Bebizonyosodott, hogy a festõ a Le magasin pittoresque címû folyóirat kérésére vetette papírra úti élményeit, utazása után tíz évvel. A festõ valódi írói ambícióval látott neki a munkának, errõl tanúskodik elõszava és a számos javítás. A szöveg soha nem jelent meg. Kérdés, hogy befejezett-e. Addig is, amíg egy újabb kézirat nem kerül elõ, be kell érnünk a Gallimard gondozásában megjelent Souvenirs d'un voyage dans le Maroc címû szép könyvvel.

A franciaországi Saint-Malo (Chateaubriand szülõvárosa) tíz éve évenként meghív vagy kétszáz írót, hogy megünnepeljék a májust és a kalandregényt. A „Meglepõ utazók" elnevezésû fesztivál vendégei az idén májusban az egyesült államokbeli Missoula írói voltak. A Montanában lévõ, Isten háta mögötti városka arról nevezetes, hogy negyvenezer lakosából mintegy ötven író. Valamennyien nagyivók, a nagy térségek, nagy távolságok, nagy utazások szerelmesei. A hatvanas években Richard Brautigan, Raymond Carver, Dorothy Johnson korában telepedtek itt le, megértve, hogy New York nem felel meg azoknak, akiknek az írás más egyéb is, nem csupán köldöknézés. S megértve azt is, hogy Nyugat ege tágas, szédítõ. E három író már nem él, de Missoula mind a mai napig vonzza azokat az alkotókat, akiknek elegük van New Yorkból. Májusban Missoula és Saint-Malo szerzõdést írt alá; 2000 februárjában a missoulai egyetem francia hetére tucatnyi francia regényírót várnak.

A saint-malói fesztiválon a Bill Buford és cambridge-i csoportja által alapított Granta szerkesztõi és szerzõi találkoztak a közönséggel.

A huszonhárom éves Keiichiro Hirano Nisshoku (Napfogyatkozás) címû elsõ regénye Akutagava-díjat kapott. A regény néhány hét leforgása alatt négyszázezer példányban jelent meg. A japán sajtó Misimához hasonlítja az ifjú írót. A regény Franciaországban játszódik, fõhõse egy fiatal szerzetes, aki fölfedezi a misztikát. „Japán még nem tért magához az Aum szekta ügye óta. A tokiói metróban 1995-ben elkövetett merénylet óta irodalmunk elfordult a spiritualitástól és a szentségtõl – jóllehet mindkettõ az irodalom alapja. Nem véve róluk tudomást, az irodalom a saját vermét ássa – véli Shin'ichi Nakazawa filozófus és vallástörténész. – Azt hiszem, Hirano régóta foglalkozik ezzel a problémával. Ez sikerének titka."

Friedrich Nietzsche Alapítványt hoztak létre Moszkvában a filozófus születésének 155. évfordulója alkalmából. Az alapítvány egyebek között megszervezi Nietzsche összes mûveinek orosz kiadását, és tudományos konferenciákat szervez.

Az orosz irodalom megosztottságáról közölt ankétot a Znamja folyóirat. Jeles írók és kritikusok válaszoltak arra a kérdésre, hogy helyesnek érzik-e a kilencvenes évek elején kialakult állapotot, amikor is az addig egységes írószövetség egy „hazafias" és egy „demokrata" szervezetre bomlott, s az írók választani kényszerültek a kettõ közül. A válaszadók – Lev Annyinszkij, Viktor Asztafjev, Lennyid Borogyin, Jevgenyij Popov, Irina Rodnyanszkaja és mások – többnyire azt fejtegették, hogy számukra semmiféle megosztottság nem létezik magában az orosz irodalomban, a mesterséges megosztottság felszámolása végett pedig a két „tábor" közti közeledést szorgalmazták. Irina Rodnyanszkaja szerint a világ más országaiban csak a minõségi, illetve a tömegirodalom között létezik valamiféle ellentét, s Oroszország „különlegessége" a „hazafias" és a „demokrata" írók szembenállása.

Alekszandr Etkind – akinek A lehetetlen Erósza címmel nemrég jelent meg magyarul is az orosz pszichoanalízis történetérõl írt könyve – az oroszországi szektákról írta újabb nagy tanulmányát. A Hliszt címû könyv a szekták, az irodalom és a politika kapcsolatát vizsgálja a századelõ Oroszországában.

Joseph Brodsky. Leningrad címmel jelentette meg a Farrar–Straus–Giroux Kiadó Mihail Lemhin fotóalbumát, amely az 1996-ban elhunyt Nobel-díjas orosz költõnek állít emléket. A San Franciscóban élõ fotómûvész albumához Czeslaw Milosz elõszót, Susan Sontag utószót írt.

1999. március 8-án elhunyt Buenos Airesban Adolfo Bioy Casares, a XX. századi argentin próza kiemelkedõ alakja. A jobbára csak „Adolfito"-nak szólított, népszerû szerzõ egész élete könyvek, folyóiratok és írók társaságában telt. Felesége szintén jeles szerzõ, Silvina Ocampo; sógornõje, Victoria Ocampo a Sur folyóiratának alapítója és lelke; legjobb barátja pedig Jorge Luis Borges. Vele 1932-ben ismerkedett meg, öt évtizedes írói-emberi kapcsolatuk élõ legenda. Fontosabb mûvei, melyeket jobbára a fantasztikus irodalomba sorolnak, rendkívüli gonddal szerkesztett, ragyogó stílusú, mély emberismeretrõl tanúskodó elbeszélések és regények. Esszét is írt, s rendszeresen közölt kritikát a La Naciónban. 1990-ben Cervantes-díjat kapott. Prózájából kiemelkedik a Caos, Plan de evasión, La invención de Morel, El sueño de los héroes, Dormir al sol, Adveros milagros, Historias fantásticas, és a Borgesszel közösen írt kötetek sora. Magyarul csak két regénye (Aludj a napon, 1979; Morel találmánya, 1981) és néhány novellája olvasható.

A „nagyon rövid elbeszélések" (magyarul egyperces novellák) estjét rendezték meg a Moszkvai Irodalmi Múzeumban február 24-én. Ljudmila Petrusevszkaja, Jevgenyij Popov, Valerija Narbikova, Igor Kleh és mások olvasták fel írásaikat. A Novoje Lityeraturnoje Obozrenyije Kiadó A XX. századi miniatûr próza címmel hamarosan antológiát jelentet meg az orosz egypercesekbõl, több mint kétszáz szerzõ mûveit közölve.

Puskin születésének kétszázadik évfordulója alkalmából „Puskin és Goethe: két kultúra dialógusa" címmel háromnapos tudományos konferenciát rendeztek márciusban Moszkvában. Ezt áprilisban Puskin–Goethe fesztivál követte, amely huszonöt irodalmi estbõl és koncertbõl állt. Az évforduló alkalmából az orosz irodalmi folyóiratok rendszeresen közölnek tanulmányokat Puskinról, a Voproszi Lityeraturi 1998-as utolsó számában például V. Vlascsenko A postamester címû elbeszélést elemzi, L. Szkokova az Anyegin cselekményének „kronológiájáról" ír, P. Szolovjov pedig Puskin és I. Sándor kapcsolatáról közöl tanulmányt.