A tudományos szféra pozícióvesztése
régebbi keletû jelenség, a rendszerváltás
nyomában végbement társadalmi-gazdasági átalakulások
azonban kétségtelenül karakterisztikusabbá tették
a folyamatot. A gazdasági és a politikai mezô új
fejleményei az értelmiség más csoportjait állították
elôtérbe. A piaci viszonyok kiszélesedése a
közgazdászok, a demokratikus nyilvánosság kiépülése
az újságírók, a jogállamiság
intézményeinek megteremtése, de a piaci tranzakciók
kereteinek kezelése is a jogászok speciális szakértelme
iránt támasztott új keresletet. Mindez közvetlenül
megmutatkozott e foglalkozások jövedelmi viszonyaiban és
presztízsében - sôt az ilyen szakképzést
nyújtó intézmények keresettségében
is. A tudományos szférát illetôen viszont -
különösen ha e felfelé ívelô pályákhoz
viszonyítjuk azt - inkább ellentétes folyamatokról
beszélhetünk. Míg az elôbbiek többé-kevésbé
közvetlenül kapcsolódnak részben a versenyszférához,
részben a politikai mezôhöz, és így jelentôs
finanszírozási források állnak mögöttük,
a tudomány produktumai hosszabb átfutásúak,
megtérülésük lassúbb, kevésbé
kalkulálható, rövid távon inkább emésztik
a jövedelmeket. Nem utolsósorban ezen okok következtében
a szféra jelentôs arányban és mértékben
igényel állami finanszírozást, a politikai
ciklusok természete folytán azonban legalábbis ellentmondásosak
az ezzel kapcsolatos politikai-kormányzati érdekek. Nem kevésbé
problematikus a versenyszférához fûzôdô
viszony sem. Igaz, az innováció forrását jelentô
tudományra a piac elvben vevô, a befektetések átfutása
és megtérülése azonban az erôforrások
olyan potenciálját tételezi fel, ami a kialakulóban
lévô hazai tôkének alig sajátja. Az ilyen
befektetésekre képes multik viszont többnyire a ,,készen
hozott" kutatási háttérre, licencbázisra, nemzetközi
sztenderekre támaszkodhatnak, így a hazai kutatás
fejlesztése nem látszik sürgetônek.
A kutatói tevékenység anyagi feltételeit
tehát többféle tényezô is kedvezôtlenül
befolyásolja. Sôt, számos jel mutat arra, hogy minél
inkább közelítünk a par excellence kutatói
területekhez, annál halmozottabban jelentkeznek e gondok. Felvetôdhet,
hogy a kutatói alkotó munka önértékével,
belsô jutalmával összefüggô tartalékok
még ilyen körülmények között is elégségesek
ahhoz, hogy ellenállhassanak a fent jelzett eróziós
tendenciáknak. Kétségtelen, a tudomány mûvelôinek
többségét nem rövid távú megfontolások
vezérlik, mint ahogyan az is igaz, hogy akik elkötelezték
magukat az adott pálya vagy közelebbrôl egy-egy személyes
cél megvalósítása iránt, terveiket többnyire
a kedvezôtlen feltételek nyomása alatt sem adják
fel. Ezek a tényezôk persze jóval gyengébben
hatnak a pályájuk kezdetén álló, a potenciális
utánpótlás tagjait képezô nemzedék
esetében. Náluk már eleve nagyobb a jól fizetett
és növekvô presztízsû, divatos pályák
szívó hatása, ráadásul szakmai karrierjük
e stádiumában még kevésbé váltak
,,rabjaivá" a tudomány önnön értékeinek.
Tegyük hozzá, az idôsebb generáció tagjai
is csak korlátok közt képesek tolerálni a viszonylagos
leértékelôdést. Különösen érvényes
ez azokon a területeken, ahol a skillek aránylag könnyen
válthatók át más szférák irányába.
A pályaelhagyások jelentôs száma, és
ami nem kevésbé problematikus: a hosszúra nyúlt
külföldi munkavállalások - egyes ágazatokban
- tömeges elôfordulása egyaránt figyelmeztetô.
Kétségtelen, a pénzben kifejezett megbecsülés
hiánya valamelyest enyhíthetô a presztízs objektivált
formáival - díjakkal, bizottsági, kuratóriumi
tagságokkal stb. -, sôt bizonyos fokig a munkakörülmények
javításával is. Esetünkben azonban e téren
is meglehetôsen ellentmondásos a helyzet. Míg például
a számítógépesítés, az Internet
bevezetése széleskörûen javította a munkafeltételeket,
az elhelyezés gyakran krónikus megoldatlansága, a
mûszerellátottság vagy a könyvtárak financiális
problémái legalábbis kétségessé
teszik, hogy számolhatunk-e az említett ,,ellentételekkel".
Elônytelen munkafeltételek mellett az anyagi problémák
hatványozottan éreztethetik hatásukat ennek - az ország
szellemi életében jelentôs befolyású
- rétegnek a közérzetében.
Nem utolsósorban ezek a gondok tették idôszerûvé
azt az 1997 elején végrehajtott statisztikai-szociológiai
terepszemlét, amely a tudományos fokozattal rendelkezôkre
terjedt ki.[1]
A felvétel idôpontjával kapcsolatban lényeges
megjegyezni, hogy az nem sokkal megelôzte a Széchenyi-ösztöndíj
bevezetését. Ennek hatása, amely elsôsorban
az oktatói jövedelmekben jelent meg, és az akadémiai,
illetve az egyetemi területek kereseti viszonyait bizonyos fokig kétségkívül
átrendezte az utóbbiak javára, a jelen anyagban még
nem jelenik meg.
A felvétel módszertanával részletesebben
a jelzett anyagok (elsôsorban a 3. lábjegyzetben szereplô
1997-es elsô KSH-kiadvány) foglalkoznak. Ezen a helyen csak
jelezzük, hogy a több mint 13 ezer minôsített (akadémikus,
a tudomány doktora, kandidátusa vagy Ph.D-fokozattal rendelkezô)
körében teljes körû postai kérdôíves
megkeresésre került sor (és ezt egy kb. 1000 fôs
mintán kontrollképpen személyes kérdezés
egészítette ki). A címzettek a postai úton
eljuttatott kérdôívek mintegy 33 százalékát
küldték vissza. A válaszolók összetétele
az általánosan használt társadalmi-demográfiai
ismérvek szerint nem tért el számottevôen a
fokozattal rendelkezô népesség egészétôl.[2]
Cikkünk e postai megkérdezés eredményeire épül.
Az alábbi fejtegetések csak két metszet, a tudományos
minôsítéssel rendelkezô népesség
anyagi viszonyainak és a szféra reprodukciójának,
mobilitási viszonyainak elemzésére irányulnak.
