Arno Camenisch
Az állomás mögött (Ustrinkata) Apa kérdezi, hogy megetettük-e a nyulacskákat. Mondjuk, hogy mindjárt megetetjük őket, de előbb még meg kell csinálnunk valamit. Aztán megint ki is kéne ganéznotok, mondja apa. Bólintunk. Apa szigorúan néz, és fölemeli az ujját. Az ujján fehér festék van. Apán overall van. Az overallja fehér, és festékfoltok vannak rajta. Apa festő. A cipőjén is festékfoltok vannak. A kezein is festékfoltok vannak. Erre van egy szappanja, azt nekünk nem szabad használnunk. Nehogy hozzányúljatok, mondja apa, az mérgező, az nem nektek való. Aki iszik belőle, annak lyuk lesz a hasában. Mi nem akarunk lyukat a hasunkba, úgyhogy nem nyúlunk hozzá. Apa csálén parkol le autójával a Giacasep boltja előtt. A Giacasep ezt nem szereti. Mondjátok meg apátoknak, hogy ne a boltom előtt parkoljon az autójával. De apa már elment. Leparkol és fölgyalogol a Vasút utcai vendéglőbe. * Apa a vendéglőben van. Mi az állomás mögött vagyunk. Körbejárjuk a katonák parkoló autóit. A bátyám sorolja a márkákat. Én sorolom a színeket. Térdelünk az autók ajtaja előtt. A bátyám egy narancssárga autó előtt térdel. Én egy piros előtt térdelek. A Giacasep szögével házat rajzolok az oldalajtóra. A házamnak kétszárnyú ajtaja van. Az ajtó mellett egy ablaka, az első emeleten pedig két ablaka van. A tetőn cserepei vannak. A tetőn egy kémény van. A kéményből füst száll. Függönyt is rajzolok az ablakokra. A ház mellett egy kert van. A kertbe virágokat rajzolok. Rajzolok egy napot is meg felhőket az égre. Az égen két madár van. A kertbe egy nagy fát rajzolok. A fa alatt egy ketrec van. Rajzolok egy nyulackát a ketrecbe. A házunk mellett a Rorerék háza van. A Rorerék nem mindig laknak ott,
Churban laknak és csak hétvégeken laknak a mi falunkban. A Rorerék háza
éppen a sínek mellett van. De soha nem jönnek vonattal. Mindig autóval
jönnek. Az autójuk barna. Opel, mondja a bátyám. A Rorerék nem tudnak romansul.
Ha felhorzsolom a térdemet bringázás vagy foci közben, anya elvisz a Rorer
nénihez. Rorer néni szamaritánus, és összepirosozza a térdemet, képes tapaszt
tesz rá vagy bekötözi. Kusch mora wider, aztán meglátjuk, igaz-e, kincsem.
Én bólintok, ő pedig arcon csókol. Nyomja a homlokomat a szemüvegkerete.
Megtörlöm az arcomat az ingujjammal. Anyám olyankor cseresznyét visz neki
a kertből.
Anya veszekszik. Elromlott a mosógép. Fiúk, kiabál, ki rakott szögeket a mosógépbe. Apa a hajunkat cibálja, elfelejtettük kivenni a nadrágzsebünkből a Giacasep szögeit, mielőtt beledobtuk a nadrágokat a többi piszkos ruha közé vödörbe. Apa hátul, a tarkónknál cibálja a hajunkat. Ha ott cibálja, jobban fáj. Kurva kölykei, kiabálja apa. Kielt szív, a hamuja az előszobaszőnyegre hull. Apa a Kiel sárga szipkáját harapdálja. A fogai sárgás-szürkék. Várjatok csak, ezért megkapjátok a magatokét, most pedig irány az ágy, ma nincs vacsora, sez la cuolpa, köszönjétek magatoknak. * A Marina Olaszországból való. Fölöttünk lakik. Az Anselmo a Marina férje.
Földgépsofőr, és ő is felettünk lakik. A lépcsőházban büdös van, ha Marina
főz. A bátyám azt mondja, hogy ócskák az edényei. Az Anselmónak szőr nő
a füléből. Fekete szőr. Kérdem az Anselmót, hogy hall-e még valamit ennyi
szőrrel a fülében. Credino maldito, mondja, én pedig iszkolok. Ha az Anselmo
ezt mondja, akkor iszkolni kell. A Marina nem mond olyan dolgokat, amit
mi nem értünk. A Marina elől nem kell iszkolnunk. A Marina azt mondja,
mamamia. Ezt értjük. Ezt mondja például, ha a bátyám a szobában a padlón
fekszik a szobalámpával a kezében, mert felmászott az asztalra, és belekapaszkodott
a lámpába, hogy ide-oda hintázzon. Anya a szája elé tartja a kezét, és
azt mondja, perlamurdadiu. Hívja a Marinát, a Marina meg a szája elé tartja
a kezét, és azt mondja, mamamia.
