ROBERT SABATIER

---

Miféle is volt az az idegen nyelv,

amelyen éjjel álmomban beszéltem?

Én, ki csak saját nyelvemen tudok,

megértettem valahány szót, amit

egy hosszú monológban eloadtam.
 
 

Arameus, a holtak nyelve volt tán?

Messzirol jött mily idegen beszélt

e szájból, mely nem tud másföldi nyelven

habogni úgy, hogy rendjét meg ne sértse?
 
 

Álomlátóé az én tanúságom.

Egy másik lény került talán helyembe?

Egy másik? Ki? Legtávolabbi osöm?

Vagy én magam szóltam a túlvilágból?
 
 

Rettento ébredés! Attól remegtem,

hogy végzetem még némaságra ítél.

Mint kiszámolóst biflázó gyerek,

hangutánzó szavakat nyögtem egyre,

s a biztonságos nyelvre nem találtam.
 
 

Nem láttad
 

Nem láttad, amit pedig látni vágytál,

nem lépkedtél a szépség kaptatóin

csak itt-ott, a világról mit se tudsz,

s magadról sem, kételyek vándora.
 
 

Kitárt karod nem zárult senkire,

csupán magadra, tested védeni

s mint tenfiadat, magad elringatni.

Kérdéseidre nem jön soha válasz,

úgy alszol majd, ahogy a rózsa alszik,

nem tudva, reggel fölébredsz-e még.
 
 

Ha haladok
 

Ha haladok, egy kapu becsukódik.

Ha hátrálok, máris kitárul újra.

Mindaz, mi hívna, egyszersmind taszít is.

Amire vágyom, örökké tilos.
 
 

Ha mi, zihálók, félünk a világtól,

azért van, mert emez létezni szólít,

de közben illan, távol tartva egyre

azt, aki minden kapuját kinyitná.
 
 

Mint tánc, mint egy-egy balerina-lépés,

vagy mint forgástól ódzkodó keringo,

várjuk a dolgok jóindulatát.

Méltók leszünk-e válaszra, ki tudja?
 
 

Egyaránt vonz börtön és menedék.

Ki ítél arra, hogy ott rostokoljunk

a küszöbön s markunkban szorongassuk

kaput már nem nyitó vén kulcsainkat?
 

TIMÁR GYÖRGY fordításai