BÁRÁNY TAMÁS

Polgárosodás?*

---

Nos, polgár - kedvezõ esetben - az a tisztességes, mestersége ismeretkörén túl is mûvelt, takarékos és szociális érzékenységgel megáldott ember: földmûvelõ, földbérlõ, szõlõmíves, közepes birtokos, kereskedõ és iparos, orvos vagy ügyvéd, aki munkájából, földjének, mûhelyének, irodájának, rendelõjének, önálló vállalatának jövedelmébõl él tisztes módban, tehát a maga ura, nem parancsol neki senki. A nincstelenektõl, szegényparasztoktól, kisbirtoko-
soktól, mások alkalmazottja munkásoktól és értelmiségiektõl (vagyis ugyancsak bérmunkásoktól, akiket egyik napról a másikra utcára tehetnek) a féltve õrzött, öröklött vagy tulajdon szorgalma szerzette, közepes nagyságú vagyona különbözteti meg, amely biztosítja szuverén gazdasági önállóságát, tehát tökéletes függetlenségét.

Ez a réteg vagy osztály vagy társadalmi csoport - kezdetei még a középkorban gyökerezvén - hosszú évszázadok folyamán alakult ki, s élt és virágzott mifelénk is egészen a második világháborút közvetlenül követõ esztendõkig, azaz az államosításokig. Akkor - örök hála a ragyogón sikeres, velejéig megfontolt és gerinces jaltai alkudozásnak! - a magyar társadalom ez értékes, kultúrahordozó rétegét brutális kézzel fölszámolták, tagjait beolvasztották az akkori mindenható állam alamizsnáján tengõdõ, színes vagy fehér gallért viselõ bérmunkások egyhangún szürke tömegébe.

És itt jutottunk el a kérdésre adandó bátortalan válasz elsõ tétova kísérletéig, amely szintúgy kérdéssel kezdõdik. Jelesül: vajon honnan és mibõl volna képes ez a gazdasági életben gyakorlat híján igencsak járatlan, öt évtized alatt súlytalanná silányított réteg arra, hogy indokolt jó reménnyel vállalkozhassék az önálló egzisztenciát biztosító polgári létforma megteremtésére? Hiszen tõkét gyûjteni ehhez tisztességes eszközökkel aligha tudott. Még boldog lehetett, ha az elszaladt évtizedekben fölnevelhette gyermekeit. Ha éppen úgy adódott: taníttatni, sõt tán lakáshoz jutni is segíthette õket, arról már nem is szólva, mennyire büszke lehetett, ha mindeme hathatós erõfeszítéseire még egy használt gépkocsival is sikerült a koronát föltennie!

Úgy hiszem, mire idáig értünk, világossá vált, hogy az úgynevezett középosztály föltörése a paradicsomba teljességgel a megvalósíthatatlan álmok birodalmába tartozik, hiszen amott már minden, de minden hely foglalt. Akárcsak évezredes történelmünk folyamán máskor is már, e téren is egymást követte a két eredeti birtokszerzõ kampány. Idõben elõbb, a tizedik században, a hatalmi helyzetbõl adódó ún. "elsõ foglalás" jogán került magántulajdonba a közösen meghódított föld. Jó néhány évszázad múltán pedig, a török igája alatt erejét veszített és az osztrák által frissen hódoltatott országban a bécsi Neoacquistica Commisio szíves közremûködése folytán került az õsi magyar javak tekintélyes része idegen kézre.

Korunkban a szemfülesség és az elsõ ocsúdás, no meg szintúgy a tûzhöz legközelibb hatalmi helyzet okán és jogán került magánkézbe sok-sok addigi közös tulajdon - néhány esztendõ múltán pedig, egészen napjainkig, egy sebtében felállított újszerzeményi bizottság a szemünk láttára teszi lehetõvé, fõképp vastagpénzû külföldi vevõi számára, a problémátlan vagyonszerzést.

