Az alábbi tanulmány nem törekszik az enciklopédia-szócikkek tárgyilagosságára és teljességére. Perspektíváját szükségképp meghatározzák szerzôje kompetenciájának és érdeklôdésének határai. Nem tud és nem akar tehát megemlíteni minden fontos eseményt, minden jelentôs nevet, minden lényeges mûvet. A hazai bölcselet elmúlt évtizedének csupán egyik lehetséges, vállaltan szubjektív nézôpontból megfogalmazott értelmezését adja. Elôbb a filozófiai intézményrendszer átalakulását tekinti át, majd néhány meghatározó egyéni teljesítményt vesz szemügyre. Az intézményes átalakulás kapcsán külön beszél a posztmarxista kondíció problémájáról, illetve az akadémiai filozófiai munka, az egyetemi képzés, a filozófiai társasági tevékenység, valamint a folyóirat- és könyvkiadás tendenciáiról. A teljesítmények sorában külön szól az egyes irányzatoktól - a ,,tudományos filozófiáról", a posztmodern gondolkodásról és a fenomenológiai-hermeneutikai megközelítésrôl -, illetve külön emlékezik meg az egyes diszciplínákról - a filozófiatörténetrôl, a tudományfilozófiáról, a politikai filozófiáról, illetve az esztétikáról.

Intézmények
Marxizmus és posztmarxizmus
Az elmúlt tíz év magyar filozófiája egyfelôl rendkívül élesen különbözik az azt megelôzô korszak filozófiájától, másfelôl viszont alig megkülönböztethetô módon hasonlít is ahhoz. Ha ,,az elmúlt negyven évet" nézzük és a filozófiai élet egészét tartjuk szem elôtt, a különbség óriásinak látszik; ha ellenben csupán a közvetlenül megelôzô egy-másfél évtizedre tekintünk vissza és csak a filozófiai elit teljesítményét vesszük számba, a különbség bízvást elenyészônek minôsíthetô.
A kommunista korszak egészéhez és a kommunista intézményrendszer mûködéséhez viszonyítva tehát nyilvánvalóan hatalmas változások mutatkoznak. A kommunizmus tudvalevôen ideokratikus berendezkedés: benne a politikai hatalom legitimációját a monopolhelyzetet élvezô szovjetmarxizmus teremti meg. Ennek Marx és Engels, illetve Lenin mûveire hivatkozó, önmagát tudományosnak minôsítô, néhány tucat tételre redukált dogmarendszere a hivatalos világnézet bármifajta kritikáját ,,revizionizmusként" és ,,tudománytalanságként" bélyegzi meg és ítéli el. A szovjetmarxizmus tartalmi összetevôinek - a kozmológiát és természetfilozófiát kínáló ontológiának, a dialektikus materializmusnak, illetve a teleologikus történelemmagyarázattal szolgáló történetfilozófiának, a történelmi materializmusnak - mûvelésére és terjesztésére kiterjedt intézményrendszer jön létre, az intézményrendszer mûködése nyomán pedig közös tematikára, sajátos nyelvhasználatra és egységes közönségre épülô, létezô filozófiai élet bontakozik ki. Ebben a tekintetben nyilvánvalóan gyökeresen új helyzettel állunk szemben. A monopolhelyzetet élvezô szovjetmarxizmus - az ortodox ,,dialmatos"-,,törtmatos" irányzat - nyom nélkül fölszívódik: a plurális szerkezetûvé váló filozófiai térbe a nagy nyugati irányzatok egymással vitatkozó követôi nyomulnak be. A politikai hatalom legitimációját végzô
- cserében saját legitimációját a politikai hatalomtól elnyerô - hivatalos
filozófia megszûnik: a különbözô filozófiai irányzatoknak immár saját maguknak kell megteremteniük szûkebb szakmai és tágabb kulturális legitimációjukat. A szovjetmarxizmust újratermelô intézményrendszer összeomlik, az intézményrendszer mûködése nyomán kialakuló filozófiai élet megszûnik: a filozófiai intézmények és a filozófiai élet tekintetében egyaránt alapvetôen eltérô kondíciók épülnek ki.
A filozófiainek a elit megelôzô egy-másfél évtizedben fölmutatott teljesítményeit szem elôtt tartva ellenben az átalakulás szinte észrevehetetlen marad. Míg az elôbbi szempontból a folyamat radikális megszakítottsága tûnik szembe, addig innen tekintve figyelemre méltó folytonosság mutatkozik. A filozófiai elit mai szakmai tevékenysége, közönségesen szólva, semmiben sem különbözik a hetvenes-nyolcvanas években kifejtett szakmai tevékenységétôl. A jelenség nyilvánvalóan szoros összefüggésben áll az ötvenhat utáni magyar kommunista rendszer posztsztálinista jellegével.
A kádári berendezkedés már nem sztálini-totalitárius diktatúra: lassanként - paternalista stílusú - posztsztálini-autoriter diktatúrává alakul. A rendszer fokozatosan elveszíti ideokratikusságát: ciklikusan, de mind erôteljesebben csökkenti, majd megszünteti a filozófusszakmára nehezedô ideológiai nyomást. A hetvenes évek elejének hírhedt ,,filozófus-pere", a Lukács-tanítvány kritikai marxisták iskolája ellen foganatosított adminisztratív pártintézkedés nehezen fölmérhetô károkat okoz ugyan, e nemben azonban az utolsó hasonló beavatkozásnak számít. Az évtized második felétôl, illetve a nyolcvanas évektôl a meghatározó filozófiai mûhelyekben az ideológiamentes szakmai tevékenység válik kizárólagossá, a mintaadó - elsôsorban a filozófiatörténet, a logika-tudományfilozófia és a nyelvfilozófia területén megszületô - bölcseleti teljesítmények pedig kivétel nélkül a kortárs nyugati áramlatok hatása alatt bontakoznak ki. A kommunizmus utolsó évtizedére ilyenformán a marxizmus-leninizmus dominanciája pusztán látszólagossá válik: az uralkodó filozófia nyilvánosan még bírálhatatlan, ténylegesen azonban már semmiféle hatást nem gyakorol. Az átalakulás jelentôsége ebbôl a szempontból csupán azt jelenti, hogy a nyugati irányzatok - az analitikus, a posztmodern és a fenomenológiai-hermeneutikai megközelítés - immár akadálytalanul a nyilvánosság elé léphetnek.
