Dragan Velikić
Utazás jégtáblán
(Asztrahánprém)
A felhívás, hogy valahol nyilvánosan fellépjen, először az életében,
arra sarkallta Markót, hogy teljesen beleássa magát az elgondolt kérdéskörbe.
A Belgrádi regény, ahogyan a kéziratot nevezte, amelyen évek óta dolgozott,
végérvényesen a fiókba került.
Június utolsó hete trópusi forróságot hozott. Marko egész nap az udvarban
ücsörgött, a fügefa ragacsos árnyékában, és csak a látványokat firkantotta
le, amelyeket majd belesző leendő munkájába. Gyakorta felnézett a trieszti
Savoy sárga termének elképzelt széksorai felé. Angol mondatokat sorakoztatott,
nyomban lefordítva őket olaszra.
Ezekben a napokban Paula is hírt adott magáról. Megörvendeztette elhatározása,
hogy bejelentkezett az értekezletre Triesztbe, segítségét ígérte a dolgozata
olasz fordítása körül. Azt tanácsolta, hogy a Hotel Lux térképcsinálóiról
szóló munkáját a házigazdák nyelvén olvassa fel. Noha visszautasította
a találkozás lehetőségét, mielőtt végzett volna a dolgozattal, Paula csak
elnevette magát, amikor még aznap este becsöngetett az ajtaján.
Szeretkeztek. A jótékony hegyi napozás felüdítette Paula testét. A
hajlatokban a bőre sima lett és telt. Marko olykor a készülő dolgozat mondatait
biflázta.
A tágas szobák arra ihlették a fiatalembert, hogy a bevezető részben
kifejtse a mozgás értelmét és a látszólagos szünetek jelentőségét, mert
ezalatt elektronikus pontossággal kirajzolódnak a leendő hajózási útvonalak.
Mert a szállodák hajók, az utazások elágazódásai.
Utazás az is, ahogyan reggel a fürdőszobába indul az ember vagy elmegy
a boltba. A viharok odabent laknak a mellkasunkban, minden tengeráram és
széljárat fészke ez. A hotelek kikötők, vitorlaszárításhoz.
Meg hálókéhoz, jegyezte meg Paula.
A hotelszobák sűrű levegőjében lefékeződik az öregedés. A csodatévő
balzsam tápja a remetéknek, kiszabadítja az álmokat az éjszaka bugyrából.
Ugyanaz a szél jár a hotelekben és a temetőkben.
A szálloda, amelyről beszélni fogok, hölgyeim és uraim, kísértetek
és szemfényvesztők tartománya, mondta Marko ügyelve az olasz szavak hanglejtésére.
Paula tüstént pontosabb olasz kifejezést talált a szemfényvesztők szóra.
Azután két tenyerébe fektetve keskeny arcát, könyökét az asztal szélére
támasztva figyelmesen hallgatta Marko okfejtésének egy szakaszát, amelyet
két sűrűn gépelt oldalon rögzített.
Boldogult rokonom, társaságuk jeles tagja, folytatta olaszul Marko,
ezernyi ezer oldalt hagyott hátra, amelyekre a nem történés örökkévalóságát
rótta, a szertartásos mozgás legendáriumát, az egyhangú napok rétegei alkotta
szilárd architektúrát. Miközben valahol már létezik a fontos dátumok és
személyek listája, amelyeket uniformisként erőltetnek majd rá a mindennapok
szűziességére.
A gyomnövények fenoménjével foglalkozott éveken át a rokonom, megkísérelvén
törvényszerűséget felfedezni e növényi közösségek látszólag kaotikus terjedésére.
Bár teret és levegőt vesznek el a haszonnövények világától, mind tudományos,
mind metaforikus értelemben a gyom minden flórának létfontosságú. Josip
Baldo merész feltételezése a gyomnövények, közelebbről a gyermekláncfű
sűrű telephelyeit biztos útjelzőknek tekinti.
