Mandulafák

Mily egyszerû is az öröm a sötétbenbotorkálás után!
Mily tapinthatóvá teszik e vékony lemezek a fényt!

Nézd hogy olvadozik ez a semmi kis
fehérség a szemfenékbe hullva!

Mandulafák az éjszakában!
" ragyogó fogak!
A földkérgen átütõ
tompa csillag-lüktetés -

Földalatti bárkájában lecsorgó nap
vaksi ujjainkkal kitapogatott színek -
ajkaid közt megalszik a sötétség
hasadban a méreg csikarása
felfogni életedet ha tudod -

Kölcsönösen kivetkeztettük egymást
a bõrünkhöz tapadt nevekbõl -
névtelenül szólongatva a csöndet
mely megköti a zene hangjait -

ó születés tiszta kínjai
csillapíthatatlan arcnélküli munka
s magunk vagyunk a felhõ és a beszéd
az este barmaival taposva
a tágasság porában -
A fergeteg szemében
a kráter lángoló küszöbén
egy csipkebokor.

Kigombolkozó szemérem csonthéjai
szelíd gyûrõdéseket hagyó gyöngédségek
Ezek a szikrázó torpanások-elakadások a vérben
a nyirkos sötétben kitapintható viharzás.

A dúló csata elkerítette terepen
a pirulás mely törékeny szívét
kínálja nyitott tenyerén -
valamerre mindig ugyanaz
a hajnali zsongás a kövek közt.

Lihegõ fullajtár te Nap
mint száj a szájra úgy tapadsz a vízre

a minden szelekre nyitott tengeren
kezünk bárkája elválik a parttól

arcok perzselt kormos aranya
a sokévi félhomályban
magában hordja villanásait -

a szórt fényben
láthatatlan húrokat
gyötörnek ujjaink
télbõl kitépett meleg puha kelmét -

folyton csak ez a visszhang
olvashatatlan forrásaival
hol mezítláb bolyong
hajnal elõtt a jázmin

már itt az éj s te még itt úszol
az öröktõl-tartó éjszakában

tested belefúródott a kékeszöld hályogos vízbe
melybõl csiriz és kovász szaga gomolyog

És hús evez a húsban
a kezek kínoznak a kezek ölnek
fényesre karmolják a sötétet
mielõtt visszahullnak a homályba

Épp mielõtt megvirrad
az utolsó csillagok didergõ lombozata

a hullámvölgyekbe szorult
pikkely- és áhitat-színû csillanások

egy kis halászbárka szaggatott mormolása
a feltámadás szelében -

a reggel minden vitorlája kibontva
az ének szûk vízmosásaiban
a kavicsok melegbarna felületén.

Sirály rikoltott
egy test vak vájatában
egy fejveszett nap hordaléka.
S a tenger és a tér süketen

lüktet a kékség falában
és lüktet egy szirom fehére -

csipkék, lombok, fürtök, fehérnemûk
bõ vízben öblögetett tuss-gomolyok
valamennyi kép kiteregetve
szélrohamok festik a tenger felszínét -
 

Sidi-Bon-Said

I

A tánc szökõkútjaiban
tinta nélkül írott
örökös törvények.

És egy szerelemre lobbant pár,
amely az árnyékra rogy -
tagnélküli mozdulatok
egy halom lüktetés
oldása és kötése.

És az elfojtott suttogások
mámoros hosszú varrata.
Kettejük, e sokaság
folyékony tûvel összeöltött
úthálózata -

az árnyék résein át
ahol besüt a fény.

A mozdulatlan falak magasából
a kék négyszög szórakozottan
hörpint belõlünk.
 

II

III

Szenes Árpádnak

Hány hosszú éve fohászkodom
az éjszaka nedves ajkain csillogó
legelsõ mindennél üdébb színekhez
hogy lennének a bõr és lennének a kõ
amin ujjaim a titokba botolnak,
abba a tudásba amely õk maguk és
abba ami számtalan tonnányi fény.
A leghalványabbtól a legsötétebbig
vér és gondolat közt szakadatlanul,
lombok ecsetek és terek között
folyékony test és örökös zene -