Az érdeklôdô olvasók a kutatás egészének
alaperedményeirôl több kiadványból tájékozódhatnak.[3]
Ez utóbbiak szólnak például a fokozattal rendelkezô
népesség demográfiai összetételérôl,
sok tekintetben sajátos korfájáról, nemek szerinti
megoszlásáról. Beszámolónk az említett
területek tekintetében sem tekinthetô lezárt elemzésnek,
hiszen számos összefüggés még tisztázásra
vár. Úgy gondoljuk, a téma változatlanul fennálló
nagyfokú aktualitása indokolja, hogy a vizsgálat néhány
megállapítására ebben a formában is
felhívjuk a szélesebb szakmai közvélemény
figyelmét.
Anyagi helyzet
A vizsgálatra alapozott publikációk részletesebben
foglalkoznak a fokozattal rendelkezôk kereseti és személyes
jövedelmi viszonyaival. Tudjuk, hogy e kérdéskör
az empirikus kutatások által legnehezebben megközelíthetô
területek közé tartozik, így az itt mért
adatok is e fenntartásokkal kezelhetôk. Ennek dacára
figyelmet érdemelnek azok az átlagos keresetek, melyekrôl
az 1997-es felvétel számot adott, és melyekre itt
csak röviden utalunk.
A felvétel idôpontjában, 1997 elején a fokozattal
rendelkezô aktív keresôk fôállásból
származó nettó keresete átlagosan 54 500 Ft
volt[4].
Ezt az átlagot jelentôsebben csak a kisebb létszámú
(6,5%) vezetô beosztású oktatók és kutatók,
valamint az akadémikusok fizetése haladta meg: a vezetô
beosztású oktatók 62 200, a vezetô kutatók
66 100, az akadémikusok 79 000 Ft-ot kerestek, ezzel szemben a minôsítettek
legnagyobb csoportját kitevô (túlnyomórészt
egyetemi és fôiskolai) beosztott oktatók átlagkeresete
(53 200 Ft) alig különbözött a beosztott kutatókétól
(52 900 Ft). A keresetek tekintetében nincsenek lényeges
különbségek az egyes tudományterületeken dolgozók
között sem: a természettudósok 58 700, a társadalomtudósok
56 600 Ft-ot kaptak munkahelyükön. A közölt adatok
alapján a személyes jövedelmeknek mintegy 76%-a származik
a fôállásból, a további 24%-ot, tehát
a tényleges jövedelem közel egynegyedét egyéb,
a fôálláson kívül, többletmunkaként
végzett tudományos, szakmai tevékenység bevételei,
valamint a fokozattól függô havi rendszerességû
akadémiai juttatások adják. A jövedelmen belül
a kiegészítô tevékenységekbôl származó
hányad az átlagosnál magasabb az akadémikusok
(37%), a társadalomtudományok (36%), a mûszaki tudományok
(30%) mûvelôi, a vezetô beosztású kutatók
(27%) körében.
Bár ezek az adatok is - mint már említettük
- a szükséges óvatossággal kezelendôk,
és cikkünk az anyagi helyzet e vonatkozásaival nem foglalkozik
bôvebben, az alapkereset mértéke mindenképpen
kommentárt érdemel. Nemcsak nemzetközi összehasonlításban
kifejezetten alacsonyak, a kevésbé fejlett EU-tagországokban
kimutatott mértéket is dimenzionálisan alulmúlóak
ezek az illetmények, hanem a hazai versenyszférához
képest is nagymértékû az elmaradás. Hozzá
kell tenni, a fenti adatok a kutatók társadalmának
számottevô részét kitevô nem minôsített,
jelentôs részben igen kisfizetésû, pályájuk
kezdetén álló kutatók, oktatók kereseteit
nem is tartalmazzák. Hogy a magyar társadalom egészében
véve legmagasabb képzettségû csoportja, a tudományos
elit keresetei összességében mennyire szerények
a gazdasági elithez viszonyítva, az a nagydoktorok, sôt
akadémikusok fent jelzett átlagos adataiból is kitetszik.
Mindezeket elôre kellett bocsátanunk, mielôtt az
anyagi körülmények néhány további
elemének vizsgálatára térnénk, és
ezeket részletesebben tárgyalnánk. A jövedelem,
akár a teljeskörûen számbavett jövedelem
is csupán egy - bár a legfontosabbak közé tartozó
- összetevôje az anyagi körülményeknek. Tudjuk
például, hogy a kutatók egy nem jelentéktelen
hányada számára a külföldi ösztöndíj
vagy a külföldi munkavállalás lehetôsége
jelent bizonyos egzisztenciális bázist. Sajnos a felvétel
nem terjedhetett ki a fokozattal rendelkezôk éppen külföldön
tartózkodó mezônyére, így a meglévô
adatok alapján e tényezô teljes nagyságrendjét
nem becsülhetjük fel. Bizonyosra vehetjük, hogy emiatt a
felvétel némiképp alulbecsülte az ösztöndíjjal
vagy munkavállalás révén (korábban vagy
ma) külföldön tartózkodók körét.
Megtehetjük viszont, hogy a felvételre válaszolókon
belül megkülönböztetjük az ösztöndíjjal
vagy munkavállalás révén korábban kint
tartózkodókat a vizsgált népesség egyéb
részétôl, majd e csoportok életkörülményeit
és jövedelmét összevetve becslést tehetünk
a külföldi utak anyagi kihatásáról.
Ismétcsak az életkörülmények, a tényezôk
szélesebb körét kell számba vennünk, ha
azt a szerepet kívánjuk felmérni, amelyet a kedvezô
vagy kedvezôtlen családi háttér, akár
az induló feltételek, akár az aktuális családi
körülmények jelentenek. Kedvezô családi feltételek
bizonyos fokig közömbösíthetik az aktuális
jövedelemhatásokat, s - a kimutatott alacsony alapkereseti
szint mellett is - valamelyes garanciát jelentenek az értelmiségi-polgári
sztenderdeknek megfelelô életnívó fenntartására.
Az ilyen és további egybevetések céljából
persze túl kell mennünk a közvetlen jövedelemadatokon,
s az életkörülményekrôl, anyagi helyzetrôl
rendelkezésre álló ismeretek minél szélesebb
körével célszerû dolgozni. A válaszolók
tárgyi ellátottságát illetôen a kérdôív
a mutatók széles spektrumát tartalmazza. Ezek alapján
képet kaphatunk a fokozattal rendelkezôk lakásviszonyairól,
a háztartások tartós fogyasztási eszközökkel,
kulturális javakkal való ellátottságáról,
a tulajdonukban lévô gépkocsiról, beleértve
annak minôségét, korát is. A tapasztalatok szerint
az életkörülmények, az anyagi helyzet fontos indikátora
továbbá a szabadság eltöltésének
mikéntje, a hazai vagy külföldi nyaralás lehetôsége.
