A társadalmi mobilitási kutatások klasszikus kérdésfeltevése az apa és a gyerek foglalkozása közötti azonosságra vagy különbségre vonatkozik (intergenerációs mobilitás). Ez a kérdés gyakran kiegészül a pályakezdô és a késôbbi (végsô) foglalkozás összevetésével (intragenerációs mobilitás). Ebben a tanulmányban az elsô kutatási probléma mellett a második kérdést úgy fogalmaztuk át, hogy az intragenerációs mobilitás jelenségét a rendszerváltozás elmúlt tíz évének idôszakába ágyazva, egy nyolcvanas évek végére s egy kilencvenes évek végére vonatkozó idôpont közötti mobilitás formájában vizsgáljuk.
A hagyományos mobilitási kutatások esetében a kutató meghatározza a társadalmi (foglalkozási) kategóriákat, majd azt vizsgálja, hogy az adott kategóriarendszerben történt-e elmozdulás, valaki mobil lett vagy immobil maradt. Ezt az "objektív" megközelítést ebben az elemzésben kiegészítjük "szubjektív" oldalról, amennyiben a társadalmi mobilitás megéltségét is vizsgáljuk mind intergenerációs, mind a rendszerváltozás tíz éves idôszakában intragenerációs értelemben. A magyarországi mobilitási elemzések az elmúlt évtizedekben rendre azt mutatták, hogy a megfigyelt mobilitási arányszámok (egy mobilitási kereszttábla diagonálisán kívül elhelyezkedôk aránya) 70 százalékot vagy csak annál valamivel magasabb szintet tettek ki (Andorka, 1982; Andorka-Bukodi-Harcsa, 1994). Ugyanakkor a mobilitási folyamatok többdimenziósságát és inkonzisztenciáját is figyelembe vevô vizsgálat szerint a magyar társadalom nyitottsága ennél kisebb (Róbert, 1986). A mobilitás megéltségére vonatkozó vélemények és attitûdök pedig minden valószínûség szerint még zártabbnak mutatják majd a magyar társadalmat. A társadalmi mobilitás e két aspektusát az objektív és szubjektív mobilitás egymásra vetítésével vizsgáljuk. Leíró szinten azt mutatjuk be, hogy az objektívan mobilnak vagy immobilnak minôsített személyek hogyan érzékelték saját mobilitási lehetôségeiket akár apjukhoz, akár a rendszerváltozás elôtti idôszakhoz képest. Egy oksági modellben pedig azt vizsgáljuk, hogyan befolyásolta a szubjektív mobilitási érzetet a származás, a társadalmi helyzet s maga az objektív mobilitási folyamat.

Elméleti háttér, kutatási elôzmények

Lipset és Zetterberg az ötvenes években publikálták elôször klasszikus tanulmányukat A Theory of Social Mobility címen. Ebben az írásban több szempontból vizsgálták a mobilitás társadalmi funkcióit, beleértve annak dimenzióit, okait és politikai következményeit. A tanulmány jól példázza, hogy a mobilitás egyaránt lehet függô változó, amelyet megkísérlünk megmagyarázni a társadalmi származással, gazdasági-történeti folyamatokkal, illetve lehet független változó, amely magyarázó mechanizmusként mûködik. Utóbbi esetben az elemzés függô változója Lipset és Zetterberg szerint a választói magatartás. A téma újabb keletû irodalma szerint viszont a társadalmi mobilitás, mint feltételezett magyarázó változó, megjelenik a szélesebben vett politikai attitûdök vizsgálatában (például Turner, 1992).
A szubjektív mobilitást ebben a tanulmányban politikai attitûdként fogjuk fel, amely beilleszkedik a társadalmi helyzetértékelés és megelégedettség egészébe (vö. Róbert, 1996: 62). Egy korábbi nemzetközi összehasonlító elemzésben kimutatható volt, hogy az egykori szocialista országok megkérdezettjei a nyugati országok válaszolóihoz képest szignifikánsan kevesebben érzik úgy, hogy apjukhoz viszonyítva felfelé mobilizálódnak (Róbert, 1997). A SOCO-vizsgálat a már csak a volt szocialista országokra vonatkozó adatbázisán végzett elemzés pedig azt is feltárta, hogy a rendszerváltozás idôszakában a szubjektív mobilitás szempontjából Magyarországon és Lengyelországban a helyzetértékelés kedvezôtlenebb, mint Csehországban vagy az egykori NDK-ban (Róbert, 1995).
Amikor arra teszünk kísérletet, hogy valamely attitûdöt vagy szubjektív beállítódást empirikusan magyarázzunk különbözô objektív társadalmi tényezôk, ismérvek segítségével, felvetôdik a kérdés, hogy a mozgatórugók és mechanizmusok vizsgálatakor lehetséges-e szétválasztani a társadalmi helyzetbôl, a származási háttérbôl, illetve magából a mobilitásból adódó elemeket. Miközben az attitûdöket meghatározza egyfelôl a társadalmi státus (a foglalkozásból, kulturális szintbôl, anyagi helyzetbôl adódó érdekek és motivációk), másfelôl a családi háttér (a szocializáció), Kelley szerint a mobilitásnak lehet egy "per se" (önmagától való) hatása, amely hatás a státus és a származás szerepén túlmenôen is jelen van (Kelley, 1992). Ugyanakkor a különféle attitûdök, illetve tudati tartalmak társadalmi meghatározottságára vonatkozó empirikus vizsgálatok sokszor csalódást keltenek azzal, hogy az objektív tényezôk milyen kis mértékben magyarázzák meg az emberek értékeit, preferenciáit. A vizsgálatok több esetben arra az eredményre vezettek, hogy a társadalmi helyzet "kemény" ismérveinél (például az osztályhelyzetnél, a jövedelmi pozíciónál) bizonyos szubjektív elemek (például az osztály-identifikáció, a jövedelmi helyzet egyéni megélése) jobban meghatározzák az attitûdöket (vö. Róbert, 1994a).
E gondolatmenet szerint, ha a mobilitásról azt feltételezzük, hogy az a társadalmi, illetve a származási helyzet mellett önálló szerepet játszik az attitûdök szervezôdésében, illetve ha az objektív társadalmi tényeknél azok szubjektív megélésének nagyobb magyarázó erôt tulajdonítunk, akkor oda jutunk, hogy a mobilitáshoz kapcsolódó egyéni érzéseket kiemelten kell figyelembe venni. Erre történt kísérlet egy korábbi vizsgálatban, amikor a szubjektív társadalmi helyzetnek, mint jellegzetes attitûdnek kerestük a magyarázó mechanizmusait (Róbert-Sági, 1992). A tanulmány vizsgálta a mobilitás hatását, megkülönböztetve azt objektív és szubjektív szinten, és azt találta, hogy a szubjektív mobilitás valóban erôsebb magyarázó erôvel rendelkezik, mint az objektív mobilitás, miközben a hatásmechanizmusok vizsgálatához kidolgozott modellek magukba foglalták a különbözô társadalmi-demográfiai tényezôket is.
Ezen az oksági láncolaton tovább haladva visszafelé ezután már az a kérdés vetôdik fel, hogyan és milyen ismérvek segítségével magyarázható a szubjektív mobilitás, az arra vonatkozó érzet, hogy valaki társadalmi helyzetét tekintve felemelkedik vagy lesüllyed. Mi ebben a szerepe annak, hogy az illetô honnan indult (származás), hová érkezett (társadalmi helyzet), s ennek során milyen változás játszódott le a státusában (mobilitás). Egy korábbi elemzés, amely röviddel a rendszerváltozás után felvett, 1992-es adatokon alapult, azt mutatta, hogy a mobilitásérzetet elsôsorban az anyagi felemelkedés fokozza, ezt követi a foglalkozásban, beosztásban történô elôrelépés, miközben az iskolázottság emelkedését kevésbé élik meg az emberek felfelé mobilitásként (Róbert, 1994b).

