FERCH MAGDA KITÜNTETÉSE. Az európai ügyek francia minisztere, Pierre Moscovici felterjesztésére Jacques Chirac köztársasági elnök ez év áprilisi rendelete alapján a francia nemzeti Érdemrend lovagi fokozatával (Chevalier de l’Ordre National du Mérite) tüntették ki Ferch Magda mûfordítót, a Magyar Nemzet kulturális rovatának munkatársát. Ferch Magda nemcsak mint mûfordító (többek között Marguerite Yourcenar, Dominique Fernandez, E. M. Cioran átültetõje) tett sokat a francia irodalom terjesztéséért, hanem éveken át mint a Magvetõ Kiadó fõszerkesztõje, a Magvetõ Világkönyvtár gondozója is. A rangos állami kitüntetést Paul Poudade francia nagykövet ünnepélyes keretek között adta át budapesti rezidenciáján a kitüntetettnek, akinek mi is szívbõl gratulálunk.

WESSELY LÁSZLÓ IRODALMI ÉS MÛFORDÍTÓI DÍJ. Az idén Imreh Andrásnak ítélte a kuratórium a Wessely-díjat. Imreh András Lator László egyetemi szemináriumán képezte magát formavirtuózzá, ami többrendbéli nyelvtudással párosulva kitûnõ alap volt ahhoz is, hogy nagyszerû mûfordítóvá váljék. Ennek elsõ jelei a Holmi versfordító-pályázatán mutatkoztak meg, majd 1998-ban Imreh András mint költõ és mint mûfordító is jelentkezett: megjelent Akinek két neve van címû elsõ verseskötete, amely nemzedéke legjobb és legeredetibb költõi között jelöli ki a helyét, az Európa Könyvkiadó Lyra Mundi sorozatában pedig napvilágot láttak a huszadik század nagy amerikai klasszikusának, Robert Frostnak a versei, túlnyomórészt az õ fordításában. (A válogatás és az utószó is Imreh András munkája.) Frost nagy újítása a természetes amerikai közbeszéd volt a versben, jobban mondva annak a látszata, és minden szakmabeli tudja, hogy ezt a legnehezebb visszaadni a fordításban. Imreh András lapunk munkatársa. Gratulálunk!

Párizsban, a Saint-Benoît utca 5.-tõl, ahol Marguerite Duras lakott, csak néhány lépés a Jacob utca, ahol fiának, Jean Mascolónak van háza. A két utca közötti kapcsolatok egy kiadóvállalatban öltenek testet. A Benoît Jacob kiadóban a fiú az anyját adja ki. Egy elegáns kis kötetben gyûjtötte össze anyja receptjeit, amelyeket Duras iskolásfüzetekbe jegyzett fel, megjegyzéseivel kísérve. A póréhagymalevest például öngyilkosság ellen ajánlotta. A neauphle-le-château-i póréhagymaágyás fényképét is láthatjuk a kötetben, a számos illusztráció között. Aki Marguerite Duras-módra akar fõzni, elhelyezheti a könyvecskét a konyhájában, de „azt sem árt tudni – ajánlja az írónõ –, hogy semmi nem kényszerít az evésre. Evés helyett ágyba is mehetünk."

Ha Virginia Woolf a mi korunkban élne, Prozacot szedne és terápiára járna. Peter Dally pszichiáter tanulmányozta az írónõ életét. Virginia Woolf: The Marriage of Heaven and Hell (Robson Books) c. könyvében azt állítja, hogy Virginia Woolf pszichológiai problémáit nem vérfertõzés okozta. „Nem igaz, hogy George fívére erõszakoskodott volna vele. Bejárt a szobájába és megcsókolta. Semmi bizonyíték nincs rá, hogy zaklatta volna. A feministák túlozták el a dolgot. Virginia Woolf sokat bánkódott, amikor George meghalt." Dally szerint az írónõ mániás depresszióban szenvedett. Ez a betegség a családban öröklõdött. Egyik ükapja, James Stephen, maga is író, állítólag labilis idegállapota miatt veszítette el a vagyonát.

