Frankfurt, Schirn Kunsthalle
1999. július 31–szeptember 12.

Johann Wolfgang Goethe születésének 250. évfordulója adott alkalmat arra, hogy Joseph Kosuth a költõ szülõvárosába látogasson és megalkossa a frankfurti Schirn Kunsthalle emeleti nagy kiállító-termében a Vendégek és idegenek: Goethe itáliai utazása címû installációját.

A mû szorosan kötõdik Joseph Kosuth-nak ahhoz az installáció-sorozatához, melyben a mûvész a bécsi kortárs filozófus, Hans-Dieter Bahr kiállítása és mûve kapcsán az idegen (hostis) és a vendég (hospes) fogalmaival kezdett el foglalkozni.¹ A sorozat elsõ installációja, amely 1995-ben az oslói Kunstnernes Hus-ban volt látható, a Norvégiában idegenként élõ filozófust, Ludwig Wittgensteint választotta témájául. Ezt követte 1997-ben a dublini James Joyce-szal foglalkozó mû, végül, miután a New York és Európa között eddig is ingázó mûvész a múlt évben Rómába költözött, immár maga is e város polgáraként ajánlotta a Rómában 1786-ban ugyancsak hosszasabban vendégeskedõ Goethének frankfurti installációját. Goethe, aki 1786 szeptemberében hagyta el Weimart, hogy beutazza egész Itáliát, utazása során lelt rá saját mûvész egyéniségére és vált az idegen ország kultúrájára olyannyira nyitottan maga is kozmopolitává.²

Gondolati utazásra invitálja Joseph Kosuth a látogatót is, aki a hosszú, ablaktalan, a külvilágtól elzárt, monokróm terembe lépve a falak mentén gyakorlatilag is útra kel, amint a bejárati ajtótól balra esõ falon elkezdi olvasni a teremben vízszintesen körbefutó, fehér csík feletti Goethe idézetet vagy
az azzal párhuzamos csík alatti, Walter Benjamin gondolatsort. Ezek a tipografikusan is kiemelt szövegek egyfelõl vizuálisan kijelölik a terem egészének vízszintes tengelyét, másfelõl pedig megadják gondolati alaptónusát. Minden további idézet ezek függvényében értelmezhetõ. A terem csík feletti sávjában fekete, téglalap alakú négyszögekben Goethe Itáliai utazásából válogatott részleteket idéz a mûvész. Az alsó sávban elméleti szövegek, a nyelvvel, társadalommal és a valóságérzékeléssel kapcsolatos gondolatok és aforizmák olvashatóak Ludwig Wittgensteintõl, Michel Foucault-tól, Walter Benjamintól, Mary Douglas-tõl, Sigmund Freudtól, Nicolas Boylé-tól és Alfred Schütztõl.

Végül Goethe korának történelmi és kultúrtörténeti eseményeirõl a terem felsõ peremén végigfutó szöveg ad képet, a fal alsó peremén pedig egy korabeli viselkedés és illemkönyvbõl olvashat (például étkezési szokásokról) a nézõ/olvasó.

Habár a teremben a bejárati ajtó egyfajta kiinduló- és befejezõpontot jelöl ki, ahonnan a vízszintesen körbefutó szövegek mentén haladhat a látogató, a függõlegesen több sorba rendezett, sötét hátterû téglalapok szövegrészei, vizuálisan meg-megakasztják tekintetét. Olvasásuk közben, hosszabb-rövidebb idõre meg-megáll a teremben elõrehaladó olvasó/nézõ. Ezek a szövegrészek, ahogy egy-egy, a terem különbözõ pontján indított, vízszintes, szürkés-zöld, nagy betûszedésû idézet is, lehetõséget adnak ugyanakkor arra is, hogy a látogató szabadon, a terem bármelyik pontján bekapcsolódhasson a mûbe.

A szövegmegszakításokkal, melyekbõl elõzõ mûveihez képest itt, a Schirn Kunsthalle kiállítótermében keveset találunk, Kosuth célja az, hogy emlékeztesse a látogatót a helyszínre, az adott épület vagy kiállítóterem kötöttségeire. Így például, a comói Raffi Alapítvány épületében kétszárnyú balkonajtók és ablakok sorának fülkéi szakították meg a sötét falakon végigfutó, egysoros szöveget, a dublini Ír Modern Mûvészetek Múzeumában kisosztású, többrekeszes, az angolszász területekre jellemzõ ablakok sora szabdalta a falakon többsorban futó idézeteket, a kasseli IX. dokumenta galériáiban pedig a festményeket és vitrineket letakaró, sötét, egyenetlen felületû drapérián hullámzott végig a szöveg. Maga a mûvész az épület kontextusáról a következõket mondotta: „Az épület szabja meg a »játék« kereteit és ugyanakkor helyhez köti a mûvet és jelentését. Az épület tere, melyet egy bizonyos társadalmi használat határoz meg, társadalmi jelentéssel ruházza fel a mennyezetet és a padlót, a falakat, az ajtókat és ablakokat, és pszichológiai hatást gyakorol a nézõre/olvasóra. Ily módon az épület is szerepet játszik a »játékban«. ...Az épület fogalmazza meg a mûalkotás »meta-szövegét«.”³

A Schirn Kunsthalle kiállítóterme, funkciójánál fogva, alkalmi kiállítások színhelye, ahol a látogató csak átmenetileg tartózkodik. Vendég! Vendégek az egyes szövegrészek is, melyeket a mûvész ebben a teremben gyûjtött össze. Az eredeti összefüggésekbõl és szövegkörnyezetükbõl kiragadott gondolatokat
a mûvész, számára is idegen nyelven, ez esetben németül idézi.⁴ Hogyan érzi magát ebben a „szövegszövevényes” teremben a látogató? Idegenül! A zárt, sötét tónusú, monokróm színezésû terem nem áraszt magából semmiféle otthonosságot, hacsak nem a szövegek maguk, melyek tartalmaival sok esetben
a nézõ/olvasó gondolatilag azonosulhat.

