1999. szeptember 5–október 24.
A Frankfurti Opera patinás intézmény. Az új épület rangját akkor szerezte, amikor az ötvenes-hatvanas években Sir George Solti volt a zenei igazgató. Egy Richard Strauss-bemutatójukkal a nemzetközi színikritikusok éves nagydíját is elnyerték. A Majna menti pénzközpontban idén Goethe év is van, és mellesleg minden októberben: könyvvásár. Az idén Magyarország a központ, de a Schwerpunkt, mint esemény nem igazán a város kulturális súlypontja, hanem inkább a Buchmesséé, a világ könyv bizniszeseié. Ez a vásárváros már kissé kivül esik a nem túl nagy cityn. Egyáltalán, a város összeér más településekkel a Rajna-Majna régiónak nevezett agglomerációban, ami a maga három milliót meghaladó összlakosságával és a hozzátartozó kulturális infrastruktúrával együtt már mértékadó lehet. Ez így is van, mert a németországi multikulturalitás Berlint is megelõzõ központjában, Frankfurtban, bõven van esemény, film, színház, régi és kortárs képzõmûvészeti látnivaló. A Hans Hollein tervezte Modern Mûvészetek Múzeumában egymást érik a nívós kortárs összeállítások. (E helyen mi is beszámoltunk Bill Viola kiállításáról.) A Richard Meyer tervezte Iparmûvészeti Múzeum avantgarde építészetet kínál. A Schirnhalléban a magyar hónap elõtt most zárt be az amerikai expresszionizmust bemutató grandiózus tárlat. A Foto Forumon André Kertészt éppen a Magyar Fotográfiai Múzeum tálalja, a Jalta-palota elnevezésû, Kelet-Európára szakosodott galéria pedig Eperjesi Ágnes anyagát kínálja. Van egy hajdani illatszergyár, a Mouson, amelynek egyik tornyából amolyan Trafót csinált a város, itt egymást érik a kortárs zenei, színházi és tánc hetek – most éppen Budapest a téma. Mégis, a fent említett patinás intézmény – a frankfurti Opera – új épületének elõcsarnokában Körperinszenirungen/Choreografien und Maskeraden cím alatt – nálunk talán ez botrányosnak számítana –, képzõmûvészet és színház határán lebegõ nemzetközi tárlatot rendeztek közel harminc kortárs mûvész anyagából.
A rendezõk, Ursula Schöndeling és Kerstin Thomas válogatásának középpontjában a test áll, annak is az az aspektusa, amely a mûvészetet életté kívánja avatni. Gilbert és George, Vito Acconci, Bruce Naumann vagy Cindy Sherman a hivatkozási pontok. És általánosságban a színház: a maskarák és szcénák. Jürgen Klauke a 77-es documentán vált nemzetközileg ismertté, itt most egy 1972/73-as Ön-performance-a (fotómunka) látható: különféle mitológiai állat-emberalakok, férfiak és nõk, félig ruhák, félig protézisek megidézésével – különös tekintettel a genitáliákra.
Az osztrák Valie Export nálunk jobban ismert munkái közül egy 1969-es akcióját láthatjuk fotókon: Aktionshose „Genitalplastik”. Farmernadrágjának csak combig vannak szárai, viszont a mûvésznõ állig fel van fegyverkezve. A „virágkorszak” büszke öntudatával mutatja be a kor nagy pszichológusa, Jacques Lacan „olvasónaplóját”, és hogy mije van/nincs. Kissé hasonló témájú, de majd harminc évvel késõbbi C-print az izraeli Yael Davids képe: a jógikra emlékeztetõ pózban fényképezkedõ alkotó feje és vulvája – önironikusan – csereszabatos. Friss munka Albo D'Urbano computernyomata. A textilre vitt szabásmintákból kifogástalan kétrészes kosztümöt varrt egy „jó nevû” divat világcég. Csak éppen a ruhaanyag mintázata a manöken-mûvész aktfotóiból áll össze. Ezeket a munkákat a „mindent a szemnek semmit a kéznek” szelídebb ars poeticája jellemzi.
A kiállító mûvészek másik fele beavatkozik a testbe, máskor a testen át a személyt övezõ privát szférába. A san franciscói Patty Chang melltartóit sütõtök feszíti: videón követhetõ 1998-as akciójában az alkotó egy õsi mítosz, – a kicsinyeit önnön vérével tápláló pelikán –mintájára fogy a sült zöldség modellezte antropomorf forma. Torokszorító a látvány. Inkább a festészet felé billen a bécsi akcionisták egyik klasszikusának, Günther Brus-nak egy 1964-es akciófotója, a Selbstbemalung.
A tokiói Mariko Mori videója elõször sztriptíznek tûnik, de egy ruhahegybõl, egy valóságos „turkálóból” a hölgy újból és újból fel is öltözik. A gyorsított képeken a színház lényegét döbbenetes erõvel élheti át alkotó és nézõ. A német Albert Sackl animációs filmjén ábrázoló geometriai bábként láttatja saját életét. Az alkotó gépként, 180-360 fokos transzformációk vetületeiként, játssza el mindennapjait, ez a film ugyancsak reveláció. Elmondható, hogy az anyag elementáris mûvek együttese. Sok obszcénnek minõsíthetõ idézõjeles „élettel” teli kép.
Nem tudom, hogy a német operaházakban szinte folyamatos zenei skandalum-hangulatot a tárlatot (is) látogató színházi habitüék okozzák-e. Kérdés maradt számomra, hogy ugyan azok-e a kiállításnézõk, mint az operába járók. Mindenesetre a foyer – és így a kiállítás is – minden este elegáns öltözetû vendégekkel volt teli. Úgy tekintettek a mûvekre, mintha mi sem történne. Némelyek meg éppen ellenkezõleg: nagyon alaposan elmélyültek a szemlélõdésben. Senki nem rajzolt pinát, vagy egyeduralmi politikai jelképeket egyik mûre sem. Helyi botrányok és össznémet sajtóasszók nélkül zajlik arrafelé az ilyesmi. Feltételezem, akit méltóságában bántana a tárlat, nem megy oda megnézni/botránkozni. A foyer amúgy kétszintes, nem muszáj felmenni a „hegyre”.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu
Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon
http://c3.hu/scripta