Közkeletû vélekedés szerint a kortárs magyar filozófia helyzetét a ,,posztmarxizmus" terminusa jellemzi a legpontosabban. Míg tegnap, a kommunizmus idején a filozófiai gondolkodás meghatározó iránya a marxizmus volt, addig ma, a posztkommunista állapotban a filozófia posztmarxista: az évtizedekig egyeduralkodó marxizmus összeomlása utáni állapotban leledzik. A vélekedés bizonyos tekintetben mélyen igaz, bizonyos tekintetben viszont súlyosan téves.

Filozófiai Intézet, egyetemek, Filozófiai Társaság,a nyilvánosság fórumai
Az akadémiai intézethálózat részeként mûködô Filozófiai Intézet az elôírt ideológiai kutatások kényszerétôl már jó ideje megszabadult kutatómûhelyként éri meg a politikai változásokat. Akkori tevékenysége, a hagyományosan gazdag filozófiatörténeti, illetve tudomány- és nyelvfilozófiai kutatások mellett, különösen két területen eredményez említésre érdemes teljesítményeket: a vallásfilozófiai-vallástörténeti kutatásokban és - az intézet önálló egységeként mûködô, kiemelkedô információs, szolgáltató és kiadványszervezô centrumnak számító Lukács Archívumnak köszönhetôen - a Lukács-kutatásban. Túlélve a finanszírozási nehézségeket és az akadémiai intézethálózat létszámleépítésekkel járó ,,konszolidációját", kiterjedt nemzetközi kapcsolatai és rendkívül gazdag könyvtára birtokában az intézetnek sikerül megôriznie pozícióit. Központi témájává, az intézetigazgató, Nyíri Kristóf programja alapján, az információs társadalom problémáinak kutatása válik. A program a számítógép-hálózatok elterjedése nyomán kialakuló információs társadalomban komplex filozófiai reflexiót igénylô problémahalmazt ismer föl. A szorosan Nyíri - késôbb ismertetendô - kutatásaira épülô belátás szerint a számítógép-hálózatok elterjedése következtében kibontakozó kommunikációs forradalom körülményei között hagyományos fogalmak sora nyer új értelmet, a folyamat pedig egyszerre veti föl az ismeretfilozófiai, a kommunikációfilozófiai és a filozófiatörténeti reflexió szükségességét. Az ez irányú kutatásokba, alkalmi projekteken dolgozva, az intézet valamennyi, hagyományos kutatásokat is folytató - filozófiatörténeti, társadalomfilozófiai, tudomány- és nyelvfilozófiai, illetve vallásfilozófiai - kutatócsoportja bekapcsolódik. A vállalkozás eddig két jelentôs kollektív eredményt hozott: ,,az európai egyetem funkcióváltozásait" elemzô kutatás zárótanulmányait, illetve az interneten létrehozott ,,virtuális egyetemi" projektet. Az európai egyetemre irányuló filozófiai-történeti kutatás az egyetem intézményét ismeretközlési médiumnak tekinti, a kommunikációs technológiák történetére épülô magyarázóelmélet keretében értelmezi tehát annak európai és magyar válságjelenségeit, illetve keresi a lehetséges kiutakat. A Uniworld-projekt keretei között életre hívott virtuális egyetem, az egyetemkutatáshoz szorosan kapcsolódva, a távoktatás jövô századi formáját valósítja meg: a felsôoktatás válságának kihívására a minôségi oktatás lehetôségének megteremtésével válaszol.
A felsôoktatásban hatalmas változások mennek végbe. A filozófia megszûnik kötelezô ,,ideológiai" tantárgy lenni: ez kisebb intézményekben a filozófiai kurzusok teljes megszûnéséhez, nagyobb intézményekben a filozófiára szánt óraszám jelentôs csökkenéséhez vezet - részben filozófiai propedeutikai, részben az adott intézmény profiljához igazított alkalmazott filozófiai tematikával. A filozófusképzés gyökeresen átalakul. Korábban teljes értékû filozófusdiplomát mindössze egyetlen intézményben lehetett szerezni: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ma a budapesti egyetem mellett önálló filozófusképzés folyik négy másik intézményben: a debreceni, a miskolci, a szegedi és a pécsi egyetemen is. Az öt intézmény közül máig a budapesti számít meghatározónak. A Bence György, illetve Kelemen János irányította budapesti tanszékcsoport marad a vezetô egyetemi oktatási és kutatómûhely: itt tanítanak mind az angolszász-analitikus, mind a kontinentális-fenomenológiai-hermeneutikai irányzatok legjelentôsebb képviselôi, itt folynak a legfontosabb filozófiatörténeti, politikafilozófiai, vallásfilozófiai, tudományfilozófiai, nyelvfilozófiai és logikai kutatások. A Vajda Mihály által vezetett debreceni intézet tudatosan nem törekszik extenzív teljességre: egyes diszciplínák, gondolkodók és mûvek intenzív elsajátíttatására, ezzel a filozofálás képességének kialakítására helyezi a hangsúlyt. Az oktatás középpontjában a filozófiatörténet, a modern filozófia és az esztétika áll, a kutatási területek közül a klasszikus német filozófia, Nietzsche és néhány esztétikai terület számít a legfontosabbnak. A Lendvai L. Ferenc irányította miskolci képzés hagyományosabb ismeretátadásra és az oktatott ismeretterületek részletezôbb meghatározására épül. Az oktatásban szerepet kap a filozófiai propedeutikától és a filozófiai hermeneutikától kezdve a filozófiatörténeten és a logikán-tudományfilozófián-nyelvfilozófián keresztül a társadalomfilozófiáig és a szociológiáig-politológiáig számos diszciplína. A legjelentôsebb kutatási eredmények a társadalomfilozófia, az etika, a tudományfilozófia és a magyar filozófiatörténet területén születnek. A Csejtei Dezsô vezette szegedi tanszék a történeti és a szisztematikus ismeretátadás összhangjának megteremtésével kísérletezik. A oktatott tárgyakat három tantárgyblokkba sorolják: a filozófiatörténeti, az elméleti filozófiai és a speciális filozófiai problémákkal foglalkozó tantárgyblokkba. A tanszék kutatásai közül kiemelkednek a kontinentális racionalista hagyományra, a klasszikus német filozófiára és az életfilozófiára-egzisztencializmusra irányuló kutatások. A Boros János irányította pécsi képzés angolszász mintákat követve undergraduate és graduate szintet különböztet meg. Az oktatási idôszak során a hallgatóknak mindkét szinten két-két modult kell teljesíteniük: undergraduate szinten elôbb a filozófiatörténeti, utóbb a kortárs filozófiai, graduate szinten pedig elôbb a szakstúdiumnak, utóbb az önálló kutatásnak szentelt modult. Az itteni tanszékek kiemelkedô kutatásokat végeznek a patrisztikus filozófia, a német kritikai elmélet, az amerikai pragmatizmus és a francia dekonstrukció témájában. Az öt intézmény közül háromban folyik doktori képzés: a budapesti egyetemen fenomenológiai, hermeneutikai, analitikus filozófiai, politikafilozófiai és logikai, a debreceni egyetemen modern filozófiai, a miskolci egyetemen társadalom- és erkölcsfilozófiai programokkal.
