Megint egy kérdés, sõt
kérdések egész bokra, amire nem nekem kellene válaszolnom.
Arra a kérdésre, hogy tudniillik "Mi akadályozza a
polgárosodást Magyarországon?", elsõ feleletem
ennyi: az a legfõbb akadálya, hogy erre a kérdésre
nekem kell válaszolnom. Nekem, meg azoknak az elõ-
deimnek, akik pontosan ilyen hanglejtéssel
kérdezik évszázadok óta, hogy "Mi az oka, hogy
Magyarországon a játékszíni költõmesterség
lábra nem tud kapni?" Vagy bejelentik "Egy magyar társaság
iránt való jámbor szándék"-ukat a tekintetes
és nemes magyar hazának és a kegyelmes és nagyságos
fõrendeknek. Vagy egyszerûen csak annyit kérdeznek,
"Mi a magyar?". Csupa olyasmit próbálnak rátukmálni
a társadalomra, amire az nem nyilvánította ki óhaját.
Ha tehát ezeket ilyen formában és éppen nekik,
nekem kell fölvetni, akkor a kérdésben rejlik a válasz.
A polgárosodás legfõbb akadálya a polgárosodás
iránti hajlam hiánya. Nem kell polgárság, nem
kell játékszíni mesterség, sem öntudat.
Végképp nem kellenek gondolatok.
Italmérések és kereskedelmi tévécsatornák kellenek az egyik oldalon, a gátlástalanság korlátlan kiélésének lehetõségei a másikon. A kettõ között lenne a polgár, ami nincs. De ha errõl beszélek, megengedve magamnak, hogy tudni vélem, mi a polgárosodás akadálya, nehezen szabadulok a gondolattól, hogy talán éppen én vagyok a legfõbb akadály, efféle gondolataimmal. Nélkülem gyorsabban menne.
Hogy miért nem kellenek gondolatok, azt is meg lehet kérdezni. Nem rosszaságból nem kell, és átok sem ül a nemzeten.
***
V. S. Naipaul angol író Trinidadon született, ahonnan tizennyolc éves korában elkerült. Oxfordban tanult és Angliában telepedett le. Magyarul egy regénye jelent meg, A nagy folyó kanyarulatában. Naipaul 1960-ban visszament a Karib-szigetekre és úti élményeirõl könyvet jelentetett meg The Middle Passage (1962) címmel. A Middle Passage, a "középátjáró" az Atlanti-óceánnak a Nyugat-India és Afrika közötti része. Naipaul hosszú és a felnõttkorát megalapozó évek után tehát hazalátogat. Most átadom a szót neki.
Trinidad "Olyan hely, ahol a történetek soha nem siker-, hanem csakis kudarctörténetek: kiváló emberekrõl, ösztöndíjak nyerteseirõl, akik ifjan meghaltak, megõrültek vagy alkoholisták lettek; krikettjátékosokról, akiknek a karrierjét tönkretette, hogy összeütközésbe kerültek a törvénnyel."*
"A tehetség helyére, ami úgyis
hiábavaló, a trinidadi ember az intrikát állította,
és gyakorolta is kicsiny dolgokban éppúgy, mint nagyokban:
valóságos mesterévé lett. Volt, aminek csodálattal
adózott: például azoknak, akik jól tanultak
az iskolában, mert a tanulmányi siker növelte a közösség
önbecsülé-
sét anélkül, hogy bármi
módon veszélyt jelentett volna; tisztelte továbbá
az ösztöndíjak nyerteseit, amíg beképzeltek
nem lettek; és a versenylovakat. És krikettjátékosokat.
A krikett Trinidadon mindig többet jelentett egyszerû játéknál.
Egy társadalomban, ahol nem kellett szakképzettség,
ahol az érdemet nem jutalmazták, a krikett volt az egyetlen
tevékenység, ahol az ember kiteljesíthette képességeit
és nemzetközi mércével is megmérethette
magát."
