Tanulmányunkban két, az igazságossági elvek társadalmi fogadtatásáról szóló keresztmetszeti vizsgálat eredményeivel dolgozunk. Az 1991-es adatfelvételben eredetileg 12 ország vett részt a világ legkülönfélébb régióiból, 1996-ban pedig öt közép- és kelet-európai országban (Csehországban, Magyarországon, Kelet-Németországban, Oroszországban és Bulgáriában) a vizsgálatot megismételtük, annak reményében, hogy idôsoros ösz-szehasonlítható információkat szerezhetünk ezen elvek fogadtatásáról a változásokról.[1] Mostani elemzésünk ez utóbbiak közül négy országra korlátozódik,[2] tanulmányunkban azonban nem az egyes országok összehasonlításával, hanem a régió egészében tapasztalható tendenciák bemutatásával foglalkozunk. Bár az egyes országok adataiban számottevô különbségeket tapasztalhatunk, a régió egységben való kezelése mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a rendszerváltás elôtti évtizedek homogén ideológiai elveket sulykoltak az itt élôkbe, és a társadalom mûködését vezérlô elvek is lényegében egységesek voltak. Másfelôl a rendszerváltás után létrejövô piacgazdaság nem csupán a személyes és a mikroszinten megragadható életviszonyokat változtatta meg radikálisan a régióban, hanem a társadalom intézményrendszerét és az ezeket vezérlô elveket is. A hasonló kiinduló helyzet és az emberek gondolkodásában lezajlott bizonytalanságokkal terhes értékpreferencia-változások indokolttá tették számunkra az általános, a régió egészére érvényes változások bemutatását, de mindvégig szem elôtt tartottunk, hogy ezek a változások egyes országokban eltérô módon is végbemehettek.
Tanulmányunk elsô részében az igazságossági elvek szervezôdésével foglalkozunk. Ezt követôen azt vizsgáljuk, hogyan élték meg az emberek a rendszerváltást követô társadalmi változásokat, milyen társadalomképpel írják le az ôket körülvevô világot. A harmadik részben pedig a társadalomkép és az igazságossági elvek kapcsolatát elemezzük. Mindhárom fejezetben sajátos elemzési logikával dolgozunk: a két keresztmetszeti vizsgálatot dinamikus módon kezeljük. Ez alatt azt értjük, hogy nem egyszerûen az 1991-es és az 1996-os vizsgálat adatait hasonlítjuk össze, hanem azt is bemutatjuk, miként vélekedtek volna az 1991-es válaszadók, ha az 1996-os társadalmi környezet és véleménytér is hatott volna rájuk. Ezzel valójában minden témában hármas összehasonlításokat tehetünk: az 1991-es vélekedéseket összevethetjük azokkal a módosított, de még mindig 1991-re vonatkozó véleményekkel, amelyek éppen az 1996-os véleménytér figyelembevételével alakultak át. Másrészt vizsgálhatjuk, hogy az ideológiákban, véleményekben, értékválasztásokban történt módosulások mennyiben köszönhetôk a társadalmi környezet változásának, és mennyiben az emberek gondolkodásmódjában, értékelésében bekövetkezett változásoknak. Amikor az 1996-os adatokat is figyelembe vesszük az 1991-es adatok értékelésénél, csökkentjük a társadalmi változások szerepét a vélemények magyarázatában, és az így módosított, 1991-bôl származó ideológiák, illetve az 1996-os adatok úgy vethetôk össze, hogy sokkal inkább az értékelô mozzanatban történt változásokat, semmint az objektív folyamatok által kiváltott módosulásokat tükrözik.
Az igazságossági elvek
Az igazságosság hagyományosan filozófiai és társadalomelméleti kérdés. Vizsgálatok kapcsán a társadalomkutatók legtöbbször azzal foglalkoznak, hogy milyen elvek és szabályok szervezik a társadalmakat, és ezek formális szempontból megfelelnek-e az igazságosság követelményének. Az igazságosság legtöbbször normatív kiindulópont, az elemzôk pedig kritikai szempontból szokták összevetni a társadalmak mûködését az elvek érvényesülésével, legyen szó akár a politikai, akár a gazdasági vagy a társadalmi igazságosságról, netán a jogrendszer által közvetített és szabályozott formális elvárásokról, illetve követelményekrôl.[3]
A társadalmi igazságosság kérdése az empirikus értékkutatás számára ettôl részben eltérô módon vetôdik fel. A szociológust elsôsorban az érdekli, hogy a legkülönfélébb elosztási rendszerek és az ezeket mûködtetô intézmények milyen elvek alapján szervezôdnek; ezek együttesen hogyan biztosítják az állampolgárok számára a javakhoz való hozzáférést, az egyéni célok megvalósítását; melyek a társadalmi együttélés szervezôdésének legfontosabb szabályrendszerei; és az emberek, illetve az intézmények értékpreferenciái hogyan viszonyulnak egymáshoz.[4] Azért különösen izgalmas a közép- és kelet-európai régióban élôk vizsgálata abból a szempontból, hogy milyen igazságossági értékválasztások jellemezték ôket 1991-ben és 1996-ban, mert a két idôpontban lényegében ugyanazokra a kérdésekre keresett választ a kutatás, miközben az adatok elemzésének interpretációs kontextusa megváltozott.
Legalább három szinten elemezhetjük az igazságossági elvek érvényesülését és megítélését a közvéleményben. A legközvetlenebb szint az egyén élettere: a társadalom polgára vajon mennyiben látja saját életesélyeit igazságosnak vagy igazságtalannak a többi ember lehetôségeihez és teljesítményéhez képest? Ide olyan kérdések tartoznak, mint az emberek személyes elégedettsége anyagi életkörülményeikkel, a személyes jövedelmi helyzet alakulása másokhoz képest, és mindennek igazolása vagy elutasítása a különféle igazságossági elvek alapján.
A második szint az ideológia és az elosztási rendszer megítélésének szintje. Ide olyan kérdések sorolhatók, mint az, hogy miként látják az emberek az intézményesen behatárolt érvényesülés lehetôségeit; milyen elveket fogadnak vagy utasítanak el, miközben a piacról és a jövedelemelosztásról gondolkodnak; hogyan értékelik az egyenlôtlenségek okait, a siker és kudarc társadalmi feltételeit; elfogadják-e az állam szerepét az egyenlôtlenségek mértékének szabályozásában; milyen funkciókkal ruházzák fel az újraelosztás állami bürokráciáját az egyéni szabadság korlátozásában; hisznek-e abban, hogy a piacgazdaság és az egyéni érvényesülés mind teljesebb kibontakoztatása az egész társadalom számára hasznot hozhat?
A harmadik szint a normatív igazságossági elvek választásának a területe.[5] Ez a nagy értékválasztások dimenziója, ahol az emberek arról vallanak, mennyire tartják abszolútnak a szabadság értékét; hol húzzák meg a határt az egyéni érdem és teljesítmény szabad és korlátlan kibontakoztatásában; mindenki szabadon ruházhatja-e át javait leszármazottjaira; a meritokratikus elvek szabad érvényesítése mellett éreznek-e felelôsséget mások sorsa iránt; mennyiben tartják fontosnak, hogy a társadalom, mint az emberek kollektív együttélésének rendszere, intézményesen biztosítsa az egyenlôség, az egyenlô hozzáférés és az egyéni szükségletek kielégítésének bizonyos minimumát?

A társadalmi igazságosság ideológiai elvei
A makroszintû igazságossági elvek érvényesülésének megítélését egységesen négy, a kívánatos szempontokat további hét változóval mértük.[6] A sein-sollen dimenzió összehasonlításakor az idôbeli változásokat is figyelembe vettük. Az eredetileg mért attitûdöket fôkomponens eljárással aggregáltuk,[7] és így mind a sein, mind pedig a sollen vonatkozásában két-két összetett mérôszámhoz jutottunk: az egyik a teljesítményelvû (meritokratikus), a másik pedig az egalitariánus nézetrendszer elfogadottságát, illetve elutasítását jelzi.
1. táblázat. Az igazságossági elvek normatív és legitim dimenziói 1991-ben és 1996-ban (fôkomponens-pontátlagok)[*]^*
 

	Egalitáriánus sein	Egalitáriánus sollen	Meritokratikus sein	Meritokratikus sollen
1991	-0,07	-0,11	-0,02	-0,11
1996	-0,06	-0,08	-0,02	-0,09

A táblázat arról tanúskodik, hogy az értékválasztások terén 1991-tôl 1996-ig a kelet- és közép-európai régióban nem történtek radikális változások, bár bizonyos átrendezôdések megfigyelhetôk. Ami a fennálló viszonyok értékelését illeti, az emberek 1991-ben erôteljesebben érzékelték az egalitariánus értékek érvényesülését, mint 1996-ban. Az eltelt közel tíz évben lezajlott strukturális változások, különösképp a megnövekedett társadalmi egyenlôtlenségek fokozták az emberekben az egalitárianus értékek erôteljesebb érvényesítése iránti vágyat.
A meritokratikus értékek vonatkozásában viszont más a helyzet. Egyfelôl az emberek gyakorlatilag nem észleltek változást ezen értékek érvényesülése terén az eltelt idôszakban, illetve ha mégis jelezni akarjuk az elmozdulás irányát, azt kell mondanunk, hogy 1996-re inkább csökkent a meritokratikus értékek súlya a társadalmak tényleges szervezôdésében. Ráadásul azok a felfokozott várakozások, amelyek a rendszerváltás során megfogalmazódtak, részben másképp teljesültek, és ez jelentôs mértékben elbizonytalanította az embereket a meritokratikus értékek érvényesülésének kívánatossága szempontjából is. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy az elvárásokban is inkább a meritokratikus szempontok csökkenésérôl beszélhetünk. Azt is látnunk kell, hogy a fôkomponenselemzéssel aggregált egalitarianizmus-meritokratizmus dimenziók relatív mutatószámok, tehát csak az idôbeli változások irányának jelzésére alkalmasak. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az igazságossági elvek érvényesülésének mértékben bekövetkezett változások a fennálló rendszerek (illetve a már lezajlott rendszerváltás) legitimációjában történtek-e vagy csak az igazságossági elvárások terén, célszerû az egyes itemeket is megvizsgálnunk. Ez arra is lehetôséget ad, hogy a fokozottabb elvárásokról is eldönthessük, azok az elutasítás mértékének csökkenését vagy valódi pozitív elvárást jelentenek-e.[8]
Az alábbi ábrán a sein-sollen tengelyen összehasonlítható itemek elfogadottságát szemléltetjük 1991-ben és 1996-ban, mégpedig annak bemutatására, hogy az attitûdök változásának iránya és mértéke mennyire különbözik az egalitarianizmus, illetve a meritokratizmus terén.[10]

1. ábra. Az igazságossági elvek változása 1991-ben és 1996-ban
Az ábrán jól látható, hogy a régióban mindkét idôpontban tagadják a felkínált igazságossági elvek érvényesülését. Az általános tagadásból kikövetkeztethetô generális delegitimizáció azonban gyengébb a meritokratizmus, mint az egalitarianizmus megragadására szolgáló állítások esetében. Ha az idôbeli változásokat is figyelembe vesszük, azt láthatjuk, hogy az emberek szerint 1996-ben még kevésbé érvényesültek az egalitarianizmushoz köthetô igazságossági elvek, a meritokratizmus legitimálása viszont alig változott.
A makroszintû igazságossági elvek terén, a sollen dimenziójában viszont mindig pozitív értéket mutatnak az átlagok, tehát a régióban mind az egalitariánus, mind a meritokratikus elvek erôteljesebb érvényesülését várják az emberek. Ezek az elvárások azonban 1991-ben és 1996-ban is inkább a meritokratikus itemek esetében fogalmazódtak meg. Ugyanakkor megfigyelhetô, hogy a meritokratizmus iránti elkötelezettség hevessége valamelyest csökkent 1996-ra, az egalitarianizmusé pedig valamelyest nôtt, különösen az elemi szükségletek kielégítésének kívánatosságát illetôen.

Ezek a változások arra utalnak, hogy a posztszocialista országokban még nem beszélhetünk az elosztáshoz kapcsolódó igazságossági értékek kikristályosodásáról és állandóságáról. A szocializmus évei alatt ideologisztikusan érvényesített egalitariánus értékeket élesen megtagadták az emberek a rendszerváltás után, de amikor a piaci viszonyok okozta egyenlôtlenségek konzekvenciáival szembesülniük kellett, kénytelenek voltak változtatni az álláspontjukon. Ahogy azonban a szocializmus idôszakában sem beszélhettünk a rendszert szervezô értékek interiorizálásáról, ugyanúgy a rendszerváltozás rövid idôszaka sem tette lehetôvé az új értékrendszerek megszilárdulását és a valós élettel való összeegyeztetését, illetve megfeleltetését. Ezért az értékválasztásokban történt módosulások a vizsgált idôszakban nagy kilengésekkel, az egyik szélsô értéktôl a másik szélsô értékig való mozgásokkal jártak együtt.
Az értékválasztások módosulásának ez az interpretációja azt is jelenti, hogy a makroszintû értékekben történt átstrukturálódások nem feltétlenül koherensek és konzisztensek a hétköznapi élet igazságossági értékválasztásaival és döntéseivel.

Intézményi igazságosság
A modern társadalmakban a társadalmi igazságossági elvek érvényesítésének egyik legfontosabb színtere az állam intézményrendszere. Ahogy a XX. század második felére az esélyegyenlôség elve és ehhez kapcsolódva az egyenlôtlenségek szabályozásának, korlátozásának célja, mint igazságossági elv elfogadottá válik a civilizált világban, úgy erôsödik az állam egyre meghatározóbb szerepe az elosztás igazságosabb megszervezésében és szabályozásában. Az állam intézményesen szervezi a piaci rendszerek okozta társadalmi egyenlôtlenségek korrekcióját, biztosítja az állampolgári egyenlôség érvényesülését, és az ebbôl fakadó esetleges igazságtalanságok méltányos rendezését, garantálja az igazságossági szabályok szerinti eljárásokat.[11]
Az állam igazságosztó szerepe azonban ambivalens, hiszen miközben a legkülönfélébb jogi és intézményes eszközökkel biztosítja a konszenzuális igazságossági elvek érvényesítését, közhatalmi funkciókat lát el, legitim kényszert alkalmaz, az igazságossági elvek között önkényesen szelektál, és mint bürokratikus rendszer, maga is jelentôs mértékben befolyásolja, hogy milyen elvek szerint történjen a javak elosztása a társadalomban.
Az állami szerepvállalást illetôen nem történt földcsuszamlásszerû változás az emberek ítéleteiben, miközben egyfajta polarizáció mégiscsak megfigyelhetô. Bár az átlagok szintjén nem mutatható ki különbség az 1991-es és 1996-os vélekedések között, de valamelyest nôtt azoknak az aránya, akik teljesen elutasítják az állam szerepvállalását az egyenlôtlenségek csökkentésében vagy a korrekciós újraelosztásban, és emelkedett azok aránya is, akik fokozottabb várakozásokkal tekintenek az állam redisztribúciós funkciójára.

Az állami beavatkozás általános megítélése mellett megvizsgáltuk, hogy vajon az emberek mennyire tûrik a nagy társadalmi és szociális elosztási rendszerekben megfigyelhetô egyenlôtlenségeket. Az 1991-es felmérés során, sajnos, csak az oktatásban és az egészségügyben megmutatkozó társadalmi egyenlôtlenségek megítélése szerepelt, 1996-ban pedig ez kiegészült a nyugellátás kérdésével és a lakáspiac igazságossági kérdéseivel.[12]
2. táblázat. Az egyenlôtlenségek megítélése az oktatási
intézményrendszerben 1991-ben és 1996-ban
 

	1991	1996
Teljesen egyetért vele	33,8	26,4
Inkább egyetért vele	24,8	25,1
Is-is	09,3	14,6
Inkább nem ért vele egyet	13,7	17,8
Egyáltalán nem ért vele egyet	18,4	16,1

A nagy ellátórendszerek közül végül is az oktatás az egyetlen, ahol valódi összehasonlítási lehetôségekkel rendelkezünk. A régióban nem övezte egyértelmû társadalmi támogatottság a piaci viszonyok bevonulását az oktatási intézményrendszerbe. 1996-ra valamelyest csökkent azoknak az aránya, akik szerint igazságos, hogy a tehetôsebbek jobb oktatást biztosíthatnak a gyermekeiknek, de az egyetértôk aránya még így is igen magas.
Sokkal nagyobb fenntartással kezelik az emberek az egészségügyi ellátórendszer lehetséges piacosítását, hiszen alig több mint egy tizedük vélte igazságosnak 1996-ban, hogy pénzért jobb egészségügyi ellátást lehessen vásárolni. Az 1991-es vizsgálatban csak a megkérdezettek huszada értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy egy korlátozottan rendelkezésre álló egészségügyi szolgáltatást (egy sürgôs mûtétet) annak kell biztosítani, aki a legtöbbet tudja érte fizetni. Igaz, a két idôpontban a két kérdésre született válaszok csak jelentôs megszorítással vethetôk össze, azonban az összehasonlításból levonható a következtetés, hogy az egészségügyi szolgáltatások áruvá válása 1996-ra elfogadottabbá vált. Azért tûnik ez valószínûnek, mert 1996-ban, a nyugdíjellátásban és a lakáshoz jutásban is igen magas volt a piaci szempontok szerint történô elosztást elfogadók aránya (a nyugdíjrendszer esetében 39, a lakáspiac esetében 59 százalék).
A nagy - jórészt állami feladatokhoz kapcsolódó - elosztási rendszerek által biztosított szolgáltatásokhoz való hozzáférést vezérlô elvek társadalmi megítélése összefügg a makroszintû igazságossági értékek és ideológiák elfogadottságával.[13]

Az összefüggés közhelyszerû, hiszen mint az alábbi táblázat mutatja, a meritokratikus értékeket vallók inkább hajlanak a piac szerepének elfogadására a hajdan állampolgári jogon egyenlôen járó (vagy az állami elosztási rendszer kizárólagos jogosítványaként létezett) szolgáltatások terén.
A makro- és a mezoszintû értékvilág egymásnak való megfelelése elemzésünk rendkívül fontos hozadéka, hiszen az értékek koherenciáját rendkívül nehéz empirikus megközelítéssel kimutatni. Különösen nehéz az ideologikus és az érdekviszonyok által többé-kevésbé determinált értékmezôket megfeleltetni egy olyan történeti periódusban, amelyben mindkettô folyamatos változásban van.

4. táblázat. Az intézményeket vezérlô igazságossági elvek társadalmi megítélése
1991-ben és 1996-ban
 

	Meritokratikus	Egalitariánus	Mindkettôt elutasító	Mindkettôt elfogadó
Oktatás - 1991
Teljesen egyetért	42,0	21,4	25,7	40,7
Inkább egyetért	20,5	31,2	27,3	19,2
Oktatás - 1996
Teljesen egyetért	40,9	15,0	20,4	34,9
Inkább egyetért	21,7	26,4	28,7	20,8
Lakás - 1996
Teljesen egyetért	50,5	12,4	21,2	37,3
Inkább egyetért	29,7	30,6	41,2	22,7
Egészségügyi ellátás - 1996
Teljesen egyetért	20,0	04,6	06,9	17,3
Inkább egyetért	12,2	10,9	16,9	06,6
Nyugdíjrendszer - 1996
Teljesen egyetért	31,4	6,0	10,5	24,7
Inkább egyetért	23,2	22,4	29,4	17,8

A személyes igazságossági elvek

Az igazságossági elvek érvényesülésének harmadik szintje az egyén élettere: mennyiben látja a társadalom polgára saját életesélyeit igazságosnak vagy igazságtalannak a többi ember lehetôségeihez és teljesítményéhez képest. Ide azok a kérdések tartoznak, amelyek a személyes anyagi helyzet igazságosnak való elfogadását, a mások jövedelmével való összehasonlítását vizsgálják.[14] Az 5. táblázat azt mutatja, hogy a válaszadók hogyan hasonlították össze az igazságosnak vélt és a tényleges jövedelmüket. Az igazságosnak tartott és a tényleges jövedelmi helyzet közötti különbség megítélésében több tényezô is szerepet játszhat: egyfelôl a tényleges jövedelmi helyzet, a rossz anyagi életminôség, az abszolút és relatív depriváció érzete keveredhet az igazságossági elveken nyugvó elosztási elvárásokkal, illetve olyan frusztrációs élményekkel, melyek a munkahelyi konfliktusokból eredeztethetôk, és amelyek nem eredményeznek szükségképpen koherens normatív elgondolásokat.
5. táblázat. A megérdemeltnek vélt és a tényleges jövedelem 1991-ben, illetve 1996-ban
 