A gyomnövényekkel, különösen a gyermekláncfűvel foglalkozott bizonyos
Rudolf Grabner is, egy kétes hírű botanikus, aki Lenin legszűkebb munkatársi
köréhez tartozott. Közismert a bolsevikok hajlama a botanikára. Mára fél
Európa füvészkertté változott. Magam is egy ilyen virágágyásból jövök,
ahol levegőt se kapni a bódító illatoktól. Rudolf Grabnerről és botanikai
tárgyú munkáiról kimerítő áttekintést adott az Aphake vonatkozó száma,
különösen a Feljegyzések a gyomnövényekről hasonmás kiadásával.
A történelmet a peremvilágok teszik, folytatta Marko, de a történelem
azokat feledésben hagyja, míg csak bele nem bújtathatók az említett, nevekkel
és dátumokkal ékes egyenruhába. Választott témám, amelyet taglalni fogok,
a Hotel Bristol vagy talán Brussels szabómestereihez vagy térképcsinálóihoz
kötődik, mindegy is. Vagy a Hotel Lux az? A szállodák gyakran váltogatják
a nevüket, mert miközben egyfelől konspirációs gócpontok, más térfelfogásban
a gondűzés enyhelyei.
Marko maga előtt látta Paula figyelő arcát, összecsippentett szemek,
szorosra zárt ajkak, amelyek két mondat között mindig ellágyulnak picit.
Marko emelt hangja meggyőzően varázsolt oda egy másik színteret, ahol figyelmesen
követve a gondolatmenetet tömött sorokban ülnek ismeretlenek.
A világforradalom hálótermében, mint valami hatalmas keltetőben, a
vékony hártyák alatt lüktettek a szellemek, készen arra, hogy mikrobák
és vírusok módjára terjesszék a tan mételyét. Csak keveseknek adatik meg,
hogy betöltsék küldetésüket, és elhitessék magukkal, hogy a zabolátlan
fénykitörésből világosság fakadhat. És még ők is hullócsillagként elhamvadnak.
Tudjuk, mi lett a sorsa ennek az óriási hálóteremnek, ahogyan azt is,
hogyan lehetséges, hogy a Lux ennyire sötét volt. Mindig ilyen tragédiák
fogják megrengetni az emberiséget, mert létét az ember nem tudja elképzelni
az okság végzetes rendszere nélkül. A létezés értelmének kutatása a legnagyobb
átok rajta. Még a nihilisták is valamilyen rejtett értelmet kínálnak.
Csakhogy, hölgyeim és uraim, a történelem törvénye a közömbösség, a
beláthatatlan távollét. Azoké lesz az utolsó szó, akik tudják ezt. A közömbösség
végtelenjében nagy energiatöltésű testek lebegnek minden pillanatban készen
arra, hogy – annak hangjegyeiként – megszólaltassák a világegyetemből áradó
dallamot. A partitúra kitöltetlen soraiba furakodnak be a világmegváltók,
merénylők, felforgatók, pszichopaták, szélhámosok, a megalázottak és a
megszomorítottak, gyakran csak azért, mert képtelenek összeütni egy épkézláb
strófát vagy mert egy fagyos arc, valamikor régen, gunyoros mosollyal fogadta
suta udvarlásukat.
Elfeledkezve arról, hogy senkinek sem adatott meg a történelem alagútjának
maradéktalan kiismerése, a fáradhatatlan térképcsinálók értelmet szövögetnek
hozzá, gondosan fényesítik a Vologyák, Joszifok, Lavok életrajzait… Az
olthatatlan vágyakozás az értelem után mákonya a tömegeknek. De a titkos
archívumok sem rendelkeznek egy föld alatti trónus hatalmával, mert ott
az ezeréves álmodás sűrű balzsama nem hagyott veszni egyetlenegy szót,
sikolyt vagy sóhajtást sem. Mihelyt felkerül a palimpszeszt utolsó rétege
is, megjelennek az érzékeny barangolók, és tévedhetetlenül, schliemanni
ösztönnel tárják fel a Trójákat.
