Mostantól fogva és az elkövetkező hetvennyolc órán át mindaz, amit Trini tesz, gondol, dudorászik, álmodik, eszik, vagy szarik, egyetlen folyamatnak lesz alárendelve, annak, hogy egy necc-sapkára parókát készítsen, azt a szédületes parókát, amely végre sínre rakhatja szakmai ügyeit. Így aztán egy horgolótűvel és egy szent türelmével kötözi hajszálanként a tüllhálóra a hajszálakat. A pohárban lévő dobókocka ütemére, mint egy metronóm, az idő többi része elrepül.
Mikor Trini kijön a zuhanyból, addigra a kocka-parti véget ér. Mire megszárítkozik és felöltözik, kísértést érez, hogy felhívja Asunt, hogy vessen neki kártyát, és jósolja meg a közvetlen jövőt, hogy mi is fog történni az elkövetkező perceken belül. De visszafogja magát. Már nem akar a szerencséjében bízni. Már a jól és gondosan végzett munkában akar csak hinni, csakúgy, mint a kartondobozba helyezett parókában. Még arra sem volt ideje, hogy megcsodálja. 
A színházba pontosan érkezik, de feszülten. Mercedes asszony egy márványteremben fogadja, majd átvezeti egy modern helyiségbe, amelynek új szaga van. A tapasztalatlan fodrászlány már csak akkor enged ki egy kicsit, amikor elhelyezi a fodrászkellékeket az asztalon, a megvilágított tükör előtt, amelyen ott áll a fantasztikus paróka egy parafából készült öltöztetőbabán. 
Egyszer csak Mercedes asszony kinyitja az ajtót, és maga előtt beenged egy aprócska nőt, aki egy krinolinos, gránátvörös bársony kosztümbe van beleszuszakolva, egyik kezében teával, míg a másikkal legyezi magát. A haja rövid és ritkás, a feje búbján kopaszodik, ami szánalmas ellentmondásban van arca eltúlzott sminkjével. Egyenesen odamegy a kivilágított parókához, és egyetlen mozdulattal összecsukja a legyezőjét. 
- Mi ez a szar paróka?
- Elnézést, mit is mondott?
- Ugye nem kívánod, hogy a fejemre tegyem ezt a szar parókát, Merche. Szólj ennek a Memo.... vagy hogy is hívjáknak!

Mercedes asszony, Merche, olyan „megmondtam én ezt, sajnálom kislány, de ez a show-biz" kifejezéssel néz Trinire. Annyira beszédes az arca, hogy nem is kell megszólalnia, bár Trini úgy várja ezt, mint a májusi esőt.
A márvány jege megreped a lábai alatt, és a repedésen fellángol a tűz, amely oly sokáig égett régen. Ez maga a lángoló pokol.

 - Túl sötét és tömött, olyan, mint egy böjti boszorkányé, vagy még rosszabb, olyan, mint azoké a pináké, akik fiatalabbnak akarnak látszani. Eszem ágában sincs felvenni. Hol a francba van az igazgató? Mondd meg neki, hogy jöjjön ide azonnal, és Merche mondd meg neki, hogy ez a paróka egy szar. 

 A fiatal fodrászlány megpróbál levegőhöz jutni, de olyan iszonyatos mondat szorongatja a torkát, hogy nem bír: még hogy a paróka egy szar! Mercedes asszony kimegy, hogy megkeresse az igazgatót, és akkor, amikor a cipősarka kopogása már elvész a folyosókon, a fodrászlány hátat fordít a dívának, és önkéntelenül az ajtó felé indul. Trini nem nagyon tudja, hogy mit is tesz, egészen addig, amíg sokkal később el nem meséli újból és újból. Nem futva távozik, mint ahogy azt a nővérei feltételezik, és nem omlik zokogva a fotelba, mint ahogy ezt María José gondolta volna. Hanem ehelyett kulcsra zárja az öltöző ajtaját csakúgy, ahogy azt Asun el is találta, szembefordul a dívával, és penge éles tekintettel ránéz.
- Tegye fel a parókát, asszonyom.
Hangja jeges és mély. De a kopasz díva rá sem hederít. Elővesz egy mentolos cigarettát, szemben áll a tükörrel, és széles terpeszállásban megigazítja a melleit.
- Vegye fel, legyen szíves. Ez nagyon sokat jelent nekem.
- Tojok rá.
- Az anyád....
- Mit mondtál?
A díva odamegy az ajtóhoz, de a fodrászlány elállja az útját, és megismétli, minden egyes szótagot megnyomva.
 - Te-gye fel a pa-ró-kát. Nézze, szépen kérem, immáron harmadszor. 

Néhány másodpercig mozdulatlanul állnak, egymással szemben, méregetve egymást. A díva homályos tekintetében felvillan a kíváncsiság szikrája. De a vén macska hamar kiismeri a fiatal kismacskát: hogy milyen szerény ambíciók fűtik, hogy mennyire egyedül van, hogy milyen kevés öröme van, és hogy mennyire fél.
- Izzad a bajuszod, kislány.
- Legyen szíves, tegye meg, hogy ...- mondja a fodrászlány elgyengülve, hogy újra megnézi, és átgondolja újra.
- Nincs szükségem arra, hogy átgondoljak bármit, kedvesem. Már több ezer parókát tettem fel életem során, és pontosan tudom, mi áll jól és mi nem, legalábbis a színpadon. Nehogy már te taníts nekem stílusérzéket.
- Átkozott boszorkány…
- Mit dünnyögsz? Nyisd ki azt az ajtót, gyerünk, mert csak magadra hozod a bajt. 
 
Tíz perc múlva színpadra. A rejtett hangosbeszélő gépi hangja visszaverődött az öltöző falain és Trini a döbbenettől összecsuklik. Belekapaszkodik a dívába, és végigcsúszik a szikár testén. Összekapaszkodva odamennek a toalettasztalhoz, ahol a díva kelletlenül, de leülteti a fodrászlányt azzal a szar parókával szemben. Ránéz, látja az ajkain, hogy össze van törve. Megszánja Trinit, s miközben legyezgeti, magában beszél.
 - Na már csak ez hiányzott. Mintha nem lenne így is elég bajom. Hiába, a dolgok már nem úgy vannak, mint régen, se az öltözők, se a fodrászok, sőt én magam sem vagyok már a régi… Istenem, de nagyon unom, de nagyon unom…

Trini nem hallja. Félig öntudatlan állapotban látja saját magát háttal, hosszú lófarokkal, amint palackba zárt kívánságát bedobja a tengerbe. Annyira messzinek tűnik, amikor még kicsi volt. És most az üzenete partot ért, és most itt van egy szeszélyes ellenség karmai között. 

- Ez tiszta melodráma – protestál a díva. Mintha nem lenne elég, hogy ezt kell végigcsinálnom. Itt vagyok egy bezárt öltözőben, mint valami bunkerben egy sértődött fodrászlánnyal, aki eltökélte magában, hogy nekem ezt a borzalmas parókát fel kell vennem. Szegényke.

        SÓS ÉVA FORDÍTÁSA