TÁBORI LÁSZLÓ–KISS IRÉN

Apokrif gondolatok egy apokrifról

A Gyöngy-himnusz

---

Eredetkutatóink gyakorta sajnálkoznak amiatt, hogy bár a honfoglaló magyarok három etno-kulturális komponense közül az onogurról meglehetosen sokat tudunk, a türkrol már jóval kevesebbet, az irániról pedig szinte semmit.

Iráni gyökereink felkutatásában segíthet az apokrif Gyöngy-himnusz alábbi értelmezési kísérlete: a gnosztikus keresztény irodalomnak ezt a gyöngyszemét ugyanis viszonylag sokan olvassák, de csak kevesen kísérlik meg nyilvánosan „kódolni” az üzenetét.

Pedig a sárkányölo legkisebb fiú (a Nap fia?) története ismerosnek tunhet népmeséket kedvelo olvasóink számára. Ugyanez a helyzet az álruhás királyfival és a levélvivo madárral – jóllehet utóbbival egy balladánkban nem sas, hanem holló formájában találkozunk. Csupán a gyoztes királyfi jutalmát illetoen tér el a kétféle „forgatókönyv”: míg a magyar népmesékben a sárkányt legyozo ifjú általában a királylány kezét kapja jutalmul, addig a Gyöngy-himnusz esetében a hos jutalma tulajdon égi mása, vagyis tulajdon megistenülése. A boldog vég tehát: beteljesült földi szerelem helyett égi szerelem. A fele királyság mint jutalom azonban ebben az esetben sem marad el.

Az álruhás pártus királyfi története még olyan értelemben is párhuzamba állítható a magyar népmesék legkisebb fiújának történetével, hogy mindkettot a (varázs)Ige tudása segíti hozzá a gyozelemhez – igaz, utóbbi az erdoben (labirintus?) talált boszorkányra olvassa rá a titkos szavakat (= öreganyjának szólítja a vénséget), ám érzelmi töltését és jelentéstartalmát tekintve a boszorkány kétségtelenül a sárkánnyal azonos térfélen helyezkedik el.

Kiss Irén
 
 

Az Ókeresztény írók második kötetében közzéadott fordítás (Szent István Társulat, Bp., 1980) a görög változatot veszi alapul, de zárójelben a szír variánsokat is közli. A himnusz egy titokzatos keleti királyfi különös életpályáját beszéli el: tanulóéveit, rendkívüli feladatát és megpróbáltatásait messze a szüloi háztól, majd a kiállott próbák után, diadalmas hazatérését szüleihez. A „forgatókönyv” a népmesék legkisebb fiúinak beavatási történeteire is emlékeztet.

Hogy pontosan hol volt a királyfi hazája, arra hivatkozásaiból következtethetünk: amikor nyugodt gyermekévek után szülei messzi útra küldik egy fontos megbízást teljesíteni, a királyfi India és a Kusán birodalom kincseit viszi magával. Palesztinai logikával a „keleti haza” Iránt, a pártus birodalmat kellett hogy jelentse, amely valóban határos volt mind Indiával, mind Kusán-földdel.

Indulás elott a királyfitól elveszik pompás öltözékét, mely – arannyal áttört, drágakövekkel gazdagon ékesített voltával – az égi Király öltözetét idézi. Az „Odaföntiek aranya”, amit szintén magával visz, talán azt az isteni képességet jelenti, amellyel az ember saját isteni lényét fel- és megismerni képes. Ezt a kínai taoisták „Aranyvirágnak” nevezték. Az aranyszínu stóla, amelytol a
fiúnak induláskor ugyancsak meg kell válnia, szintén iráni azonosságra vall: mégpedig a máguspapi öltözék kiegészítojére.

A díszes öltözettol való megfosztás egy Inninrol és Dumuziról szóló sumer eposzt juttat az olvasó eszébe (A nagy égbol a nagy föld felé). A pokolra alászálló, kíváncsi szerelemistennot ugyanis éppen így fosztották meg királyi köntösétol és ékeitol az alvilág orei – hogy aztán korai, nonemu megváltóként a tetemét egy karóra akasszák.

A feladat: lemenni Egyiptomba (a lélek alvilágába), és elhozni onnan egy sárkány által orzött, páratlan értéku igazgyöngyöt. Megint csak érdekes, hogy egyiptomi mintára (l. „kozmikus” kígyó: uroboros, Typhon vagy Leviathán) a kínai taoistáknál is egy sárkány orzi a halhatatlanság gyöngyét. Az viszont történelmi tény, hogy a Kr. elott 256-tól Kr. után 226-ig fennálló pártus birodalom területén vezetett keresztül a híres Selyemút, amelyet járva a kereskedok gyönggyel is kereskedtek. Ha a királyfi nem venné el a sárkánytól a gyöngyöt, bajba kerülne az egész térség.

Egyiptomban a hellenizmus korában, a Ptolemaioszok idejében vészesen terjedt a feketemágusok asztromágiája. A „gyöngyöt” – az isteni tudást – tehát ki kellett menteni a „sárkány”, azaz az asztromágusok karmaiból, akik csillagdémonok fölött akartak uralkodni. A királyfi fáradságos és veszélyes úton hagyja el Párthiát: egy Babilonon át vezeto kereskedoúton betér a Labirintus falai közé. A Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit címu muvében közölt tényanyag alapján (Akadémiai Kiadó, Bp., 1978) valószínu, hogy elobbin a Nílus menti Babilont (Ó-Kairót), utóbbin pedig a démonizált zodiákust kell érteni.