A Magyar Filozófiai Társaság egyszerre régi és új intézménye a hazai filozófiai életnek. A filozófiai tudományosság mûvelésének és terjesztésének szervezeteként a század elején alakult meg, és hosszú ideig alapvetô szerepet játszott a filozófia szélesebb körû népszerûsítésében és kulturális legitimációjának erôsítésében. A koalíciós évek végén, a tudományos társaságok többségéhez hasonlóan, mûködését beszüntetni kényszerült. A magyar filozófusok tudományos és szakmai érdekvédelmi egyesületeként a kommunista rendszer alkonyán alakult újjá. Alapszabálya szerint célja, hogy elôsegítse a filozófia tudományos mûvelését, közremûködjön a filozófiai kultúra gyarapításában, hozzájáruljon a hazai filozófia mûvelôinek együttmûködéséhez. A Tôkei Ferenc, Nyíri Tamás, Nyíri Kristóf és Pléh Csaba egymást követô elnökségével mûködô szervezôdés az évek során valóban a hazai filozófusszakma meghatározó intézményévé emelkedett. Taglétszáma mára meghaladja a négyszáz fôt, rendezvényeinek - elôadásainak, vitáinak, konferenciáinak - száma eléri az évi harmincat. A kiemelt rendezvénynek számító, külföldi elôadók meghívásával megtartott éves díszelôadások mellett a társasági élet javarészt az egyes szakosztályokban zajlik; közülük jelenleg öt mûködik: a filozófiatörténeti, a társadalomfilozófiai-etikai, a vallásfilozófiai, a fenomenológiai, illetve az analitikus filozófiai szakosztály. A társasági tevékenység jelentôségét mutatja, hogy Derridától Habermasig, Hintikkától Keith Lehrerig és Dennettôl Swinburne-ig a nemzetközi filozófia számos kortárs nagysága a társaság szervezésében vagy társszervezésében tartott magyarországi elôadásokat. A filozófiai élet organizálásában kiemelkedô szerepet játszik a Társaság hírlevele, az évi kettô-négy számmal jelentkezô MFT-Hírek. Ebben rövid tanulmányok és recenziók mellett fôként szakmai információk jelennek meg: a hazai könyvkiadás filozófiai tárgyú köteteinek és a hazai folyóirattermés filozófiai vonatkozású tanulmányainak bibliográfiái, hazai és nemzetközi konferenciafölhívások és konferenciabeszámolók, a nemzetközi filozófiai élet eseményeinek és a külföldi filozófiaoktatás tapasztalatainak ismertetései, a szakmai érdekvédelem dokumentumai és vitacikkei. Hogy a magyar filozófiában lassanként nem csupán jelentôs egyéni teljesítményekrôl, hanem mindinkább valamiféle filozófiai életrôl is beszélhetünk, nem csekély részben a társaság szervezômunkájának köszönhetô.
A folyóirat- és könyvkiadás alapvetôen megújult és gyökeresen átalakult. A változások lényegét a kiadási struktúra pluralizálódása és a cenzurális szempontok teljes megszûnése jelenti. A kommunista idôszak egyfelôl szigorúan egycsatornás állami kiadói rendszert mûködtetett, másfelôl - fokozatosan enyhülô, ám a szûkkeblûen megkonstruált filozófiatörténeti kánon fönntartásának és a modern, kortárs mûvek ideológiai-politikai szempontú szelektálásának-tiltásának formájában a legutolsó évekig érvényesülô - cenzúrát gyakorolt. Az új helyzetben a struktúra többcsatornássá vált, lehetôség nyílt a szabad kánonképzésre és újraképzésre, az ideológai-politikai szempontok eltûntek. Vállalkozókedvtôl és anyagiaktól függôen tehát minden és mindenki kiadható. A folyóirat-kiadásban a két meglévô folyóirat - a filozófiai tudományosság hivatalos akadémiai közlönye, a Magyar Filozófiai Szemle és az eredetileg vallástörténeti és valláselméleti irányultságú Világosság - mellett több mint tucatnyi, kifejezetten filozófiai tematikájú folyóirat indult. Valamennyi számbavétele lehetetlen; most csak a legjelentôsebbek közül említünk néhányat. A tematikus fordítás-összeállításokkal jelentkezô - tíz szám után idôközben megszûnt - Athenaeum elsôsorban hermeneutikai irányú és esztétikai tárgyú dolgozatokat közölt. A részben idegen - német és angol - nyelvû tanulmányokat hozó szegedi Existentia a ,,philosophia perennis" hagyományának ápolására fordít kiemelt figyelmet. A debreceni Gond posztmodern és hermeneutikai szemléletû esszéket tesz közzé, gyakran filozófiatörténeti és esztétikai témákban. A kolozsvári egyetemisták szerkesztette Kellék kortárs filozófiai jellegû tematikus blokkokat nyújt át, sûrûn közölve fordításokat. A Polányi Társaság kiadványaként megjelenô Polanyiana nagyobbrészt angol, kisebbrészt magyar nyelvû számaival a Polányi-kutatás nemzetközi és magyar eredményeinek ad fórumot. Az egyes tanulmányait tekintve kétnyelvûséggel kísérletezô veszprémi Pro Philosophia Füzetek történetfilozófiai és kultúrfilozófiai esszéket közöl. A föltûnôen elegáns kiállítású debreceni Vulgo tematikus fordítás-összeállításokkal és gazdag recenziórovattal jelentkezik. A könyvkiadás nehezen számba vehetô gazdagságban tesz közzé filozófiai mûveket. A korábban is filozófiával foglalkozó könyvkiadók mellett kiadók tucatjai alakulnak, kifejezetten filozófiai tematikát követve. Mindenképp kiemelendô