A The Times Literary Supplement 1999. január 29-én adta ki az 5000. számát. Megalakulása, 1902. január 17-e óta több mint 2,5 millió szót publikált. A folyóirat nagy vállalkozása, hogy az interneten teszi hozzáférhetõvé ezt a hatalmas irodalmi kincset. Két probléma merült fel. Az egyik, technikai probléma a szövegek óriása tömege. A másik, hogy egészen 1974-ig a TLS cikkeit nem írták alá. 1000 lapszám (1902. január 17-tõl 1921 március 17-ig) került az internetre március végéig. Nagy munkával kiderítették, kik voltak a lap szerzõi. 700 cikk a bestseller-író Marie Belloc Lowndes tollából került ki, 453 cikket Walter de la Mare írt, 276-ot Virginia Woolf. Senki nem gyanította, hogy John Galsworthy, Rider Haggard, Aldous Huxley is dolgozott a lapnak. Állandó szerzõ volt Erskine Childers, az ír republikánus, író-kém, aki 1922-ig dolgozott a lapnak, amikor is hazaárulásért kivégezték. 1999. július végéig megtörténik a feldolgozás 1939-ig, és 2000 decemberére tervezik, hogy eljutnak az 1989-es évfolyamig.

Ötven éve lesz lassan, hogy egy titokzatos rajongó minden évben egy fél üveg konyakot és három szál rózsát helyez Edgar Allan Poe sírjára, az író születésnapján. Kevés író élete és halála körül van annyi bizonytalanság és ellentmondás, mint Poe körül. 1849. október 3-án öntudatlan állapotban találtak rá Baltimore egyik utcájában, nem messze egy kocsmától. A kocsma arról volt híres, hogy olyan dolgok estek meg benne, akár egy Poe-történetben: gátlástalan emberek úgy szereztek szavazatokat a választási idõszakokban, hogy áldozatukat leitatták, kirabolták, s annyiszor szavaztatták le, ahányszor csak szükség volt rá. Poe-t, a detective story atyját, a kifogástalan külsejû virginiai úriembert rongyokban találták az utcán, egy fillér nélkül, kómában; kórházba szállítása után négy nappal delíriumban halt meg. Mi történt valójában? Áldozat volt az író? Vagy túl sokat ivott? Agyvérzést kapott? Erõszakos halála maga is egy Poe-történet.

Virginiában két múzeumban ápolják az író emlékét, élete két kulcshelyén: Richmondban és Baltimore-ban. Richmondban 1922 óta mûködik Poe-múzeum, a város legrégebbi házában, a The Old Stone House-ban. Valóban itt lakott az író, a Poe-múzeumként bemutatott öt szobában, az amerikai Dél megkülönböztetetten elegáns házában? Tény, hogy örökbefogadó szülei, John és Frances Allan itt laktak. Allanék dohánykereskedõk voltak, a dohányipar ekkortájt virágzott Richmondban, errõl mindmáig tanúskodnak a Lucky Strike ma már nem füstölgõ téglakéményei. Poe a richmondi Southern Literary Messengers-nél kezdte segédszerkesztõként a pályáját. A New York-i és bostoni talmi irodalmi nagyságok ellen írt éles hangú kritikái híressé tették a lapot. Két év múltán odébbáll, és távozásával abbamarad az Arthur Gordon Pym, a tengerész folytatásos közlése. A mû késõbb a Harpernél jelenik meg. New York következik, Philadelphia, Fordham; Poe csak A holló megjelenése után tér vissza Richmondba. Unokatestvére, Virginia, akit tizennégy évesen vett feleségül, tüdõbajban meghal. Poe bánkódik, iszik, majd lassan visszatér az életkedve. Richmondban tartja meg utolsó felolvasóestjét, mielõtt Baltimore-ba hajózna, ahol a halálát lelte. A múzeum felidézi az utolsó utazást, bemutat néhány tárgyat – Poe bõröndjét, sétapálcáját, a széket, amelyen újságcikkeit írta. A múzeum igazi kincsei Poe mûveinek ritka, eredeti kiadásai, köztük az elsõ versekötete (Tamerlane), amelyet 1827-ben adott ki. A látogatók élvezhetik a házat övezõ kertet, és a kedves fogadtatást: a látogatás befejeztével citromlét kínálnak, aprósüteményt. A kertet bérbe lehet venni kerti ünnepségekre, fogadásokra, s úgy tûnik, a Poe kertjében megrendezett esküvõk nagyon sikeresek. A holló is lecsúszott: fekete tollazata óriási mennyiségben ott díszeleg a szuvenír-kereskedésekben.

A baltimore-i házban, Maria Clemm nagynénjénél a fiatal Poe akkor lakott, amikor végleg szakított nevelõapjával. A ház valamikor mezõk közepén állt, ma a fekete negyedben található, autóroncsok és szemét között. Nyáron a gyerekek a tûzoltófecskendõvel játszanak a poros utcákon. A múzeum látogatóinak azt tanácsolják, hogy jól zárják le a kocsijukat, s ne hagyjanak semmit elöl...

The Edgar Allan Poe Museum
1904 East Main Street
Richmond, Virginia 23223
The Baltimore Poe House and Museum
203 Amity Street
West Baltimore