Adatok és mérések

A tanulmányban azt vizsgáljuk tehát, hogy az apához viszonyított intergenerációs, illetve a rendszerváltozás egy évtizede alatt végbement intragenerációs mobilitás hogyan függ össze e mobilitások szubjektív érzékelésével, megéltségével, a szubjektív mobilitásra vonatkozó attitûd milyen objektív társadalmi tényezôk és folyamatok következményének tekinthetô.
A felhasznált adatok az ISSP 1999-es Társadalmi egyenlôtlenség felvételébôl származnak, amelyet a TáRKI 1999 novemberében hajtott végre a 18 éven felüli lakosságot reprezentáló országos mintán (N=1208). Az adatbázisban három változó található az objektív társadalmi helyzetre vonatkozóan, amelyeken az objektív mobilitás mérése alapulhat: az apa foglakozása a kérdezett 14 éves korában, a kérdezett 1989-es foglalkozása s a kérdezett 1999-es foglalkozása. Mindhárom változót a következôképp kódoltuk: felsô és középvezetô; beosztott értelmiségi; középszintû szellemi dolgozó; önálló a mezôgazdaságon kívül; önálló a mezôgazdaságban; szakmunkás; szakképzetlen munkás; mezôgazdasági fizikai dolgozó.
A foglalkozás szempontjából mobil és immobil személyek elkülönítésén túlmenôen a munkaerôpiaci helyzet változása 1989 és 1999 között szintén mobilitásnak tekinthetô (például a tanulóból keresôvé válás vagy a munkaerôpiacról való kilépés/kiszorulás). A társadalmi helyzet megváltozása szempontjából elsôsorban olyan mozgások tekinthetôk lényegesnek, mint a fizikai és szellemi, a beosztott és vezetô, illetve az alkalmazott és önálló pozíciók közötti mobilitás. Ezek a mozgások egyben tipikus objektív mobilitási formáknak tekinthetôk. Mind a munkaerôpiaci, mind a foglalkozási mobilitás említett típusaira dichotóm (0, 1 értékû) változók sorát hoztuk létre. E kiemelten fontos helyzetváltoztatásokon túlmenôen a társadalmi hierarchiában való elmozdulás általános mérésére két-két intervallumskálát használtunk fel. A kérdezett és az apja foglalkozása, illetve az 1999-es és az 1989-es foglalkozás társadalmi-gazdasági pontértéke (az úgynevezett ISEI pontszám; vö. Ganzeboom-Graaf-Treiman, 1992) közötti különbségek szolgáltak a társadalmi mobilitás intergenerációs, illetve intragenerációs hierarchikus mérésére.
A szubjektív mobilitás mérésére három kérdést használtunk. A kérdezetteknek egy tízfokú társadalmi "létrán" kellett elhelyezniük 1. saját magukat 1999-ben; 2. saját magukat tíz évvel korábban, a rendszerváltozás elôtt; 3. szüleiket akkor, amikor a kérdezett 14 éves gyerek volt. A válaszok különbségei, elvben -9 és +9 közötti intervallumban kijelölték a mobilitás mértékét intergenerációs (jelenlegi-származási helyzet), illetve intragenerációs (jelenlegi-10 évvel korábbi helyzet) értelemben.
A szubjektív mobilitás, mint függô változó s az objektív származási helyzet, társadalmi helyzet, illetve mobilitás különféle ismérvei, mint magyarázó változók mellett az elemzésben szerepelt néhány társadalmi-demográfiai kontroll-változó is, ezek: a kérdezett neme (férfi=1, nô=0); a kérdezett életkora (korév, illetve ennek négyzete); a kérdezett lakóhelye (Budapest, város, község); a kérdezett iskolázottsága (elvégzett osztályok száma); s a kérdezett jövedelmi helyzete (a személyes jövedelem természetes alapú logaritmusa).