A vizsgált csoportok egzisztenciális biztonságáról
fontos jelzést ad a megtakarítás lehetôsége
is. Az anyagi helyzetrôl kidolgozott indexbe a nettó jövedelemnek
a kérdôívben szereplô kategoriális mutatója
mellett valamennyi említett tényezôt bevontuk.
Mivel a továbbiakban az ,,anyagi helyzet"-nek ezzel a kompakt
indexével fogunk dolgozni, célszerû elöljáróban
az egyes komponensekrôl is röviden képet adni. A háztartások
tartós fogyasztási cikkekkel, kulturális javakkal
való ellátottsága - a diplomások egészével
összevetve - aránylag kedvezônek mondható, amiben
azonban fontos szerepet játszik, hogy a fokozattal rendelkezôk
nagyrészt a fôvárosból és a legurbanizáltabb
településekbôl kerülnek ki. A lakáskörülményeket
illetôen már vegyesebb a kép. Itt inkább csak
az idôsebb generációra vonatkozóan beszélhetünk
az átlagosnál kedvezôbb viszonyokról. A saját
otthoni dolgozószobával rendelkezôk például
csak a 60 éven felüliek esetében kerülnek többségbe
a saját korosztályukon belül. Meglehetôsen heterogén
a vizsgált népesség az autótulajdont tekintve
is. A szóban forgó kocsik egyötöde sorolható
a három évesnél nem régebbi, nyugati márkájú
felsô gépkocsiosztályba, s ehhez járul további
nem egészen egyötödnyi, ugyancsak viszonylag jó
(közepesen régi nyugati vagy új keleti) kocsi. A fokozattal
rendelkezôk egynegyede ugyanakkor csak régi keleti autót
mondhat magáénak, további egynegyed azt sem.
Egyértelmûen kedvezôtlenebb a helyzet az üdülési,
rekreációs lehetôségeket tekintve. A válaszolók
40 százaléka a megelôzô évben egyetlen
napot sem tudott nyaralással tölteni. S nem egészen
5 százalék azok aránya, akik a felsô rekreációs
kategóriába sorolhatók annak a kritériumnak
alapján, hogy az elôzô évben legalább
két hetet nyaraltak külföldön. A fokozattal rendelkezôk
számottevô részének ingatag egzisztenciális
helyzetérôl tanúskodik végül az az adat
is, hogy saját bevallásuk szerint mindössze 40 százalékuknak
van rendszerint megtakarított pénzük (s még a
tudományok doktora címmel rendelkezôknél is
csak 44 százalék ez az adat).
Ami az anyagi helyzet összetett mutatóját illeti,
ez a fokozattal rendelkezôk különbözô csoportjainak
könnyen áttekinthetô összehasonlítására
szolgál eszközül. Részben azokat a kézenfekvô
csoportosításokat használjuk itt fel - tudományos
fokozat, életkor, tudományág -, amelyeket az elôzetes
jelentés is visszatérôen alkalmazott. A fokozattal
rendelkezôk belsô rétegzôdését tekintve
a továbbiakban kiemelten kezeljük a tevékenység
jellege - kutatói, oktatói és egyéb, s mindezeken
belül a vezetôi munkakör - szerinti csoportosítást.
Míg a vizsgált népességen belül egyértelmûen
az oktatói és kutatói tevékenység dominál,
az egyéb tevékenységi területeken belül
kiemeljük a még viszonylag nagyobb létszámú
orvosi csoportot, melynek anyagi feltételei, általános
jövedelmi pozíciói a versenyszféra diplomásaihoz
talán a legközelebb állnak.
A belsô tagoltság további változó
csoportját képezik a külföldön hozzáférhetô
jövedelmi források, az ösztöndíjak és
külföldi munkavállalások elôzményadatai.
Itt arra vagyunk elsôsorban kíváncsiak, hogy e lehetôségek
milyen kompenzációt biztosítanak az anyagi feltételek
terén.
A fentieket a családi háttérre vonatkozó
mutatók elemzése egészíti ki. Ezek egyrészt
arra irányulnak, hogy a partnerek - a munkaaktivitás és
az iskolai végzettség mutatóival megragadható
- jövedelmi státusa mennyiben befolyásolja a vizsgált
népesség életkörülményeit. Részben
az apa foglalkozása, részben a születési hely
településtípusa alapján pedig - mindenekelôtt
a fiatalabb korcsoportokra fókuszálva - azt vizsgáljuk
még, hogy az induló családi helyzethez kötôdô
elônyök és hátrányok mint adottságok
mennyire tartósak.
Az anyagi helyzet fokozatok szerint eltérései megfelelnek
e csoportok jövedelmi tagolódásának. Míg
a kandidátusok és a nagydoktorok között aránylag
mérsékeltek a különbségek, az akadémikusok
anyagi helyzete mindkét csoportnál számottevôen
jobbnak mutatkozik (l. 1. ábra). Az életkor szerinti adatok
az elôzôek alapján csak részben kézenfekvôek.
Az megfelel a tudományos szféra fokozatok szerinti erôs
hierarchizáltságának, hogy a 40 év alattiak
anyagi helyzete lényegesen elmarad az átlagtól. A
munkaviszony, az aktivitási pozíció különösen
erôs befolyására utal ugyanakkor, hogy - a fokozati
pozíciónak a korral párhuzamos emelkedése ellenére
- 60 éven felül némileg, míg a 70 felettiek csoportjában
határozottan romlanak az anyagi körülmények. Mindez
azt is jelzi, hogy a fokozattal rendelkezôk idôs korcsoportjaiban
különösen élesek az elitpozíciókban
lévôk és a pálya szélére sodródó
szélesebb mezôny közti egzisztenciális különbségek.
Mint ahogy a - fokozat és életkor szerinti - részletesebb
adatokból kitûnik, a legidôsebbek közt csak az
akadémikusok mentesülnek az életkörülmények
jelentôs romlásától.
faktorértékek
1. ábra. Az anyagi helyzet fokozat és életkor
szerint
* Minél nagyobb (pozitív) faktorérték kapcsolható
egy-egy kategóriához, annál elônyösebb
helyzetben van az adott csoport, ill. fordítva.
(A szerk. megj.)
Ami a tudományterületek szerinti különbségeket
illeti, az adatok több tanulsággal is szolgálnak.