közülük a kortárs magyar mûveket megjelentetô Áron, a fordításokkal és eredeti mûvekkel egyaránt jelentkezô Atlantisz, a Jelenkor kortárs francia és amerikai filozófia fordításában jeleskedô Dianoia sorozata, az Osiris Kiadó és a Gond folyóirat közös kiadásában napvilágot látó, rendkívül gazdag filozófiai tematikát átfogó Horror metaphysicae sorozat, illetve a kortárs hazai szerzôket és filozófiatörténeti klasszikusokat egyaránt közreadó, sajnos közben megszûnt T-Twins. A kiadók munkája több évtizedes lemaradást pótol gyors ütemben: a kiadott mûvek nyomán fordításban a magyar olvasó elé kerülnek az európai filozófiai kánon legjelentôsebb irányai és alkotói, a preszókratikusoktól a dekonstrukcióig, Parmenidésztôl Derridáig. Különösen kiemelkedônek és nemzetközi összehasonlításban is jelentôsnek látszik a könyvkiadásban megmutatkozó Nietzsche-, Heidegger- és Foucault-recepció, egyszerre demonstrálva a kutatói és az olvasói érdeklôdést. Bízvást elmondható: a filozófiai könyvkiadás a hazai eszmetörténetben valószínûleg még sosem volt olyan gazdag, mint manapság. A filozófia kortárs szellemi divattá válásában a folyóirat- és könyvkiadás által gerjesztett és kielégített olvasói szükséglet is fontos szerepet játszott.

Teljesítmények
Irányzatok
,,Tudományos filozófia": Márkus György, Nyíri Kristóf
A ,,tudományos filozófia" irányzata hangsúlyozottan idézôjelben említendô. A közelebbrôl meghatározatlan csoportosuláshoz tartozó szerzôk abban közösek csupán, hogy a filozófia legitimációs problémáinak megoldását nem az irodalmias ,,esszéfilozófiában" vagy a politizáló ,,közéleti filozófiában" keresik: ragaszkodnak a kortárs filozófia fogalmi szigorához, logikai konzisztenciájához és argumentatív kánonjaihoz. Ugyanakkor azonban nem kapcsolódnak közvetlenül a filozófia tudományosságának két kortárs paradigmájához: sem az angolszász-analitikus, sem a kontinentális-fenomenológiai iskolához. Az említett szerzôi csoporthoz tartozó gondolkodók közül kettôt említünk: a posztmarxista Márkus Györgyöt és a filozófiatörténeti kutatásoktól a kommunikációs technológiák megismerésbeli szerepének problematizálásáig eljutó Nyíri Kristófot.
Márkus György az egykori Lukács-iskola olyan képviselôje, aki a marxista nagy elbeszélést föladva nem a posztmodernhez érkezik meg. Saját beállítottságát ma is posztmarxistának nevezi: a világ átalakításának aktivista programja eszerint csôdöt mondott, a marxizmus mint hagyomány megszûnt ugyan, egyes marxi kérdésfölvetések jelentôsége viszont máig megmaradt. A neopozitivista hagyomány marxista recepcióján és bírálatán dolgozó kritikai marxistaként indul. A wittgensteini Tractatus fordításával és kommentálásával elsôként ismerteti meg a hazai közönséget az analitikus filozófiával, Tordai Zádorral együtt írott kézikönyvével elôször ad képet a magyar olvasó számára a logikai pozitivizmus, az analitikus filozófia és Russell teljesítményeirôl (Márkus-Tordai 1964), az emberi lényeg marxi fogalmának analízisére vállalkozó tanulmányával a marxista praxisfilozófia jelentôs nemzetközi visszhangot keltô mûvét alkotja meg (Márkus 1966), nagyhatású tanári munkásságával egy egész filozófusgeneráció szemléletét befolyásolja (Altrichter et al. 1994). Tanítványaival együtt fogalmazott, megírásakor kiadatlanul maradt könyvében a hazai marxista tradíció legjelentôsebb mûveinek egyikét megalkotva, a marxi szocializmus elméleti alapjainak bírálatát végzi el (Bence-Kis-Márkus 1992). Már az emigrációban keletkezett kötetében az analitikus filozófia, a strukturalizmus és a hermeneutika nyelvi paradigmájával szemben veszi védelembe a termelés marxi paradigmáját (Márkus 1982). Fehér Ferenccel és Heller Ágnessel együtt írott monográfiájában a szovjet szocializmus kritikai marxista szemléletû magyarázóelméletét nyújtja (Fehér-Heller-Márkus 1991). A politikai változásokat követôen nem települ haza, továbbra is a Sydneyi Egyetem professzora marad, látogatásaival, konferenciaszerepléseivel, lefordított és kiadott mûveivel azonban megjelenik a hazai nyilvánosságban. Tematikailag sok irányú tanulmányokat összefogó, a kultúrafogalomtól és az ideológiafogalomtól a descartes-i, hegeli és marxi filozófia egyes aspektusaiig terjedô kérdésekkel foglalkozó gyûjteményei (Márkus 1992; Márkus 1997; Márkus 1998) mélyén határozott, a kortárs posztmodern esszéírással szemben egyértelmûen kritikus, a hermeneutikai bölcselet iránt nyitottabb, ám annak radikális fölfogásától is distanciát tartó filozófiafogalom húzódik meg. A filozófiának eszerint ,,posztmetafizikai", ,,rendszer utáni", a szaktudományok kulturális hegemóniájával jellemezhetô korszakunkban is fontos, mással pótolhatatlan szerepe marad: a tudományosság követelményeinek is megfelelô ,,fogalmi elbeszélésként" a felvilágosodás kritikai-önreflexív hagyományának ôrzéséhez kell hozzájárulnia (Márkus 1994).