Az elemzés menete és a hipotézisek

Érdeklôdésünk homlokterében tehát az állt, hogy az objektív mobilitási folyamat alapján hogyan becsülhetô e folyamat szubjektív megélése, mi ebben a szerepe a státusnak, a származásnak és magának a mobilitásnak, valamint hogyan befolyásolják ezeket a kapcsolatokat a szokásos társadalmi-demográfiai változók.
Az elemzés elsô lépésében azt vizsgáltuk, hogy a szubjektív mobilitási attitûd hogyan oszlik meg az objektív mobilitás különbözô típusai mentén. Az alapvetô hipotézis az volt, hogy a mobilitási érzet elmarad a mobilitási tapasztalattól, az immobilitást, de még a kisebb vagy akár a közepes léptékû felfelé mobilitást is a lesüllyedés érzete kíséri. Ez különösen igaz az intragenerációs mobilitásra, ami a rendszerváltozáshoz kapcsolódik.
A leíró elemzést követô oksági modellben négy lépésben vizsgáltuk a mobilitási attitûd mozgatórugóit. Az elsô lépésben az objektív mobilitási voltozókat, a másodikban a társadalmi származásra és a foglalkozásra vonatkozó változókat, a harmadikban a demográfiai ismérveket, s végül a negyedikben a státusjellemzôket vontuk be. Az objektív mobilitás per se hatásával kapcsolatban az volt a hipotézis, hogy a státus megváltozása befolyásolja a mobilitási attitûdöt. Ezen túlmenôen, intergenerációs szinten a fizikai foglalkozásokból a szellemi foglalkozásokba való átlépés növelhette a felfelé mobilitás érzetét. Feltehetôen pozitív mobilitási attitûdöt eredményezett a mezôgazdaságból való kilépés, de az önálló státus elvesztése éppen ellenkezôleg hatott. Az intragenerációs mobilitás esetében a vezetôvé, értelmiségivé s az önállóvá válás növelhette a felfelé mobilitás érzetét, hiszen ezek a váltások tehettek valakit a rendszerváltozás "nyertesévé". Ugyanakkor a munkaerôpiacról való kilépés/kiszorulás nyilván ronthatta a mobilitási attitûdöt. A hipotézis szerint a származás, illetve az 1989-es foglalkozás hatása a mobilitási attitûdre negatív, az 1999-es foglalkozásé viszont pozitív. Azt feltételezzük, hogy a szubjektív mobilitási attitûd kedvezôbb, ha valaki mélyebbrôl indult akár származásilag, akár a rendszerváltozás elôtt, illetve ha valaki magasabb helyzetbe jutott. A demográfiai változók tekintetében a hipotézis szerint a mobilitás érzete erôsebb a férfiaknál és a nagyobb településen élôknél, akiknek a mobilitási lehetôségei ténylegesen is kedvezôbbek voltak. Az életkor tekintetében a fiatalabbak mobilitási attitûdje valószínûleg kedvezôbb, de a hatás nem lineáris, a legfiatalabbak kisebb mértékben érzékelnek felfelé mobilitást, mint a középkorúak. A magasabb iskolázottság és jövedelem feltételezhetôen szintén növeli a mobilitással kapcsolatos pozitív beállítódást.

Eredmények

Elsôként az objektív és szubjektív mobilitás fôbb vonásait tekintjük át mind az apához viszonyított intergenerációs, mind a rendszerváltozás tíz évét felölelô intragenerációs szinten. Az 1. táblázatban szereplô objektív arányszámok persze nem tekinthetôk igazán "új" kutatási eredményeknek, inkább csak megerôsítik korábbi ismereteinket, s praktikusan tájékoztatnak az elemzésben használt mobilitási mérések jellemzôirôl.
1. táblázat. Az intergenerációs és intragenerációs objektív
és szubjektív mobilitás fôbb jellemzôi
 