Habár az elsôdleges keresetek ezt nem jelzik, alapjában
mégis megfelel a várakozásnak, hogy az anyagi helyzetet
illetôen az orvostudományok terén - többségükben
praktizáló orvosként - tevékenykedôk
állnak vezetô helyen. Nem annyira közismert viszont a
társadalomtudományi területek mûvelôinek
ezt megközelítô pozíciója. Itt részben
a jogászoknak és közgazdászoknak a közelmúlt
társadalmi átalakulásai nyomán még elônyösebbé
vált munkapiaci pozíciója juthat kifejezôdésre,
részben a média folyamatos kereslete a közéleti-politikai
diskurzus olyan szolgáltatásai iránt, melyekre az
elmúlt idôben leginkább politológusok, történészek,
szociológusok szakosodtak. (S emellett aligha hagyható figyelmen
kívül e területek mûvelôinek - részben
szakjellegû kompetenciából, részben politikai
involváltságból következô - átlagon
felüli érdekérvényesítô képessége.)
A negatív szélsôértéket a humán,
majd a mezôgazdasági és a természettudományok
mûvelôi képviselik. Mint a tudományágak
és fokozat szerinti részletesebb bontásból
kiderül, az eltérések inkább az alacsonyabb fokozati
szinteken, fôként a kandidátusok közt markánsak,
míg az akadémikusok mezônyében jóval
mérsékeltebbek. A humán mezô gyenge pozíciója
minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a kulturális piac
erôtlen, a közfigyelem másfelé terelôdött,
a területet kevéssé szponzorálják. A mezôgazdasági
és a természettudományi szféra hátrányában
az intézményes háttér megroppanása,
az alapkutatások meggyengült pozíciója egyaránt
tükrözôdhet. Persze tekintetbe kell vennünk azt a
körülményt, hogy az anyagi helyzet globális mutatója
nem a szóban forgó csoport egzisztenciális feltételeinek
pillanatnyi állapotát, sokkal inkább annak többéves
vagy éppen -évtizedes alakulását jelzi. Ha
az utóbbi területek hátrányáról
beszélünk, olyan folyamatokról van szó, amelyek
kétségtelenül messzire nyúlnak vissza.
Közvetlenül ide kívánkoznak a tevékenység
jellege szerinti adatok.
faktorértékek
3. ábra. Anyagi helyzet a tevékenység jellege szerint
A legkedvezôtlenebb anyagi körülmények között
a fokozattal rendelkezôknek a szó szûkebb értelmében
vett tudományos területekhez leginkább kötôdô
szegmense, a kifejezetten kutatói tevékenységet végzô
csoport tagjai vannak. Helyzetük már a felvétel idején
- a Széchenyi-ösztöndíjat és a felsôoktatási
bérrendezést megelôzôen - számottevôen
kedvezôtlenebb volt, mint az oktatóké, nem beszélve
az orvosi praxist folytatók, de akár a - termelô vagy
szolgáltató területeken foglalkoztatott - egyéb
fokozattal rendelkezôk csoportjairól. A kutatók társadalmán
belül különösen a vezetôk és beosztottak
egzisztenciális körülményeinek különbsége
szembeszökô. Az adatok tanúsága szerint a kutatók
elsôsorban úgy szabadulhatnak anyagi nehézségeiktôl,
ha vezetô pozíciót vállalnak, ami egyszersmind
tevékenységük áthangolását is jelenti
- az adminisztratív teendôk javára. Emellett a magasabb
fokozat megszerzése, de ezen belül is inkább az akadémikusi
státus jelenthet e körben komolyabb anyagi kompenzációt.
Ahogy a munkakör hierarchikus szintjei, úgy a tudományos
fokozat szintjei szerinti eltérések is a kutatói területen
a legpregnánsabbak. A felsôoktatási szférában
a vezetôk és beosztottak közti távolság
mérsékeltebb, bár az utóbbi idôk bérrendezései
ezen módosíthattak. Ami pedig az orvostársadalmat
illeti, e szféra erôsebb belsô homogenitását
jelzik azok a részletesebb adatok, melyek szerint a vezetôk,
kutatók és praktizáló orvosok anyagi viszonyai
közt alig mutatható ki eltérés (ez egyben azt
is jelenti, hogy az itt tevékenykedô kutatók jóval
kedvezôbb helyzetben vannak más területek mûvelôihez
képest).
A kompenzáció további forrásait vizsgálva,
következô elemzéseink a pályafutás külföldi
állomásai: az ösztöndíjas utak és
a külföldi munkavállalások anyagi kihatásaira
irányulnak. Az ilyen lehetôségek igénybevétele
nem független ugyan a szakmai karrier egyéb tényezôitôl,
de a többváltozós elemzések tanúsága
szerint bizonyos önálló hatásuk is kimutatható.
Ami az ösztöndíjakat illeti, az egyszerû csoportosítások
szerint komolyabb anyagi plusz azoknál jelentkezik, akik összességében
legalább fél évet töltöttek külföldön.
Akik egyáltalán nem vettek részt ilyen úton,
azoknak a helyzete lényegesen elmarad az átlagostól.
A külföldi munkavállalást tekintve az amerikai,
illetve a nyugat-európai változat szerint mutatkoznak komolyabb
különbségek. Ilyen lehetôségekkel azonban
válaszadóinknak csak 2 százaléka rendelkezett.
Mint a szóban forgó csoportosításból
kitûnik, e tényezôhöz jelentôs eltérések
kapcsolódnak az életkörülmények terén,
azonban összbefolyása - a csekély elôfordulás
következtében - nem igazán átütô.
A részletesebb bontások abba is betekintést engednek,
hogy a külföldi lehetôségek igénybevétele
mennyire ellensúlyozza a tevékenység jellegével
kapcsolatban fent jelzett hátrányokat[5]
A kutatók körében az 1 éven túli ösztöndíj,
illetve a korábbi külföldi munkavállalás
esetében is az átlagost éppen csak elérô
értékek figyelhetôk meg. Az egyetemi oktatók
csoportjában e tényezôk már valamivel számottevôbb
elônyökkel járnak együtt. Jelentôsebb a szóban
forgó elôzmények ,,hozadéka" az orvosok és
az egyéb fokozattal rendelkezôk körében, hozzá
kell azonban tenni, hogy a fokozattal rendelkezôk e rétegeiben
azoknak az életkörülményei is átlagon felüliek,
akik egyáltalán nem dolgoztak külföldön.