	1991	1996
Sokkal kevesebb, mint amit érdemelne	43,6	36,0
Valamivel kevesebb, mint amit érdemelne	35,7	39,8
Éppen annyi, esetleg több, mint amit érdemelne	20,8	24,2

Az igazságos és a tényleges jövedelmek különbségérôl való vélekedés bemutatása csak az elsô lépés a hétköznapi, személyes igazságossági elvek tárgyalásában.[15] A rendszerváltás utáni évek - legalábbis a vélekedések szintjén - valamelyes javulást hoztak a régióban: az igazságosnak vélt és a tényleges jövedelmek közötti távolság (range) szûkebb lett. Ez az örvendetes tendencia ellentmondani látszik annak az elôzôekben tett megállapításnak, hogy a kilencvenes éveket a növekvô szegénység, egyre nagyobb egyenlôtlenség jellemezte a rérió országaiban. Az ellentmondás azonban csak látszólagos, hiszen a társadalom egészére vonatkozó vélekedések, illetve a személyes helyzet megítélése között nem kell feltétlenül szigorú megfelelésnek lennie: miközben az emberek a külsô világról borús képet festenek, személyes sorsuk megítélésében nem szükségszerûen zárják ki az optimistább megnyilvánulásokat. Másfelôl a pauperizációs tendenciák a régió egészének véleményét tükrözik, míg a megérdemelt és a valóságos jövedelmek között meglévô feszültségek csökkenése fôképp az aktív népességre vonatkozik. Ebbôl azonban az is következik, hogy a rendszerváltás nem egyszerûen szegényekre és gazdagabbakra szabdalta szét a posztszocialista országok társadalmait, hanem egyesektôl - a nyugdíjasoktól, a tartós munkanélküliektôl - a marginalizációs helyzetbôl való kitörés esélyének reményét is elvette. Az aktív népesség azonban esélyt kapott arra, hogy ha nem is nagy lépésekkel, de mégis a középosztályosodás felé haladhat.
A kérdôívben három további kérdést használtunk fel a személyes igazságtalanságérzet mérésére: a hasonló iskolázottságúak, illetve a hasonló állással rendelkezôk jövedelméhez való viszonyítás, valamint a saját valóságos és igazságosnak vélt jövedelem hányadosát. A négy változót egyetlen dimenzióba rendezte a fôkomponenselemzés, és az így létrejött aggregált mutató egy harmónia-igazságtalanság tengelyt testesít meg.
A két vizsgálati idôpontban nem változott a régió egészére nézve a személyes igazságtalanságérzet erôssége, holott az elôzôekben tárgyalt ideológiák és vélekedések alakulásában az eltelt öt év nagy különbségeket eredményezett. A személyes igazságtalanságérzet idôbeli állandósága már elôre jelzi, hogy a különbözô szinteken és színtereken értelmezhetô igazságosság-felfogások inkább laza, ellentmondásokkal terhes struktúrát, mintsem logikailag zárt, koherens egészet alkotnak a régióban élôk gondolkodásában.
Az eddigiekben sorra vettük az igazságossági elvek érvényesülésének és azok megítélésének három szintjét. Most egy útmodell[16] segítségével az egyes szintek közötti közvetlen és közvetett kapcsolatokat mutatjuk be.
A modellben két független változó szerepel: az egyik az idôdimenzió, mely az 1991-rôl 1996-ig bekövetkezett változásokat jelzi a másik az idôdimenziótól függetlennek bizonyult személyes igazságtalanságérzet, amely a legközelebbrôl érinti az egyént, és amelybôl magyarázó utak vezethetnek a mikro-, az intézményi és a makroszintû igazságossági ítéletek felé. A mikroszintû igazságossági elveket modellünkben a foglalkozási hierarchia mentén tapasztalt jövedelmi egyenlôtlenségek növelésére, illetve csökkentésére vonatkozó akarat testesíti meg.[17] Az intézményi szintet egyetlen elosztási rendszerre vonatkozó attitûddel mértük,[18] nevezetesen azzal, hogy az emberek milyen mértékben hajlandók elfogadni az oktatás folyamán a piac által okozott egyenlôtlenségek érvényesülését. Végül a makroszinten a fejezet elején már bemutatott egalitariánus, illetve meritokratikus elvek választásának dimenziója szerepelt.
Az útmodellben, akár az egalitariánus, akár a meritokratikus igazságossági elveket magyaráztuk, szignifikáns - bár rendkívül gyenge - kapcsolatokat tapasztaltunk. Az egalitariánus elvek elfogadása 1996-ra erôsödött, a meritokratikus elveké csökkent.
A személyes igazságtalanságérzet, amelyet a rövid távú anyagi érdekek vezérelnek, a mikro- és a makroszintre is hatással van, de idôben semmiféle elmozdulást nem mutat: minél nagyobb valakiben a személyes igazságtalanságérzet, annál inkább hajlik az egalitarianizmus elfogadására, illetve a meritokratikus értékek elutasítására, és annál inkább csökkentené a felsô és alsó jövedelmek közötti különbségeket.
Az 1991-re jellemzô értékvilág képlékenységét jelzi, hogy a régióban az emberek fejében a pénzért megvásárolható színvonalas oktatás elve jól megfért az egalitarianizmus elfogadásával. Míg a makroszintû és az intézményi igazságossági elvek valamiképpen együtt fordulnak elô, addig a mikroszintû értékek világából nincs átjárás a magasabb szintekre.
0,06
   Személyes 98
   igazságtalanság-
   érzet 0,08
Mikroszint: jövedelmi Intézményi szint:_ Makroszintû
egyenlôtlenségek a piaci elvek elfogadása egalitáriánus
csökkenése az oktatásban értékválasztás
0,14
-0,06
    Idô: 1991-1996
0,09
-0,05
   Személyes 97
   igazságtalan-
   ságérzet 0,08

Mikroszint: jövedelmi Intézményi szint: 0,13 Makroszintû
egyenlôtlenségek piaci elvek meriokratikus
csökkenése elfogadása értékválasztás
az oktatásban
   0,14
-0,06
    _{Idô: 1991-1996}
-0,09

Az idô elôrehaladtával makroszinten és - feltehetôen - mikroszinten is az egalitariánus értékek erôsödésével számolhatunk. Ezzel együtt a modell hoz, és a mikroszintet egyfajta fal választja el az általánosabban megfogalmazott értékektôl. A közöttük lévô kapcsolatot a személyes igazságtalanságérzet vezérli, és az idôtényezô befolyásolja.
Az útelemzések tanúsága szerint, sem az 1991-es sem az 1996-as adatok esetében nem remélhetjük, hogy a társadalmi igazságosság elméletileg elkülöníthetô három szintje a megkérdezettek válaszaiban is hasonló tisztasággal megkülönböztethetô, illetve az egymást logikailag kizáró meritokratikus vagy egalitariánus értékválasztások akár csak egy adott absztrakciós fokon konzisztens rendszert alkossanak. Különösen nem várható, hogy a különbözô szinteken végighaladva tiszta meritokratikus, illetve tiszta egalitariánus csoportok markánsan elváljanak egymástól.
Mindezek elôrebocsátásával három állítás mentén érdemes követni elemzésünk vonalát. Egyrészt az eddigi eredmények nem cáfolják, hogy az emberek igazságossági értékválasztásai bizonyos logika szerint szervezôdnek. Másrészt ezen értékválasztások feltehetôen összefüggnek azzal, hogy az emberek miként látják a társadalmi egyenlôtlenségek viszonylatrendszerét, azaz milyen társadalomképpel rendelkeznek. Harmadrészt, az elmúlt 10 év történései alapján mind az értékválasztások, mind a társadalmi átalakulást követô társadalmi viszonyok észlelésében jelentôs elmozdulásokat vélelmezünk. Ahhoz, hogy ezen a logikai úton végiglépegethessünk, a régióra jellemzô társadalomkép bemutatásával, illetve e kép dinamikájának jellemzésével kell folytatnunk tanulmányunkat.

Társadalomkép

A közép- és kelet-európai közvélemény elé tartott tükörben polarizált és elszegényedett világot láthatunk, amely a jövôt illetôen sem ígér sok jót az embereknek.[19]

E tükörképet az is árnyalja, hogy miként látják az emberek mindazokat, akiket szegénynek tartanak. A szegénység létrejöttének okaira vonatkozó kérdések között voltak olyanok, melyek a külsô, a társadalmi rendszerrel kapcsolatos oktételezéseket tartalmaztak (társadalmi diszkriminációt, az esélyegyenlôség hiányát, a gazdasági rendszer igazságtalan, kontraszelektív jellegét), illetve olyanok, amelyek az egyént tették felelôssé helyzetének alakulásáért (lustaságot, tehetségtelenséget, kicsapongó életmódot).[20]
A válaszadók választásai a felsorolt oktételezések között nem csupán azt tükrözik, hogy az emberek hogyan látják a szegényeket, hanem jól jellemzik a társadalmi egyenlôtlenségek természetére vonatkozó különbözô ideológiai felfogásokat és alternatívákat is. Ha valaki a szegényeket hibáztatja sorsuk alakulásáért, könnyebben elhárítja magától a társadalmi szolidaritás morális kényszerét, és konzervatív nézôpontból ítéli meg a társadalmi egyenlôtlenségek kérdését. Ezzel szemben a külsô okok választása valószínûsíti, hogy a polgárok azonosulnak a modern társadalmak olyan morális elveivel, mint a társadalmi egyenlôtlenségek csökkentésének gondolata, a társadalmi szolidaritás elve, a kollektíven elfogadott szociális minimum fogalma.[21]