Nyíri Kristóf filozófiatörténészként indul. Lendvai L. Ferenccel együtt megírja a magyar nyelven talán máig leghasználhatóbb összefoglaló filozófiatörténeti kézikönyvet (Lendvai-Nyíri 1974), a huszadik századi polgári filozófia jelentôs gondolkodóit bemutató kismonográfia-sorozatot szerkeszt, a Monarchia filozófiájával és Wittgensteinnel kezd foglalkozni. Tanulmánygyûjteményeket (Nyíri 1980; 1986c) és szövegválogatást (Nyíri 1981) szentel az osztrák és a magyar filozófiai hagyománynak, Wittgenstein-tanulmányaival (Nyíri 1983; 1986b) a Wittgenstein-értelmezés és -filológia nemzetközileg ismert alakjává lesz. A kései Wittgensteinnel foglalkozva találkozik a tradicionalizmus problémájával. Elôbb, a Wittgensteinhez vezetô utakat föltárandó, földolgozza az osztrák-magyar eszmetörténet konzervatív vonulatát (Nyíri 1986a), utóbb a konzervativizmus alapkategóriájának, a hagyomány fogalmának szisztematikus kutatásához fog (Smith-Nyíri 1987; Nyíri 1989; 1992; 1994; 1995). Vizsgálódásainak eredményei azonban hamarosan eltérítik eredeti, eminensen történeti irányultságú programjától, és egy nagyszabású történetfilozófia megfogalmazásához vezetik. Ez a történetfilozófia az emberi tudás fölhalmozódásának és átadásának, vagyis az információ technológiájának történetén alapszik. Az ebben megmutatkozó szakaszok során - az ,,elsôdleges szóbeliség", az írásbeliség, a könyvnyomtatás, illetve a számítógépek-számítógép-hálózatok elektronikus információföldolgozása nyomán kialakuló ,,másodlagos szóbeliség" korszakaiban - alapvetôen eltérô megismerésszervezô törvényszerûségek érvényesülnek. A filozófia fogalmi feszültségei eszerint a történetileg egymásra torlódó kommunikációs technológiák között föllépô diszharmóniákból erednek. A belátás nyomán Nyíri élénk - a Filozófiai Intézet tevékenységérôl szólva részben már említett - munkába kezd. Konferenciát szervez az informatika történetfilozófiai szempontú elemzésérôl (Nyíri 1990), tanítványával együtt közrebocsátja a kommunikációs technológiák változását reflektáló irodalom klasszikus szövegeit (Nyíri-Szécsi 1998), az elektronikus hálózatok terjedésének kulturális-politikai következményeit számba vevô nemzetközi összehasonlító kutatást folytat (Fleissner-Nyíri 1999), az interneten ,,virtuális egyetemet" alapít (www.uniworld.hu). Legfrissebb írásában az európai filozófiai gondolkodás hatalmas átalakulását jövendöli meg: a képiséget elfojtó platóni paradigmával szemben ,,ikonikus fordulatot" végrehajtó, a puszta szöveglogikát meghaladó - képekre és hangokra is kiterjedô következtetésekkel-bizonyításokkal dolgozó - ,,multimediális filozófia" létrejöttérôl beszél (Nyíri 2000).

Posztmodern gondolkodás: Heller Ágnes, Vajda Mihály
A hazai filozófiában a posztmodern tudásszociológiailag tekintve voltaképpen posztmarxizmus. Legjelentôsebb képviselôi Lukács György egykori tanítványai: a Budapesti Iskola valaha volt kritikai marxistái. A ,,marxizmus reneszánszának" hatvanas évekbeli jelszava jegyében útjára induló csoportosulás a marxista tradíció megújításának programjával fog munkához, ám fokozatosan eltávolodik az eredeti hagyománytól: a marxizmus megreformálása helyett a marxizmus dekonstrukciójához érkezik el. A marxizmus nagy elbeszélésének összeomlása - teoretikus magyarázóerejének megszûnése és praxisorientáló képességének semmivé válása - pedig általában mindenfajta nagy elbeszélés hiteltelenné válását eredményezi a kör tagjai számára. Az így kialakuló posztmodern attitûdnek Heller Ágnes egy rezignáltabb-reflektáltabb, Vajda Mihály pedig egy boldogabb, affirmatívabb változatát képviseli.
