Bevezetés
Könyvemben a társadalmi és
kulturális tényezők kisvállalkozásokban betöltött helyét, szerepét szeretném
kijelölni. Annak bizonyítására törekszem, hogy a szociokulturális megközelítés
nélkülözhetetlen a kisszervezetek alapításának és működésének megértéséhez.
A társadalmi környezet és a kultúra gazdaságra gyakorolt hatásának tézise
ma már széles körben elfogadott. A japán nagyvállalatok foglalkoztatási
gyakorlatát, szervezeti megoldásait vagy a dél-koreai vállalatcsoportok
közötti kapcsolatokat aligha érthetjük meg, ha kizárólag a munkaerő-piaci
hatásokat vagy a racionális szervezéselméleti kritériumokat tartjuk szem
előtt. A fordizmus és a toyotizmus különbsége nem a véletlen műve. Mégis:
a társadalmi környezet és a kultúra súlyának, szerepének jelentősége radikálisan
különbözik a kis- és a nagy szervezetekben! A kisvállalkozások nem egyszerűen
jobban beágyazottak szűkebb világuk emberi viszonyaiba, a hagyományokba,
mint a nagy cégek, hanem beágyazottságuk természete is más. Azt tekintem
feladatomnak, hogy az önfoglalkoztatókat, mikrovállalkozásokat, kisszervezeteket1
ne kicsinyített nagyvállalatként értelmezzem, amelyeket hasonló terminusokban
szokás leírni, mint a piac bármely más szereplőjét, hanem megtegyem az
első lépéseket a kisvállalkozások sajátosságainak feltérképezése felé.
A döntő különbség a nagyok és a kicsik között az, hogy az előbbiek mesterséges,
az életvilágtól elkülönülő intézményi keretek között, az utóbbiak viszont
a tulajdonos személyes – társadalmi és kulturális – terében szerveződnek
meg és működnek.
Írásomban arra keresem a
választ, hogy az önállósodó társadalmi kisvilága: családja, rokonsága,
környezete kapcsolatszerveződési mintái milyen lehetőségeit, illetve keretfeltételeit
adják meg a kisvállalkozás megteremtésének.
E kérdés a kelet-európai
átalakulás során különös élességgel vetődik fel. Az önállói szféra létrejöttének
megértéséhez tisztázni kell, hogy a múltban kialakult társadalmi és kulturális
hátterek, kapcsolathálók közül melyekben szerveződhetnek kisvállalkozások,
illetve megfordítva: az emberek hogyan képesek egy szociálisan már megformált
– családi, szomszédsági, baráti – viszonyokban strukturált környezetet
vállalkozássá, azaz a piachoz illeszkedő szervezetté alakítani.
E kérdéssel kapcsolódom
Gernot Grabher és David Stark posztszocialista átalakulásra alkalmazott
evolucionista2 megközelítéséhez (Grabher és Stark 1996), amely alkalmasnak
tűnik a kisvállalkozások világának megértésére is. A szerzők fő tézise,
hogy minden időszakban adva van a különféle szervezeti, intézményi megoldások
egy adott együttese, amelyek között a piac szelektál; egyesek képesek beilleszkedni
a verseny éppen érvényben lévő rendjébe, mások háttérbe szorulnak, esetleg
kihullanak. Ugyanakkor a pillanatnyi feltételekhez való tökéletes alkalmazkodás
is veszélyeket hordoz magában, mivel túlspecializációhoz vezethet, amely
gátja lehet az új helyzetekhez történő adaptációnak. Más oldalról az új
helyzetekben a korábban kevésbé versenyképes intézményi, szervezeti megoldások
sikeresek lehetnek. Grabher és Stark e tézist használja a gazdasági átmenet
értelmezésére, s elemzésüket azzal zárják, hogy a piacgazdaság kialakulásának
idején a vállalatok, intézmények adott együttesét nem szerencsés pusztán
pillanatnyi alkalmazkodóképességük alapján megítélni.
