Ha elfogadjuk, hogy századunk az elsõ világháború kitörésével kezdõdött és a kommunizmus 1989-es összeomlásával fejezõdött be, akkor Dobossy Lászlóról elmondhatjuk, végigélte a XX. századot. Tragédiák sorozatát, újrakezdéseket és re-
ményeket, elvetélt kísérleteket, emberiség-boldogító fantazmagóriákat, soha nem látott emberi lealjasodást, milliós mészárlásokat, százados illúziók szertefoszlását. És hozzá még ide helyezte a Történelem kontinensünknek ebbe a nyugtalan szögletébe, ahol olyan szülõföldet kapott, mely emberöltõnként változtatta állami hovatartozását.
Hány nagy történelmi fordulatot kellett megélnie! Kisiskolás volt azon az õszön, amikor idegen katonák érkeztek szülõfalujába, és nem sokkal késõbb az is kiderült, hogy nem Magyarország, hanem egy másik állam polgáraként fog felnõni. Két évtizeddel ezután a csehszlovák hadsereg mundérjában várta a München elõtti feszült napokban, hogy mi következik. A második világégés kezdetét azután Franciaországban élte meg, s amikor 1947-ben ismét meglátogatta szülõföldjét, a magyarok – köztük rokonai – kitelepítésének lehetett a tanúja. Franciaországból pedig akkor érkezett végleg vissza, amikor a sztálini zsarnokság sötétsége borult Magyarország fölé.
A szlovenszkói „újarcú magyarok" nemzedékéhez tartozott, azok közé a fiatalok közé, akik a húszas évek végén új lapot kívántak kezdeni az együtt élõ népek megismerésének és megismertetésének a programjával, szolidaritást vállalva azokkal az „alsóbb" néposztályokkal, melyekbõl vétettek. Hittel és bizalommal vállalta ezt a programot Dobossy László a Sarlós-mozgalom egyik vezetõjeként, elkötelezetten a népek egyenjogúsága és a társadalmi haladás gondolata iránt.
Nem tudom, miképpen élte meg eszményei megcsúfolásának a korát, a szlovákiai magyarok kollektív bûnössé nyilvánítását, a kommunista diktatúra nagy hazugságait és az emberi méltóságot semmibe vevõ magatartását. Végezte a munkáját a megóvott értékek jegyében, vállalta a közvetítést tanárként, irodalomtörténészként, esszéistaként. A humánumot képviselte, szüntelenül építette a szellemi kapcsolatokat magyarok és csehek között, közvetítette a francia kultúra értékeit a magyar közvéleménynek.
Hány hazája volt valójában? Hiszen sokszor változott hosszú élete során a lakóhelye, a történelem néhányszor átírta állampolgárságát, szülõföldje fölött megváltoztak az államhatárok. Egyik tanulmánykötetének azt a címet adta: Két haza között. Én mégis úgy gondolom, hazái voltak, nemcsak kettõ, hanem jóval több. Hazái, melyekhez kötõdött, amelyeket vállalt, melyektõl ösztönzést kapott, ahová szívesen újra és újra ellátogatott.
A fölsorolást a szülõfaluval, a mátyusföldi Vágfarkasddal kell kezdeni, hiszen ez a helység volt az indító fészek. Majd életének elsõ városa következik, Érsekújvár, a Kisalföld metropolisa a maga paraszti-kispolgári világával, ahol tanulmányainak meghatározó szakaszát hagyta maga mögött. Itt nyitott ablakot számára a nagyvilág felé egy kitûnõ pedagógus, Krammer Jenõ (közös tanárunk, akit majd’ négy évtizeddel késõbb a pesti egyetemen én is hallgathattam).
Hazája lett azután Dobossy Lászlónak az elsõ Csehszlovákia szellemben és gazdaságban virágzó fõvárosa, Prága, majd fiatal tanárként befogadta õt Kassa, a felföldi magyar urbanitás õrzõje. Párizst nem lehet említés nélkül hagyni ebben a fölsorolásban, hiszen itt hosszú éveket töltött, a második világháború idején pedig életre-halálra vállalta Franciaországot, amikor részt vett az ellenállási mozgalomban.
Élete utolsó szakaszát Budán töltötte, s nincs miért azt hinnem, hogy ne tartotta volna hazájának ezt a várost és ezt az országot.
Ha életmûvét summázva kellene összefoglalni, azt mondhatnánk, közvetített „hazái" között. Azt kívánta sugallni tanulmányaival, könyveivel, hogy értsék egymást – és jól értsék – ezeknek a hazáknak a lakói. Hogy ne legyen idegen a magyarnak a cseh, a csehnek a magyar, hogy az európai kultúra egyetemes értékei legyenek a népek közötti érintkezésnek az alapjai. Emlékéhez akkor maradunk hûek, ha munkásságának ezt az örökségét õrizzük és folytatjuk.
S megpróbálunk az õ szellemében válaszolni az általa föltett kérdésre: „…lehetünk-e s miként lehetünk európaian közép-európaiak és közép-európaian magyarok?"
Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu