Liska Tibor (1925-1994) közgazdasági kutatásai olyan társadalmi-gazdasági modell kidolgozására irányultak, amely a kapitalizmusnál is piacibb módon mûködik, ahol még a tulajdon is verseny tárgya. A Liska-modell piaci megoldásokat ajánl az olyan problémák kezelésére is, amelyek hagyományosan nem tartoznak a gazdasági szabályozás körébe (környezet, kultúra, oktatás stb.). A piaci megoldás nem más, mint a kölcsönös megegyezésen alapuló együttmûködés a társadalmi nyilvánosság elõtt. A piaci (pár)kapcsolat lényege, hogy mind a két fél számára elõnyös, ezért mindketten akarják. Csak a kölcsönös megegyezésen alapuló eljárások lehetnek hatékonyak, ahol a részt-vevõknek vétó-joguk van, és senki sincs kényszerítve az együttmûködésre.

Az alábbiakban a Liska-modell szellemében az alkotómûvészek tevékenységének finanszírozására ajánlunk módszert. A javasolt galéria konstrukció megvalósításának nincsenek elvi akadályai, de szükséges, hogy az érdekeltek (mûvészek és mûgyûjtõk) elfogadják és hajlandók legyenek e – hagyományosnak nem mondható – szabályozás szerint együttmûködni. A koncepció megértéséhez nem szükséges a Liska-modell ismerete, de ajánlott, mivel sokat segíthet e gondolatok befogadásában.

Egy galéria mûködtetése meglehetõsen tõkeigényes. Aki erre vállalkozik, nagy kockázatot visel és ezt a kockázatot igyekszik áthárítani. Ennek következtében az alkotómûvész kerül hátrányos, vagy legalábbis a galériatulajdonosoktól függo helyzetbe. Az itt felvázolt módszer minimális tokét igényel, a kockázatot sok résztvevõ között osztja meg és – remélhetõleg – elõnyösebb helyzetet teremt az alkotómûvészek számára.

Az automata galéria

Ez a galéria elsõ közelítésben nem különbözik a hagyományos galériáktól. A mûvészektõl átveszi a mûvészeti alkotásokat, kiállítja a célra megfelelõ helységekben és végül eladja – mûgyûjtõknek, vagy akárkinek, aki megvásárolja. Az automata galéria mûködési szabályai azonban eltérnek a hagyományostól. Ezek a játékszabályok elõre rögzítettek és a bevételek elosztásában térnek el a szokásostól. A galéria a bevételbõl (eladási árból) csak annyiban részesedik, hogy tárolási, kiállítási stb. költséget számít fel, a mûalkotás méretének, helyigényének megfelelõen, de függetlenül a mûalkotás értékétõl (eladási árától).

A különbözõ idõpontban felmerülõ pénzösszegek nem összeadhatók. Nem mindegy, hogy valaki most kap (vagy fizet ki) 10 milliót, vagy öt év múlva. Ezért szükséges egy kamatláb, aminek segítségével az átszámítások elvégezhetõk. Galériánkban is van egy érvényes kamatláb, amit a gazdasági környezet (pl. jegybanki alapkamat) határoz meg. 1999-ben, Magyarországon ez a kamatláb kb. havi 1 % (azaz – kamatos kamattal számolva – évi 12,68 %), de ez az idõben változik. A könnyebb érthetõség kedvéért az alábbiakban nem foglalkozunk a kamatkorrekciókkal, de minden pénzösszeget, ami itt szóba kerül, értelemszerûen a kamatokkal módosítva kell értelmezni.

A galéria elvileg bármilyen felkínált mûalkotást korlátlanul befogad. Gyakorlatilag azonban ezt korlátozni kell azért, hogy biztosítva legyen a tárolási és egyéb költségek megtérítése, akkor is, ha a mû majdani eladási árából ezek nem fedezhetõk. A továbbiakban feltételezzük, hogy a galériába kerülõ mûalkotások eleget tesznek ennek a feltételnek, azaz az eladási áruk legalábbis fedezi a felmerült költségeket.

Az árverés

A galéria rendszeresen árveréseket rendez és a mûalkotásokat csak ezeken az aukciókon értékesíti. A kikiáltásra került mûtárgyakat a legmagasabb – de legalább a kikiáltási – árat kínáló licitáló veheti meg. Bárki licitálhat, még maga az alkotó is.

A kikiáltási ár

A galériának az alkotómûvész bocsátja rendelkezésre (ha akarja) a mûalkotását és a kikiáltási árát is õ határozza meg. A kikiáltási ár meghatározott idõre (pl. 5 évre) érvényes. Amennyiben ezen idõ alatti árveréseken nem adták el, a következõ árverésen már a kikiáltási árnál kevesebbért is meg lehet venni a mûalkotást. A kikiáltási ár nyilvános, tehát mindenki számára ismert.