A régióban a kilencvenes évektôl lezajlott átalakulási folyamat nem csak politikai, de legalább ilyen mértékben gazdasági és társadalmi rendszerváltással járt együtt. Ebbôl az következik, hogy amikor az emberek arról nyilatkoznak, milyen mértékûre becsülik az egyenlôtlenségek mértékét, és hogyan látják ezek okait, nem csupán a társadalmi struktúra egyszerû deskripcióját végzik el, de nyíltan vagy közvetve a rendszerváltásról fogalmaznak meg értékítéleteket. Miközben a diktatúrából a demokratikus rendszerbe való átmenet eufóriája a régió különbözô országaiban az ott élô emberek politikai tudatosságától is függôen - eltérô mértékben ugyan, de - általában az átalakulás híveivé tette a polgárok többségét, addig a szocializmus éveiben megszokott, látszólagos egalitariánus viszonyokat hirtelen nagymértékû nyílt és mindenki számára egyértelmûen érzékelhetô egyenlôtlenség váltotta fel. Az egyenlôtlenségek nyilvánvalóvá válása természetszerûen vezetett a rendszerváltás megítélésében a negatív mozzanatok felerôsödéséhez. Történelmi hagyományok, politikai értékek, a személyes egzisztenciális viszonyok egyaránt befolyásolták, hogy végül is hol, mennyire kristályosodtak ki - esetleg polarizálódtak - a változásokra vonatkozó ítéletek. Ebben az értelemben a társadalmi struktúra akárcsak vázlatos, nyers képe - és fôképp ennek a társadalomképnek az idôbeli változása - megmutathatja, hogy a régióban az emberek milyen nézetek elfogadásán, elutasításán, módosításán keresztül jutnak el egy koherens és stabil értékválasztásokat tükrözô igazságosság-felfogáshoz.
A szegények arányának becslését és a szegénység oktételezését használva tettünk kísérletet a társadalomkép rekonstruálására. A módszer, amellyel e társadalomkép felrajzolására vállalkozunk, csak az elsô pillanatban tûnik bonyolultnak. Kiindulópontként az 1991-es felvétel adataiból klaszteranalízis[22] segítségével állítottunk elô egy stabil tipológiát három változó (a szegénység belsô, illetve külsô oktételezése, valamint a szegények arányának becslése) segítségével.

8. táblázat. A társadalomkép klaszterstruktúrája 1991-ben (faktorszkór-, illetve százalékátlag)
 

Klasztercsoportok

Egyéni okok faktorszkór átlaga

Társadalmi okok faktorszkór átlaga

A szegények százalékos arányára vonatkozó becslés[23]

Populista nézetrendszer	0,7689	0,5808	0,5930
Posztszocialista nézetrendszer	-1,2235-	0,2936	1,1085
Konzervatív nézetrendszer	0,2627	-1,2333-	-0,5762-
Szociálliberális nézetrendszer	-0,3062-	0,2977	-0,9403-

A klaszterstruktúrából négy típus látszik kirajzolódni: az elsô csoport sok szegényt észlel, és mind a külsô, mind a belsô okoknak jelentôs szerepet tulajdonít a szegénység kialakulásában. A második típus még ennél is több szegényt észlel, és a külsô okokat teszi felelôssé a szegénység kialakulásában. A harmadik típus kevés szegényt lát, és a szegénységet belsô okokkal magyarázza. Végül a negyedik csoport látja a legkevesebb szegényt, és fôképp a társadalmat okolja a szegénységért.

A könnyebb érthetôség kedvéért az egyes típusokhoz szükségképpen többé-kevésbé pontatlan címkéket rendeltünk. Ennek megfelelôen az elsô típusba tartozókat populistáknak hívhatjuk (akik mindent és mindenkit vádolnak az egyenlôtlenségek növekedéséért), a másodikat posztszocialistáknak (akik a növekvô szegénységért a rendszerváltás után kialakuló társadalmi berendezkedést teszik felelôssé), a harmadikat konzervatívoknak (akik az egyenlôtlenségek mértékét nem becsülik magasra, és a veszteseket magukat kárhoztatják sorsukért), a negyediket szociálliberálisoknak fogjuk nevezni (akik az egyenlôtlenségek mértékét nem észlelik egészségtelenül nagynak, és a társadalmi felelôsséget hangsúlyozzák a leszakadók életkörülményeinek javításában).

Ha azt kérdezzük az 1996-os adatfelvétel alapján, hogy változott-e a régióban élôk világlátása, erre azért nehéz válaszolni, mert nem egy longitudinális, hanem két, egymástól független adatfelvétel adatait kell összehasonlítanunk. Ezért azt az utat választottuk, hogy az 1991-es adatokból származó tipológiát tekintettük az 1996-os adatokból kirajzolandó klaszterek iniciális középpontjainak.[24]

10. táblázat. A társadalomkép klaszterstruktúrája 1996-ban az 1991-es kezdeti értékek alapján (faktorszkór-, illetve százalékátlag)
 

Klasztercsoportok	Egyéni okok faktorszkór átlaga	Társadalmi okok faktorszkór átlaga	Szegények százalékos arányára vonatkozó becslés
Szociálliberális	-0,0886-	0,3076	-1,0254-
Populista	0,6989	0,5139	0,9979
Konzervatív	0,2882	-1,3435-	-0,2627-
Posztszocialista	-1,2813-	0,2002	0,8132

Az 1996-os tipológia jól látható módon az 1991-essel összevethetô struktúrát hozott létre. Mint említettük, vizsgálatunk nem longitudinális, ezért az a kézenfekvô kérdés, hogy az egyes emberek társadalomlátása hogyan változott meg az elmúlt öt év alatt, nem megválaszolható. Megmutathatjuk viszont, hogy a régióban hogyan változott meg az emberek látásmódja, hiszen két reprezentatív minta által létrehozott tipológiát vizsgálunk.

11. táblázat. A társadalomkép típusai 1991-ben és 1996-ban (százalékban)
 

	1991	1996
Szociálliberális	29,3	23,5
Populista	28,9	32,6
Konzervatív	21,0	22,7
Posztszocialista	20,8	21,2

A társadalomkép régióbeli változásának szemléltetésére még egy módszert ismertetünk. A módszer lényege az, hogy az egyének szintjén kirajzolódó világlátást megpróbáljuk áttranszformálni egy makroszintû, a térségre jellemzô, és az idôbeli elmozdulást is szemléltetô dinamikus modellé. A modell azon megfontolásokra épül, hogy a mért adatok alapján lehetôség van az egyes idôpontokban jellemzô társadalomképek rekonstrukciójára; nincs lehetôség azonban az egyén szintjén a társadalomkép dinamikáját rekonstruálni; az egyéni válaszokból kirajzolódik viszont az 1991-es és 1996-os állapotokat egyszerre magában foglaló struktúra, amely mind az 1991-es, mind az 1996-os világlátást figyelembe vevô társadalomképet tükröz.
Lehetôség nyílik arra is, hogy az 1991-es válaszolókról ne csak azt mondjuk meg, hogy 1991-ben milyen volt a társadalomképük, hanem azt is, hogy a két idôponton átívelô makroszintû tendenciák mennyiben módosítanák az emberek különbözô társadalomkép-típusokba történô besorolását.
Magától értetôdô módon így nem az egyes emberek világlátásának változását figyelhetjük meg, hanem azt teszteljük, hogy az 1996-os válaszok jellegzetes rajzolatai hogyan befolyásolják azt a kritériumrendszert, amelynek alapján az embereket a különbözô társadalomkép-típusokba besoroljuk. Azok például, akik 1991-ben a posztszocialista kategóriába kerültek, sok szegényt észleltek, és a szegénység tömegessé válásáért a rendszerváltással bekövetkezô társadalmi folyamatokat hibáztatták. Nézzük meg azonban, hogy mi történik a besorolással akkor, ha a társadalomkép-struktúra tipizálásához nemcsak az 1991-es, hanem az 1996-os válaszokat is figyelembe vesszük. A posztszocialistáknak minôsítettek egy része továbbra is megmarad ebben a kategóriában, más részük viszont anélkül kerül át más társadalomkép-típusba, hogy mért információnk lenne arról, valójában megváltozott-e véleményük. Nem a vélemények módosulásának dinamikáját tartalmazza tehát a modell, hanem annak a kontextuális környezetnek a dinamikáját, amelynek mentén a tipizálás történt. Más kritériumrendszer alapján sorolunk valakit a posztszocialista kategóriába, ha dinamikus modellben gondolkodunk, mint ha az 1991-es statikus állapotot vesszük figyelembe.
A 12. táblázat bemutatja, hogyan változna meg a válaszok 1991-es kategorizálása akkor, ha a kategorizálás szempontrendszeréhez az 1996-os válaszstruktúrákat is figyelembe vesszük.
12. táblázat. A társadalomkép típusai 1991-ben, ha az 1996-os válaszstuktúrát is figyelembe vesszük (százalékban)
 

	Az 1996-os válaszstruktúrát is figyelembe vevô tipizálás
1991-es állapot	Posztszocialista	Populista	Konzervatív	Szociálliberális
Posztszocialista	58,9	10,0	18,5	12,5
Populista	23,9	71,1	05,0
Konzervatív	-		96,9	03,1
Szociálliberális	-	05,6	05,8	88,6

Megfigyelhetjük, hogy az 1991-es adatokra épülô kategóriarendszerben konzervatív vagy liberális társadalomfelfogással rendelkezôk besorolása akkor sem változik, ha az 1996-os válaszokból fakadó kritériumrendszert is figyelembe vesszük. Többségük tehát (a konzervatívok 97, a liberálisok 89 százaléka) az 1996-os kritériumrendszer alapján is konzervatívnak, illetve liberálisnak minôsülne. Ezzel természetesen nem azt állítjuk, hogy a konzervatívok és a liberálisok aránya 1996-ra ne változott volna, csak azt, hogy egy 1991-rôl 1996-ra nem szigorodó kritériumrendszer[25] alapján sorolódtak be az adott típusba az emberek.
A posztszocialista nézettípusnál és a populisták körében más tendencia figyelhetô meg. E két kategória határvonalai jelentôs mértékben módosultak 1996-ra. A posztszocialisták 58 százalékát az 1996-os kritériumrendszer figyelembevételével is posztszocialistának minôsíthetjük, míg 19 százalékuk a konzervatív, 13 százalékuk a liberális és 10 százalékuk a populista kategóriába sorolódna; a populisták közel negyede viszont az 1996-os válaszok alapján a posztszocialista kategóriába kerülne át. A posztszocialisták és a populisták esetében tehát azt kell mondanunk, hogy típusba sorolásuk egy alakulóban és változásban lévô kritériumrendszer mentén történt. Ez természetesen ismét nem mond semmit arról, hogy a kategóriák számszerûen 1991 és 1996 között hogyan változtak, hiszen az 1996-os véleménytér figyelembevételével az egyes nézettípusok követôinek száma növekedhetett is. Vegyünk szemügyre egy klasszikus mobilitási táblákhoz hasonló, és a "belépési mobilitás" logikáját követô táblát annak bemutatására, hogy az 1996-os véleménytér figyelembevételével kialakított egyes nézettípusok milyen mértékben táplálkoztak más véleménycsoportokból.

