezércikkben, AZ IFJÚSÁG HÍRMONDÓJÁBAN. Szerintem inkább
AZ IFJÚSÁG VÉSZMONDÓJA, de az én véleményem nem igazán számít a Híreknél.
Amúgy se olvassa senki.
- Maciek írja meg a fiataloknak – dörmögte a főnök –, hogy milyen jó
itt. Hogy a konkurens kis szarosok lássák, hogy minálunk van hely a fiatal,
független, divatos és menő szerzők számára. Az igazi európaiak számára.
Ejha! – gondoltam magamban – szóval most bókolnak nekem? Szívesen odatartom
a másik orcámat is.
A főnök már kezdett visszahúzódni a saját barlangjába, vagyis pardon,
az irodájába, de – látszott rajta – észrevette, hogy valami furcsa van
a levegőben, valami gyanús szimpátia. Visszafordult hozzám, és a kancsal
nézésével egyszerre bámult rám és az árnyékomra.
- Maciek csak el tudja képzelni, milyen fiatalnak, függetlennek, divatosnak
és menőnek lenni, nem?
És visszament a kuckójába. Csak ezután.
KERESZTES GÁSPÁR FORDÍTÁSA
Magyar Lettre Internationale, 64. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|