A keskeny arcról levált a két tenyér, és Paula összeszorított ajkait
a lelkesedés sóhaja hagyta el. Marko sugárzó arccal kémlelte a trieszti
Savoy sárga termében jelen levők tekintetét.
Három hónap elteltével az elképzelt jelenet elnyeri valós lenyomatát.
***
Mielőtt vázlata mondataiból ihletetten megalkotta volna a Lux szálló
térképcsinálóinak történetét, jótevője útvonalait követve bejárta a pulai
dombokat, és naplementekor, amikor a turisták tömegei távoznak a strandokról,
lement a vízhez. Már régóta nem járt Paula Endénél, mesterségesen őrizgette
mellkasában a szorongás egy rögét, pók módjára eregette a történet szálát,
amellyel lépre csalja az Aphake egyesület önhitt összeesküvőit.
Gyakran bóklászott a parti sétányon, a vágányok mentén, amelyen kővé
dermedve álltak a tehervagonok. A vasútállomás melletti kopár öbölben nézegette
a csónakokat. A legutolsónak, a fülkésnek – rajta új fehér zsalugáterrel
–, amelyen vörös betűkkel állt a név: Fiorela, vitorlavászon fedte a tatját.
Az öböl túlpartján a cementgyár szürke hasábja porfelhőket ereget. Jobbra
Muzil erdős dombja.
Az esti fenyők takarásában a cigaretta íze is más. A Kavana na obali
távoli fényei az éjt idézik meg, amikor a kikötő tintaszerű vizében elenyésznek
a hajógyár utolsó zörejei.
A sima sziklákon át Marko leér a rozoga famólóra. Az eldobott csikk
elszisszen a vízben. A korhadt deszkák minden lépése alatt megnyikordulnak.
Markónak eszébe jut Paula meséje a dublini Odüsszeuszról, aki víziszonyosan
behajózza a világot. De sokszor gördülhetett végig a pulai parti sétányon
fiákeren, Giovanni Petek hátát nézve! És hány, de hány gonosz szempár fúródhatott
Petek hátába! Úgy lehet, Petek álmában a dublini Odüsszeusz furikázta Ferenc
Ferdinándot és Zsófiát Szarajevó utcáin.
A térképcsinálók ideje jött el. Ingáikat lengetve előkúsznak az ördögszántásokból
és a víznyelőkből. Az útvonalak ismét világos nyomokról árulkodnak. Fülüket
hegyezik az életrajzírók. És egy a bölcső, amely a mitikus éjszakában világít.
Marko sejti, hogy a közömbösség, a nagy kozmikus távollét csak az összes
érzék lerombolásával érhető el. Puha hordszéken, a könnyező szemek tompa
fényt észlelnek. A bíborszín reverenda csámcsogással válaszol. Az ínyen
ott marad a csokoládé ragacsos rétege, mint tengerszéli tocsogók nesze,
ahogyan néha-néha mozdul a megereszkedett száj. A teremben vaníliaillat
árad szét.
A távoli vendégszobában, ahol kitartóan várakoznak a felforgatók, foltok
csupán az üres partitúrán, a sűrű levegőben lebegnek a szavak, mint a fenyőtobozok.
Holdfényben úszik a Tiberis smaragdszín vize.
Marko a móló végébe ért. Dagály ideje, a tenger olajos felszíne alig
fél méterre van a nedves pallóktól. Lerúgta a tornacipőt, és óvatosan belemártotta
a nagyujját a vízbe. Meglepte, milyen hideg, és egy villanásnyira megjelent
a Titanicról az a szerencsétlen, a jégtábla foglya.
A jégtáblát Josip is megérezte.
Aznap este a hálószoba sötétjében Marko előtt felrémlett a Lux hatalmas
épülete, amint úszik, viszi magával a hívőket az ígéret földje felé. A
hajótörés után magányos jégtáblák szanaszét a világ tengerein, a vízbe
fúltakkal. Sokuknak rendezett iratok voltak a zsebében.