Mobilitási jellemzôk	Intergenerációs mobilitás	Intragenerációs mobilitás (1989-99)
	%	N	%	N
Objektív foglalkozási mobilitás	100,0	10200	100,0	890
Foglalkozási immobilitás (fôátlón szereplô esetek)	028,5	291	081,1	722
Teljes foglalkozási mobilitás (fôátlón kívüli esetek)	071,5	729	018,9	168
Összes felfelé mobilitás (foglalkozási kategorizálás szerint)	043,0	438	009,3	082
Összes lefelé mobilitás (foglalkozási kategorizálás szerint)	028,5	291	009,6	086
Apa / 1989-ben nem volt vezetô - 1999-re vezetô lett	004,9	093	001,7	015
Apa / 1989-ben nem volt vezetô/értelmiségi - 1999-re az lett	009,1	093	002,4	021
Apa / 1989-ben nem volt önálló foglalkozású - 1999-re önálló lett	005,4	055	004,5	040
Apa / 1989-ben vezetô volt - 1999-re már nem vezetô	005,2	053	002,2	019
Apa / 1989-ben nem vezetô/értelmiségi volt - 1999-re már        nem az	006,5	066	003,2	029
Apa / 1989-ben önálló foglalkozású volt - 1999-re már nem        önálló	012,1	124	000,4	004
Apa fizikai foglalkozású volt - 1999-re szellemi foglalkozású lett	015,7	160	-	-
Apa szellemi foglalkozású volt - 1999-re fizikai foglalkozású lett	005,4	055	-	-
Apa mezôgazdasági foglalkozású volt -- 1999-re nem az	015,1	154	-	-
Munkaerôpiaci mobilitás			100,0	12040
1989-ben tanuló - 1999-re dolgozó	-	-	012,3	148
1989-ben dolgozó - 1999-re inaktív	-	-	022,4	269
ebbôl: 1999-re nyugdíjas	-	-	016,7	201
ebbôl: 1999-re munkanélküli	-	-	003,7	044
ebbôl: 1999-re egyéb inaktív	-	-	002,0	024
Objektív státusmobilitás (ISEI pontok különbsége)	100,0	974	100,0	862
Immobilitás (0 érték a skálán)	009,8	095	075,4	651
Felfelé mobilitás (1-65 illetve 1-38 tényleges értékek a skálán)	062,4	608	012,1	104
Lefelé mobilitás (-1 - -9 tényleges érték a skálán)	027,8	271	012,5	107
Szubjektvív mobilitás (a mobilitás megéltsége): -9 - +9 skála	100,0	11720	100,0	11650
Immobilitás (0 érték a skálán)	023,0	269	023,1	268
Felfelé mobilitás (1-7, illetve 1-5 tényleges értékek a skálán)	034,0	399	014,9	175
Lefelé mobilitás (-1 - -47, illetve -1 - -46 tényleges értékek a skálán)	043,0	504	062,0	722
Felfelé mobilitás 1 fokkal	015,9	187	007,3	085
Felfelé mobilitás 2 fokkal	010,1	119	004,4	051
Felfelé mobilitás 3 fokkal	005,3	063	001,9	023
Lefelé mobilitás 1 fokkal	014,6	171	015,9	185
Lefelé mobilitás 2 fokkal	011,8	138	022,6	263
Lefelé mobilitás 3 fokkal	007,9	093	013,6	159

A hagyományos munkajelleg csoportok alapján mért foglalkozási mobilitása intergenerációs vonatkozásban ezen az adatbázison is a szokásos 70 százalék körüli mobilitási arányt mutatja. Ugyanakkor ugyanezen kategorizálás szerint 1989 és 1999 között csak alig minden ötödik személy foglalkozása változott meg. Elsô pillantásra ez meglehetôsen alacsony mobilitási arányszám. Ennek oka egyfelôl módszertani: azok a személyek, akik mind a két idôpontban inaktívak voltak, ugyanazzal az utolsó foglalkozással szerepelnek mindkét idôpontban, tehát immobilak. Azok egy része is, akik 1989-ben még dolgoztak, de 1999-ben már nem, az immobilak közé kerültek, ha utolsó foglalkozásuk megegyezett az 1989-es foglalkozással. Másrészrôl viszont a rendszerváltozás tíz éve alatt nem történt jelentôs foglalkozási átrétegzôdés. Ha csak azokat a személyeket vesszük, akik mindkét idôpontban dolgoztak, a mobilitási arányszám 19 százalékról 31 százalékra nô, az emberek több mint kétharmada nem változtatott réteget. Intergenerációs értelemben a mobil személyek körén belül a felfelé mobilitás a jellemzôbb, a rendszerváltozás során viszont a felfelé és lefelé mobilitás a foglalkozási kategóriák között azonos mértékû. A vezetôk, értelmiségiek közé való belépés is nagyobb arányú az apához, mint az 1989-es pozícióhoz viszonyítva. Viszonylag jelentôsebb mobilitás 1989 és 1999 között az önállóvá válás terén mutatkozott. Nem jelentôs viszont a vezetôk, értelmiségiek közül való kilépés sem a rendszerváltozás során, sôt intergenerációs értelemben még nagyobb arányú volt a deklasszálódás.
A mobilitás 1989 és 1999 között valójában nem foglalkozási, hanem munkaerôpiaci mozgás formájában jelentkezett. A minta 12 százaléka 1989-ben még tanult, de 1999-ben már dolgozott. Ugyanakkor minden negyedik-ötödik személy 1989-ben még dolgozott, 1999-ben viszont már nem. Legnagyobb részük nyugdíjas lett (a nyugdíjba mentek kétharmada az öregségi, egyharmada a rokkantnyugdíjas kategóriában található), sokan váltak munkanélkülivé vagy egyéb inaktívvá.
Ami az ISEI pontszámok különbségén alapuló társadalmi-gazdasági státusmobilitást illeti, az apához viszonyítva a minta csupán 10 százaléka immobil, majd kétharmada magasabb státusú foglalkozásba került. Ugyanakkor 1989 és 1999 között a minta háromnegyede ebben az értelemben is immobil, s ez az arány akkor is csupán kevéssel csökken 60 százalék alá, ha csak a mindkét idôpontban dolgozókat nézzük.
Jóllehet adataink szerint az objektív foglalkozási mobilitás alapján az intergenerációs felemelkedés jóval valószínûbb, mint a rendszerváltás tíz éve alatt megtapasztalt mobilitás, a szubjektív mobilitás arányszámai ezt a különbséget nem tükrözik. Az immobilitás érzete a minta közel egynegyedére jellemzô mind intergenerációs, mind intragenerációs szempontból. Szüleikhez viszonyítva a válaszolók egyharmada helyezte feljebb magát, nagyrészük 1-2 fokkal, a tízfokú társadalmi létrán. A felfelé mobilitás maximuma itt 7 fokozat (a lehetséges 9-hez képest). Az objektív mobilitási adatokkal szemben a szülôkhöz viszonyított lefelé mobilitás érzete a minta több mint kétötödénél fennáll. A lesüllyedés érzete léptékét tekintve is erôsebb. Még inkább igaz mindez az intragenerációs mobilitásra. A minta közel kétharmada lejjebb helyezte magát a tízfokú társadalmi létrán 1999-ben, mint 1989-ben, és sokan közülük 3 fokozatnál is nagyobb lefelé mobilitást éreznek. A rendszerváltozás idôszakához kötôdô felemelkedés érzete csak a válaszolók 15 százalékát jellemzi, s mértéke legfeljebb 5 fokozat.
Az elemzés második lépése az objektív és a szubjektív mobilitás összefüggésének leírására irányul. A 2. táblázat a szubjektív intergenerációs, illetve intragenerációs mobilitás átlagait (és szórásait) mutatja különbözô objektív mobilitási típusok mentén. A táblázat elsô sorában látható, hogy mindkét szempontból a lesüllyedés érzete az erôsebb, s ez sokkal inkább fennáll a rendszerváltozás tíz évére. Az intergenerációs értelemben immobilak vesztesnek érzik magukat, de még a felfelé mobilak szubjektív mobilitási átlaga is egy 0-hoz közeli negatív szám. Pozitív mobilitási attitûd jellemzi azokat, akik kiléptek apjuk mezôgazdasági státusából; akinek apja fizikai dolgozó volt, miközben ôk szellemi dolgozók lettek; illetve, akik vezetôvé vagy értelmiségivé váltak. A szellemibôl fizikai foglalkozásba való mobilitáshoz erôs lesüllyedésérzet kapcsolódik, de statisztikailag nem jelentôs a szubjektív lefelé mobilitás eltérése azoknál, akiknek apja önálló foglalkozású volt, miközben ôk alkalmazottak lettek.
A rendszerváltozás 10 éve alatt bekövetkezett intragenerációs mobilitás esetében gyakorlatilag nincs olyan mobilitási típus, amelyhez ne a lesüllyedés attitûdje kapcsolódna. Még azok is, akik 1989 és 1999 között vezetôk (vagy értelmiségiek) lettek, valamivel lejjebb helyezték magukat a társadalmi létrán (bár szignifikánsan kisebb mértékben, mint a többség). Az önálló foglalkozásba átlépôk - nyilván heterogén, valódi- és kényszervállalkozókat egyaránt magában foglaló - csoportja is lefelé mobilnak érzi magát. Jelentôs lefelé mobilitási élménye van a vezetôi, értelmiségi vagy önálló foglalkozásból kihullóknak is (de az átlagok sem náluk, sem az önállóvá válóknál nem különböznek szignifikánsan a többség attitûdjétôl).
Érthetô módon a többséget meghaladó mértékben érzik magukat társadalmilag lesüllyedônek azok, akik 1989-ben még dolgoztak, de 1999-re kiléptek vagy kiszorultak a munkaerôpiacról. A többséghez képest szignifikánsan kisebb mértékben, de lefelé mobilitási érzetük van az idôközben munkába állt korábbi tanulóknak is.
Végül többváltozós elemzéssel vizsgáltuk a szubjektív mobilitási attitûd meghatározóit, s teszteltük a tanulmány elején felállított hipotéziseket. Az eredményeket a 3. és 4. táblázat tartalmazza. A szülôkhöz viszonyított (intergenerációs) mobilitási érzés esetében igazolódott az objektív mobilitás feltételezett per se hatása, a státus általános megváltozása (az ISEI pontszá-
2. táblázat. Az objektív és szubjektív mobilitás összefüggése: intergenerációs
és intragenerációs szint
 