Megállapításaik – melyeket
a szerzők a nagy szervezetekre vonatkoztatnak – a kisvállalkozásokra csak
egy jelentős megszorítással igazak. Nagyjából így fogalmazható át Grabher
és Stark tézise: a mindenkor létező társadalmi szerveződések (család, rokoni,
baráti, szakmai, szomszédsági, etnikai kötelékek) közül egyesek nyitva
állnak arra, hogy kereteik között kisvállalkozások kezdjék meg működésüket,
vagy legalábbis hasznosuljanak a kisszervezetekben. A társadalmi kapcsolategyüttesek
természetes befogadói lehetnek az önállói tevékenységeknek, melyek közül
a piac szelektál, s előfordulhat az is, hogy új helyzetekben „régi”, esetleg
már csak szimbolikus jelentőségű formák versenyképes vállalkozói tevékenység
kiindulópontjaivá válnak. A kereslet váratlan fordulatai föléleszthetnek,
új tartalommal tölthetnek meg funkcióikat veszített, gazdasági használaton
kívül került együttműködési formákat, szívességi kapcsolatokat. Emellett
bizonyos társadalmi csoportokban, kultúrákban olyan habitus – a család
rendelkezésére álló erőforrások adagolására, kombinálására vonatkozó tudás,
pénzkezelési technikák stb. – alakulhat ki, amely segítheti a kisvállalkozás
megteremtését, fönnmaradását, illetve piaci versenyelőnyt is biztosíthat
számukra.
Az átmenetre vonatkozóan
mindez azt jelenti, hogy az 1989 után megnyíló s egyre szélesedő piac a
társadalmi szerveződések, szívességi cserekapcsolatok változatos formavilágából
és a gazdaságilag hasznosítható tudáskészlet gazdag tárházából „válogathatott”,
s bizonyos családtípusok, kapcsolatszerveződési minták, a második gazdaságban
kialakult és megszilárdult kooperációs megoldások, etnikai alapon szerveződő
együttműködési módok versenyképes vállalkozások keretéül szolgáltak, vagy
legalábbis ezek erőforrásait (megbízható munkaerőhöz, információhoz, valamint
anyagi eszközökhöz való hozzáférési lehetőségeket) adták, más formák viszont
nem.
Az önállósodók ugyanakkor
a készen talált társadalmi szerveződési formákat és a korábban fölhalmozott
ismereteket nem egyszerűen fölhasználják, hanem átalakítják a piac igényei
szerint; cselekvő részesei a környezetben adott feltételek kiválogatásának
és vállalkozássá szervezésének. Jelen munka másik fő, majd az utolsó részben
hangsúlyossá váló gondolatmenete éppen ez. Az egyének gazdálkodnak környezetükkel:
kapcsolataikat (amelyek a műszaki, gazdasági ismeretek, megoldásmódok letéteményesei),
kötelezettségeik és elvárásaik rendszerét versenyképes vállalkozássá formálják.
Cselekvő, sőt innovatív módon kapcsolnak össze két eltérő logikájú rendszert:
készen kapott szociokulturális környezetüket és a piacot. A kulturalista-evolucionalista
megközelítés az embereknek csak annyi cselekvési teret hagy, amennyit hagyományaik,
illetve a már kialakult formák megengednek. A piac ebben az elképzelésben
a cselekvő lehetőségeihez és szándékaihoz képest külsődleges tényezőnek
számít, amely önkényesen (értsd: a maga örök érvényűnek tekintett logikája
szerint) válogat a készen talált szerveződések között. Szándékaim szerint
igyekszem meghaladni ezt az álláspontot, s egy másfajta, a gazdaság világát
teremtő önállói viselkedés elméleti körvonalait felvázolni. Ugyanakkor
a kisvállalkozás megteremtése és működtetése nem értelmezhető kizárólag
a racionális kalkuláció terminusaiban sem. Az a szándékom, hogy kikeveredjem
abból a csapdából, amelyet a hagyományos közgazdaságtan és a gazdaságantropológia
állított egymásnak azzal, hogy a kisvállalkozók gazdasági viselkedését
vagy a formális kalkuláción, vagy éppen ellenkezőleg: hagyományokon nyugvónak,
jobb esetben pedig e kettő valamilyen, egymást kölcsönösen korlátozó elegyének
fogják fel. Az én értelmezésemben az önállók nem a hagyományok megszabta
kapcsolatok, megoldásmódok, illetve a gazdasági racionalitás szélsőségei
között hányódnak; aki a kisvállalkozás kalandjába belevág, az nem csupán
alkalmazkodásra kényszerül, nem pusztán hozzáidomítja már meglévő hálózatát,
felhalmozott tapasztalatait a gazdaság könyörtelen logikájához, hanem az
őt körülvevő társadalmi világot – ennek logikáját részben meghagyva, részben
módosítva – újraalkotja: vállalkozássá szervezi. Ehhez újító lelemény,
gazdasági és kulturális képzelőerő szükséges. Az eredmény pedig olyan képződmény,
amely egyik felületével a piaccal érintkezik, a másikkal viszont folyamatos
és eleven kontaktusban marad a társadalommal. A kisvállalkozások gazdasági
interakcióik egy részét nem piaci, hanem társadalmi mezőben bonyolítják,
és ezen az úton néha meglepően versenyképes teljesítményre képesek.