Akárcsak a tizenhetedik században, a török kiûzése után, most, a szovjet haderõ távozta után is valósággal ebek harmincadjára jutott az ország. Úgy rémlik, vesztett háborúk után az a legyõzött népek sorsa, hogy kifosztják. Vae victis! Örök törvény ez, már Trója keserves sorsa ezt példázza.

Mindez persze közhely, nem én hánytorgatom föl elsõre. S talán az sem az én fölfedezésem, hogy szívós, becsületes munkával ma már aligha vergõdhetik bárki is jelentékenyebb gazdasági sikerre, hiába hajszolja magát az önkizsákmányolásig különmunkákkal, mellékállásokban, vagy akár kényszerû kisvállalkozások szorítójában. Egy olyan társadalomban, amelynek egyharmada létminimum alatt tengõdik, a többi boldog, ha elsejétõl elsejéig fedezni tudja kiadásait: a kiszámítottan emelkedõ közüzemi díjakat, a közszükségleti piac provokatív követeléseit, az égig érõ gyógyszerárakat, a dugig tömött kirakatok elképesztõ igényeit - ott természetesen mindez reménytelen. Netán a fejlett államok béreinél nyolcszor-tízszer alacsonyabb jövedelmekbõl telnék rá?

Ily körülmények között a népességnek legföljebb két-három százalékára vonatkozhatnék a polgárosodás jogos reménye - csakhogy õk már jócskán élvezik is annak áldásait. Kastélynak is bízvást nevezhetõ villáik ott pompáznak a budai hegyekben.

Így aztán persze a kultúra dolga is végveszélybe kerül. Ahhoz ugyanis valóban sok-sok jómódú polgárra volna szükség, akiknek fiai már gyermekkorukban részesülhetnének a mûvelõdés emberformáló áldásaiból - enélkül közútjainkon csupán milliárdos bugriskölykök száguldoznának majd luxusautóikkal, akik soha egy könyvet kezükbe nem vesznek, s akiknek legfõbb szellemi becsvágya addig terjed, vajon mikor tudják a papától kapott Mercedesüket mielõbb egy "tök jó" Porschéra fölcserélni... S már most tervezgetik majdani tízszobás villájukat, amelynek alagsorában lesz uszoda, emeletén csinos koktélbár, kertjében jókora swimming pool, csak egyetlen bútordarab
hiányzik: a könyvespolc. A fentebbi kultúrát egyedül a televízió képviseli majd náluk, számtalan csatornán hömpölygõ, mindennapi gyilkosságpropagandájának émelyítõ özönével.

Idáig érvén, hadd summázzak. Véleményem szerint, akinek volna rá módja, hogy lelkében is polgárrá váljék, annak soha nem lesz erre igénye
- akinek meg volna igénye, annak soha nem lesz rá módja. A magyar társadalom polarizálódásának végzetes folyamata, úgy tetszik, föltartóztathatatlan. S éppígy visszafordíthatatlannak rémlik az ország elárvulása, ahol a bérbõl, fizetésbõl vagy kényszervállalkozásból élõk milliói helyett a sokmilliárdos és soknemzetû mamutvállalatok légiója meg az õket kiszolgáló közvetítõ-bur-
zsoázia teszi zsebre az agyonadóztatott, vékonyka bérért gürcölõ, munkahe-
lyükért reszketõ, fehér vagy színes gallérú munkások keservesen megszolgált javadalmát, akik éppen ezért az idõk végezetéig oly messze lesznek a polgári léttõl, mint Makó Jeruzsálemtõl.

Emígyen épül körénk a szép, új világ - hacsak a földöntúli hatalmak meg nem szánnak, s égi csodával meg nem segítenek bennünket.

1998 márciusában
 

* A Petõfi Irodalmi Múzeumban 1998 õszén megrendezett kerekasztal hozzászólásait folyamatosan közöljük.