Objektív mobilitási típusok: Származás/1989-es foglalkozás - 1999-es foglalkozás	Szubjektív intergenerációs mobilitás (származás - 1989)	Szubjektív intragenerációs mobilitás (1989-1999)
	Átlag	Szórás	Esetszám	Átlag	Szórás	Esetszám
Teljes minta (fôátlag)	-0,41	2,21	991	-1,39	1,86	8770
Összes mobil személy	-0,27***	2,12	708	-1,09*	2,15	1660
Immobil maradt	-0,79***	2,38	283	-1,46*	1,78	7110
Felfelé mobil lett	-0,02***	2,12	427	-0,57***	2,30	81
Lefelé mobil lett	-0,64*	2,04	281	-1,58 (ns)	1,87	85
Vezetô lett (1999)	-0,52**	2,28	048	-0,16*	2,83	13
Vezetô vagy értelmiségi lett (1999)	-0,14*	2,28	091	-0,48*	2,93	20
Önálló foglalkozású lett (1999)	-0,05(ns)	2,34	055	-0,89 (ns)	2,18	40
Vezetô volt (származás/1989)	-1,35**	2,32	051	-1,59 (ns)	1,76	19
Vezetô vagy értelmiségi volt (származás/1989)	-1,10**	2,25	065	-1,35 (ns)	1,76	29
Önálló foglalkozású volt (származás/1989)	-0,45 (ns)	2,19	117	-2,16 (ns)	0,97	04
Mezôgazdasági foglalkozású volt (származás)	-0,08**	2,01	148	-	-	-
Fizikai foglalkozásúból szellemi  foglalkozású lett (származás - 1999)	-0,20***	1,95	157	-	-	-
Szellemi foglalkozásúból fizikai  foglalkozású lett (származás - 1999)	-1,89***	2,07	054	-	-	-
Tanulóból keresô lett (1989-1999)	-	-	-	-0,07***	1,95	1300
Dolgozóból nyugdíjas lett  (1989-1999)	-	-	-	-2,00***	1,76	1990
Dolgozóból munkanélküli lett (1989-1999)	-	-	-	-2,27***	1,86	44
Dolgozóból más inaktív lett  (1989-1999)	-	-	-	-1,46 (ns)	1,74	22