A kisvállalkozások szociokulturális
szempontú tanulmányozásának az elmúlt tíz év kelet-európai gazdasági átalakulása
rendkívül gyümölcsöző terepe. Az átalakulás éles fénybe állította azt a
kérdést, hogy az önállósodók százezrei miként léptek át a (főként alkalmazotti)
munka és a mindennapok kisvilágaiból a vállalkozásba. Jól tanulmányozható,
hogy a hirtelen megnyíló piaci lehetőségek közé csöppent emberek környezetükben
milyen „nyersanyagokat”: munkatársi, baráti kapcsolatokat, társadalomszerveződési
formákat találtak, és ezeket hogyan formálták át, gyúrták össze vállalkozássá.
Mivel kutatási tapasztalataim, empirikus forrásaim jórészt3 ebből az időszakból
és térségünkből, és persze zömmel Magyarországról származnak, a kisvállalkozások
szociokulturális tanulmányozását ezen a terepen végzem el. Dolgozatom mondanivalóját
a magyar társadalmi viszonyok és kulturális sajátosságok esettanulmányokra,
interjúkra támaszkodó leírásán keresztül bontom ki, fölhasználva a hazai
néprajzi irodalmat és a ma már jelentős eredményeket magáénak mondható
kisvállalkozás-kutatás eredményeit. Emellett, ahol erre lehetőség kínálkozott,
fölhasználtam a nemzetközi gazdaságantropológiai és szociológiai irodalmat,
hogy jobban megragadhatóvá tegyem a környezet és kisvállalkozás kapcsolatát.
Az elemzésnek egy olyan síkját kerestem, amely lehetővé tette számomra,
hogy a hazai kisvállalkozók világára vonatkozó empirikus és terepmunkák
tapasztalatait egy tágabb gazdaságszociológiai kontextusban gondoljam el.
A „tágabb kontextust” az elméleti megfontolások átvételén vagy kritikai
felülvizsgálatán túl azzal igyekszem megteremteni, hogy a magyar önállók
eseteit a világ különböző tájairól származó (Zambiától Németországig, Hongkongtól
Balinéziáig) esetekkel hasonlítottam össze – párhuzamokat, homológiákat,
ellenpontokat keresve.
A magyar kisvállalkozói
szférát vizsgálom tehát, de nem a teljes spektrumát. Az elemzés súlypontját
a hazai vidéki: kisvárosi és elsősorban falusi kicsikre helyezem, a nagyvárosi
miliő önállósodásra gyakorolt hatását kevésbé érintem. A magyar vidéki
vállalkozásokról szóló esetleírások, interjús tapasztalatok, illetve a
gazdaságantropológiában, háztartás-gazdaságtanban, családszociológiában,
az etnikai kisebbségek gazdasági aktivitásával foglalkozó nemzetközi irodalomban
leírt esetek meglepő hasonlóságokat (persze eltéréseket is) mutatnak. A
magyar vidéknek megvannak a maga mással összetéveszthetetlen kulturális
sajátosságai, ugyanakkor az emberi viszonyok szerveződési elvei, a kapcsolatok
gazdasági kiaknázásának módja és formái általánosan elterjedtnek és állandónak
látszanak.
Mivel arra keresem a választ,
hogy a vállalkozások milyen társadalmi környezetben, milyen kulturális
hatások eredőjeként születnek, nem hagyhatók figyelmen kívül a hagyományok,
a történelmileg kialakult érintkezésformák, kapcsolatok és szokások. Mindazonáltal
a vállalkozások nem a számukra adott térség hagyományaiból nőnek ki, nem
valamiféle rendszerré szerveződött zárt világok termékei. Már csak azért
sem, mert a vidéki, paraszti hagyomány mára töredezetté vált: a magyar
falu sok tekintetben éppolyan modern hely, mint a nagyváros. De nem ez
a fő ok, hanem a vállalkozók sajátos viszonya a hagyományhoz: meglehetősen
szabadon gazdálkodnak a múltban kialakult kapcsolataikkal, az értékekkel;
amit használni tudnak, beillesztik cégükbe, amit nem, figyelmen kívül hagyják.
Ha kultúrhistorikusként tekintünk egy vidékre, falura, akkor a lehető legrészletesebb
hagyományfeltárásra kell törekednünk, hiszen minden tárgynak, ruhadarabnak,
szokásnak megvan a maga materiális vagy szimbolikus jelentősége. Nekünk
viszont a kisvállalkozó tekintetét kell követnünk, arról kell számot adnunk,
hogy az ő praktikus-racionális pillantása előtt hogyan tárul fel a világ,
mit választ ki környezetéből. Persze a keretek adottak: a család, a rokonság,
az idők során kialakult szívességi kapcsolatok rendszere adja azt a környezetet,
amelyen belül meg kell szervezni a vállalkozást. Ezek a keretek megszabják
az önállósodó mozgásterét, s mint látni fogjuk, korláttá is válhatnak.
