Szerepjátékok
Egyik nap a bátyám szenzációhajhász arckifejezéssel jelent meg, és közölte, hogy mi nem is vagyunk zsidók. 
- Hát ez meg hogy értsem? – kérdezte zavarodottan apám – akkor miért emigráltam?”
A nagybátyám csak a fejét csóválta.
Két unokatestvérem a vállát vonogatta, mert sejtették, mire megy ki a játék, és tudták, hogy ez őket nem érinti.
A nővérem megkönnyebbült. Csak nemrég számolt be apámnak arról, hogy barátja, a Quack-fiú véleménye szerint neki zsidó orra van. Nem maradt ideje elmagyarázni apámnak, hogy a barátja ezt bóknak szánta, ő pedig úgy is fogta fel, mert apám egyből dühöngeni kezdett. Mivel apám sohasem dühöngött, sőt a gyerekeit szinte alig rótta, szidta vagy büntette meg valaha, hanem a nevelést teljes egészében a mindenkori anyákra hagyta, ezt rendkívül érdekes és kissé félelmetes volt tapasztalni.
- Micsoda hülyeség! – ordította apám, dühösen kikelve magából – annak a fickónak fogalma sincs, miről beszél, nem is látott még eleven zsidót!
- Dehogynem – ellenkezett a nővérem, aki rémülten ugyan, ám kész volt felvenni a harcot első szerelméért – téged!
Apám nem is figyelt oda. Szitkozódott és üvöltözött, és kerek-perec elutasította, hogy bármilyen zsidó vonás lehetne a gyerekeiben, olyasmi legalábbis nem, ami azonosítható volna. 
 - A Schacherl – ordította apám a nővérem egyik iskolatársnőjére hivatkozva, aki évekkel korábban zsidó kislányt alakított egy díjnyertes holocaustfilmben – a Schacherl néz úgy ki, mint zsidó a köbön!
- A Schacherl a Mühlviertelből való, meg a szülei is mind a ketten – mondta a nővérem dacosan. Egész kicsit, bár ezt később soha nem fogja bevallani, csalódottnak látszott. Mert óbégatás ide vagy oda, zsidósággal kapcsolatos ügyekben továbbra is apámat tekintette szakértőnek, ráadásul az egyetlen rendelkezésre állónak, és akkoriban éppenséggel tetszett volna neki, ha csinos zsidó orra van.
Viszont ezek után megjelent a bátyám, és drámai felütésével még a maradék bizonyosságot is romba döntötte.
- Tehát – kezdett bele, azzal a határozott szándékkal, hogy a lehető legizgalmasabban adja elő a dolgot – az egész gyakorlatilag Ábrahámig vezethető vissza. 
A bátyám akkoriban nyakig benne volt zsidó korszakában, ahogy nagybátyám mondta gúnyosan, ő ugyanis tudvalevőleg szívből idegenkedett mindenféle vallásos vagy spirituális dologtól. Nagybátyám véleménye szerint ahhoz, hogy tudjuk, mi a zsidó, igazán nem kell „korrepetálás sábesz-ünneplésből”, ahogy fogalmazott.
A bátyám, aki egyrészt célirányos ismeretek után sóvárgott, mert egyre kínosabbnak találta, hogy nem tudja megkülönböztetni a Jom Kippurt a Ros Hasanától, másrészt elég alaposan ismerte a családját ahhoz, hogy efféle igényei miatt kissé kellemetlenül is érezze magát, először tisztán tudományos alapon indokolta meg magánóráit: Popelnikkel kapcsolatos tanulmányai, amelyeket befejezni szándékozik, megkívánják, hogy sürgősen Izraelbe utazzék. Emiatt, és levéltári munkáihoz, amelyeket ott igyekszik elvégezni, akar legalább néhány nyelvi és vallási alapfogalmat… Így mondta. És biztosan így is volt, egyfelől.
 

      SARANKÓ MÁRTA FORDÍTÁSA