Heller Ágnes külsô emigrációból tér haza. Társadalomkritikai nézeteiért az ország elhagyására kényszerített gondolkodóként elôbb Ausztráliában, utóbb az Egyesült Államokban telepszik le - a rendszer összeomlása után innen érkezik vissza, megtartja ugyan a New York-i New School for Social Research professzori állását, szerepet vállal azonban a hazai felsôoktatásban is. Amikor elhagyja az országot, a Budapesti Iskola legtermékenyebb szerzôjeként már komoly életmû áll mögötte. Etikai munkájával (Heller 1966) az antik bölcseletet, antropológiai kötetével (Heller 1967) a reneszánszt, a mindennapi életrôl írott monográfiájával (Heller 1970) a modern polgári világkorszakot fedezi föl a maga számára, irányzatok tekintetében pedig elôbb marxista, utóbb fokozatosan a marxizmust radikalizáló-meghaladó újbaloldali irányban tájékozódik (Rózsa 1997). Az emigrációban lassanként föladja marxista-újbaloldali korszakának (Heller 1982; 1984) történelemhitét és megbékül a modern világgal. A progresszív világtörténelem fogalmát apró történetekben látja föloldhatónak, a történelem végében és a modernitás meghaladásában való hitet túllépve pedig a modernitással azonosuló állásponthoz jut. Nézeteit nagyszabású és komoly nemzetközi visszhangot kiváltó (Ruffing 1992; Burnheim 1994) könyvsorozatban fejti ki. Történetfilozófiájában leszámol a progresszivizmussal (Heller 1988; 1991; 1993), etikai trilógiájában megkísérli megvalósítani az ,,értelmezô", a ,,normatív" és a ,,terápiás-nevelô" megközelítés egységét (Heller 1994a; 1996b; 1999), igazságosságelméletében az életmódok radikális pluralitásával számot vetô igazságosságfölfogást dolgoz ki (Heller 1990). A modernitás problémáival foglalkozó esszéiben (Heller 1997b) álláspontját - a ,,reflektálatlan posztmodern" dogmatikus mindentudásával szembenálló - ,,reflektált posztmodernnek" minôsíti, amely számol a ,,modernitás ingájának" (Heller-Fehér 1993) kilengésével. A reflektált posztmodern álláspontjáról éles bírálatot gyakorol a reflektálatlan posztmodern megnyilvánulásaként értelmezett ,,biopolitika" fölött (Heller-Fehér 1993). Ugyancsak ez az álláspont ad számára kulcsot a nyolcvankilences átalakulás értelmezéséhez (Fehér-Heller 1990; 1992). A legutóbbi években, immár idehaza írott mûveivel, a modernitás történetfilozófiájával és etikájával foglalkozó korszakot lezárva, életmûvének újabb, esztétikai-irodalmi korszakához érkezik el. A filozofálás mûfaji problémái korábban is élénken foglalkoztatják: etikájának harmadik, személyiségetikai kötetét fiktív levelezéssel zárja le (Heller 1999), Leibniz-tanulmánya végére ,,posztmodern fricskát" illeszt, Leibnizet önnön filozófiáját dekonstruáló gondolatmenettel szólaltatva meg (Heller 1995). Új korszakában ezek a kísérletek határozottabb formát kezdenek ölteni, és összességükben a fogalmi filozófiától egyfajta narratív filozofálás felé történô elmozdulást eredményeznek. Gondolkodó játékos bölcseleti dialógust ír (Heller 1992), irodalmi tanulmányokat publikál (Heller 1997a; 1998b), a szép fogalmának szentel egyszerre teoretikus-fogalmi és fikciós-narratív megközelítésmóddal kísérletezô monográfiát (Heller 1998a). Az új korszak mindeddig legjelentôsebb eredménye a legfrissebb mû, a történetfilozófus Shakespeare-ben a posztmetafizikus filozófia problémáinak megelôlegzését fölismerô Shakespeare-monográfia (Heller 2000).
A helleri munkásság a kilencvenes évek magyar filozófiájának kétségkívül leghatásosabb teljesítménye. Kivételes nemzetközi tekintélyével, sokrétû hazai befolyásával (Rózsa 1997; Kardos-Radnóti-Vajda 1999), imponáló sûrûséggel megjelenô mûveivel, sikerkönyvvé váló életútinterjújával (Heller-Kôbányai 1998), gyakori médiaszerepléseivel Heller a magyar kultúrából mindeddig hiányzó szerepet alakít ki maga számára: a ,,világértelmiség" legitim tagjának, a megnyilatkozásaival azonnal általános figyelmet keltô ,,filozófussztárnak" a szerepét.
Vajda Mihály belsô emigrációból érkezik meg. Politikai okokból végrehajtott elbocsáttatását követôen ô nem külföldre vándorol ki: az alkalmi munkákból, nyelvtanításból, idôleges nyugati vendégprofesszúrából élô szabad értelmiségi életformáját alakítja ki magának. A fenomenológia recepciójával és marxista kritikájával (Vajda 1968; 1969) induló akadémiai pályája megszakad: írásai csak nyugati kiadóknál (Vajda 1980; 1981) és szamizdatban láthatnak napvilágot. Az elsô nyilvánosságba történô látványos visszatérése után sorra jelenteti meg korábbi mûveit, a marxizmustól való eltávolodásának paradigmatikus folyamatát saját gondolati evolúciójának részeként ábrázolja. A mûvekbôl kirajzolódó történet az ortodox marxista állásponttól kezdve (Vajda 1995a) a kritikai marxizmuson keresztül (Vajda 1992b) a marxizmus elméleti fölszámolásáig (Vajda 1990) és a marxizmus ,,létezô szocialista" inkarnációjának kritikai analíziséig (Vajda 1989) ível. Politikai szociológiai tanulmányait folytatva külön kötetet szentel a nyolcvankilences közép-európai átalakulásnak (Vajda 1992b), a fejleményeket immár posztmodern beállítottság alapján értékelve. A filozófiához Heidegger tanulmányozása nyomán - tanítványaival együtt a Sein und Zeitet lefordítva - fordul újra vissza, Heidegger pedig posztmodern belátásokhoz vezeti el. A német gondolkodónak a végességgel és az esetlegességgel radikálisan szembenézô, posztmetafizikai filozófiája a posztmodern gondolkodás par excellence megnyilvánulása lesz a számára (Vajda 1993; 1996a; 1999). Fehér Ferenc emlékének szentelt tanulmányaiban egykori budapesti iskolabeli barátja rezignációjával saját boldog azonosulását szegezi szembe, megkönnyebbülten köszöntve az evilági üdvtanok alkonyát és a modernitás meghaladhatatlanságát fölismerô posztmodern beállítottságot (Vajda 1995b). A fiatal Lukáccsal (Kardos 1997) és Rortyval (Vajda 1996b) foglalkozó esszéiben a kortárs filozófia alternatíváinak metafilozófiai reflexióját nyújtja: a ,,tudományos filozófia" és az ,,esszéfilozófia" dilemmájában egyértelmûen az utóbbi mellett foglalva állást. Mindeddig legújabb mûvében ennek az esszéfilozófiának a lehetôségeit próbálja ki, az irodalomhoz közelítô, játékos-ironikus esszéivel polifon-dialogikus értekezô prózát teremtve (Vajda 1996b).