13. táblázat. A társadalomkép típusai 1991-ben, ha az 1996-os válaszstruktúrát is figyelembe vesszük (százalékban)
 

	Az 1996-os válaszstruktúrát is figyelembe vevô tipizálás
1991-es állapot	Posztszocialista	Populista	Konzervatív	Szociálliberális
Posztszocialista	64,0	08,6	14,1	08,9
Populista	36,0	84,6	05,3
Konzervatív			74,4	02,2
Szociálliberális		06,7	06,2	88,9

Hogyan értelmezzük a kategóriában maradást, a kategóriából való elmozdulást, illetve a kategóriába való beáramlást? Az 1996-os szempontok bevonása úgy módosítja a típusok határait, hogy a változásban a szegények arányának becslése játssza a fontosabb szerepet. Ennek tulajdonítható, hogy a posztszocialista nézettípus kategóriahatárai annyira képlékenyek mind a beáramlás, mind a kiáramlás szempontjából.
Az 1991-ben a posztszocialista kategóriába tartozók 59 százaléka 1996-ban is posztszocialistának minôsülne, mintegy 20 százalékuk viszont konzervatívnak és körülbelül 10-10 százalékuk liberális, illetve populista minôsítést kapna. A posztszocialista nézettípus képlékenysége abból is fakad, hogy az 1996-os véleménytér figyelembevételével kialakított nézettípus csak kétharmad részben áll olyanokból, akik már 1991-ben is ilyen minôsítést kaptak, egyharmaduk viszont eredetileg populista besorolást kapott. A populizmus kategóriahatárai ezzel szemben kevésbé tûnnek képlékenynek, hiszen az 1991-es populisták 71 százaléka bizonyult stabilnak, és a fennmaradó 29 százalék szinte teljes egészében a posztszocialista típusba került át. Ha a befogadást vizsgáljuk, a populizmus még stabilabbnak látszik, hiszen az ide tartozók 85 százaléka kategóriaôrzô. Ugyancsak stabilnak minôsíthetô a konzervatív nézetrendszer, mivel az ide tartozók 97 százaléka 1996-ban is megtartaná konzervatív minôsítését, illetve a befogadás oldaláról nézve mindössze egynegyedük lenne újonnan (leginkább a posztszocialista nézeteket vallók közül) jött. A legstabilabb nézettípus a szociálliberális: akár a befogadás, akár a kiáramlás oldaláról nézzük, 89 százalékuk kategóriaôrzô.

14. táblázat. Az 1996-os véleményteret is figyelembe vevô nézettípusok megoszlása 1991-ben (százalékban)
 

	Arány
Stabil szociálliberális	23,4
Stabil konzervatív	18,3
Stabil posztszocialista	18,5
Stabil populista	11,0
Szociálliberálisból konzervatív	03,5
Posztszocialistából szociálliberális	02,3
Poszszocialistából populista	01,9
Populistából posztszocialista	06,2
Egyéb instabil	14,9

A liberális és a konzervatív nézetek terén nem mutatkozik jelentôs átstrukturálódás 1991 és 1996 relációjában. Ezt nemcsak abból láthatjuk, hogy a konzervatív, illetve liberális besorolást nagyon kevés esetben váltotta fel más minôsítés akkor, amikor az 1996-os válaszadók vélekedése alapján módosítottuk a kategóriába sorolás kritériumait, hanem a 12. számú táblázatból is, amely azt mutatta, hogy az 1991-es véleménytér alapján konzervatívnak, illetve szociálliberálisnak mutatkozók 97, illetve 89 százaléka az 1996-os vélemények figyelembevételével is megôrizte besorolását. A populista és még inkább a posztszocialista nézetrendszer kategóriahatárai viszont képlékenyebbnek bizonyultak. Mindez feltehetôen azzal magyarázható, hogy akik 1991-ben liberális vagy konzervatív megközelítésben értékelték a fordulatot, kevésbé riadtak meg a rendszerváltás társadalmi következményeitôl és különösen az egyenlôtlenségek növekedésétôl, ezért ôk az idô elôrehaladtával sem változtatták meg értékelésük szempontrendszerét. Ezzel szemben azok, akik 1991-ben a jövôt bizonytalanabbul ítélték meg, inkább kényszerültek feladni korai lelkesedésüket, szembesülve a rendszerváltás elôre nem látott negatív társadalmi következményeivel. Ôket sorolhatjuk a populisták és a posztszocialisták táborába.
Modellünk tanulságait összegzendô, a 15. táblázat elsô oszlopában az 1991-es társadalomkép jellegzetes típusainak megoszlása látható, a második oszlopban az 1991-es választípusok az 1996-os véleménytér figyelembevételével szerepelnek, végül a harmadik oszlopban az 1996-os felvételbôl származó nézettípusok találhatók.

15. táblázat. Nézettípusok 1991-ben és 1996-ban
 

	Tényleges 1991-es megoszlás	Korrigált 1991-es megoszlás	Tényleges 1996-os megoszlás
Szociálliberális	29,3	23,7	23,5
Populista	28,9	27,8	32,6
Konzervatív	21,0	30,1	22,7
Posztszocialista	20,8	18,4	21,2

A táblázat második oszlopa tehát virtuális eloszlást mutat abban az értelemben, hogy az 1991-ben született válaszok alapján, de az 1996-os véleménytér figyelembevételével adja meg az egyes nézettípusok relatív nagyságát. Azaz azt mutatja meg, hogy az 1991-es válaszaik alapján az emberek hány százalékát minôsítenénk liberálisnak, populistának stb. 1996-ban.
Az 1996-os kategorizáció fényében a posztszocialista nézettípus merítési bázisa 1991-ben nem 20,8 százalék, hanem ennél valamivel kisebb (18,4 százalék) volt. Ehhez képest 1991-ben és 1996-ban a posztszocialisták arányának (a két szélsô oszlop értékének) azonossága csak látszólagos, hiszen valójában a posztszocialista világkép kismértékû térnyerésével állunk szemben. A populizmus térnyerése ugyanakkor 5 százalékos, míg a konzervativizmus veszített népszerûségébôl, hiszen az e típusba tartozók aránya 8 százalékkal csökkent. A szociálliberális típus esetében viszont nemcsak a kategóriarendszer, hanem az elfogadottság állandóságáról is beszélhetünk.

Társadalomkép és igazságossági elvek

A lehetséges társadalomképek bemutatásakor már volt szó arról, hogy e társadalomképek nem egyszerûen a társadalmi környezet leírására szolgálnak, hanem értékítéleteket is tartalmaznak. Még a szegénység arányának becslése is tartalmazhat rejtett értékmegfontolásokat, ugyanis a társadalmi polarizáció percepciója valamifajta értékviszonyulást is kifejezhet a társadalmi egyenlôtlenségekkel kapcsolatban. Mindez még inkább igaz a szegénységgel kapcsolatos oktulajdonításokra.
A társadalomkép és az igazságossági elvek feltételezett összefüggését egy olyan konfirmatív modellben mutatjuk be, amelyben az egyes társadalomkép-típusok közötti különbségeket az igazságossági elvek eltérô szervezôdéseivel magyarázzuk. Esetünkben ez a konfirmatív modell a diszkriminanciaanalízis,[26] amelyeknek a logikai sémája a következô:
 

Függô változók:
	1991-es társadalomkép	Az 1991-es társadalomkép az 1996-os véleménytér figyelembevételével	1996-os társadalomkép
Független változók
Személyes szint	a személyes igazságtalanságérzet faktora (lásd a 7. lábjegyzetet)
	1991-re standardizálva	a két idôpontra együtt standardizálva	1996-ra standardizálva
Mikroszint	a felsôvezetôk és a segédmunkások jövedelme közötti olló csökkentése-növelése (az igazságosnak vélt menedzseri és segédmunkási jövedelmek hányadosa osztva a ténylegesnek mondott jövedelmek hányadosával
	1991-re standardizálva	a két idôpontra együtt standardizálva	1996-ra standardizálva
Intézményi szint	az oktatás piacosításával kapcsolatos attitûdök
	1991-re standardizálva	a két idôpontra együtt standardizálva	1996-ra standardizálva
Makroszint	az egalitáriánus értékeket kifejezô itemek fôkomponense, illetve a meritokratikus elveket kifejezô fôkomponens
	1991-re standardizálva	a két idôpontra együtt standardizálva	1996-ra standardizálva

A diszkriminanciaanalízis a három fajta társadalomképhez tartozó igazságossági elvek szervezôdését rajzolja meg. A függvények struktúrája nemcsak önmagában elemezhetô, hanem az idôbeli változások nyomon követésére is lehetôséget nyújt.
Az 1991-es társadalomképhez két diszkrimináló függvény tartozik.[27] Az elsô faktor egy személyes igazságtalanságérzettôl fûtött, a jövedelmi ollót zárni kívánó, makroszinten az egalitariánus értékeket elfogadó, a meritokratikus értékeket az oktatás piacosításának kivételével elutasító pólust jelöl ki az egyik végponton, és mindennek az ellentétét a másikon. A második függvény a személyes igazságtalanságérzettôl mentes, a jövedelmi olló szélesítését, az oktatás piacosítását és a makroszintû meritokratikus értékek elfogadását, az egalitariánus értékek elutasítását mutatja az egyik póluson, és koherens módon az egalitariánus értékek elfogadását a másikon.
Módosul a diszkrimináló függvények struktúrája, ha az 1991-es társadalomképet az 1996-os véleménytér figyelembevételével alkotjuk meg. Mint említettük, a meritokratikus értékek népszerûsége - éppen az 1991-es felfokozott várakozások ellenhatásaként - 1996-ra csökkent. Ennek következtében az 1991-ben még enyhének számító meritokratikus értékválasztások felértékelôdnek, és a két idôpontra közösen történt standardizálásának eredményeként magasabb pontértéket is kapnak, mint ha csak az 1991-es térben mozognánk. Így mindkét diszkrimináló függvényen felerôsödött a makroszintû meritokratikus választások súlya. További fontos - a társadalomkép és az igazságossági elvek szervezôdésében bekövetkezett változásokra utaló - különbség, hogy a személyes igazságtalanságérzet 1991-ben sokkal erôsebben determinálta az általános igazságossági értékválasztásokat, mint 1996-ban. A kétféle társadalomképhez tartozó diszkriminanciafüggvények struktúrájából az is látszik, hogy az oktatás piacosításával szemben sokkal több ellenérv fogalmazódik meg 1996-ban, mint korábban.