***
Miroslav Krleľa, az író, aki sok hajótörést megélt, és megöregedve adta
át elnehezült testét az enyészetnek a zágrábi villa csendjében, még a régi
1924-es évben látnoki módon lejegyezte: „Ha majd az emberiség egy napon
nem lesz többé rothadó, nyitott seb, mint ami ma, és amikor nem a Szovjetunió
lesz az egyetlen hajó, amely Kozmopolis felé tart, hanem ebbe az irányba
hajóznak népek és osztályok egész hajórajai, bizonyos, hogy a túlparton,
mint gigantikus világítótorony, Vlagyimir Iljics Lenin fogadja a hajókat
a kikötő bejáratánál, emlékműveként az embernek, aki elsőnek ért partot
ideát.”
Krleľa, az iró szívesebben szállt partra csendes tengeren, Brioni édeni
szigetcsoportján, és az eukaliptuszok hűvösében idézte fel a jégtáblán
töltött ifjonti napjait.
***
A Tverszkaja utca 36. alatti épület valóságos méhkas. Benne egy egész
kozmosz. A folyosók, lépcsők, titkos ajtók és zajos felvonók útvesztőjében
lárvák függeszkednek.
Mikor az elfáradt lepkék visszatérnek a messzi térségekből, megint
gubóba költöznek, megváltoztatják a nevüket (faj, alfaj, nem), és új életrajzzal
új ciklust kezdenek.
A lepkék zajtalan világának nagy rajongója, Vladimir Nabokov (eredetileg
Szirin) nem foglalkozott a Tverszkaja utcai kolónia torz mutációival. Az
esztétikum ezúttal is felülkerekedett másfajta indítékokon.
Szünetekben a celláikban tartózkodnak. És mindenhol ugyanaz a beosztás:
keskeny belépő, szűk benyílóban mosdó, a másik oldalon fogas és faliszekrény,
azután tágas szoba következik széles ággyal, két fotel, asztalka, az egyik
szegletben, az ablaknál íróasztal, szék, könyvespolc, amelyen legfelül
szép rendben a botanika klasszikusai sorakoznak. Gondolataik örök pollenje
pereg a fogoly fejére. A durva vászonfüggöny mögött a labirintus másik
oldala, lent pedig a kibetonozott udvar.
A központi fűtés csövei mentén éjszaka patkányok vándorolnak.
A kihalt folyosókon kora reggel gyermekek futkároznak. Kiskoruktól
elragadtatva a konspirációtól kitalált neveken szólongatják egymást. Némelyik
szobából egész éjjel hangok hallatszanak. Az áporodott levegőben dohányfüst
illatos teák gőzével keveredik.
Az éjszakában úgy sisteregnek a szamovárok, mint a távoli vonatok.
Néha egy-egy alany kiszáll a lámpa tompa fényköréből, és hangot sem
hallatva eltűnik az udvar mélyében. A bátrabbja a Tverszkaja utca tiszta
járdáján végzi, egy-két percig hever a vértócsában szétcsapott végtagokkal.
De az életrajzok már elkészültek.
Erős vágy él az emberben a biztos talaj iránt, mondja egy vastag bajszú
térképcsináló. A part csak metafora.
Mindig lesznek utasok a mi hajónkon, mondja a másik, hegyes szakállú,
apró mandulaszemű térképcsináló.
A Tverszkaja labirintusában fanatikusok, aszkéták, szemfényvesztők,
pszichopaták, kalandorok függeszkednek…
A hangyaboly feszültsége időnként többórás vitákban, orgiákban, önsanyargató
gyakorlatokban, álmokban és vérgőzben vezetődik le. A fürdőkben tűzrőlpattant
ukrajnai lányok dögönyözik a szomjazó lelkeket, a rövidlátókat és a keheseket.