Vajda filozófiája, Helleréhez hasonlóan, sajátosan közéleti, tudatosan társadalmi-kulturális hatáskeltésre törekvô filozófia. Megalkotója nem csupán mûveivel, személyiségének egészével filozofál. Tanszékvezetôként önálló bölcseleti iskolát teremt (Gulyás 1995), folyóirat- és könyvsorozat-szerkesztôként meghatározó munkát végez, tevékenységével a filozófusszakma szûkebb körein messze túlmutatóan széles körû hatást gyakorol (Fehér F.-Kardos-Radnóti 1995).

Fenomenológiai-hermeneutikai megközelítés:
Fehér M. István, Tengelyi László, Mezei Balázs
Az e körben említendô gondolkodók a filozófia mûvelését önálló elméletképzô tevékenységnek tekintik, amely nem olvadhat föl sem ilyen-olyan szaktudományos kutatásokban, sem valamiféle irodalmias filozófiai esszéírásban. Törekvésükhöz a kontinentális filozófia utolsó par excellence tudományos igényekkel föllépô irányzatában, a fenomenológiai-hermeneutikai tradícióban találják meg a kiindulópontot. A szigorúan történeti alapokról induló, de a szisztematikus problémák és az önálló építkezés felé nyitott, a kontinentális filozófiai hagyomány és a kortárs filozófiai fejlemények mély ismeretével fölvértezett irányzat képviselôi közül hármat említünk meg: Fehér M. Istvánt, Tengelyi Lászlót és Mezei Balázst. Közülük Fehér inkább a heideggeri-gadameri hermeneutika tradíciójához kapcsolódik, Tengelyi és Mezei inkább a husserli fenomenológia hagyományát követi - ez elôbbi etikai, az utóbbi vallásfilozófiai irányú érdeklôdéssel.
Fehér M. István filozófiatörténész volt és maradt: fölfogásában a filozófia mûvelése - még a látszólag szisztematikus törekvésû kísérletében (Fehér M. I. 1991a) is - eminensen a filozófia történeti hagyományának folyamatos, hangsúlyozottan ,,szövegközeli" értelmezésével és újraértelmezésével kapcsolódik össze. Elsô könyvét Sartre-ról írja (Fehér M. I. 1980), ám érdeklôdése hamarosan Heidegger felé fordul. Heideggert nem egyszerûen filozófiatörténeti kutatási tárgynak tekinti: a bölcseleti érdeklôdés kitüntetett, a posztmarxista filozófiai kondíció feltételei között a filozófiai kultúra újjászervezése szempontjából is meghatározó kikristályosodási pontjának gondolja. Évtizedes vizsgálódásai magyar és idegen nyelvû tanulmányok sora mellett két önálló kötetet eredményeznek (Fehér M. I. 1984; 1992). Az utóbbi kötettel - az elôbb megjelent kismonográfia teljes nagymonográfia terjedelmû változatával - a kortárs magyar filozófiatörténet-írás kiemelkedô teljesítményeinek egyikét alkotja meg: a biográfiai, eszmetörténeti-filozófiatörténeti és fogalomelemzô módszerek ötvözésével a Heidegger-irodalom nemzetközi színvonalú darabját hozza létre. Munkássága, konferenciaszervezô tevékenysége (Fehér M. I. 1991a) nyomán a nemzetközi Heidegger-recepció, illetve általában a kontinentális/német filozófiatörténeti diskurzus ismert alakjává emelkedik (Fehér M. I.-Jacobs 1999). Heidegger szkepszisfölfogásának szentelt, aprólékos filológiai elemzésekre épülô tanulmánya a hermeneutikai filozófiát radikalizált szkepszisként ábrázolja: az élettelennek érzett filozófiai problémák helyébe élô kérdéseket állító, radikálisan antidogmatikus, önmaga pozícióját is megkérdôjelezô bölcseletként mutatja be (Fehér M. I. 1998). Fehér meggyôzôdése szerint a hermeneutika nem annyira tanítás, mint inkább - a hagyománnyal, a szövegekkel és embertársainkkal szemben egyaránt érvényesített - beállítottság: nyitott, plurális, másságtisztelô elkötelezettségként ezért a demokrácia par excellence filozófiájává lehet (Fehér M. I.-Veres 1999).
Tengelyi László etikai érdeklôdésû Kant-specialistaként jelentkezik elôször. A rekonstrukciót és az interpretációt összekapcsolva, finom elemzéssel ássa elô és világítja meg Kant kritikai etikájának fundamentumát (Tengelyi 1984). Átfogó Kant-tanulmányában - a vállalkozásának teret adó, ismeretterjesztô célú kötetsorozat szükségleteit messze meghaladva - a mai, ,,rendszer utáni" világkorszak perspektívájából a kanti rendszer törésvonalait elôtérbe állító, eredeti Kant-képet rajzol meg (Tengelyi 1988). Történeti tanulmányai felôl a - ,,magukhoz a dolgokhoz" való eljutást meghirdetô - husserli fenomenológia mind határozottabb befolyása nyomán a szisztematikus etikai vizsgálódás felé lép elôre. A bûnfogalomnak szentelt könyve elôbb a problématörténetet rekonstruálja, majd a probléma fogalmi tisztázását kísérli meg. A problématörténeti rekonstrukció Kant, Hegel, Schelling és Heidegger álláspontját deríti föl: a négy gondolkodó mûvében egyaránt a rossz filozófiai magyarázatának a metafizikai hagyomány látásmódjától elhatárolódó kísérletét fölfedezve. A fogalmi tisztázás a bûntapasztalat fenomenologikus reflexiója nyomán a bûnt ,,sorseseményként" fogja föl: a ,,rossz rejtélyét" a ,,fölfoghatatlan esetlegességben" megpillantva (Tengelyi 1992). Legújabb, csekély változtatásokkal egyszerre németül és magyarul közreadott könyve módszertanilag a fenomenológia Husserl-féle, karteziánus tudatfilozófiára épülô formája helyett inkább Merleau-Ponty-ra és Ricoeurre látszik támaszkodni, tartalmilag pedig egyszerre igyekszik megvetni egy fenomenológiai személyiségelmélet és egy fenomenológiai etika alapjait. A kortársi fenomenológia francia és német fejleményeitôl ösztönzött ,,diakritikai fenomenológia" módszerével fölvázolt személyiségelmélet a narratív identitásban ragadja meg a személyiség önazonosságának a forrását, a körvonalazott etika pedig egy sajátos felelôsség- és bûnösségmisztika megfogalmazása irányába mutat (Tengelyi 1998a; 1998b).