A célállomáson a titokzatos társak (neveloszülok, tanítók, barátok?) magára hagyják az ifjút, aki álruhában várja a kedvezo pillanatot az isteni tudás megmentésére. Találkozik egy rokonával, aki a leírás alapján szintén pártus hercegi rangban lehetett, s aki – már több tapasztalattal rendelkezvén – óva inti a királyfit a leleplezodéstol. A kényes feladat végrehajtása tehát eltitkolt azonosságot követelt az ifjú párthiai jövevénytol.

Az „álruha” azonban nemcsak elrejti: szellemileg is elsötétíti ot – álcája ugyanis olyan tökéletes, hogy mentális tompultságba merül tole. Ekkor, a veszélyrol értesülve, Párthia foméltóságai levelet írnak neki, emlékeztetvén ot királyi származására és a rá váró dicsoségre, amely visszakapott, ékes palástjában fog megtestesülni.

Arra is történik azonban utalás, hogy birodalmát csak otthon hagyott testvérével együtt lesz majd képes kormányozni. Ez a közlés „spiritualizálja” az eljövendo uralmat, hiszen a pártus királyok körében egyáltalán nem volt szokás, hogy a birodalmat egyszerre két rokon kormányozza.

A levelet a Labirintus zsarnok csillagdémonai és Babilon gonosz gyermekei, az asztromágusok miatt a feladóknak le kellett pecsételni, s az üzenetet, különös módon, egy olyan sasmadárra bízták, amely a királyfit elérve Logosszá – Igévé – változott, így rázván fel ot veszélyes kábultságából.

Az ifjút a Szentlélek-forma Napmadár küldött igéjének ereje ráébreszti valódi mivoltára és küldetésére. A feladat nagyszeruségének felismerése erovel tölti el, és így legyozheti a félelmetes világsárkányt. A legyurés módja nem más, mint az Ige tudása: az ifjú a Gyöngy gonosz orére olvassa atyja, testvére és édesanyja – vagyis a keleti Szentháromság – (Atya, Fiú, Szuz) – neveit.
A szörnyet már e nevek puszta felsorolása is végzetesen legyöngíti, mivel hamis hatalomként leplezodik le.

A drágagyöngy birtokában a királyfi ledobhatja magáról méltatlan, koszos álruháját: a Levél (Lélek) által vezetve dicsoségesen térhet haza. Királyi öltözékérol kiderül, hogy voltaképpen a saját égi tükörképe az: isteni Énje, akivel – miután földi feladatát sikerrel teljesítette – most újraegyesülhet. Így a kettobol egy lesz – a szintén apokrif Tamás-evangélium diktálója kívánalmainak is megfeleloen. Az égi köntössel a királyfi az égi tudást is magára ölti, és így voltaképpen elveszett istenfiúságába öltözik bele.

A történetben tehát két szülohazáról van szó: a földi Párthia az éginek csupán anyagi tükre. Az igazi Atya nem emberi személy, hanem fénylo Láng, amely az örök tájakat világítja be. És ez a mennyei Atya, a földi küldetés sikerének elismeréseként, a jobbjára ülteti a hazatért Fiút, aki ezentúl a legnagyobb mennyei dicsoségnek örvend. Mint mondja:
 
 

A béke és méltóság örök tájaira

felemelkedtem.

Atyám fénylo lángja elott a fejemet

mélyen meghajtottam,

ezzel bevégeztem rendelkezéseit:

o is hasonlóképp megtette mit ígért.

A magas királyi csarnok kapujában

hatalmasságai között elvegyültem.

Magasztalt engemet,

királyi házában jobbjára ültetett:

alattvalója mind himnuszt énekelt.

(l5. oldal)
 
 

A Gyöngy-himnusznak azonban két olvasata is van. A gnosztikusok számára kézenfekvobb: a lélek küldetéssel leszáll a földre, anyagi testbe zárul,
vagyis álruhát ölt, és megpróbál az elole elrejtett isteni tudás birtokába jutni. Ha nehéz harcát a Gyöngyöt orzo démoni hatalmakkal sikerrel vívta meg, akkor visszajuthat mennyei hazájába, és így páratlan dicsoség lesz a része: mindezt a Szentlélek kegyelmének is köszönheti, hiszen magára hagyva, az anyag tompaságában, könnyen megfeledkezne magasabb hivatásáról.

Mindamellett az apokrif himnusz kétségtelenül egy egyedi eset leírása is: egy pártus királyfi története, aki – megközelítoleg Krisztus korában – talán máguspapként vagy gyógyító terapeutaként lement Egyiptomba, hogy kiszabadítsa az igaz tudást a feketemágusok rabságából. Munkáját egy Szentlélek-forma Sas és egy pártus fejedelmi rokonának jelenléte is segítette. A királyfi, a szellemi beavatáson átesve, a sárkányt az igazi isteni személyek nevének mágikus kimondásával gyozte le. Ezután a minden földi kincsnél értékesebb igazgyöngyöt elvitte Parthiába, amely az égi Ország földi tükre volt. Így lényegében a mennyekbe vitte föl azt, s az Atya jobbján ülve folytatta a dicsoséges világkormányzást.

Hogy ki volt ez a titokzatos pártus királyfi, azt nem közli velünk a szerzo, akiben vélhetoen Tamás apostolt tisztelhetjük. Tény azonban, hogy az egyiptomi sárkány legyozojének személye igen fontos lehetett a számára, s tény a himnusznak a Tamás-evangéliummal való szemléleti rokonsága is. Ha a történeti igazságnak nem is juthatunk egykönnyen a birtokába, meghallhatjuk a Gyöngy-himnusz mának is szóló üzenetét: voltaképpen mindannyian álruhás királyfiak vagyunk, s csak rajtunk múlik, hogy mikor ismerjük fel saját isteni természetünket.