A Rajna vakondokokat és focilabdákat eszik. A focilabdák átbújnak a
kerítés alatt, és kőről-kőre bepattognak a Rajnába. A bátyám köldökig áll
a Rajnában, és bottal próbálja kiszedni a labdát. Tán bele akartok fulladni,
vagy mi, kiabálja a Gionclau. Balta van a kezében. Ki onnan, a kírelejzumát,
vagy mi, kiabálja. A Gionclau minden mondat után azt mondja, hogy vagy
mi. Aki a Gionclauval beszél, annak is minden mondat után azt kell mondania,
hogy vagy mi. Nem, nem akarunk, vagy mi, ki kell hoznunk a labdánkat, vagy
mi. Úgy, ki onnan, vagy mi, vagy akartok egy nyaklevest, vagy mi. Nem,
Gionclau, vagy mi. Odanyújtom a bátyámnak a kezemet és odasúgom neki, hogy
jön a Gionclau, vagy mi. A Rajna már sok gyereket megevett, vagy mi, kiabálja
a Gionclau, tényleg nincs semennyi eszetek, vagy mi, nem ti volnátok az
elsők, vagy mi. Megy a pajtájához. Visszanéz és a fejét csóválja. Halljuk,
ahogy tovább zsörtölődik.
Apa Gasetta Romontschákat terített szét a szobapadlón. Az egész szőnyeget betakarják. Apán overáll van, a kezében pedig ecset. Előtte a padlón fából készült vajasbödön van. Fiúk, ilyenekre van szükség a hegyi tanyákon, bennük tárolják a vajat. Ezt majd ti is megtanuljátok, ha kicsit nagyobbak lesztek, és nyáron fel kell mennetek a hegyre. A vajasbödön aljára apa ceruzával rárajzolta a családi címerünket. Most színekkel festi ki a családi címert, mi meg nézzük őt. Szájában egy Kiel van. Címerállatunk a szarvas. Vadászcsalád vagyunk. Ha nagyobbak lesztek, ti is eljöhettek majd vadászatra, mondja apa. Ezért mutatja meg nekünk szombat délelőtt a kertben, hogyan kell lőni, hogy aztán mi is eltaláljunk valamit. * A Luis da Schlansnak az istálló előtt van egy szénafúvatója, abba gyömködi bele a szénát a három tehenének, és a széna eltűnik. Hová megy a szalma, kérdem a Luist. Fel az égbe, a csövön át, a Jóistenhez. Bedugja a szénavillát a Rapidján várakozó szénarakásba. Ha egyszer nektek is lesznek teheneitek, mondja, nektek is kell majd szénafúvató. De nehogy beledugjátok a kezeteket, ha megy a propeller, mert letépi a karotokat. Még ide kell adnod a csokoládénkat, mondja a bátyám. Most nem. Akkor csá, Luis. Itt maradni, gyerünk fel a szénapadlásra, szét kell terítenetek a szénát a sarkokba, ha annyira kell nektek az a csokoládé, ingyen nem kapjátok meg. És ügyeljetek, nehogy a cső alá álljatok. Újra felbőg a szénafúvató, és köpködi befelé a szénát az istállóba. Mikor a Luis végre leállítja a szénafúvatót, úgy nézünk ki, mint a vadak, tele vagyunk szecskával, úgy nézünk ki, mint az őserdei kannibálok, lesz bennünk öröme anyának. * A Marina feketén dolgozik, mondja a nagynéni, de el ne mondjátok senkinek.
Azért hord színes fejkendőt, mikor rablónyársakat csinál a tata sufnijában.
Áll a masina előtt a fehérnyelű fogóval. A rablónyársak olyan hosszúak,
mint a hurkapálcák. Fogja a fogóval a rablónyársakat és berakja a masinába,
aztán megint kiveszi, és berakja a banános dobozba. A masina a földre köpdösi
a fűrészport. Mikor a Marina kihúzza a masinából a nyársakat, ujjnyi vastagok
és kerekdedek. Ha egy nyárs eltörik, a Marina a fejét rázza, és azt mondja,
merda vagy diomio vagy porcamiseria, a tata pedig azt mondja, pszt.