16. táblázat. A társadalomképet diszkrimináló faktorok struktúrája 1991-ben, és ugyancsak 1991-ben az 1996-os véleménytér figyelembevételével
 

	Egalitariánus faktor, 1991	Meritokratikus faktor, 1991	Mikro- és makroszintû meritokratikus faktor, 1991-1996	Mezo- és makroszintû meritokratikus faktor, 1991-1996
Személyes igazságtalanságérzet	-0,65330*	-0,46002	--0,81957*	-0,33344
Mikroszintû egalitáriánus értékválasztás (menedzserek és segédmunkások jövedelme)	0,35157	--0,42873*	-0,37273	-0,05860
Az oktatás piacosítása	0,56945	--0,78660*	-0,37244	--0,87535*
Makroszintû egalitarianizmus	0,18084	-0,24180	-0,13659	-0,35808
Makroszintû meritokratizmus	-0,19771-	-0,03678	-0,18388	-0,23976

A harmadik, diszkriminanciaanalízist alkalmazó modellünk az 1996-os társadalomkép rekonstruálására szolgál. Az 1996-os társadalomkép leírásához három függvény mutatkozott szignifikánsnak. Mindháromról elmondható, hogy sokkal több inkonzisztens mozzanat lelhetô fel bennük, mint az 1991-es modellben. Ezzel együtt az elsô és a harmadik függvény joggal nevezhetô a meritokratikus-egalitariánus végpontok között feszülô tengelynek. Az elsô függvény a mikro- és a makroszintû, a második pedig az intézményi és a makroszintû igazságossági elveket kapcsolja össze, a második függvényen azonban majdnem egyforma súllyal szerepelnek meritokratikus és egalitariánus értékek. Ez a függvény igazolja leginkább a makroszintû értékek kapcsán az értékválasztások pulzálásáról írt fejtegetéseinket.

17. táblázat. A társadalomképet diszkrimináló faktorok struktúrája 1996-ban
 

	Mikro- és makroszintû meritokratikus faktor, 1996	Kettôs értékválasztású faktor, 1996	Mezo- és makroszintû meritokratikus faktor, 1996
Személyes igazságtalanságérzet	*-0,91651*	-0,06669	-0,08129
Mikroszintû egalitáriánus értékválasztás (menedzserek és segédmunkások jövedelme)	-0,32604	*-0,52918*	-0,34025
Az oktatás piacosítása	-0,22206	*-0,28145*	-0,20064
Makroszintû egalitarianizmus	-0,10285	-0,57216	*-0,77877*
Makroszintû meritokratizmus	-0,20743	-0,44560	*-0,60513*

Az 1991-es társadalomképhez rendelhetô igazságossági elveket megtestesítô faktorok átlagértékei megnyugtatóan interpretálhatók majdnem minden típus esetében. A posztszocialista társadalomképpel rendelkezôk az egalitariánus mezôben magas, a meritokratikusban alacsony pontértéket kaptak. A konzervatívok - éppen fordítva - a meritokratizmus elfogadásával és az egalitariánizmus elutasításával jellemezhetôk. A populisták viszont egyszerre egalitariánusok és - ha kisebb mértékben is, de - meritokratikusak. A szociálliberális nézettípus igazságossági elvei már nehezebben értelmezhetôk, hiszen mind az egalitariánizmust, mind a meritokratizmus elveit elutasítják. Álláspontjuk csak az 1996-os véleményteret is bevonó modellbôl magyarázható: itt fedezhetô fel, hogy a jóléti rendszerekkel kapcsolatos igazságossági elvek a "felelôsek" látszólagos agnoszticizmusukért, hiszen azok a szociálliberálisok, akik az 1996-os véleménytérben is megôrizték társadalomképüket, képesek azonosulni azzal a meritokratikus nézetrendszerrel, amely csak a mikro- és a makroszinten érvényesül. Elutasítják viszont a jóléti rendszerekben, az intézményi szinten érvényesülô piaci hatásokat és egyenlôtlenségeket.
Az 1996-os véleménytér figyelembevétele a posztszocialisták és a populisták igazságfelfogását némiképp árnyalják. A mikro- és makroszintû meritokratizmus elutasítása annak tulajdonítható e két csoport esetében, hogy a személyes igazságtalanságérzetük erôs, és emiatt tagadják a mikroszinten megnyilvánuló meritokratizmust, és, mintegy igazolásképp, a makroszintût is. A szocialisták azonban konzekvensek maradnak a meritokratikus értékek elutasításában akkor is, ha az intézményi és makroszintû meritokratizmusról van szó, hiszen ezt sem fogadják el. A populistákat viszont bármelyik idôpontra jellemzô társadalomképpel is ragadjuk meg, a kettôs értékválasztás minden esetben jellemzô.

18. táblázat. A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ben,
és ugyancsak 1991-ben az 1996-os véleménytér figyelembevételével
 

	Egalitáriánus faktor, 1991	Meritokratikus faktor, 1991	Mikro- és makroszintû meritokratikus faktor, 1991-1996	Mezo- és makroszintû meritokratikus faktor, 1991-1996
Szociálliberális	-0,17984	-0,11975	-0,22823	-0,11926
Posztszocialista	-0,20941	-0,00458	-0,24319	-0,07673
Konzervatív	-0,17077	-0,16730	-0,18204	-0,14332
Populista	-0,18074	-0,00263	-0,24331	-0,03897

Nem véletlen, hogy 1996-ban három faktorral írhatók csak le az egyes csoportok értékválasztásai. Ekkorra a véleményekben megmutatkozó konfúzió mértéke annyira megnôtt, hogy már nemcsak a szintek között tapasztaljuk a meritokratikus és egalitariánus értékek keveredését, hanem a társadalomkép leírásához egy olyan diszkrimináló függvény is létrejött, amely a makroszintû igazságossági elvekben képes a meritokratikus és egalitariánus értékeket egymás mellett, egymásba csúszva megjeleníteni. Az értékek konfúziója azonban nem minden nézettípusra jellemzô. A posztszocialisták következetesen tagadják a meritokratikus elveket, a konzervatívok pedig az egalitariánizmust. A populisták, éppen úgy, mint a korábbi idôpontban, "kettôs látással" rendelkeznek, és ôrzik a személyes igazságtalanságérzetbôl fakadó, mikroszintû meritokratizmus-ellenességüket is. A liberálisok, akárcsak korábban, elfogadják mikro- és makroszinten a meritokratizmust, és elutasítják a piaci viszonyok létjogosultságát a jóléti rendszerekben. A szociálliberálisok azonban, bár nem erôteljesen, de megjelennek a kettôs értékválasztás dimenziójában is; vagyis ez a nézettípus valószínûleg makroszinten is fontolóra vesz bizonyos szolidaritási elvek nyugvó egyenlôségeszményeket, de nem a személyes igazságtalanságérzetétôl hajtva.

19. táblázat. A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1996-ban
 

	Mikro- és makroszintû meritokratikus faktor, 1996	Kettôs értékválasztású faktor, 1996	Mezo- és makroszintû meritokratikus faktor, 1996
Szociálliberális	-0,28217	-0,07027	-0,12916
Posztszocialista	-0,29473	-0,21064	-0,07577
Konzervatív	-0,26757	-0,07903	-0,13356
Populista	-0,27654	-0,13871	-0,04638

Záró megjegyzések

Bár jól láttuk, hogy Kelet- és Közép-Európában az igazságossági elvek szervezôdésében, különösképpen pedig a társadalomlátásban nagy változások történtek a kilencvenes években, mégis kísérletet teszünk arra, hogy a változásokat elsôsorban az igazságossági elvek mentén mutassuk meg. Ehhez az 1991-es vizsgálatból csak azokat a válaszadókat vesszük számításba, akik olyan markáns társadalomképpel rendelkeznek, hogy az az 1996-os véleménytér által befolyásolt kritériumrendszerben is változatlan besorolást kapnának. Ôk azok, akiket a kontextus változása nem érint (az 1991-es minta - eltekintve a csehektôl, illetve a választ megtagadóktól - 61 százalék).
Ha ezt a stabil társadalomképpel rendelkezô csoportot összehasonlítjuk az 1996-os kutatásban szereplôkkel, és azt vizsgáljuk, hogy mennyire különbözik vélekedésük az egalitariánus és meritokratikus véleménymezôben, kevesebb torzítással alkothatunk véleményt arról, hogy az eltelt hat év alatt hogyan változott az értékek prioritása a régióban attól függôen, hogy milyen társadalomképpel rendelkeznek az emberek. Modellünkben egyetlen diszkrimináló függvényt használunk a tendenciák jellemzésére, amely a meritokratikus - egalitariánus véleménytengelyt testesíti meg. Mivel ez a modell együtt kezeli az 1991-es és 1996-os vizsgálat adatait, arra is lehetôséget ad, hogy a meritokratikus-egalitariánus pólusok által kijelölt értékskálán idôbeli összehasonlításokat tehessünk arra nézve, miképpen változik az egyes értékválasztások súlya a különbözô társadalomképpel rendelkezôk körében.