Jegyzet: Az objektív mobilitási típusok egy-egy 8×8 kategóriás apa-kérdezett, illetve 1989-es foglalkozás-1999-es foglalkozás mobilitási táblán alapulnak. Összes mobil személy = a tábla fôátlóján kívül; immobil személyek = a tábla fôátlóján; felfelé, illetve lefelé mobilitás = a kategorizálás szerinti hierarchia mentén való elmozdulás. Az egyéb mobilitási típusok az apa foglalkozása/1989-es foglalkozás és az 1999-es foglalkozás közötti mobilitást jelentik.
A szubjektív mobilitás mérôszámai a tízfokú skálákon való önbesorolás (származás, 1989-es társadalmi helyzet, 1999-es társadalmi helyzet) különbségei.
Statisztikailag szignifikáns különbség: *** = 0,001; ** = 0,01; * = 0,05; (ns) = nem szignifikáns.
mok különbsége) szignifikáns hatással van a szubjektív mobilitásra, s ez a hatás a kontrollváltozók bevonása után is fennmarad. E hatás árnyékában a fizikai foglalkozásból szellemi foglalkozásba való átlépés már nem befolyásolja a mobilitással kapcsolatos beállítódást. Növelte viszont a felfelé mobilitás érzetét, ha valakinek az apja mezôgazdasági munkás volt, s ô ebbôl kilépett. A várakozással ellentétben nem rontotta a mobilitási attitûdöt az, ha valakinek az apja önálló volt, ô viszont alkalmazott lett.
3. táblázat. A szubjektív intergenerációs mobilitás oksági meghatározottsága
(regressziós becslések)
 

Független változók	Becslések a szubjektív intergenerációs mobilitásra
	1. lépcsô	2. lépcsô	3. lépcsô	4. lépcsô
Objektív intergenerációs mobilitás
Objektív státusmobilitás (ISEI különbség)	0,157***	0,124**	0,124**	0,125**
Fizikai foglalkozásúból szellemi lett	0,040	0,038	0,039	0,051
Mezôgazdaságiból nem mezôgazdasági	0,087*	0,204*	0,214*	0,199*
Önállóból alkalmazott	0,005	0,050	0,031	0,031
Foglalkozás származás szerint és 1999-ben
Apa mezôgazdasági foglalkozású		-0,070	-0,084	-0,074
Apa szakképzetlen munkás		0,143*	0,147*	0,146*
Apa szakképzett munkás		0,011	0,017	0,002
1999-ben mezôgazdasági önálló		0,051	0,053	0,056+
1999-ben nem mezôgazdasági önálló		0,034	0,037	0,013
1999-ben szellemi foglalkozású		-0,001	0,009	-0,013
1999-ben értelmiségi foglalkozású		0,026	0,038	-0,001
1999-ben vezetô beosztású		0,046	0,045	-0,008
Demográfiai változók
Neme (férfi = 1)			0,056+	0,009
Községi lakos			0,036	0,043
Budapesti lakos			0,024	-0,006
Korév			0,054	0,058
Korév négyzete			0,042	0,040
Státus
Iskolázottság (osztályok száma)				-0,028
Jövedelem logaritmusa				0,181***
Adjusztált R-négyzet	0,041	0,054	0,058	0,077

Jegyzet: Referenciakategória: az apa foglalkozása esetében a nem fizikai (vezetô, értelmiségi, egyéb szellemi) és az önálló foglalkozásúak; a kérdezett foglalkozása esetében a fizikai (mezôgazdasági, szakképzetlen és szakképzett) munkások; a lakóhely esetében a városiak. A táblázatban a standardizált béta értékek szerepelnek. Statisztikailag szignifikáns hatás: *** =
= 0,001; ** = = 0,01; * = 0,05; + = 0,1.
A származás esetében a modell kis mértékben alátámasztja azt a feltételezést, hogy a mélyebbrôl indulók (az apa szakképzetlen munkás) kedvezôbben ítélik meg mobilitásukat. A jelenlegi foglalkozás esetében viszont a magasabb pozíció nem növeli szignifikánsan a szubjektív mobilitást. A demográfiai változók közül a férfiak mobilitási élménye valamivel kedvezôbb a nôkénél, de az életkor, illetve a lakóhely nem befolyásolja az intergenerációs mobilitásra vonatkozó attitûdöt. A két figyelembe vett státusismérv közül az iskolázottságnak nincs hatása a mobilitási attitûdre, a jövedelem viszont az intergenerációs mobilitás megéltségét is alapvetôen meghatározza. Lényegében azt mondhatjuk, hogy minél magasabb valakinek a jövedelme, annál inkább úgy érzi, hogy többre vitte a szüleinél.
A rendszerváltozáshoz kapcsolódó intragenerációs mobilitás esetében a státus általános megváltozása (ISEI pontszámok különbsége) nincs hatással az attitûdre. Az a mobilitási típus, mely az 1989 és 1999 között vezetôi vagy értelmiségi pozícióba kerülést mérte, kis mértékben hatással volt a felfelé mobilitás érzetére, de ez a hatás eltûnt, amikor a modellbe más kontrollváltozók is kerültek. Erôs negatív hatással volt a mobilitási érzetre, ha valaki kikerült a dolgozó státusból, ha nyugdíjba ment vagy munkanélküli lett. E hatások (fôleg a munkanélküliségé) olyan jelentôsek, hogy az - életkor kivételével - a kontrollváltozók sem nyomják el ôket teljesen.
Az 1989-es és az 1999-es foglalkozás hatása itt is mérsékeltebb, mint a per se mobilitási hatás. A korábbi foglalkozás lényegében nem hat az intragenerációs mobilitási érzetre. A jelen foglalkozás esetében pedig az önálló státus és az értelmiségi pozíció növeli a felfelé mobilitásra vonatkozó attitûdöt - legalábbis addig, amíg a modellben nem szerepel a jövedelem. A demográfiai változók közül a nem és a lakóhely nincs hatással a mobilitási attitûdre, de az életkori hatás markáns. A negatív lineáris hatás és a pozitív négyzetes hatás azt az összefüggést jelzi, hogy a középkorúak felfelé mobilitási élménye gyengébb, mint az idôsebbeké vagy a fiataloké. Végezetül a szubjektív intragenerációs mobilitást sem befolyásolja az iskolázottság, viszont jelentôsen hat rá a jövedelmi helyzet. Minél magasabb volt valakinek a jövedelme, annál magasabbra helyezte magát a társadalmi létrán 1999-ben 1989-hez képest.
A 4. táblázat utolsó oszlopában szereplô modellben csak azokat vizsgáltuk, akik mind 1989-ben, mind 1999-ben dolgoztak. Ennek a modellnek az az érdekessége, hogy az önálló státus növeli a felfelé mobilitási érzetet, miközben az 1989 és 1999 közötti önállóvá válás, mint objektív mobilitási típus, csökkenti azt. Ezek az egymásnak ellentmondó hatások talán azt fejezik ki, hogy az önállóvá válás, illetve az önálló státus egyaránt jelenthet nyertes vagy vesztes pozíciót is.
4. táblázat. A szubjektív intragenerációs mobilitás oksági meghatározottsága
(regressziós becslések)
 

