Nem a polgármester parancsolt a városban, még csak nem is a rendőrség vagy a Kereskedelmi- és Iparbank igazgatója, vagy valaki más. Hanem a varjak. Károgva köröztek és ugráltak az utcán, csapatostul telepedtek a háztetőkre, onnan tartottak szemmel bennünket. Kiürítették a kukákat, kifosztották a mészárszéket, a tengerparton gyülekeztek, várva a halászok érkezését. Tavasszal a vetőgépek nyomába eredtek, és rögtön felkapkodták a gabonaszemeket, ahogyan azok a földbe kerültek, ősszel feldúlták a veteményest, megdézsmálták a gyümölcsöket. Nem létezett egyetlen fa, egyetlen lámpaoszlop sem, amit el ne foglaltak volna, senkit nem kíméltek, mindent megettek, és ha az ember sokáig állt mozdulatlanul, a végén belecsíptek.
 Reggel az ő hangjuk ütötte meg először a fülem – jóval azelőtt, hogy felébredtem volna –, és utoljára is őket hallottam, amikor feküdni mentem. Hallgattam a közelgő varjakat, elrepültek a házunk fölött, károgásuk megtöltötte a levegőt, nekem meg nem volt mivel védekeznem, megpróbáltam a szobámra koncentrálni, a játékaimra, és a Kiscsikó, te tudod című dalt énekeltem, de ez sem segített. Szinte eggyé váltam a sötéttel, növekedésnek indult bennem a félelem, míg végül medrét átlépve kitört, és olyankor megtörtént velem az, amitől a legjobban féltem, jöttek a varjak, és elvittek.
 Senki nem értette, miért visítok, amikor aludnom kéne, véget nem érő harcba bonyolódtam. Odázgattam, ameddig csak lehetett, megpróbáltam megmagyarázni, de csak rekedt suttogás jött ki torkomon, reggel felszálltak a varjak, én kézzel-lábbal hadakoztam, csak azért hagytam abba, mert anya megrázott – Knüdchen, aufwachen –, lázas beteg voltam. Anya és apa felütötte a Dr. Spockot, elolvasták a gyermekbetegségekről szóló részt, de nem lettek okosabbak, és kihívták az orvost. Megérkezett Dr. Kongstad, magával hozta a fekete táskáját, megfogta a homlokom, belenézett a torkomba, a pulzusomat is ellenőrizte. Aztán kijelentette, hogy szamárköhögésem van, írt egy receptet, becsukta a táskát, és elment. Bevettem a gyógyszereket, almát kaptam meg szörpöt, és azt tettem, amit vártak tőlem, mire kiürült az üveg, mindenki úgy gondolta, hogy meggyógyultam.
 Ettől fogva tudtam, hogy az a legokosabb, ha elfelejtem az egészet, és bekerültem Freuchen kisasszony óvodájába, utánoztam a többieket, már amennyire tudtam, nevettem, amikor nevettek, és együtt játszottam velük. Kissé harapós voltam, és nem énekeltem a Magasan az ágon ül egy varjút sem, de az iskolában kinőttem ezt a szokásomat, és amikor átkerekeztem az erdőn útban a B 1921 gyermek focicsapat felé, már nem érdekelt, hogy a varjak az ágakon kárálnak. Magamra kaptam a szerelést – a kék pólót és harisnyát, a fehér nadrágot –, és nem zavartattam magam, játszottam, a varjak között szaladgáltam a pályán, az oda-vissza hullámzó mérkőzést messziről is követni lehetett, mert a labda mindig elhessegette a madarakat.
 A varjak odaát tanyáztak az erdőben, ott volt a fészkük, egy igazi boszorkánykatlan, a madárpiszok cseppkőként csüngött az ágakról –, és éppen itt kapott helyet a Falster City Camping, „az oázis a lehetőségek városában.” Volt egy fagylaltárus, a német turisták csüggedten ültek a sátrak és lakókocsik előtt. Idecsalogatták őket a gyerekeknek való tengerpart, az idilli környezet és a kellemes kereskedőváros ígéretével, ez állt ugyanis a brosúrában, melyben természetesen egyetlen szóval sem említették a varjúkolóniát. 
 Az álomnyaralásból felverte őket a ricsaj, amely a napfelkeltével vette kezdetét, este nagy seregekbe gyűltek a varjak kinn a mezőn, berepültek a városba, majd visszatértek az erdőbe, és ekkor megtörtént a legrosszabb, mindent telepermeteztek madárpiszokkal. Az árukat behordták a boltokba, beszedték a szárítókötélről a ruhákat, az emberek gumicsizmát húztak, felnyitották esernyőiket, és megszaporázták lépteiket az ingoványban. A többség ki sem tette a lábát otthonról, fejét csóválva hallgatta, ahogy a madárpiszok az ablaküvegnek csapódik, és mindent összepiszkít, a turisták szedték a sátorfájukat, nem akadt olyan ember a városban, aki ne vágyakozva nézett volna utánuk, bárcsak velük tarthatna. Későre járt, mire ismét kimerészkedtek az utcára, és az élet visszatért a rendes kerékvágásba, de az emberek tudták, hogy csak haladékot kaptak. A madarak martalékai voltunk, a varjak uralkodtak a városon.

        BOGDÁN ÁGNES FORDÍTÁSA