20. táblázat. A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ben és 1996-ban a stabil társadalomképpel rendelkezôk esetében
 

	1991	1996
Szociálliberális	-0,18	-0,22
Konzervatív	-0,21	-0,21
Populista	-0,08	-0,40
Posztszocialista	-0,15	-0,38

A 20. táblázat nagyon fontos olvasata, hogy a liberálisok és a konzervatívok meritokratikus értékek iránti affinitása nem változott a kérdéses idôszakban. Ez azért különösen fontos, mivel korábban a meritokratikus értékválasztások bizonyos térvesztésérôl szóltak. Adataink ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a liberálisok és a konzervatívok körében ez a tendencia nem érvényesül.
A fenti táblázatból az is kiolvasható, hogy a meritokratikus értékek térvesztése rendkívül erôteljesen érvényesül mindazok körében, akik a saját környezetükben tapasztaltakat társadalomképpé transzformálva tömeges elszegényedést észlelnek, és részben vagy teljesen a megváltozott viszonyokat teszik felelôssé a pauperizációért.
Elemzésünk fényében úgy tûnik, hogy nem csupán a posztszocialista társadalmak egyfajta - szegényekre és gazdagokra, a munkaerôpiacról kiszorultakra és aktívakra történô kettészakadásáról beszélhetünk -, hanem a személyes egzisztenciális viszonyoktól, és az ebbôl fakadó személyes igazságtalanságérzettôl nem független értékrendszerek polarizálódásáról is. Jóllehet a meritokratikus és egalitariánus értékek már 1991-ben is megosztották a régió lakosságát, s a megosztás fô rendezôelve a szegénység észlelt mértéke volt, 1996-ra már valóságos szakadék választotta el egymástól az egalitariánus és meritokratikus értékeket preferálókat. Ez az erôteljes polarizáció minden bizonnyal azzal is magyarázható, hogy a térségben 1996-ra általánossá vált a szegénység egyre növekvô mértékû észlelése. Úgy tûnik azonban, hogy legyen szó akár az általános igazságossági értékválasztásokról, akár az emberek társadalomképérôl, mindkettô szorosan összefügg az emberek személyes igazságtalanságérzetével. Minél igazságtalanabbnak élik meg saját helyzetüket másokéhoz képest, annál inkább kivetül ez a feszültség a társadalomról alkotott köznapi ítéleteikre, és gyengül a meritokratikus értékvilág legitimációja, illetve erôsödik az egalitariánus igazságossági értékválasztások mértéke. Bármennyire is megteremtôdött a régióban 1990-tôl a lehetôség egy igazságosabb társadalom létrehozására, az értékek terén akkor történhet igazi "rendszerváltás", ha az emberek személyes életviszonyainak jobbulása lehetôvé teszi, hogy bizonyos távolságtartással és koherenciára való törekvéssel tekintsenek a társadalom életét szervezô igazságossági elvekre.

ABSTRACT

In this paper we utilize the results of two cross-sectional studies. Originally twelve countries from various regions of the world were involved in the data collection of 1991, and in 1996 the study was repeated for five East-Central European countries (Czech Republic, Hungary, East Germany, Russia, and Bulgaria). Our goal was to produce data which could be used for a longitudinal analysis regarding the social acceptance of justice principles and relevant changes. In the first section of the study we deal with the organization of justice principles. Afterward, we examine how people experienced the social changes brought about by the transitions, and what images of society they use to describe their world. In the third section we analyze the relationship between the images of society and justice principles. In all three sections, we utilize a unique logic: the two cross-sectional analyses are handled in a dynamic way. By this we mean that we compare not only the 1991 and 1996 data sets with one another, but we also introduce how the respondents would have responded in 1991, should they have been subject to the 1996 social environment and opinion spectrum.

APPENDIX
A tanulmányban szereplô fontosabb adatok országonkénti megoszlása:

1. Igazságossági elvek
1. Táblázat

Az igazságossági elvek normatív és legitim dimenziói 1991-ben országonként, fôkomponens-szkórátlagok
 

	Egalitáriánus sein	Egalitáriánus sollen	Meritokratikus sein	Meritokratikus sollen
Bulgária	-.21	-.29	-.42	.11
Kelet-Németország	.67	.19	.65	.19
Magyarország	.15	-.01	.24	.06
Oroszország	-.12	-.26	-.14	.09

2. Táblázat

Az igazságossági elvek normatív és legitim dimenziói 1996-ben országonként, fôkomponens-szkórátlagok
 

	Egalitáriánus sein	Egalitáriánus sollen	Meritokratikus sein	Meritokratikus sollen
Bulgária	-.53	.07	-.65	-.18
Kelet-Németország	.49	.34	.70	-.08
Magyarország	-.05	-.05	.17	-.01
Oroszország	-.01	-.02	-.08	-.07

2. Társadalomkép

3. Táblázat
A szegények és gazdagok, valamint a középosztály becsült nagysága 1991-ben és 1996-ban országonként
 

	1991	1996
	Szegény	Középosztály	Gazdag	Szegény	Középosztály	Gazdag
Bulgária	43,08	38,05	18,88	65,07	18,97	15,96
Kelet-Németország	17,70	68,24	14,05	19,97	69,58	10,44
Magyarország	47,66	35,12	17,22	56,79	28,53	14,69
Oroszország	53,09	29,44	17,47	56,60	26,66	16,74
Csehország	20,74	58,13	21,13	.	.	.

4. Táblázat
A szegénységre vonatkozó oktételezések faktorszkór-átlagai országok szerint 1991-ben és 1996-ban
 

	1991	1996
	Egyéni okok	Társadalmi okok	Egyéni okok	Társadalmi okok
Bulgária	-,03	,08	-,47	,31
Kelet-Németország	-,05	-,46	-,32	-,03
Magyarország	,18	-,20	,15	-,15
Oroszország	,18	,08	,28	,23

5. Táblázat
A társadalomkép típusai országonként 1991-ben és 1996-ban, százalék
 

	Bulgária	Kelet-Németország	Magyarország	Oroszország
1991
Szociálliberális	26,1	54,7	21,4	20,2
Populista	29,1	5,0	36,5	39,6
Konzervatív	15,8	30,6	22,8	17,7
Posztszocialista	29,1	9,7	19,3	22,4
1996
Szociálliberális	11,0	61,9	13,1	14,4
Populista	39,0	3,3	40,8	42,7
Konzervatív	10,5	27,1	30,3	26,3
Posztszocialista	39,5	7,8	15,8	16,5

6. Táblázat
A társadalomkép típusai Bulgáriában 1991-ben és 1996-ban, százalék
 

	1991-es kiindulópont	1991-es és 1996-os kiindulópont	1996-es kiindulópont
Szociálliberális	26,1	21,8	11,0
Populista	29,1	27,1	39,0
Konzervatív	15,8	24,8	10,5
Posztszocialista	29,1	26,3	39,5

7. Táblázat
A társadalomkép típusai Kelet-Németország ban 1991-ben és 1996-ban, százalék
 

	1991-es kiindulópont	1991-es és 1996-os kiindulópont	1996-es kiindulópont
Szociálliberális	54,7	35,5	61,9
Populista	5,0	4,9	3,3
Konzervatív	30,6	53,8	27,1
Posztszocialista	9,7	5,8	7,8

8. Táblázat
A társadalomkép típusai Magyarországon 1991-ben és 1996-ban, százalék
 

	1991-es kiindulópont	1991-es és 1996-os kiindulópont	1996-es kiindulópont
Szociálliberális	21,4	21,1	13,1
Populista	36,5	35,2	40,8
Konzervatív	22,8	27,4	30,3
Posztszocialista	19,3	16,3	15,8

9. Táblázat
A társadalomkép típusai Oroszországban 1991-ben és 1996-ban, százalék
 

	1991-es kiindulópont	1991-es és 1996-os kiindulópont	1996-es kiindulópont
Szociálliberális	20,2	19,1	14,4
Populista	39,6	38,8	42,7
Konzervatív	17,7	20,6	26,3
Posztszocialista	22,4	21,5	16,5

3. Társadalomkép és igazságossági elvek

10. Táblázat
A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ban és 1996-ban Bulgáriában
 

	Szociálliberális nézetrendszer	Populista nézetrendszer	Konzervatív nézetrendszer	Posztszocialista nézetrendszer
Egalitáriánus faktor 1991	.02	.24	.27	.30
Meritokratikus faktor 1991	.31	.12	.28	.19
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	-.00	-.32	-.25	-.31
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	.25	.14	.28	.07
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1996	-.15	-.31	-.23	-.33
Kettôs értékválasztás 1996	-.34	-.09	-.54	-.38
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1996	.08	-.01	-.16	.11

11. Táblázat
A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ban és 1996-ban Kelet-Németországban
 

	Szociálliberális nézetrendszer	Populista nézetrendszer	Konzervatív nézetrendszer	Posztszocialista nézetrendszer
Egalitáriánus faktor 1991	-.43	-.05	-.35	-.52
Meritokratikus faktor 1991	-.44	-.41	-.07	-.66
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	.48	.18	.53	.48
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	-.39	-.46	-.09	-.86
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1996	.66	.68	.86	.49
Kettôs értékválasztás 1996	.22	.37	.14	.73
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1996	-.37	-.62	.03	-.75

12. Táblázat
A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ban és 1996-ban Magyarországon
 

	Szociálliberális nézetrendszer	Populista nézetrendszer	Konzervatív nézetrendszer	Posztszocialista nézetrendszer
Egalitáriánus faktor 1991	-.10	.25	-.28	.12
Meritokratikus faktor 1991	-.07	-.10	.17	-.12
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	.09	-.08	.25	-.14
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	.00	-.07	.05	-.23
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1996	-.11	-.01	.11	-.19
Kettôs értékválasztás 1996	-.14	.02	-.12	.02
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1996	.21	.05	.12	-.17

13. Táblázat
A társadalomképet diszkrimináló faktorszkórok átlaga 1991-ban és 1996-ban Oroszországban
 

	Szociálliberális nézetrendszer	Populista nézetrendszer	Konzervatív nézetrendszer	Posztszocialista nézetrendszer
Egalitáriánus faktor 1991	.14	.18	.00	.32
Meritokratikus faktor 1991	.21	.10	.44	.12
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	-.16	-.41	-.09	-.36
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1991-1996	.21	.14	.46	.02
Mikro- és makroszintû meritokratikus 1996	-.14	-.53	-.10	-.58
Kettôs értékválasztás 1996	.14	.42	-.18	-.25
Mezo- és makroszintû meritokratikus 1996	.11	.12	.31	-.31