Végül, de nem utolsósorban a családi kontextus
szerepérôl kell szólni. A felvett adatok alapján
a jövedelmi környezet - kissé, de nem irreleváns
módon leegyszerûsítve - a házastárs-partner
munkaaktivitásával (aktív/inaktív) és
képzettségi szintjével (egyetemi diplomás/alacsonyabb
végzettségû) jellemezhetjük. Értelemszerûen
elsôként nemek szerint célszerû áttekinteni
e tényezô szerepét. Mind a férfiak, mind a nôk
között számottevô összefüggés tapasztalható:
az anyagi körülmények ott emelkednek az átlag fölé,
ahol a partner aktív munkaviszonyban áll, másrészt
a munkapiacon egyetemi diplomával jelenik meg (külön-külön
mindkettô a partnerek valamivel több mint felére, a kettô
együtt közel egyharmadára jellemzô). Ha e tényezô
szerepét ismét az összevont tevékenységi
csoportok szerint vizsgáljuk, megállapítható,
hogy mind a kutatók, mind az oktatók között ez
a fajta családi-jövedelmi kontextus az, mely az életkörülményeket
a versenyszférában elérhetôhöz közelíti.
A szakmai-tudományos hierarchia két fenti tényezôje
(magas akadémiai rang és vezetô beosztás) mellett
a kedvezô családi körülmények tekinthetôk
tehát az egzisztenciális biztonság fô forrásának.
Ha nem is ilyen mértékben, de az induló családi
háttér szerepe is kimutatható, mindenekelôtt
a fokozattal rendelkezôk fiatalabb, 40 év alatti korcsoportjaiban.
A fizikai környezeten kívül a vidéki indulás
(község vagy vidéki város mint születési
hely) is kihat - még a felsô-közép korcsoportokig
is - a fokozattal rendelkezôk anyagi viszonyaira. A születési
hely önálló befolyásként egészíti
ki a lakóhely szerinti jelentôsebb eltéréseket,
fôleg a kandidátusokat illetôen, mégpedig úgy,
hogy a vidékiek anyagi helyzete a fôvárosiakénál
kedvezôtlenebb. Mint még visszatérünk rá,
a családi-környezeti háttér a rekrutációs
összefüggéseken keresztül közvetettebb módon
is rányomja bélyegét a tudomány társadalmának
szelekciós, mobilitási folyamataira.
Az anyagi helyzetre vonatkozó elemzések lezárásaképp
érdemes szemügyre venni annak a többváltozós
elemzésnek az eredményeit, mely a fokozattal rendelkezôk
életkörülményeire befolyást gyakorló
tényezôk viszonylagos (önálló) szerepét
mutatja be, most már együttesen számbavéve.
1. tábla. Az anyagi helyzet alakulására befolyást
gyakorló tényezôk
(OLS-lépcsôzetes regresszióanalízis, standardizálatlan
regressziós együtthatók)
Beta | Sig. | |
Tudományos fokozat szintje | 0,154 | 0,000 |
Kutatói munkakör | -0,091 | 0,000 |
Oktatói munkakör | -0,060 | 0,007 |
Orvosi tevékenység | 0,083 | 0,000 |
Vezetô beosztás | 0,126 | 0,000 |
Partneraktivitás | 0,142 | 0,000 |
Partnerdiploma | 0,103 | 0,000 |
40 év alatti életkor | -0,066 | 0,000 |
70 év fölötti életkor | -0,108 | 0,000 |
Születési hely (Bp.+) | 0,064 | 0,000 |
Lakóhely (Bp.+) | 0,094 | 0,000 |
Külföldi ösztöndíj | 0,054 | 0,001 |
Külföldi munkavégzés | 0,031 | 0,055 |
R2 | 13% |
A magas akadémiai fokozat, a vezetô beosztás, továbbá a 70 év alatti életkor után a családi jövedelmi kontextushoz, a partner aktív munkavállalói és kedvezô iskolázottsági-munkapiaci státusához kapcsolódik a két legerôsebb hatás. Számottevô pozitív befolyása van továbbá a fokozattal rendelkezô anyagi helyzetére, ha az illetô nem kutató és nem oktató (és különösen kedvezô, ha orvosi tevékenységet végez), ha a fôvárosban él, sôt ott is született, amellett már nem a fiatalabb, 40 év alatti korcsoportok tagja.
Rekrutációs bázis, szelekciós mechanizmusok
Az akadémiai fokozattal rendelkezôket felölelô
tudományos társadalom elöregedésének tendenciáját
már az elôzetes jelentés is kiemelte. E népesség
alig 30 százaléka 50 év alatti, a 40 év alattiak
aránya pedig csak a 10 százalékot közelíti
meg. Az életkörülményekrôl, anyagi viszonyokról
kimutatott fenti tendenciák mind azt valószínûsítik,
hogy a versenyszférához közelebbi, kedvezôbb munkapiaci
pozíciójú területekhez képest az elmúlt
években (évtizedekben) csökkent a tudományos
mezô par excellence karrierútjának, a kutatói
pályának a vonzása. Ezen a helyen nem térhetünk
ki annak boncolgatására, hogy hogyan alakult ebben az idôszakban
a tudományos tevékenység, a ,,tudástermelés"
társadalmi presztízse, s effektív munkakörülményei.
A kutatásra-fejlesztésre fordított eszközök
jelentôs csökkenése minden bizonnyal e vonatkozásokra
is rányomta bélyegét. További elemzéseinkkel
ahhoz kívánunk közelebb jutni, hogy a kedvezôtlen
tendenciák mely közegekben szûkítették
leginkább a tudományos utánpótlás merítési
bázisát, blokkolták az ilyen irányú
mobilitást.
Mivel e kérdésekben elsôsorban az idôbeli
tendenciák a lényegesek, valójában az idômetszetet
felölelô, longitudinális jellegû kutatásokra
volna szükség, amelyek a történeti és a
generációs kohorszokat is vizsgálnák. Tekintettel
arra, hogy csupán keresztmetszet-felvétel áll rendelkezésünkre,
közvetlenebb mutatók híján az életkori
csoportosítást kezelhetjük kiemelten, egyfajta kvázikohorsz-változóként.
(E helyettesítés persze egyebek mellett, az egyes korcsoportok
eltérô mortalitása miatt is korlátozott értékû.)
Úgy gondoljuk azonban, ha ez az életkor szerinti csoportosítás
esetenként meglehetôsen markáns eltéréseket
prezentál, indokoltan tételezzük fel, hogy a kimutatott
összefüggések a valóságos idôbeli
tendenciákra is fényt vetnek. Az alábbiakban bemutatandó
adatok közül néhány valóban olyan mértékû
átrendezôdésre utal, amely semmiképp sem hagyható
figyelmen kívül.
A rekrutáció kérdését, a társadalmi
szelekció jellegét a vizsgálat olyan mutatóival
közelíthetjük meg, mint az induló családi
helyzet, közelebbrôl az apa foglalkozása, továbbá
a születési hely. Az elôbbi változó esetében
egy részletesebb 7-fokú, és a legáltalánosabb
áttekintéshez egy dichotóm (szellemi-fizikai) csoportosítás
útján végezzük elemzéseinket. A két,
rendelkezésre álló adatból (az apa foglalkozása
a megkérdezett 14 éves kora idején, illetve az apa
utolsó foglalkozása) a pályaválasztási
döntések szempontjából inkább releváns
elôbbit használjuk. A születési hely esetében
a szokásos fôváros-vidék, város-község
kategorizálás szolgál a bontások alapjául.