"Noha tudtuk, hogy bajok vannak a társadalomban, meg sem próbáltuk felmérni õket. Trinidad olyan jelentéktelen volt, hogy sosem sikerült meggyõzni magunkat, érdemes foglalkozni egy olyan helynek a történelmével, amely csak egy pont a térképen. Sokkal érdekesebb volt a külvilág, minél távolabbi része, annál jobb; Ausztrália fontosabb volt, mint Venezuela, ahová derült napokon elláttunk."
"Csak a háború után kezdtek bizonyos korlátozott sikertörténetek ismertté válni, történetek emberekrõl, akik a Királyi Légierõnél kitüntették magukat, akik tanárok lettek angol és amerikai egyetemeken, énekesek, akik elismerést arattak külföldön. Ezek az emberek mind elmentek innen. >>Beképzelt<<-nek tartották õket itthon, idegenben hírnevet szereztek."
"Modernnek lenni annyit tesz, mint hazai termék helyett csak olyat használni, amelyet amerikai újságokban hirdetnek. A Trinidadon termõ kitûnõ kávét csak a nagyon szegények isszák és néhány középosztálybeli angol betelepülõ. Mindenki Nescafét vagy Maxwell House-t vagy Chase-t és Sanbornt vásárol, ami jóval drágább, de újságokban hirdetik, ennélfogva elfogadható."
"Egy szembejövõ autó fényszórójával villogott.
- Rendõrség - mondta a barátom. - Sebességellenõrzés.
Minden szembejövõ autó leadta a figyelmeztetõ jelzést. És valóban, hamarosan elhaladtunk egy komor, feltûnõen egyszerûen öltözött rendõr mellett, aki az út szélén ült és valamit nézett a kezében."
"A szegény betegek kiszolgálása a gyógyszertárakban hírhedt. A bankban tanácsosabb expatrióta angol tisztviselõvel intéztetni ügyeidet; aki tudja ugyan, hogy számládon elhanyagolható összeg van, mégis udvariasan kezel. Az autópályán senki nem kapcsolja le a fényszóróját; következésképp a szemed káprázni kezd és meg kell tanulnod a trinidadi autópályán a vakító fényszórózás játékszabályait, hogy ellenfeled visszakozásra késztesd."
"Ez volt a legnagyobb rombolás, amit a rabszolgaság végzett a feketékben. Önutálatra tanította õket."
"Nem volt uralkodó ízlés, ugyanis semmiféle ízlés nem volt. Trinidadon az iskolázottság nem tartozott azok közé a dolgok közé, amelyet pénzen meg lehetett vásárolni; pénzzel éppenhogy megszabadulhattál tõle."
"A bizonytalan arra vágyik, hogy hõsnek ábrázolják. Az irónia és szatíra, amely jobban segíthetne, elfogadhatatlan; és író nem akarja közösségét megszégyeníteni. Ezért aztán az üde és leleményes trinidadi dialektust, amely a nyugat-indiai irodalomnak oly sok hívet és ellenséget szerzett külföldön, jó néhány nyugat-indiai elutasítja."
"Újra és újra visszajutunk a gyarmati társadalom legfõbb, megalázó jellemvonásához: nem követelt hatékonyságot, nem követelt minõséget, és ezek a dolgok, mert fölöslegesek voltak, nem is voltak kívánatosak."
Az ember azt hinné, hogy Trinidad a világ másik végén van, földrajzilag is, képletesen nem is szólva. Közel van, itt van.
***
Azokban az országokban, ahol nem kell megkérdezni, mi a polgárosodás akadálya, sok száz éve van polgárság. Mi azonban olyan országban élünk, ahol ötszáz éven át nem volt három egymást követõ szabad nemzedék. Hogyan lenne hát polgárság? Honnan tudnánk, hogy mi fán terem a polgár?
Tudom én, hogy magyarul már maga a szó sincs rendben; tudom, hogy általában, polgárosult nemzeteknél két külön szó jelöli a polgárt mint egy társadalmi osztály tagját és a polgárt mint állampolgárt. Bár megjegyzendõ, hogy ott, ahol talán a legrégebben van polgárság, Angliában, inkább csak az állampolgár értelmû szót, a "citizen"-t használják, a "bourgeois"-t nemigen, hacsak nem szociológiai mûvekben. Mondják viszont azt is, hogy "subject" - ami, ugye alany is - állampolgár értelemben. Egész kis esszét lehetne kanyarítani ebbõl, hogy a latinban eredetileg "alávetett"-et jelentõ szó az egyént alanyi jogon emeli megkülönböztetõ jeggyé. Azt jelenti ez, hogy ott mindenki polgárrá nõtt?
