Lóky Tamás • KAFA • Kecskemét, Animációs Filmfesztivál

képek

Mindenekelõtt: egy filmre mentem le Kecskemétre és három napig maradtam, pedig az elsõ este látott film leginkább méltatlankodást váltott ki belõlem. Laguionie filmjeit nyugodt, varázslatos atmoszférájuk lassú narratív ritmusával, és az emberi érzelmeket, rögeszméket szándékoltan naiv képekbe burkoló eredeti mûvészi stílusával jellemezték Annecyban. Kecskeméten, az elsõ este bemutatott A majmok kastélya címû egészestés animációja nyerte el a nemzetközi mezõny legszínvonalasabb képi formanyelvéért járó különdíjat, és a kecskeméti egészestés kategória-díjat. Joggal. Nekem mégsem tetszett: a filmben nem stimmel az animációtól kezdve a kameramozgásokon át az önmagyarázatig menõ didaktikus átideologizáltságig még a dramaturgia sem, s ezt nem volt képes feledtetni a Creditanstalt Bank és az Animációs Filmmûvészetért Alapítvány tûzijátékos fogadása sem, melyet a fesztivál vendégei számára adtak.

Mint a másnap esti vetítés után kiderült, a város szerkezete és szórakozóhelyei kedveznek a hosszú asztalok és a népes társaságok képzõdésének, sokféle ízlés kerengett a biliárdasztal körül is. S amihez kevés volt a fejedelmi lakoma (magyar ember teli szájjal nem beszél?): biliárdozás során a különbözõ rajz-filmek figurái is kaptak egy-egy közös jelenetet, s mint a golyók, találkozhattak a vélemények is.

Kecskemét város díját nyerte el Michel Ocelot ugyancsak hosszú lélegzetû alkotása, a Kirikou és a boszorkány. Úgy tûnt, a szakma egyértelmû elismerését vívta ki a film, melynek animációja jelentõs részben a budapesti EXIST stúdió rajzolóinak munkáját dicséri. A rendezõnek a kooprodukció során felmerülõ nem mindennapi igényeinek, kívánságainak teljesültét az idõsebb szakmabeliek közül volt, aki az önkéntelen „Gyönyörû!” sóhajjal nyugtázta.

Valóban, Ocelot rajzfilmje, amennyire ezt elsõ látásra meg lehet állapítani (magyarországi forgalmazásáról, úgy tudom, tárgyalások folynak) a vizualitás szintjén rendben van. Sõt, ha akarom, tökéletes. Az afro-amerikai királyfi kis béka, de erõs, mint a feketebors, és a történet vége felé, amikor az – immár nem is gonosz – boszorkány szájon csókolja, Kirikou az érvényben levõ nemzetközi megállapodásoknak megfelelõen gyönyörû daliává serdül, és elnyeri a boszorkány szépséges kezét. Sõt, a félreértések tisztázása után a megmentõjük ellen fordult falubeliek jóváhagyását is.

A Kirikout már csak a Youssou N'Dour által komponált zenéért is érdemes megnézni (meghallgatni?), ráadásul gyönyörû. Csak mintha a tétje nem lett volna túlságosan magas. Nem több, mint egy egyszerû feladatot korrekt módon, akár magabiztosan vagy elegánsan megoldani (Ocelot elvégre az Asifa elnöke), ami ennél rosszabb: ezt az egyszerû feladatot választani, nem pedig a kihívást, az újszerût, a nem kézenfekvõt, az ismeretlent. Választani egy „primitív népet” egy primitív történet elmondásához. Egyszóval Ocelot gyönyörû filmje után határozottan az volt a benyomásom, hogy érdekesebb volt az, amit Laguionie-ék elügyetlenkedtek. Volt tétje, el is buktak, habár – talán mert a szakma a szemével lát? – ezzel a véleményemmel a hosszú és a zöld asztalnál is egyedül maradtam.

A Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál fõdíját Riho Unt bravúros Vissza Európába címû báb-animációja nyerte, mondhatni, fölényesen. Saamuelt, a Szovjetunióból frissen szabadult észt farmert, és testes, olajszõke feleségét hirtelen felveti a pénz, illetve a fekete arany, amikor gejzírként feltör az utolsó garasát is elivó Saamuel szemétdombján a kõolaj. Az oldalkocsis motorkerékpárt nyitott fehér Cadillacre cserélik, a budi helyén fúrótorony áll, a coca csokornyakkendõt kap, az udvaron tankerek parkolnak, ám a sötét EU-maffia még az asszony tyúkocskáját is ellopja. Saamuel politikai érdekeket sért: beint az Egyesült Európának. Odaát a fogadtatás kissé fagyos.

A rövidfilmes kategória díjazottja Tóth Pál. Munkája minden bizonnyal sokak tetszését elnyeri, hiszen a felnõtt közönségdíjat is besöpörte Egy újabb nap címû groteszk, szellemes komputer-animációja. Pusztán az ellenpont kedvéért említem Péterffy Zsófia nagyon szép, lírai festmény-animációját (Szaggatlak, mint a fergeteg), amely tudtommal semmiféle elismerésben nem részesült, viszont üde színfoltot képviselt az aznapi eléggé gyatra mezõnyben, melybõl például a televíziós sorozat kategória gyõztese, Csiszár László „egypercese”-i (Vigyázz, rövid!) kerültek ki.

Nem okvetlenül a versenyprogramot kellett végignéznie annak, aki valóban jó filmeket akart látni. Az animáció legsajátabb lehetõségeit, a metamorfózisok sorozatát bontotta ki Jean-Jacques Prunés – számomra legkedvesebb – Eugenio címû filmje a videóklipekbõl ismert technikával, a gyerekek körében is a tetszés nyilvánvaló jeleit váltva ki az általuk inkább látogatott délelõtti, információs vetítésen. Egy betyáros karikás-paprikás-délibábos pusztaparádé után a korai japán animációs filmekbõl is láthattak egy bemutató válogatást mindazok, akik – bár kevesen voltunk ilyenek – nem a '20-as '30-as évek Tokiójában voltak gyerekek. Mindenesetre a bravúros üvegestánc után nem kevésbé volt tanulságos látni, amint már a '30-as évek közepén Mickey-egerek bombázzák – mondjuk – Hokkaidót (ki tudja, milyen felségjelû gépeken?), továbbá, hogy e filmek tükrében milyen fiatalnak tûnik az animáció mûfaja.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon

http://c3.hu/scripta