Független változók	Becslések a szubjektív intragenerációs mobilitásra
	1. lépcsô	2. lépcsô	3. lépcsô	4. lépcsô	Dolgozók
Objektív intragenerációs mobilitás
Objektív státusmobilitás (ISEI-különbség)	-0,047	-0,012	-0,008	-0,010	-0,015
Vezetô/értelmiségi foglalkozású lett	-0,074*	-0,070+	-0,062	-0,045	-0,091
Önálló foglalkozású lett	-0,008	-0,066	-0,068	-0,088	-0,178*
Dolgozóból nyugdíjas lett	-0,182***	-0,181***	-0,099**	-0,047	-
Dolgozóból munkanélküli lett	-0,129***	-0,125***	-0,140***	-0,081*	-
Dolgozóból egyéb inaktív lett	-0,010	-0,011	-0,022	-0,014	-
Foglalkozás 1989-ben és 1999-ben
1989-ben mezôgazdasági foglalkozású		-0,106+	-0,082	-0,105+	-0,080
1989-ben szakképzetlen munkás		-0,116	-0,107	-0,139	-0,219*
1989-ben szakképzett munkás	-	-0,094	-0,070	-0,076	-0,078
1999-ben mezôgazdasági önálló		-0,034	-0,035	-0,047	-0,087
1999-ben nem mezôgazdasági önálló		-0,128*	-0,131*	-0,124+	-0,224*
1999-ben szellemi foglalkozású		-0,084	-0,077	-0,057	-0,046
1999-ben értelmiségi foglalkozású		-0,093	-0,103*	-0,046	-0,041
1999-ben vezetô beosztású		-0,055	-0,059	-0,013	-0,003
Demográfiai változók
Neme (férfi = 1)			-0,031	-0,013	-0,051
Községi lakos			-0,018	-0,037	-0,003
Budapesti lakos			-0,016	-0,019	-0,024
Korév			-0,259***	-0,244***	-0,122*
Korév négyzete			-0,268***	-0,292***	-0,186***
Státus
Iskolázottság (osztályok száma)				0,041	0,124
Jövedelem logaritmusa				0,206***	0,231***
Adjusztált R-négyzet	-0,049	-0,047	-0,075	0,100	0,104