A vizuális környezetformálás a fogalmi tartalmak mellett ugyanolyan fontos összetevõje Joseph Kosuth mûveinek. A konceptualista mûvész a szövegekkel nem csak gondolati síkon foglalkozik, hanem szöveg-képet is formál. „Szövegszövevényes” termeit, Piet Mondrian-hoz hasonlóan, vízszintesekbõl és függõlegesekbõl, világosabb és sötétebb geometrikus mezõkbõl, különbözõ tipológiai hangsúlyokkal építi fel.⁵ A színek használatáról Joseph Kosuth azonban lemond. „Ilyen értelemben inkább grafikusnak mondanám magam” – nyilatkozik a mûvész. „A színek túlharsognák a gondolatokat, csak elvonnák a nézõ/olvasó figyelmét.”⁶ A mûvész kijelentésével azonban mintha ellentétesen szólalna meg egy wittgensteini idézet a terem falán: „A színek filozofálásra ösztönöznek. Talán ezzel magyarázhatnánk Goethe szenvedélyét a színelmélet iránt.”

A „szövegszövevényes” terem képet ad a gondolatok és egy-egy szöveg fogalmi összetettségérõl. A mûvész illusztrálja azt, amit Roland Barthes a következõképpen fogalmaz meg: „Egy szöveg nem a szavak lineáris egymásután következõ sora, amely egyetlen »teológiai« gondolatot hordoz, hanem többdimenziós tér, amelyben az írásmódok sokfélesége keveredik és kerül egymással összeütközésbe. A szöveg idézetek szövevénye, melyek különbözõ kultúrákból erednek.”⁷ Joseph Kosuthot mintha az vezérelné, hogy gondolkodó és grafikus legyen egy személyben. Mottójául, összefoglalásképpen, a Goethétõl származó, a terem falán idézett gondolatot választanám: „A gondolkodó olyan a rajzolóhoz hasonlatos, aki minden összefüggést fel akar rajzolni.”

Jegyzetek

¹ Hans-Dieter Bahr, Die Sprache des Gastes, Leipzig 1994.
Joseph Kosuth 1993-ban a linzi kultúrházban megrendezett Az idegen/a vendég címû csoportos kiállításon ismerkedett meg a filozófus munkájával. Ezt követõen Bécsben találkozott és folytatott vele személyesen beszélgetést. Ennek az installáció-sorozatnak az elõzményeként tekinthetõ a mûvésznek az 1993-as Velencei Biennálé magyar pavilonjában kiállított Zeno az ismert világ határán címû mûve, és az 1995 nyarán a comói Ratti Alapítvány számára alkotott Szabályok és jelentések címû munkája.

² Johann Wolfgang Goethe családjának három nemzedékét is végigkísérte Itália, az Árkádia álma. Erre utal a költõ utazásának mottója: „Et in Arcadia ego!” – „Én is Árkádiában!” Az elsõ impulzusokat a költõ édesapjától, Johann Caspar Goethétõl kapta, aki maga is útra kelt 1740-ben, és bejárta Itáliát. Elbeszélései és azok a Gianbattista Faldától és Alessandro Specchitõl származó rézmetszetek, amelyek a Piazza del Popolót, a Colosseumot és a Szt. Péter teret ábrázolták, a költõ gyermekkorában, frankfurti szülõházában mindvégig szem elõtt voltak, s arra inspirálták Johann Wolfgang Goethét, hogy maga is felkeresse ezeket a helyeket. Végül Goethe fia, August is útnak indult Itáliába és 1830 októberében Rómában hunyt el. Apja a Cestius piramis lábánál temettette el, ahol a család elõzõ nemzedékei is nyugodni vágytak.
Bõvebb irodalom a témához: Andreas Beyer: A vendég, aki maradt. A Goethe család három generációja Rómában. Joseph Kosuth: Gäste und Freunde: Goethes Italienische Reise – eine Installation kiállítási katalógusában, Frankfurt am Main 1999, 100-111. o.

³ Joseph Kosuth második memoranduma: Vendégeknek és idegeneknek, kiállítási katalógus, 60-61. o.

⁴ Installációihoz szövegprogramját minden egyes esetben angolul dolgozza ki a mûvész. A szövegrészeket az adott helyszínen azután az eredeti nyelven idézi illetve asszisztensei segítségével lefordíttatja.

⁵ A mondriani párhuzamra maga a mûvész utalt a frankfurti Schirn Kunsthalléban 1999. július 30-án tartott sajtó- tájékoztatója után folytatott beszélgetésünk során.

⁶ ibid.

⁷ Kiállítási katalógus, 63. o.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon

http://c3.hu/scripta