A letét

A galériában kiállított mûtárgyakra letétet lehet elhelyezni. Letétet bárki elhelyezhet, aki támogatni akarja az alkotót, vagy részesedni akar a mûalkotás majdani eladási árából. Ez utóbbi célból akkor érdemes letétet elhelyezni, ha a letétes (aki a letétet elhelyezte), úgy gondolja, hogy a mûalkotás magasabb áron fog elkelni, mint az erre a mûtárgyra elhelyezett összes letétek összege. Bármely kiválasztott mûtárgyra, bármekkora összeget letétbe lehet helyezni. A befizetett összeget a galéria azonnal átutalja az alkotónak, levonva az eddig felmerült és még jóvá nem írt költségeket. A letétek nyilvánosak, tehát mindenki számára ismert, hogy melyik mûalkotásra összesen mennyi letétet helyeztek el.

A letétes mecénás és egyben befektetõ is. A mecénást csak az érdekli, hogy a kérdéses összeg az alkotóhoz kerüljön és ezt a játékszabályok biztosítják. A letétesek döntõ többsége azonban feltehetõleg befektetési szándékkal helyezi el a letétet és nyerni szeretne rajta.
A befektetõnek csak arra kell figyelnie, hogy a majdani eladási ár ne legyen kisebb, mint a letétek összege, ugyanis ebben az esetben mindenképpen visszakapja a letétbe helyezett összeget (kamatostól) sõt esetleg annál többet.

Az osztozkodás

A mûalkotás eladása után a bevételeket felosztják. Az összes bevétel nem más, mint az eladási ár és a letétek összege. Ez kerül felosztásra az alkotó mûvész (vagyis aki a mûalkotást a galéria rendelkezésére bocsátotta) és a letétesek között. A galéria költségeit a mûvész részesedésébõl kell levonni, ez nem hátrányos rá nézve, hiszen a kikiáltási árat õ határozta meg és ezt az összeget mindenképpen megkapja (feltéve, hogy az eladási ár nem kisebb). Az eladási ár fennmaradó része a letétesek között oszlik meg tétjeik arányában.

Az osztozkodást példákon keresztül mutatjuk be, hogy könnyebben követhetõ legyen, de késõbb képletekkel is meghatározzuk. Tegyük fel, hogy a mûvész 2 m Ft-ban határozta meg a kikiáltási árat, a mûalkotásra összesen 1 m Ft letétet helyeztek el, és 3 m Ft-ért kelt el. Ekkor a mûvész részesedése 2 m Ft, tehát a kikiáltási ár, amibõl 1 m Ft-ot már a letétek befizetésekor megkapott és a hiányzó 1 m Ft-ot az eladáskor kapja kézhez. A letétesek pedig a maradék 2 m Ft-on osztozhatnak, tehát mindenki a tétje dupláját kapja vissza.

Más a helyzet, ha a letétek összege meghaladja a kikiáltási árat. Ekkor a mûvész többet kap, mint amennyit kért, még akkor is, ha az eladási ár ezt nem fedezi. Ha 2 m Ft a kikiáltási ár és 3 m Ft a letétek összege, akkor a mûvész részesedése 3 m Ft, tehát a letétek összege (ráadásul elõre fizetve), függetlenül attól, hogy az eladási ár hogyan alakul. Ha magasabb áron sikerül eladni, mint a letétek összege, akkor a letétesek többet kapnak vissza, mint amennyi a tétjük volt, ha alacsonyabb áron, kevesebbet.

A mûvész csak akkor kap kevesebbet, mint az általa meghatározott kikiáltási ár, ha az eladási ár ennél alacsonyabb és a letétek összege sem haladja meg azt. Ekkor is megkapja az eladási ár és a letétek összege közül a nagyobbikat.

Formálisan a következõ az osztozkodás (eltekintve a galéria költségeitõl és a kamatkorrekcióktól):
 
 

Legyen

K a kikiáltási ár,

E az eladási ár,

L a letétek összege.

Tehát az összes bevétel: E + L

Ha L < K < E akkor

K a mûvész részesedése amibõl

L a letétek befizetésekor és

K – L eladáskor kerül kifizetésre, és

E + L – K a letétesek részesedése (nyernek).

Ha L < E < K akkor

E a mûvész részesedése amibõl

L a letétek befizetésekor és

E – L eladáskor kerül kifizetésre, és

L a letétesek részesedése (visszakapják tétjeiket).

Egyébként (azaz ha K < L < E vagy

K < E < L vagy

E < K < L vagy

E < L < K)

L a mûvész részesedése és

E a letétesek részesedése (ha L < E nyernek, ha E = L visszakapják tétjeiket, egyébként kevesebbet, tehát vesztenek).

1999. augusztus

http://www.sztaki.hu/~liska/galery.htm

Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

november-decemberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon

http://c3.hu/scripta