Mégis: egy szuverén módon átformált, a vállalkozás szolgálatába állított,
nem pedig egy „magánvaló” hagyománnyal kell számolnunk. A magyar kisvállalkozót
nem tradicionális környezete húzza le magához, kész öntőformákat kínálva
gazdasági tevékenységéhez, hanem épp ellenkezőleg: ő kebelezi be környezetét,
legalábbis gazdasági tevékenysége számára fölhasználható részeit. A vállalkozás
létrehozása egyszerre jelent kontinuitást, a hagyományok folytatását, és
diszkontinuitást, a készen kapott adottságok „önkényes”, a hagyomány logikájától
eltérő szempontok szerinti fölhasználását.
Az elemzésben magam is átveszem
a kisvállalkozó perspektíváját. Az önállók környezetét abból a szempontból
vizsgálom, hogy milyen gazdasági előnyöket és hátrányokat jelenthetnek
a vállalkozásnak.
E bevezető végén számot
adok könyvem fölépítéséről. Az első fejezetben rövid áttekintést találunk
arról, miképpen alakult a kisvállalkozások sorsa az elmúlt évtizedekben
a fejlett piacgazdaságokban, illetve a rendszerváltás utáni Magyarországon.
Amellett érvelek, hogy a kisvállalkozások az elmúlt évtizedekben – a várakozásokkal
ellentétben – szívósan tovább éltek, sőt megújultak a modern gazdaságokban.
Könyvem nem egy kiveszőben lévő gazdasági „fajról” szól tehát.
A második fejezetben gazdaság
és társadalom, gazdaság és kultúra összefüggéseinek vázlatát adom Polányi
integrációs sémáinak segítségével. Az integrációs sémák segítségével keresem
az elemzésnek azt a síkját, amelyen elvégezhető a kisvállalkozások szociokulturális
típusú értelmezése. Ehhez kapcsolódik Mark Granovetter beágyazottság fogalma,
amelyet – kisebb-nagyobb korrekciókkal – könyvem egészében fölhasználok.
A következő három fejezetben
(3.,4. és 5.) az önállók környezetét írom le különböző metszetekben. Először
általánosabb szinten vizsgálom azt a kérdést, hogy az önállók környezete
milyen feltételek mellett lehet hasznos-támogató, és milyen feltételek
mellett ellenséges-hátrányos a vállalkozások számára. Ezt követően az elemzés
konkrétabb szintjére lépve a családot mint az önállók legszűkebb világát
veszem szemügyre. Majd a családon, rokonságon „túli” társadalmi környezetet
vizsgálom, azokat a kapcsolatszerveződési mintákat, amelyek fölhasználhatók
a vállalkozások fölépítésében, illetve amelyek segítségével rendbe szervezhető
az önállókat körülvevő világ. Kicsit leegyszerűsítve ennek a három fejezetnek
az a fő kérdése, hogy miből gyúrják össze vállalkozásukat az önállósodók.
A hatodik fejezetben a környezetről
a cselekvő vállalkozókra tevődik át a hangsúly. Itt az a fő kérdés, hogy
kikből lesznek vállalkozók. A választ a habitus problematikájának elemzésével
igyekszem megadni, azt vizsgálva, hogy az önállósodás milyen társadalmi
csoportokhoz, térségekhez, kultúrákhoz kapcsolható hozzá leginkább. E fejezet
befejező részében az emberek önállósodásuk előtti életében igyekszem tetten
érni a diszpozíciók szerepét.
A hetedik fejezetnek az
a központi kérdése, hogyan alakítják át az önállósodók környezetüket vállalkozássá.
A kreácsolás fogalmával igyekszem megragadni a környezet innovatív újrateremtését,
vállalkozássá szervezését.
Végül az utolsó fejezet
fő témája: milyen a kreácsolással megteremtett kisvállalkozás. Az önállók
szűkebb-tágabb világából kreácsolt kisvállalkozás nem válik el élesen a
környezettől. A kisszervezeteknek, a nagyokkal ellentétben nincsenek éles,
környezetüktől elválasztó határai: gazdasági tranzakcióik egy része nem
gazdasági, hanem társadalmi természetű, emellett a kicsik szervezetileg
sem különülnek el markánsan szociális világuktól.
vissza
|