(Az egybevethetôség bizonyos szempontjai és gyakorlati
okok miatt valamennyi idôszakra vonatkozóan a jelenlegi településbesorolás
jelenti a kiindulópontot; az olyan körülményekkel
kapcsolatos nehézségeket, mint a vidéki városok
körének jelentôs átalakulása vagy például
a fôváros területi bôvülése a II. világháború
után, nehéz áthidalni, bizonyos fontosabb megállapításokat
azonban nem zárnak ki.) Egyes elemzésekhez a két származási
tényezôt együttesen felölelô - a kifejezetten
elônyös és hátrányos társadalmi
hátteret érzékeltetô - mutatót is felhasználunk.
Tekintsük elsôként a két legáltalánosabb,
legegyszerûbben áttekinthetô bontást, a fokozattal
rendelkezôk egyes korcsoportjainak megoszlását az apa
(egyszerû dichotóm: szellemi-fizikai) foglalkozási
csoportja, illetve születési hely szerint (2. és 3.
tábla).
2. tábla. A tudományos fokozattal rendelkezôk korcsoportjainak
megoszlása az apa foglalkozása szerint (%, összesen:
100)
Az apa foglalkozása | |||
Korcsoport | szellemi | fizikai | N |
X-39 éves | 82,7 | 17,3 | 289 |
40-49 | 73,0 | 27,0 | 842 |
50-59 | 64,1 | 35,9 | 1171 |
60-69 | 47,6 | 52,4 | 905 |
70-X éves | 58,6 | 41,4 | 645 |
Összesen | 62,7 | 37,3 | 3852 |
3. tábla.
A tudományos fokozattal rendelkezôk korcsoportjainak
megoszlása a születési hely szerint (%, összesen:
100)
A születési hely | ||||
Korcsoport | Budapest | vidéki város | község | N |
X-39 éves | 27,3 | 54,5 | 18,2 | 289 |
40-49 | 26,9 | 44,2 | 28,9 | 842 |
50-59 | 29,3 | 39,1 | 31,7 | 1171 |
60-69 | 25,0 | 35,1 | 39,9 | 905 |
70-X éves | 25,5 | 33,5 | 41,0 | 645 |
Összesen | 27,0 | 39,4 | 33,7 | 3852 |
A rétegzôdési háttér idôbeli
változásaira utaló, kohorsz jellegû összefüggések
akkor is figyelemre méltók, ha szem elôtt tartjuk magukban
a kibocsátó generációkban végbement
átrendezôdéseket is. Minden említett probléma
dacára az adatok jól érzékeltetik azokat a
periódushatásokat, amelyek az elmúlt félévszázadban
alapvetôen befolyásolták a tudományos mezô
rekrutációs folyamatait. A fizikai foglalkozású
apától származóak aránya, amely az össznépességben
37 százalékos, komoly szóródást mutat
a különbözô korcsoportok között. Míg
a pályájukat számottevô részben még
a II. világháború elôtt (vagy táján)
kezdô legidôsebb, 70 éven felüliek korcsoportjában
még kétötöd körül volt a részesedésük,
a jellemzôen már az ötvenes évek káderpolitikai
viszonyai közt egyetemre került és pályájára
bocsátott 60-69 évesek közt ötven százalék
fölé nôtt. Ezzel az 52 százalékkal tetôzik
a fizikai munkás apától származóak aránya,
mely - nyilván nem függetlenül a származási
korlátozások hatvanas évek eleji feloldásától
és a népi káderek preferálásának
mérséklôdésétôl - az 50-59 éves
kohorszban már 36 százalékra esik, mintegy a felsô
kohorsztól számítható trendhez ,,simulva vissza"
(a szülôi generációban menet közben végbement
foglalkozási-strukturális átrendezôdés
- önmagában véve - feltehetôen nagyjából
az itt tapasztalt néhány százalékos csökkenést
produkálta volna). Innen aztán már szinte zuhanásszerû
a szóban forgó arány visszaesése a - zömmel
a nyolcvanas években pályára került - 40 év
alattiak közt tapasztalt 17 százalékig. Itt meg kell
állnunk röviden annál a természetes hatásnál,
amelyet a szülôi generációban bekövetkezett
strukturális átrendezôdés von maga után.
Bár a szellemi foglalkozásúak aránya kétségtelenül
számottevôen emelkedett, ez azonban semmiképp nem szolgál
magyarázatul a tapasztalt csökkenés mértékére.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a ma harminc és
negyven év közötti népesség egészében
(tehát az országos népességen belül) az
apák háromnegyede még mindig fizikai foglalkozású
volt - ha ez az arány az idôsebb korcsoportok szüleinél
magasabb volt is (nyolcvan-kilencven százalék között
mozgott). Mindenképpen mûködniük kellett olyan specifikus
mechanizmusoknak, amelyek - akár ilyen, akár olyan jelleggel
- leszûkítették a tudományos mezô merítési
bázisát, és legalábbis a szóban forgó
értelemben zártabbá tették az idekapcsolódó
pályákat.
Hogy milyen ez a jelleg: további tisztázásra vár,
amelyet a jelen leíró elemzés csak kis részben
tud teljesíteni. A származás szerinti bezárulás,
a belépési mobilitás csökkenése mögött
gyakran az áll, hogy egy pálya olyan elônyöket,
privilégiumokat nyújt mûvelôi, a pozíciók
birtokosai számára, melyet azok a következô generáció
számára is konzerválni igyekeznek. Mint az elôzô
eredmények jó pár adalékkal szolgáltak
ehhez, legalábbis anyagi vonatkozásban a tudományos
és különösen a kutatói szféra egésze
korántsem tekinthetô privilegizáltnak. Közelebb
állhat a realitáshoz az az értelmezés, mely
abból indul ki, hogy a pálya anyagilag már annyira
,,alulprivilegizált", hogy az szinte ,,bünteti" a belépést.
Az ilyen irányú döntést az alulról indulók
alig engedhetik meg maguknak - akár azért, mert számukra
különösen nagy egzisztenciális kockázatot
rejt magában, akár azért, mert a pálya önnön
értékei a szóban forgó szociokulturális
közegekben kevéssé magától értetôdôek
(vagy legalábbis eltörpülnek a kézzelfogható
költség-haszon mérlegelések fényében).
E fejtegetések között röviden ki kell térni
két, részben módszertani körülményre.