A Gieri a nagyok edzője. A szomszéd falubeli férfiakkal együtt játszanak
a bajnokságban. A mi falunkban nincs elég játékos, mert tizenegy kell,
nem pedig csak hat, mint a kispályás bajnoksághoz. A vasárnapi mise után
mindenki ott várakozik a templom előtti téren. A Gierinek nem sürgős. Még
társalog az emberekkel, mielőtt odaáll a hirdetőtábla elé. Cédulát vesz
elő a zakózsebéből, és kirajzszögezi a hirdetőtáblára a délutáni meccs
csapatfelállását. Az emberek odasereglenek Gieri köré. Már megint a Gion
a söprögető, mondja a Mena a Gierinek, hát nem tudom, ő fejelésben elég
gyengus. A Bighi meg, mondja az Alexi, csatár és nem hátvéd. Csak semmi
reklamálás, mondja a Gieri, egyszer ezt is ki kell próbálni. A Gaudenz
a kispadon ül. Nem ment el a templomba. Ha nagyok leszünk és bajnokságot
fogunk játszani, mi biztosan minden vasárnap el fogunk menni a templomba.
Hányszor mondtam már nektek, mondja anya, hogy ne a konyhában focizzatok.
De akkor hol szabad egyáltalán focizni, az állomásépület előtt nem, mert
jön a Tonimaissen, a kertben nem, mert ott a Marinának ki kell teregetnie
a lepedőit, és akkor elmeséli az Anselmónak, hogy összepiszkoljuk a lepedőit.
Akkor jön az Anselmo és belenyomja a fejünket a homokozóba, ahová a macskák
szarnak. Ha a focipályán focizunk, jön a Gionclau a baltával, vagy mi,
és azt mondja, vagy mi, hogy menjetek inkább haza, vagy mi, betyár banda.
Az utcán nem játszhatunk, mert elgázol a Muoth néni, ha pedig a konyhában
focizunk, akkor azt mondja anya, hogy elefántok vagyunk.
Az első banánja a Gion Binek volt a faluban, mondja a nagynéni a törzsasztalnál,
és héjastul-mindenestül megette. Hát nem tudhatta, mondja az Alexi, biztosan
mi is így csináltuk volna, megettük volna héjastul-mindenestül, hiszen
azelőtt senki nem ismerte. Előveszi nadrágzsebéből a zsebkendőjét, és orrot
fúj. Tudjátok, gyerkőcök, mondja nekünk, banánt csak nem régóta lehet kapni
nálunk. Azelőtt mindennap polenta volt meg krumpli és sajt, nagy néha egy
kis kolbász, de banán, az soha. Ma meg annyi banán van a völgyben, mintha
az erdeinkben is banán nőne, éjjel-nappal banán, amennyit csak akar az
ember, mintha már az őseink is csak banánt ettek volna, hát nem igaz.
* A péknél nagyon jó szag van. Az utca túloldalán lakik a vasúti resti
mellett. A kirakaton át látni őt a péklapáttal, sovány és olyan magas,
hogy be kell húznia a fejét. Kicsi neki a pékbolt. Azért olyan magas, mert
túl sok püspökkenyeret eszik. Ad nekünk két szilvásbuktát. A felesége a
Luzia, egy sámlin áll a vitrin mögött, és azt kérdezi, hogy ma mit kérünk.
A Helveziának születésnapja van, ma lett százéves. A nagynéni girlandokkal díszítette fel a Helveziát, girlandok lógnak az ajtó felett, az ajtón és az ablakok körül, girlandok mindenféle színben. Ebből pompás ünnepség lesz, mondta a Giacasep, aki segített felállítani az emelvényt a politikusnak, aki átjön a szomszéd faluból, és történeteket mesél a Helveziáról. Az egy igazi mesemondó nagy cipővel és nagy piros orral. Az emelvényen a svájci lobogó lóg. Mire beesteledik, mindenki ott van a faluból, a Helveziában elkészült a rengeteg étel, és a zenekar alakzatban vonul fel a Dísz téren. A karmester járatja a kezét meg a pálcát, a zenekar pedig fújja a születésnapi indulót. Aztán játszanak még három szép nótát, míg végül megtapsolják őket, lerakják hangszereiket és leülnek az asztalokhoz. Most jön a politikosz, mondja a Giachen a Giacasepnek, meglátjuk, hogy ma mit mesél nekünk. Mi bizonyára többet tudnánk mesélni a Helveziáról, mint ez a fickó, mondja. De hát ez presztízs, ünnepeken a tökfilkókat kell szóhoz juttatni. A nyakkendős fickó istentelenül sokáig szónokol, hogy a nagyi közbekiabál, éhesek az emberek. A végén a nagynéni virágcsokrot kap és csókokat, a csokrot lerakja a konyhába a húsdaráló mellé, és vigyázzrajt, kezdődik a nagy zabálás. *
A Marina ül a konyhánkban, és sír. Kezében a fejkendője, azzal törölgeti
könnyeit az arcáról. Kesztyű nélkül ment ki a hidegbe, és annyira elgémberedett
a keze, hogy sírnia kell, kérdezem anyát. Nem válaszol. Miért sír a Marina,
az Anselmo hajánál fogva vonszolta a konyhakövön, kérdi a bátyám. Anya
átkarolja Marinát, és most már ő is sír. A Marina odaadja anyának a fejkendőjét.