A magyar polgár is érdekes eset. Persze hogy német az etimológiája, mi más lenne. De azért emlékezzünk meg arról is, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára az elsõ elõfordulásokat a tizenharmadik század közepérõl hozza. Ezek a rémes szótárak mindig az orrunk alá dörgölik, mi lehetett volna itt, mi lehetett volna belõlünk. Bizony, jobb eséllyel indultunk, mint szegény trinidadiak. Most együtt kellene polgárosulnunk, amit cseppet sem tartok különösnek.
Úgy képzelem azonban, ott nem voltak várak, nem voltak vár-, majd városlakók a tizenharmadik században. Nem voltak fallal körülkerített városok. A "citizen", "citoyen" a latin "civitas", "civis" szóból ered, s ez más gyök, mint a germán "burg". De például a "citadella" szóban nálunk is megvan ez az utalás a várra. A "citizen", a "citoyen" éppúgy városfalak között lakott valamikor. Boldog idõk, amikor falak zárták körül a várost! Amikor kapun lehetett bemenni a polgári kultúrába. Amikor éjszakai õrjárat utasította rendre a hangoskodókat. A városok azonban rendre kinõtték területüket, átlépték saját városfalaikat. A falak egyszerre csak a városon belülre kerültek. Ez a polgárosodás földrajzi metaforája. A terjeszkedés során azért nem volt már szükség a falra, mert az, ami kívül volt, polgári, vagyis civilizált lett.
Attól tartok, nálunk ez is fordítva történt: voltak városok, és a falak ugyan elmorzsolódtak, de sokkal inkább azért, mert nem tudtak kitartani a külsõ nyomás ellen. A polgáriasulatlan társadalom visszafoglalta kihasított területeit, valahogy úgy, ahogy Naipaul A nagy folyó kanyarulatában címû regényében az õserdõ benövi az elhagyott falvakat, az emberi civilizáció e tünékeny nyomait.
***
Ahogy mi használjuk, azt hiszem,
a polgár annyit jelent: szabad és öntudatos ember. Olyan
ember, aki tudja, hogy embernek és polgárnak lenni méltóságot
és felelõsséget jelent. Ezt már szegény
Csokonai is hiába tudta, legföljebb a tihanyi ekhóval
társaloghatott róla egy szûk körû füredi
konferen-
cián.
***
Ki a polgár? Az, aki személygépkocsijával jobbra kis ívben kanyarodva nem hajt a zöld jelzõlámpánál szabályosan, kijelölt gyalogátkelõhelyen áthaladó polgártársai közé, nem akar elébük vágni, mielõtt lelépnek a járdáról, és ha mégis lelépnek, nem serkenti õket gyorsabb mozgásra lassú, agresszív közeledéssel. Hanem megáll tisztes távolban, önismeretére jellemzõ, hogy tudja, gépjármûben ülve személyes hatósugarához hozzáadódik a gépi szerkezet és nagyobb távolságból is erõszakosan fenyegeti az autó nélküli, põre ember perszonális terét.
Nem kíván visszaélni vele.
***
Gyarmati lét, önazonosság-vesztés a folytonos létharcban, önutálat, aránytévesztés, a lélek alkatának torzulása, nagyotmondó sérülékenység, kompenzálások, elrugaszkodás a lehetõségek világából az álmok közé. Mind igaz. Borúlátás, csüggedés az illuzionisták fellobbanásai után. A történelmi lélektan tényei.
De azért nem mentem fel magam ilyen könnyen, körülmények szorítására hivatkozva. Van valami, ami csak a legsúlyosabban beteg lélekbõl hiányzik, aminek a hiánya már az élni akarás feladásával egyenlõ. Akibõl a kíváncsiság, a tudásvágy, a tanulás képessége kihalt, az legfeljebb biológiailag vegetál egy darabig. Az is élet.