Jelen vizsgálat esetében tudományos fokozattal rendelkezôkkel,
bizonyos értelemben egy karrierfolyamat végállomásaihoz
eljutott személyekkel van dolgunk, akiknek összetételébôl
csak korlátozottan következtethetünk e folyamat kiinduló
állomásaira, az ott hozott pályaválasztási
döntésekre. Lehetséges például, hogy a
szóban forgó szelekciós mechanizmusok nem annyira
a pályára kerülést, mint inkább a pályán
maradást befolyásolják. Bár nem valószínû,
hogy egészében ezzel az esettel volna dolgunk, ha így
volna is, valószínûleg szintén a fentihez hasonló
befolyások érvényesülnének. Szem elôtt
kell tartanunk továbbá, hogy a szóban forgó
szelekciós tényezôkrôl beszélve, nem annyira
aktuális, mint egy-két évtizedes távra visszamenô
személyes döntésekre kell gondolnunk. Ezzel a megfontolással
azonban csak akkor kellene igazán számot vetni, ha az elmúlt
idôszakban ellentétes tendenciák vették volna
kezdetüket. Mint az elôzô rész megállapításai
sejtetik, legalábbis anyagi vonatkozásokban inkább
a korábbi tendenciák folytatódását,
megerôsödését, mint megfordulását
feltételezhetjük.
A fenti tendenciákat árnyaltabban juttatja kifejezésre
a kategóriák részletezése alapján történô
elemzés. Míg a fizikai foglalkozásúak legmagasabb
státusú csoportját, a szakmunkás származásúakat
tekintve aránylag mérsékelt volt az aránybeli
visszaesés, a betanított, de még inkább a segédmunkások
és a mezôgazdasági fizikaiak leszármazottjait
tekintve már zuhanásszerû. Az e rétegekbôl
kikerülôk az utóbbi periódusban már szinte
csak kivételképpen kerültek a tudományos pálya
közelébe.
A születési hely szerinti összefüggés
az elôzônél némiképp komplexebb. Itt valószínûleg
olyan adatokkal van dolgunk, amelyek további értelmezési
típushoz is adalékot szolgáltatnak. Ami hasonló
az apa foglalkozása szerinti tendenciához: a legidôsebb
kohorszokban a községekbôl származók részaránya
még kétötödnyi, ami - igaz, a fentihez hasonló
,,kitérô" nélkül - folyamatosan csökken a
40 év alattiaknál tapasztalható 18 százalékra.
(Emlékeztetünk rá: a mai településtípus-kategorizálást
vettük alapul. Ha az eredeti besorolásból indultunk
volna ki, az idôsebb korcsoportoknál magasabb községi
származást, és az egyes korcsoportok közt az
itt kimutatottnál is nagyobb eltéréseket regisztrálhatnánk.)
E tendencia alighanem az elôzôhöz hasonló módon
(az alulról indulók számára túlzott
költség, túl magas küszöb értelmében)
interpretálható. Némiképp más a helyzet
a fôvárosiak és a vidéki városiak körében:
a fiatalabb korcsoportok felé haladva nem a többnyire magasabb
státusú fôvárosiak, hanem a vidéki városokból
- gyakorlatilag a középszintrôl - kikerülôk
részaránya nô meg jelentôsen. Míg a legidôsebbek
korcsoportjaiban a budapestiek részaránya jelentôsen
felülmúlta a fôvárosnak az össznépességen
belüli korabeli arányát, a fiatalabb korcsoportokban
már csak kevéssel haladja meg az aktuális részesedést.
Itt alighanem arról van szó, hogy míg az anyagi süllyedés
lefelé zárta el az utakat, a pálya általános
presztízsromlása mindenekelôtt az elitközegekben
erodálta a tudományos mezô vonzerejét. Az üresen
hagyott vagy kevéssé frekventált helyekre ugyanakkor
azoknak a középrétegeknek a képviselôi
- esetünkben a vidéki városokból indulók
- áramlottak be nagyobb számban, melyek számára
ez a pálya bizonyos presztízzsel még mindig rendelkezett,
s induló helyzetük se zárta ki eleve, hogy vállalják
ennek költségeit. (Itt is elmondható, hogy a folyamat
még látványosabb volna, ha az idôsebbekre vonatkozóan
az eredeti települési besorolást alkalmaztuk volna.)
Bár az eddig bemutatott globális eredmények elsôsorban
a leértékelôdést hangsúlyozó értelmezéshez
szolgáltattak adalékot, a tudományos mezôn belüli
tagoltság bizonyos összefüggései az exkluzivitás
értelmében vett lezárulás mechanizmusainak
mûködésére is utalnak. Úgy tûnik,
az - akár a tudományos fokozatok, rangok, akár a kedvezôbb
helyzetû ágazatok értelmében vett - elitpozíciók
iránt a kedvezô pozícióból indulók
továbbra is érdeklôdést mutatnak, sôt
esetenként jelek mutatkoznak az ilyen jellegû szelekció
fokozott érvényesülésére.
Tekintsük mindjárt a fokozatok szerinti részletesebb
összefüggéseket, ahol a három szint (akadémikus,
tudományok doktora, kandidátusi fokozat) szerint tekinthetjük
át korcsoportokon belül a származási megoszlásokat.
Ha kohorszonként vetjük egybe az adatokat, világosan
kitûnik, hogy a fiatalabb korcsoportokon belül az alacsonyabb
szinttôl a magasabbak felé haladva erôsen mérséklôdik
a fizikai foglalkozású apák leszármazottainak
aránya. Míg a kandidátusok 40-49 éves és
40 év alatti csoportjaiban 29, illetve 18 százalékra
rúg, a nagydoktorok közt már csak 16 és 11 százalék
ugyanez az érték. Az alacsony elemszám miatt az akadémikusok
közt csak durvább (60 év felett/alatt) bontást
alkalmazhatunk, azonban ebbôl is megállapítható,
hogy már a 60 év alattiak egészén belül
is mindössze 14 százalék a fizikai foglalkozásúak
családjából kikerülôk aránya. Hasonló
tendenciák figyelhetôk meg, mikor az életkor és
az apa foglalkozása szerinti adatokat a tudományágak
szerint külön-külön vesszük sorra. Mint ahogy
erre már utaltunk, a megkülönböztetett hét
ágazat közül az orvosi és a társadalomtudományok
terén találkozhatunk az anyagi helyzet legkedvezôbb
mutatóival. Nos, ezek azok az ágazatok, ahol a legfiatalabb,
40 év alatti korcsoportban már csak elvétve találkozhatunk
fizikai foglalkozású apák gyermekeivel.