Jegyzet: Referenciakategória: az 1989-es foglalkozás esetében a nem fizikai (vezetô, értelmiségi, egyéb szellemi) és az önálló foglalkozásúak; az 1999-es foglalkozás esetében a fizikai (mezôgazdasági, szakképzetlen és szakképzett) munkások; a lakóhely esetében a városiak. A táblázatban a standardizált béta értékek szerepelnek. A táblázat utolsó oszlopában szereplô modell csak azokat tartalmazza, akik 1989-ben és 1999-ben is dolgoztak.
Statisztikailag szignifikáns hatás: *** = 0,001; ** = 0,01; * = 0,05; + = 0,1.
Összegzés
Tanulmányunkban arra kívántunk rámutatni, hogy a társadalmi mobilitás objektív mérése mellett érdemes figyelmet szentelni a mobilitás szubjektív megéltségének. Az elemzés eredményét úgy összegezhetjük, hogy az alapvetô hipotézisünkkel megegyezôen a mobilitás érzékelése elmarad a tényszerûen megfigyelhetô mobilitástól. Különösen igaz ez a rendszerváltozás tíz évére vonatkoztatott intragenerációs mobilitás esetében. Nem tudjuk természetesen, hogy ez az eredmény mennyiben specifikusan a magyarországi rendszerváltozáshoz kapcsolódó jelenség, vagy általánosan jellemzô az intragenerációs mobilitás megéltségére. Ugyanakkor az objektív mobilitásnak statisztikailag kimutatható hatása van a mobilitási attitûdre, s az intergenerációs mobilitás esetében ez a per se hatás fennáll akkor is, ha az apa és a kérdezett foglalkozása is szerepel a modellben, amint azt Kelley nyomán feltételeztük (Kelley, 1992). A vizsgált konkrét mobilitási típusok közül a mezôgazdaságból való kilépés eredményezte leginkább a mobilitás pozitív értékelését. A mobilitási hatások mellett a társadalmi helyzet intergenerációs változására vonatkozó érzetet a jövedelmi helyzet befolyásolta jelentôsen.
Az intragenerációs mobilitás esetében az 1989 és 1999 közötti foglalkozásváltozás viszont nem befolyásolta a felemelkedésre, illetve lesüllyedésre vonatkozó attitûdöt. Azt feltételeztük, hogy az úgynevezett nyertes pozícióba kerülés (vezetôvé, értelmiségivé, önállóvá válás) fokozza majd a felfelé mobilitási érzetet. Ehelyett az értelmiségi, illetve önálló foglalkozás, s nem az ezekbe vezetô mobilitás bizonyult szignifikáns tényezônek. Ez az eredmény annak lehet a következménye, hogy Magyarországon az elmúlt tíz év során valójában nem volt jelentôs mértékû a munkajelleg-csoportok szintjén a foglalkozási átrétegzôdés. Más, jóllehet korábbi, a kilencvenes évek elsô felébôl származó, s inkább az elit belépési és kilépési mobilitására irányuló kutatások is ezt jelezték (Kolosi-Sági, 1996; Szelényi-Szelényi, 1996). Az itt felhasznált adatok (lásd az 1. táblázatot) szintén alacsony mobilitást mutatnak, de az állítás azért megerôsítésre szorulna valamilyen nagyobb mintán felvett társadalomstatisztikai adatbázis segítségével. A rendszerváltozás tíz évéhez kapcsolódó mobilitási érzetnek elemzésünk szerint két igazán markáns meghatározója van: az életkor és a jövedelem. Ezek a tényezôk sokkal inkább befolyásolták a pozitív mobilitási attitûdöt, mint a foglalkozás vagy a megtapasztalt objektív mobilitás.
Tanulmányunkban a szubjektív mobilitási érzetet meghatározó különbözô objektív tényezôk hatását vizsgáltuk. Jóllehet a statisztikai modellek úgynevezett determinációs együtthatói az intergenerációs mobilitás esetében alig 8 százalékos, az intragenerációs mobilitás esetében 10 százalékos magyarázó erôvel rendelkeznek, az elôzetes hipotézisek egy része igazolódott. A mobilitás megéltsége részét képezi az emberek általános társadalmi helyzetértékelésének, s mint ilyen attitûdöt, ezt is jelentôs mértékben a személyes anyagi helyzet, a jövedelem befolyásolja. Adataink nem tették lehetôvé, hogy a foglalkozási mobilitás mellett az anyagi-jövedelmi mobilitást is vizsgáljuk, amely bizonyára szignifikáns hatással lenne a társadalmi mobilitás megéltségére. Ez a feladat egy késôbbi kutatásra marad.

Irodalom

Andorka Rudolf: A társadalmi mobilitás változásai Magyarországon. Gondolat, Gondolat Kiadó, Budapest 1982.
Andorka Rudolf-Bukodi Erzsébet-Harcsa István: Társadalmi mobilitás, 1992. In: Andorka Rudolf-Kolosi Tamás-Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1994. Tárki, Budapest 1994.
Ganzeboom, Harry B. G.-Paul M. de Graaf-Donald J. Treiman: A Standard International Socio-Economic Index of Occupational Status. Social Science Research, 1992. 21:1-56.
Kelley, Jonathan: Methods and Pitfalls in the Analysis of Social Mobility: Class of Origin, Class of Destination, and Mobility Per Se. In: Frederick C. Turner (szerk.): Social Mobility and Political Attitudes. Comparative Perspectives. Transaction Publishers, New Brunswick 1992.
Kolosi Tamás-Sági Matild: Rendszerváltás és társadalomszerkezet. In: Andorka Rudolf-Kolosi Tamás-Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1996. Tárki, Budapest 1996.
Lipset, Martin-Hans L. Zetterberg: A Theory of Social Mobility. In: Melvin M. Tumin (szerk.): Readings on Social Stratification. Englewood Cliffs, Prentice-Hall, New Jersey 1990. Inc. 435-454. (Magyarul: Róbert Péter (szerk.): Társadalmi mobilitás: hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum, 1998.)
Róbert Péter: Származás és mobilitás. Rétegzôdés-modell vizsgálat VII. Társadalomtudományi Intézet, Budapest 1986.
Róbert Péter: Középosztály, attitûdök, politikai preferenciák. In: Balogh István (szerk.): Törésvonalak és értékválasztások. MTA PTI, Budapest 1994a.
Róbert Péter: Egyenlôtlenségtudat. In: Andorka Rudolf-Kolosi Tamás-Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1994. Tárki, Budapest 1994b.
Róbert Péter: Perceived social position and perceived mobility. In: Ferge Zsuzsa-Sik Endre-Róbert Péter-Albert Fruzsina: Societies in Transition. International report on the Social Consequences of the Transition (SOCO) project. Institute for Human Studies, Vienna 1993.
Róbert Péter: Fogcsikorgatva: a megkeseredett rendszerváltás. Századvég, Új folyam. 2. 1996. 59-86.
Róbert Péter: Perceived Mobility and Attitudes Towards Getting Ahead: An East-West Comparison, kézirat, 1997.
Róbert Péter-Sági Matild: Amikor a sokkal jobb még mindig rossz. Szubjektív társadalmi helyzet Magyarországon nemzetközi összehasonlításban. Szociológiai Szemle 1992/4.
Szelényi Iván-Szelényi Szonja: Elitcirkuláció vagy elitreprodukció. In: Andorka Rudolf-Kolosi Tamás-Vukovich György (szerk.) Társadalmi riport 1996. Tárki, Budapest 1996.
Turner, Frederick C. (szerk.): Social Mobility and Political Attitudes. Comparative Perspectives. Transaction Publishers, New Brunswick, 1992.

[1] A kutatást az OTKA T29994 számú projektje támogatta.