Jegyzetek

[1] Errôl részletesebben lásd: D. Mason-J. R. Kluegel (szerk.): Justice in Transition: Changing Public Opinion about Politics, the Market and Social Inequality in Central and Eastern Europe, Rowmans & Littlefield, 1999; Örkény Antal-Székelyi Mária: Justice and Legitimacy: Post-Transformation Trends in Eastern Europe. In: Kolosi Tamás-Tóth István György-Vukovics György (szerk.): Social Report 1998. Tárki, Budapest, 1999. 541-564.
[2] Csehországot sajnos ki kellett hagyni az elemzésbôl. A csehek ugyan 1995-ben megismételték az eredeti vizsgálatot, de mivel számos kérdést - vizsgálódásunk fontos elemeit - nem tettek fel, így végül le kellett mondanunk adataik elemzésérôl.
[3] M. Walzer: Spheres of Justice. Basic Book, New York 1983; S. Kolm: Modern Theories of Justice. MIT Press, Cambridge, 1996.
[4] T. R. Tyler-R. J. Boeckmann-H. J. Smith-Y. J. Huo: Social Justice in a Diverse Society. Westview Press, 1997.
[5] James Kluegel és mások (szerk.): Social Justice and Political Change. Aldine de Gruyter, New York, 1995.
[6] C. Sabbagh-Y. Dar-N. Resh: The Structure of Social Justice Judgement: A Facet Approach. Social Psychology Quarterly 1994. 57: 244-261. o.
[7] A fôkomponenseljárás több, egymással összefüggô (egyetlen dimenzióba tartozó) változó aggregálására, egy új, összetett változó készítésére alkalmas. Az eljárás különbözô súlyokat rendel az eredeti változókhoz, majd összeadja azokat. A súlyok garantálják, hogy az új változó a lehetô legtöbbet megôrizze az eredeti változók adta információból.
[**] A fôkomponens elemzés révén megkapott változó pontértékeinek átlaga.
[8]⁹ Ezt azért sem tettük eddig, mert a sein-sollen dimenzióban összevethetô változók száma csupán négy. A mérés érvényességének fokozása érdekében viszont legalább a sollen dimenziójában minél több változóból szerettük volna megkonstruálni a meritokratikus, illetve egalitáriánus elvek aggregált mutatóját.
[10] Ennek illusztrálására az eredeti változókat úgy transzformáltuk át, hogy az elfogadást, illetve az elvárást +2, illetve +1, az ambivalens válaszokat, az elutasítást (mind a sein, mind a sollen esetében) -1 és -2 fejezze ki.
[11] H. L. Wilensky: The Welfare State and Equality. Berkley, University of California Press, 1975.
[12] A kérdéseket azonban nem azonos módon fogalmaztuk meg a két idôpontban. Az egészségügy és a lakáspiac esetében 1991-ben nem az állam korrekciós funkcióira kérdeztünk rá, hanem a piac várható térhódításának igazságossági dilemmáira.
[13] A makroszintû egalitáriánus és meritokratikus értékválasztások mentén típusba soroltuk a régióban élôket mindkét idôpontban, és négy kategóriát különböztettünk meg.
3. táblázat. A makroszintû értékválasztások típusai

19911996Meritokratikus34,224,5Egalitáriánus23.834,4Mindkettôt elutasító21,720,4Mindkettôt elfogadó20,420,7

[14] G. Jasso: "On the Justice of Earnings: A New Specification of the Justice Evaluation Function." AJS, 1978. 83, 1898-1419. o. lásd még G. Jasso-B. Wegener: "Methods for Empirical Justice Analysis." Social Justice Research 10, 393-430. o.
[15] Mivel a jövedelmek összehasonlításáról van szó, az elemzés jelen fázisában értelemszerûen az aktív népességre korlátozódik.
[16] Az útelemzés összetett regressziós modell. A felrajzolt elsô modell azt mutatja, hogy a makroszintû egalitariánus értékek elfogadását mennyire magyarázza a mezoszintû meritokratikus értékpreferencia, a mikroszintû egalitárianizmus, a személyes igazságtalanságérzet, illetve az idôben történô elmozdulás, az 1991-tôl 1996-ig történt változások. A "magyarázat" a két változó közötti összefüggés erôsségét jelenti, s az egyes dobozokat összekötô nyilakon szereplô értékek jelzik a mértéket. Ezek a számok regressziós béták, elôjelük az összefüggés irányát mutatják. A pozitív elôjel például az idôbôl a mikroszintû egalitarianizmus felé mutató nyílon azt jelzi, hogy 1996-ra nôtt a mikroszintû egalitarianizmus népszerûsége. A negatív értékek fordított arányt jeleznek, például az idôbôl a mezoszint felé vezetô út azt fejezi ki, hogy 1996-ra csökken a mezoszintû meritokratikus értékek elfogadottsága. Az útelemzés alkalmas arra, hogy ne csak a független és függô változók kapcsolatát mutassa meg, hanem azt is, hogy a független változók (esetünkben a személyes igazságtalanságérzet és az idô) közvetlenül és más változókon keresztül (mikro- és mezoszint) hogyan hatnak a függô változóra, a makroszintû egalitarianizmusra. A második ábra szerkezete megegyezik az elsôével, de itt a makroszintû meritokratikus értékpreferenciákat magyarázzuk.
[17] Ezt a szintet a kiemelt menedzserek és a szakképzetlen munkások fizetése közötti különbségek változtatására irányuló szándékkal mértük.
[18] Sajnálatos módon az intézményi szintet vezérlô igazságossági elvek közül 1991-ben csak az oktatásra kérdezett rá a vizsgálat.

[19] A kérdôív által kísérletet tettünk arra, hogy megvizsgáljuk a régió közvéleményének a társadalmi egyenlôtlenségek mértékére vonatkozó képét. A vizsgálat során megkérdeztük az emberektôl, vajon milyen mértékûre becsülik országukban a szegénység és a gazdagság arányát. Ha eltekintünk azoktól a válaszadóktól, akiknél a szegények és a gazdagok együttes aránya meghaladja a 100 százalékot, könnyen kiszámíthatjuk, vajon mekkorára becsülnék az emberek a középosztály arányát.
6. táblázat. A szegények, a gazdagok és a középosztály arányának becslése 1991-ben és 1996-ban (százalékban)
SzegényekKözéprétegGazdagok19914339181996533215

[20] J. R. Kluegel-E. R. Smith: Beliefs about Inequalities. New York, Aldine de Gruyter, 1986

[21] A szegénység okaira vonatkozó hét különbözô tényezô faktorelemzéssel jól megkülönböztette egymástól a belsô és külsô oktételezéseket. A belsô okok faktorára az egyéni morál fogyatékosságai, az erôfeszítés és az egyéni képesség hiánya illeszkedett, míg a strukturális okok faktorán a külsô gazdasági egyenlôtlenségek, az esélyegyenlôség hiánya és a társadalmi diszkrimináció foglalt helyet. (A szerencse, mint hetedik tényezô mindkét faktorra illeszkedett, jelezve, hogy Közép- és Kelet-Európában a szerencse megítélésében sincs konszenzus, ezért végül a szegénység oktételezését leíró két dimenzióban a szerencse nem szerepelt.)
7. táblázat. A szegénységre vonatkozó oktételezések faktorszkór-átlagai
a régióban 1991-ben és 1996-ban
Egyéni okokTársadalmi okok19910,07-0,15-1996-0,11-0,11
Ha a változásokat összességében nézzük, az idôfaktor szignifikáns szerepe fôképp abban mutatkozik meg, hogy a strukturális tényezôk szerepe nô a szegénység állapotának magyarázatában.

[22] A klaszterelemzés típuskeresô eljárás. A válaszadókat aszerint csoportosítja, hogy mennyire hasonlóan, illetve különbözôen vélekednek a szegények arányáról és a szegénység okairól. E három változóra hasonlóan válaszolókat egy-egy klaszterbe csoportosítja az eljárás úgy, hogy az egyes klaszterek között minél nagyobb távolság legyen. Az eljárásban szabadon megválasztható, hány típusba szeretnénk csoportosítani a válaszadókat. A típusok számának megválasztásához azonban szükség van egyfelôl egy teoretikus elképzelésre, amely megszabja, hogy elvileg és logikailag hány csoportra számítunk; másfelôl az adatok természete (együttes eloszlása) dönti el, hogy a teoretikus elképzelés és az adatok empirikus viselkedése összhangban van-e. Esetünkben az elôzetes megfontolások és az adatok szinkronban voltak. Ennek köszönhetôen a négy típus jól elkülöníthetô.
[23] Standardizált változó. A klaszteranalízis kulcsfogalma a távolság, ezért 0 várható értékû és egységnyi szórású változók által "kifeszített" térben kerestük a klasztereket. A standardizált változó pozitív értékei sok, a negatív értékei relatíve kevés szegényt jeleznek.
[24] Ezzel az eljárással megnöveltük annak valószínûségét, hogy 1996-ban az 1991-hez hasonló tipológiához jussunk, miközben várakozásaink szerint az egyes országok profilja jelentôsen változhat. Más módon is elôállítottuk az 1996-os társadalomképet leíró klaszterstruktúrát, mert tartottunk attól, hogy az 1991-es klaszterstruktúrából kiindulva túlságosan megnöveltük annak valószínûségét, hogy az 1996-os adatok megismételjék az 1991-re jellemzô társadalomkép struktúráját. Ennek az eljárásnak az volt a lényege, hogy a klaszterközpontokat teljesen önkényesen, elméleti megfontolások alapján definiáltuk. Ezeket az elméleti klaszterközéppontokat a klaszteranalízisben résztvevô változók alsó és felsô deciliseivel határoztuk meg oly módon, hogy azok egy tiszta liberális, tiszta konzervatív, tiszta posztszocialista és tiszta populista típust írtak le. Az ezekbôl a klaszterközpontokból indított klaszteranalízis az iterálások után ugyanazt a klaszterstruktúrát hozta létre, mint amit az 1991-es társadalomképbôl kiindulva kaptunk.
9. táblázat.

1996-os iniciálisok1991-es iniciálisok Konzervatív Posztszocialista Populista Szociálliberális Szociálliberális 28511109 Populista 122791362 Konzervatív 1136357 Posztszocialista 387314056

[25] Nem ok nélkül beszélünk "nem szigorodó" kritériumrendszerrôl. Az még további elemzésre szorul, hogy "felpuhultak-e" ezek a kritériumrendszerek, azaz bôvült-e más típusokból a liberális, illetve konzervatív kategória.
[26] A diszkriminanciaanalízis megadott típusok jellemzésére szolgál. Az eljárás segítségével ki lehet mutatni, hogy az egyes típusba tartozók mennyire mutatnak sajátos profilt más változók szerint. A magyarázó változók függvényt alkotnak, melyet diszkrimináló függvénynek hívunk, és amelyre a bevont magyarázó változók különbözôképpen illeszkednek.
[27] Az elemzésnek az a kulcsa, hogy sikerül-e a diszkrimináló függvényeknek értelmet tulajdonítani.