Részben hasonló következtetésekre adnak alapot
a kibocsátó környezet másik tényezôje,
a születési hely szerint csoportosított részletesebb
adatok. Bár a három tudományos fokozat birtokosainak
egészét tekintve alig láthatunk különbséget
az eredeti lakóhely szempontjából (sôt, az akadémikusok
közt egészében még magasabb is a községi
származásúak aránya), jelentôsen megváltozik
a kép, ha a kohorszokat külön vizsgáljuk. Míg
a 40 év alattiak közt a kandidátusokon belül még
19, a nagydoktorok közt már csak 7 százalék a
községekbôl kikerültek hányada. S míg
- a fentiekben említett tendenciát követve - a kandidátusok
közt a fiatalabbak közt nem nô, inkább csökken
a budapestiek aránya, ezzel szemben a 40 év alatti nagydoktorok
közt 59 százalékra emelkedik. A 60 év alatti
akadémikusok közt hasonló arányok figyelhetôk
meg (a fôvárosból 57, a községekbôl
csak 14 százalék került ki).
Ami az ágazatok szerinti bontásokat illeti, a fentiek
fényében talán a természettudományok
és a társadalomtudományok egybevetése érdemes
leginkább a figyelemre. Míg a - fokozattal rendelkezôk
közel felét átfogó - két ágazat
egészét tekintve alig figyelhetôk meg eltérések
a lakóhelyi származás szerint, más a helyzet
az egyes korcsoportokat tekintve. A természettudományok terén
a fôvárosiak túlsúlya figyelhetô meg,
alig észlelhetô ugyanez a jelenség a társadalomtudományi
ágazatban. Igaz, a vidéki városokból kikerülôk
fokozatos beáramlása itt is erôteljes tendencia.
Végül ugyanilyen szempontokból elgondolkodtatóak
azok a többdimenziós elemzések, amelyek a két
származási szempont együttese alapján vizsgálják
a fokozattal rendelkezôk teljes körét, és vetik
egybe a két nagyobb létszámú fokozati szint,
a nagydoktorok és a kandidátusok képviselôit.
Különösen ez utóbbi adatok érdemelnek figyelmet:
míg a kandidátusok fiatalabb kohorszai felé haladva
gyakorlatilag alig nôtt a legkedvezôbb induló státusú
csoport, a fôvárosi szellemiek részaránya, s
különösen itt figyelhetô meg a kisvárosi szellemi
miliôbôl kikerülôk térnyerése, a nagydoktorok
közt egészen más a kép: a fiatalabb korcsoportok
felé haladva itt fokozatosan a centrumpozíciót képviselô,
budapesti szellemi közegbôl indulók tettek szert túlsúlyra.
*
A rekrutációról, az induló helyzet szerepérôl
szóló rész végén indokolt visszatérni
azokra a megállapításokra, melyeket az anyagi helyzet
kapcsán tettünk a származási tényezôk
befolyásáról. Az utóbbi eredmények nyomán
jogosnak gondoljuk azt az állítást, hogy az alacsonyabb
induló státus negatív hatására vonatkozó
megfigyelések csupán a jéghegy csúcsát
jelzik. E tényezô az igazi szerepét még a pályára
lépés elôtti stádiumában fejti ki. Ha
a tudományos mezôben komolyabb vonzereje csak a csúcspozícióknak,
elitágazatoknak s egyes divatterületeknek van, s e pozíciók,
területek felé vezetô út a lentrôl vagy
kívülrôl indulók számára túlságosan
is rögös, aligha próbálnak egyáltalán
e pályára lépni. Nemcsak a kifejezetten tudományos
jellegû, kutatói tevékenység körüli
szelekciós mechanizmusok fejtenek ki ekkor komoly hatást,
sok szempontból nemkívánatos zártságot
hozva létre, hanem maga a tudományos szféra szükséges
utánpótlása is veszélybe kerül: erôsen
leszûkül azoknak a potenciális pályázóknak
a köre, akik kedvezôbb feltételek közt versenybe
bocsátkoznának a jelentôs tudományos teljesítmények
eléréséért.
Jegyzetek
[1]A
vizsgálat a KSH Társadalomstatisztikai Fôosztályának
keretében, Harcsa István irányításával
folyt le. Kooperációs partnerként az ELTE Szociológiai
Intézete és az MTA-ELTE Kommunikációelméleti
Kutatócsoportja is bekapcsolódott, s a kutatás bizonyos
fázisaiban a Magyar Szociológiai Társaság rétegzôdésszekciója
is konzultatív szerepet vállalt.
[2]Mivel
a visszajuttatott kérdôívek között tényleges
arányuknál lényegesen kevesebb volt a fôvárosiak
aránya, ezért e szempont szerint az adatok súlyozására
került sor, így közelítve adatainkat a tényleges
megoszláshoz. Kevesebb információval rendelkezünk
arról, hogy a válaszadók, illetve a választ
nem adók között bizonyos vonatkozásokban esetleg
nem állnak-e fenn akár pozicionális, akár attitud
jellegu különbségek. E kérdésrôl a
személyes kérdezés útján felvett adatok
késôbbi feldolgozása és a kétféle
adatbázis összevetése adhat majd közelebbi felvilágosítást.
[3]A
kutatás elôzetes eredményei, kérdôíve
és alapmegoszlásai 1997-ben ,,A tudományos fokozattal
rendelkezôk élet- és munkakörülményei,
1997", részletesebb kiadványa 1998-ban ,,A tudományos
fokozattal rendelkezôk anyagi viszonya, családi háttere
és mobilitása" címu KSH-anyagban jelentek meg. A fentieken
kívül a Magyar Tudomány c. folyóiratban megjelenés
elôtt áll Angelusz Róbert-Bokodi Erzsébet-Falussy
Béla-Tardos Róbert: ,,Akadémiai fokozattal rendelkeznek"
címu, a vizsgálat fôbb megállapításait
összegzô cikke.
[4]Az
alapkeresetek megállapításának kiindulópontja
az egy fôre jutó jövedelem skálakategóriáinak
középértéke volt. Ennek alapján a háztartáslétszámnak
megfelelôen kiszámított összjövedelembôl
a közölt két aránybecslés (a személyes
jövedelem és azon belül a fôállású
kereset aránya) felhasználásával jutottunk
az alapkereset értékéhez.
[5]E
tanulmány keretében - mufaji és terjedelmi korlátok
miatt - nincs terünk arra, hogy valamennyi felsorolt tendenciát
grafikonokkal, illetve táblázatokkal dokumentáljuk.
A részletek iránt érdeklôdô olvasók
figyelmébe ajánljuk a cikkünkkel hasonló címu
kéziratot (Bp. 1998).
Véleményét, megjegyzéseit a következõ címre várjuk: vargaj@szazadveg.hu