Dacia Maraini,
L'Italia dall'America
Itáliáról, Amerikából
Ma van a választások napja Itáliában, és én Rhode Islanden tartózkodom
egy régi, múlt századi amerikai házban. Nem tudtam áttenni a jegyet, így
hát most kénytelen vagyok a távolból asszisztálni a voksokhoz. Sajnálom.
Úgy vélem, a szavazás jog is, nem csak kötelesség, ami utazás közben meg
kéne hogy illesse az állampolgárokat, főképp akkor, ha munkaútról van szó,
amely több mint egy éve meg volt beszélve. De a bürokráciának vannak esendő
vonásai, amelyeket erőszak formájában kommunikál az egyszeri polgár előtt,
és amelyek végső soron mégis a gyengeség és ostobaság megnyilvánulásai.
A bread and breakfast tulajdonosnője, aki vendégül lát engem ebben
A kissé romos, de szép és meghatóan New England-i stílusban épült házban,
elmeséli nekem, hogy a férje nem sokkal ezelőtt halt meg egy kullancscsípés
következtében, amelyet arrafelé tick néven emlegetnek, és amely megmérgezi
a vért, és nincs rá orvosság. Ő maga is megkapta ezt a betegséget, a lime
kórt, és most is kúrálja antibiotikumokkal.
De ebben a hóesésben biztos mind téli álmot alszik, mondom, hogy kicsit
elvicceljem a dolgot, noha már most nyugtalanítóan viszket a bőröm. Dehogy,
jön a válasz, a tick sosem alszik. Hátrahagyja a lárváit, amelyek később
nimfává, majd kifejlett egyeddé változnak. A nőstények falánkabbak, mint
a hímek. Felmásznak az ember lábára, kiszívják a vérét és megfertőzik.
De lehet őket szabad szemmel látni? Hát, olyan kicsik, hogy szinte egyáltalán
nem. Nagyító kell hozzá. De hát csak van valami, ami megállítja őket, amivel
védekezhetünk ellenük? Igen, van egy méreg, amit a lábra és a nadrágra
kell fecskendezni, amikor kimegyünk a kertbe. Viszont belélegezve mérgező.
Két kövér kutyája lusta, kedves szemekkel méreget. ? Ők is megkapták
a betegséget ? meséli nekem kedves, monoton hangon ?, most gyógyítom őket.
De többet nem mennek ki. ? Az biztos, hogy jobban hasonlítanak szőrös disznókra,
mint kutyákra.
Az egyetem professzorai kedvesek, vendégszeretők. Kíváncsian faggatnak
a választásokról. Ki nyer? Nehéz megmondani. Nehéz megmagyarázni a külföldieknek
a politikánk bizánci bonyodalmait. Azt, hogy hogyan szaporodnak a pártok,
milyen vezetők állnak az élükre, milyen kellemetlen látni, amikor
bizonyos emberek elfoglalnak egy fontos pozíciót, mennyire hiányzik az
össznépi tiltakozás a növekvő korrupcióval szemben. Létezik egy Olaszország,
amely hangosan beszél és a nemzet legrosszabb arcát mutatja. Létezik azonban
egy másik Olaszország is, amely talán kevésbé veteti észre magát, de ez
egy komoly, felelős, dolgos, kreatív Olaszország. Az önkéntesség Olaszországa,
az iskolák Olaszországa, amelyek az állami megszorítások ellenére keményen
dolgoznak, a kutatás Olaszországa, amely személyes áldozatok mellett is
elszántan kitart, a jó üzlet Olaszországa, a kiváló kézművesség Olaszországa,
a kísérleti színház, a társadalomkritikus film Olaszországa, az apácáké,
akik, bár nem adatik meg nekik a pápaválasztás joga, sugárzik belőlük a
társadalmi és vallásos intelligencia, a művészek Olaszországa, azok Olaszországa,
akik még hisznek a becsületes munkában és abban, hogy az összetartás hasznunkra
válhatna.
Próbálom mindezt elmagyarázni, de közben a ház lassan megtelik pompás
és érzelgős illatokkal: a külföldre vetődött olaszok szagával, akik fáradtan
és jókedvűen igyekeznek hidat teremteni szülőföldjük történelmi emlékezete
egy másik föld képződményei között, amely ha néha ellenségesen bánik is
lakóival, azok mégis szeretik, hiszen orcájuk verítékével hódították meg.
EÖRSI SAROLTA FORDÍTÁSA
Lettre, 88. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|