Mindenki dédelgeti saját betegségét, és azt reméli, hogy egyszer majd üvegkoporsóban
fekszik, száján mosollyal, bebalzsamozva. Fontos tehát, hogy elég fiatalon
haljon meg az ember, mert a kozmetikusok, az életrajzíróktól eltérően,
nem mindenhatók. Könnyebb a Tverszkaja járdáját Jalta homokfövenyére cserélni,
mint apasztani az ábrázatot, eltüntetni az ázsiaias járomcsontokat és forradásokat
berajzolni.
A harmadik emeleti lakosztályokban ott maradnak az özvegyek, törékenyen
és sápadtan a téltől, és az étlapon minden este kaviárt jelölnek be meg
francia borokat. A gyászidő gyorsan letelik. Éjszaka új életrajzokat motyognak.
Könnybe lábad a szemük a leendő emlékektől.
***
Miután szeptember 21-én a trieszti Savoy sárga termében az Aphake egyesület
hatvan-egynéhány tagja előtt Marko Delić felolvasta dolgozatát a Hotel
Lux térképcsinálóiról, hosszas taps fogadta ihletett fejtegetését.
Előző nap Marko elképedt az összeg láttán, amelyet Josip a Banco di
Romában nyitott számláján őrzött. Trieszti tartózkodása alatt megismerkedett
néhány érdekes barangolóval, és Paula Ende bemutatta Hans Mayer úrnak,
az Aphake egyesület egyik tanácstagjának. Puszta formalitás volt: szívélyes
felkérés, hogy lépjen be az egyesületbe, csevely Mayerral a Tommaseo kávézóban,
gyorsportré egy utcai automatában és cirkalmas aláírás a tagsági kártyáján.
Marko Aphake jelige alá tartozó kalandjának utolsó felvonása Pulában
játszódott le, két héttel később. A „985-ös páholy” testvérisége értesült
Marko Delić polgártárs eretnek fellépéséről valamilyen alternatív nemzetközi
szervezet trieszti gyűlésén. Következett a beidézés beszélgetésre, útlevele
bevonása és a felszólítás, hogy hét napon belül jelentkezzen a belgrádi,
vagyis az állandó lakhelye szerinti rendőrségen. Szabadsága csak feltételes.
Naponta kétszer-háromszor hívta fel telefonon az apja, nyugtalankodva.
Stanimir megtalálta hozzá a kapcsolatot, mindent el fognak tussolni. Valahára
szolgálatára lehetett a fiának. Marko fejből tudta a számla jeligéjét a
Banco di Romában, elalvás előtt maga elé suttogta: Ema 1932.
De az az évszám nem szerepelt a Josip dolgozószobájában talált egyik
zöldeskék irattartón sem. A trieszti számlán lévő pénz eredetére nem adhatott
magyarázatot az örökhagyó csempészmúltja.
Három napon át kutakodott Marko a házban, hátha valamilyen jelre bukkan
rokona megmaradt iratai közt. Először tűntek a Josip barangolásairól készült
jelentések többnek térképészkedési naplónál.
A negyedik nap, kiadós reggeli és egy erős kávé után felhívta telefonon
Ivan Viľentint. Cseppet sem érte váratlanul trieszti fellépésének következménye,
hogy államellenségnek bélyegezték miatta. Javasolta, hogy találkozzanak
aznap a Vila Aristonban.
Szándékomban állt, hogy a napokban megkeresem, mondta a beszélgetés
végén Ivan Viľentin. Nem fogja elhinni, de nyomára jutottam egy kisebbfajta
felfedezésnek. Egy régi abbáziai bedekkerben, 1906-ból, megtaláltam az
Ariston szálloda fényképfelvételét. Akkor Neptun volt a neve. Különös,
nemde? Nahát, akkor ma hat órakor várom az Aristonban. Vagy a Neptunban,
egyre megy.
Felbátorodva annak felismerésétől, hogy egész addigi élete csupán egy
odatett pötty a ködös celluloidon, Marko elhatározta hát, hogy átengedi
magát az utazásnak a kiszámíthatatlan jégtömbbel.
BOGNÁR ANTAL
FORDÍTÁSA
Lettre, 88. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|