Anya zokog, tudjátok, mondja, a Marina meg az Anselmo, megsimogatja Marina
hátát, visszamennek Olaszországba. Vakációra mennek, dolce far niente.
Anya a kávés csészéjébe bámul. Nem, örökre visszamennek.
A tető alatti lakás most üres. Az Anselmo és a Marina tegnap elmentek,
és itt hagyták a székeket meg az asztalt. Az asztal alatt még ott van egy
zokni Anselmótól. Az asztalon egy hamutálca szivarcsutkákkal. A ház kulcsát
az ajtóban, az ajtót pedig nyitva hagyták. Az Anselmo lecipelte a bőröndöket
a lépcsőn és berakta őket a csomagtartóba, andiamo. A Giacasep zsebre dugott
kézzel állt mellette. Aznap reggel sokan jöttek a faluból a Giacasep boltjába,
mert szerszámot kellett venniük, aztán álltak a ház előtt füstfelhőkkel
a szájuk előtt, és szórták a sódert. Arrividerci, mondta az Anselmo, rágyújtott
egy Maroccainre, és mindenkivel kezet fogott. Stai bravi, mondta a Marina,
és megsimogatta az arcunkat a jó meleg kezével. Nem volt rajta fejkendő,
és sötét haja lófarok módjára lógott a hátára. Visszajöttök, kérdeztem.
Gombóc volt a torkomban. Marina pedig azt mondta, sicuro, és beszállt.
Lehet, hogy az Anselmo meg a Marina azért ment el, mondja a bátyám,
mert kecsapot töltöttünk az Anselmo bakancsába. Rossz a lelkiismeretem,
biztosan ezért mentek el. Olaszországban senki nem tölt kecsapot a túrabakancsukba.
Te vagy a hibás, mondja a bátyám, a te ötleted volt. Éjszaka nem tudok
aludni. Az Anselmo fülön fogott bennünket, mert gargamellónak csúfoltuk.
Mikor el akartunk szaladni, elcsúsztam a jégen a házunk előtt, és a bátyám
segíteni akart, hogy fel tudjak állni, de az Anselmo gyorsabb volt, és
kis híján letépte a fülünket.
A Helvezia bezárt egy hétre. A nagynéni szabadságra ment. Ez az első
szabadsága, mondja, még soha nem volt szabadságon. Remélhetőleg tud is
valamit kezdeni vele, mondja az Alexi, az emberek azelőtt is el akartak
menni szabadságra, de jobban tették volna, ha itt maradnak, mert akkor
jasszolhattunk volna, az ugyanolyan szép, mint szabadságra menni. Csak
reméljük, hogy vissza is jön. Azelőtt erre sem volt szükségünk, még Churig
se futotta. Fiatalon voltam néhányszor Churban, és jaj, de szívesen megittam
volna ott egy kávét, de még arra se futotta, különben az út végét hazáig
gyalog kellett volna megtennem vonat helyett. Ma pedig már boldog-boldogtalan
szabadságra megy, ha lehet, repülőgéppel és Isten tudja hova, hogy attól
kell félni, hogy ezek a nagy madarak még ránk zuhannak. Mikor a nagynéni
visszajön csokoládébarna arccal, az emberek a faluban örülnek, hogy a Helvezia
megint nyitva van. Helvezia nélkül nem tudom, mit csinálnánk, mondja a
Giachen, de most már megint minden rendben van. A törzsasztalnál nagy szemet
meresztenek az emberek, és körbeadják a fotót, amelyen egy tevén ül a nagynéni.
ADAMIK LAJOS FORDÍTÁSA
Lettre, 88. szám Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|