MICHAEL LONGLEY

---

Impasto vagy akvarell: szabály.
Gumószerû csomók, a sár
Felhordása, belsõ rím –
Földre hajló fukszia,
A krumpli és virága;

Vagy folytonos szitálás,
Gondosan kikevert fény,
Láp-víz a fövenyen,
Kis hullámok, elíziók –
A csend nyelvjárásai.

Vagy néha egyszerre:
Rajzolnak hajlott gerincet,
A lények darabos tagjait –
Elveszett ásvány színezi
Az iniciálét: hol állsz.

Kerékpár

A hálószobám ablaka elõtt vonul, kezében ásó.
Hogy Joseph Murphy, négy sorozat iker apja,
Zsoké, lóimádó, a fegyverklub titkára
Még egy versíró-tömböt is õriz kunyhójában,
Aligha meglepõ: ott volt a nagyapja, aki
A parton összehalászott hordót – árbocrudat
És fölépítette Thallabaun elsõ kerékpárját.
Esernyõbõl, használt lepedõbõl összetákolt
Ejtõernyõjével levetette magát a tehénistálló
Tetejérõl, majd rövid repülés után kórházba vitték.
Saját készítésû mankón, minden kötelékbõl kibújva
Joseph Murphy nagyapja hintázik el ablakom elõtt.

Mészárosok

Mikor meggyõzõdött, hogy nincs egy túlélõ se a házban,
Minden kérõ holtan fekszik, felrakva a vérben, a porban,
Mint a halak, ha a sokszemû hálóban fölhúzták a halászok,
Sós vízért tátognak, ahogy párolognak a napsütésben,
Odüsszeusz, sártól mocskosan és vérben, akár az oroszlán,
Ha pofája-szügye vért csöpög, ahogy leteríti a gazda ökrét,
A hûtlen szolgálókat küldte, szivaccsal a székeket, asztalokat
Lepucolják, míg Telemachos, az ökörpásztor meg a kondás
Lapáttal kaparta simára a földet, majd az oszlopok és a kamra
Között sodronyt feszített ki, és felakasztotta sorra a nõket,
Egynek a lába sem ért le a földre, akár ha a szélesszárnyú rigók
Vagy a gerlék a bokrok közt hálóba akadnak, ahogy fészküket keresik,
Bólogatott a fejük, a lábuk rángott, nem sokat, egy kicsikét csak,
És amikor kirángatták Melantheusz testét is a szénaudvarra,
Levágták orrát, fülét, vesszõjét, golyóit, a kutyának ebédül,
Tudta Odüsszeusz, hogy itt az idõ meszelésre, fertõtlenítésre,
Kénnel megfüstölte a termet, a házat, az udvart, hogy utána
Hermész mint valamely pap felemelhesse az isteni pálcát,
Mellyel éleszti vagy hipnotizálja mind, akit erre kiválaszt,
Felkeltette és egybegyûjtötte a kérõk lelkét és a szolgálókét,
S mint a denevérek, ahogy vinnyognak rejtélyes barlangjuk
Odvában, ha a sziklás mennyezeten összekapaszkodott csoportból
Egy leesik, nyikkanva, olyan volt a lelkük, denevérnyikkanás volt,
Ahogy Hermész után lebegtek, útmutatójuk után, aki elvezette õket
Agyagos hideg árkokon át, azután túl az óceánok sodrán is,
A fehérszínû sziklán túl, a nap kapuján be az álombeli tájra,
Míg egy lápmezõre nem értek, ahol láp-aszfodéloszok virítottak,
Hol nincs más, csak szellemek és a holtak képmásai élnek.