Régi ház

   A kisnövésű házba,
   amelyben felnőttünk,
   egy idős pár költözött.

   Gyermektelenek; mint a csupasz zászlórudak.

   A kertésznél kiássák
   gyerekkori játékainkat.

   Éjszakánként nem tudnak aludni
   és a fényképeinket nézegetik.

   A szárítókötélen ott lógnak az ingeik
   felemelt karokkal.

   Vasárnap reggel

   Kora reggel a fény fölszúrja
   a rózsákat, és létrák nyújtóznak cseresznyefák 
   koronájába, hogy megetessék a madarakat.
   Poros földút kúszik el
   a szelíd vonalú dombokon a temető előtt,
   amelynek kápolnájából kiözönlik a gyásznép,
   s most csendben megáll a délelőtti fényben,
   mint egy nagyon ráérő festő
   kedvenc motívuma. Mert a templomtorony órájának
   mutatói fennakadtak az örökkévalóságban –
   a templomból jövők megvénülve lépnek ki
   a szabadba, és látják, hogy’ vándorol egy
   felhő árnyéka a földeken: akár egy ujj
   a térképen. Mígnem a legelőn egy tehén,
   bamba és csípőmerev, galoppozni kezd. A
   legjobban saját magát lepve meg.

   Öreg fodrász-szalon

   Megbeszélt időpont nélkül lehetetlen. A falióra
   évek óta áll, súlya tömbbé préseli a kávét,
   amely színét vesztette a várakozástól.

   Szomszédasszonyaink a szárítóbúrák alatt ülnek;
   őszen, összetöpörödve: űrkabinban felejtett asztronauták.
   Üres tekintetük fénysebességgel száguld

   vissza a gyerekkorba, ahol már semmi nincs –
   a falakról lefutott divatok mosolyognak,
   míg a pulton a képes újságokat belepi a por.

   Utoljára jön a hajlakk – délben kiviszik az utcára
   a vattacukormerev frizurákat: édes csemegéket
   az eljövendő betegségeknek. 

   Egy házban az utca végén

   Egy házban az utca végén fény vibrál.
   Azok ott mi vagyunk – fölkapcsoljuk a nyelvet:
   Ez az örök ifjúság a védőhuzatok alatt,
   a szomszédok zihálása, a méhek

   zümmögése, a szél az utcán, amint
   saját csendjét űzi. Ez a gyermekkor helye:
   rút és összeaszott. Mintha egyszerre visszatérne
   valami önteltség, amelynek

   annak idején nyoma sem volt. Éjszakánként
   hideg jön, akárcsak télen, amikor a hóból való
   gyapotföldeken át hazasántikált a munka
   angyala: rongyosan, félmeztelenül.

   Az utca-végi házba, ahol fény
   vibrál; azok ott mi vagyunk: Be. Ki. Be.
   Lába csak egy van, van viszont egy jókora
   szárnyinge, amelybe az orrát törli.