SEAMUS HEANEY

---

Vasárnap hosszabb volt az utazás.
Álltunk Tollund lápján, nem is kicsit:
A lapály, a bronz víz, a sûrû rét
Délibábos volt, régrõl ismerõs.

Ösvény Jutlandon át. Jármûmoraj.
Fûz bokra, sás; a söpört, kapus tanyán
Láp-fenyvek, toboz; alvó ingovány.
Siló betakart dombja, semmi zaj.

A pompás versben állókép lehetne:
A „Béke tája” széthúzást felejtõ
Álomtanyái. A madárijesztõ
Tárt karral néz a mûholdserpenyõre

A legelõn, egy állókövet amott
Áthelyeztek, a tájba komponálva,
Rajta jelzés, dán–angol futhark rúna
Turistáknak. Változnak a korok.

Akár Mulhollandstown vagy Scribe. A kis
Mellékutakon fekete-fehér
Tábla, felhasználó-barát ugar;
Ott álltunk, törzsön kívül, otthonos

Két cserkész, nem is utas – szellemek,
Kik a nagyvilágban vernek gyökeret
Fényes nappal, élõk és bûnösek –
Magunk megint, önként megint, remek.

A feladat

Futás! szaladj, fiam, mint a csík,
Mondd meg anyádnak, kéne
A vízszintezõmhöz buborék
És új csomó a nyakkendõmre.

De örült, tudom, hogy álltam a sarat,
Úgy adtam neki vissza
Mosollyal a mosolyát, hogy becsap,
A következõ húzásra várva.

A séta

Varázsos az út, a nap, a pár, és
Ahová csak visznek. Kószálunk,
A kavicsos ösvény folyómedret idéz,
Sodrása a vasárnapi szellõ:
Virágzó rododendronok, bodzabokrok,
Bürök és kakukkfû fölött hömpölyög –
A sövényt árnyék és borostyán szövi át –
Míg fel nem tûnik maga a folyómeder is:
Kavicsos, nyáriasan sekély, félig kiszáradt,
Ez már a világ pereme, amin átkelni tilos.
Idáig hozott kézenfogva a szeretet,
Kétely és gúny nélkül, józanul
És bölcsen, fütyülve a világra.
És itt megállt, állt és nem engedett el.

                              *

Egy másik képem is van. Ez fekete-fehér.
Csak negatív – sötét és homályos,
Életlen foltokban ismerünk magunkra,
Két arc, amely megszenvedett magáért,
Két árny, aki felemésztette egymás tüzét,
Két perzselõ és szikkasztó láng a napon,
De itt csak fáradt sóhajnak tûnik,
Tompuló rezgés, pehelykönnyû fuvallat...
Volna még ereje, hogy belobbanjon,
Ha kormos fûcsomóra, gallyakra lelünk,
És megcsap a kihamvadt tûz szaga,
Erotikus füst, varázslás és ármány,
Bölcsebbek nem leszünk, de erõt adhat,
Hogy új lendülettel szítsuk a lángot.