Senki nem születik polgárnak. Kell-e ezt bizonyítani? Az ember embernek születik, és van, aki polgárnak nevelõdik. Van, aki nem annak. Megint vannak, szép számmal, akik egyáltalán nem is nevelõdnek. A polgárságot mint értékteremtõ életfelfogást tehát tanulni kell. Meg lehet tanulni. Meg lehet tanulni akkor is, ha új anyag, ha nincsen elõképzettségünk hozzá. Hát még, ha van. Egy-két nemzedék azért mindig akadt, itt is, ha folytatni nem tudta, hát újrakezdte.
Tíz év nem nagy idõ a történelemben, tíz év vagy akár egy ugyanakkor mégis lehet fordulópont. Nem látom jelét, hogy az elmúlt évtizedben megteremtõdtek volna a polgárosodás társadalmi feltételei. Szokássá vált az eredeti tõkefelhalmozás kegyetlenségére hivatkozni. Csakugyan, egyéni kiemelkedésre van mód. De nem a szorgalom polgárerényének gyakorlásával, tehetséggel való ötvözésével. Ha néhány egyénnek sikerül ebben a viszonylag kis közösségben a politika vagy a törvényszegés eszközeivel a polgárihoz váltig hasonló életformát megvalósítania, abból még nem lesz polgárság, mint osztály.
***
A polgárosodás legfõbb akadálya, hogy a tudás, tanulás, oktatás nem társadalmi érték. Az ország semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy értelmesen gondolkodó, elfogulatlan szellemû polgárokat neveljen. Nem látja értelmét, tapasztalatai másra tanították. Van ehelyett félelemmel, butasággal, irigységgel elegy tekintélytisztelet. Romlottság, korrupció, szûklátókörûség, kicsinyes hazudozás, egyszóval mindaz, amivé a gyarmati függés lelki hozadéka zülleszt.
Megállni, eltûnõdni,
lehetõségeket mérlegelni az önismeret tükrében
- erre egy társadalom nem képes,
mert a társadalmi tudat nem individuális. De azért
találták ki a munkamegosztást, hogy legyen, aki ezt
is elvégezze, legyen, aki a következtetéseket levonja.
Az értelem-ellenességre berendezkedett társadalom
azonban nem szereti, ha tagjai ilyesmivel foglalkoznak.
Egymást váltó szabad kormányaink egyike sem vállalta, hogy kimondja, válság van, szét nem választható gazdasági és szellemi válság, és válsághelyzetben válságintézkedéseket kell hozni. Válsághelyzetben meg kell állapítani, mi élvez elsõbbséget, mielõtt a verbális diadalmenetbe belerokkan az ország. A társadalmi tulajdonviszonyok megváltoztatása önmagában a legfontosabb és elegendõ feltétele a polgárosodásnak? Valószínûsíthetõ, hogy a szellemiekben rejlik a megoldás.
Egészséges és értelmes emberek közösségének képzelem a polgárok alkotta társadalmat. Az egészség- és iskolaügynél semmi nem fontosabb. Téves az a szóhasználat, amely ezek "támogatásáról" beszél. Épp fordítva: ezek támogatják a társadalmat, amely nélkülük mûködésképtelen. A polgárság ad arra, hogy gyermekeit iskoláztassa. Az iskolázott értelmû ember jobban él, egészségesebb, szebben lakik, jobban ügyel környezetére. Ritkábban, végszükségben vetemedik zsebtolvajlásra a hetes buszon.
Ha arra kellene válaszolnom, hogy mit választanék: rossz rendszerben élni értelmes emberekkel vagy jó rendszerben hülyékkel, azt mondanám, valószínûsíthetõ, hogy az értelmes ember majd korrigálja a hibákat. Van remény. De hogy az ostobát megváltoztatja a jó rendszer, abban nem tudok hinni. Használni, mûködtetni sem tudja, elõbb teszi tönkre, mint hogy megtanulná.
***
Mi akadályozza a polgárosodást Magyarországon? Az, ami mindig.
A gondolkodásba befészkelt feudalizmus.