Mezei Balázs, a fiatalabb generáció tagjaként és tanulmányait idegen egyetemeken végzett gondolkodóként, bátrabban és határozottabban lép föl szisztematikus törekvésekkel. A filozófiai kultúra rekonstrukciója szempontjából nem csupán a filozófiát a tudományokban vagy a közéleti bölcselkedésben föloldó tendenciákat látja tévútnak: a tisztán filozófiatörténeti-deskriptív kísérleteket is elégtelennek gondolja. Noha fejtegetései során gyakran és eredményesen alkalmaz analitikus eljárásokat, módszertanilag és tárgyilag elsôsorban a fenomenológiai hagyományhoz kapcsolódik, s noha rekonstruktív jellegû Husserl-interpretációval kezdi el a pályáját (Mezei 1995), a filozófiai megújulás sajátképpeni gyújtópontjának a vallásfilozófiát tekinti. Vallásbölcseleti monográfiájában, a husserli vallásfölfogás és a néhány késôbbi vallásfenomenológiai teljesítmény kritikai áttekintése után, a ,,fenomenológiai prototeológia" - a bármely istenrôl való beszéd közös nyelvi alapjaiig visszahatoló, fenomenológiai módszereket alkalmazó teológiai diszciplína - megalapozására tesz kísérletet. Ez a diszciplína meggyôzôdése szerint képes lesz rá, hogy áthidalja a ,,nominalista" és a ,,realista" vallásfilozófiák között feszülô szakadékot; hogy rendszerelméletileg egyesítse a vallás ,,nooszféráját" és ,,reálszféráját" (Mezei 1997). Újabb vallásbölcseleti tanulmányában, a vallást nem történeti fejleményként, hanem kizárólag az emberre jellemzô kognitív gyakorlatként fölfogva, az autonóm vallásfilozófia tárgyát a ,,relevanciában", módszerét a ,,korlátozott epochéban" határozza meg (Mezei 1998). Mezei érdeklôdése kiterjed hagyományának korábbi és késôbbi képviselôire is: kötetet szentel a fenomenológiai hagyományt elôkészítô Brentano metafilozófiai elméletének (Mezei-Smith 1998), illetve gyûjteményt állít össze a husserli filozófiát heideggeriánus irányba fejlesztô Patockával foglalkozó tanulmányaiból (Mezei 1998). Tevékenységének szerves összetevôje kiemelkedô fordítói munkássága: Brentano-, Husserl-, Ricoeur-, illetve Swinburne-fordításaival sokat tesz a fenomenológiai-hermeneutikai irány, illetve a kortárs vallásfilozófia közvetlen hazai recepciójáért.

Diszciplínák
Filozófiatörténet: Steiger Kornél, Ludassy Mária, Boros Gábor
A filozófiatörténet a kortárs magyar filozófiai munkálkodás leggazdagabb területe, a kutatott korszakokat, az alkalmazott módszereket, a fölmutatott teljesítményeket tekintve egyaránt. A jelenség tudásszociológiai magyarázata, hogy a pártállami idôszak ideológiai nyomásával szemben a filozófia történeti kutatása kínálja a tárgyszerû szakmai munka legkézenfekvôbb alternatíváját. Az antikvitástól a középkoron át az újkorig terjedô korszakokra irányuló, az eszmetörténet-írás hagyományosabb vagy korszerûbb eljárásaitól az analitikus megközelítésig ívelô módszereket alkalmazó eredményeket természetesen lehetetlen mind számba venni. Három jelentôs teljesítményt említünk csupán: Steiger Kornél munkásságát, illetve Ludassy Mária eszmetörténeti és Boros Gábor filozófiatörténeti vizsgálódásait.
Steiger Kornél munkásságának eredeti kiindulópontját és máig meghatározó összetevôjét a preszókratikus filozófiára irányuló kutatások képezik. Vizsgálódásainak középpontjában a hermeneutikai szempont áll: a preszókratikus töredékanyagnak a rárakódott értelmezési hagyományoktól való megtisztítása nyomán elvégzett újjáértelmezésével, illetve maguknak az értelmezési hagyományoknak a reflektálásával. Elsô tanulmányában Parmenidész és Empedoklész kozmológiáját rekonstruálja, a fragmentumoknak újszerû, az arisztotelészi beállításra támaszkodó és máig érvényes közmegegyezéssel vitatkozó értelmezését nyújtva (Steiger 1985). Monográfiává fejlesztett tanulmánygyûjteményében a preszókratikusok tanításának pontos megismerésére és érdemi értelmezésére vonatkozó kételyének ad hangot, a preszókratikusokra vonatkozó ismereteinkben megnyilvánuló másodlagos toposzok kialakulását és mûködését állítva vizsgálódásainak centrumába (Steiger 1999a). Aprólékos filológiai megalapozásra támaszkodó és eredeti meglátásokban gazdag kutatásainak szerves kiegészítôje - az antik görög hagyomány egészére kiterjedô, középpontjába egy új Platón-összkiadás tervét állító - szövegkiadói és fordítói munkássága (Steiger 1983; 1992b; 1993; 1994), illetve - az antik és a középkori filozófia kutatásában jeleskedô filozófiatörténész-iskola létrejöttét eredményezô - tanári mûködése. Szûkebb szakterületének mûvelése mellett ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a magyar filozófiai kultúra egészének fejlesztésére is. A hazai filozófiai propedeutikák és kézikönyvek hiányát, illetve alacsony színvonalát látva bölcseleti szöveggyûjteményt állít össze (Steiger 1992a), középiskolai filozófiatankönyvet készít (Steiger 1997), illetve filozófiai kislexikont tesz közzé (Steiger 1999b), mindhárom esetben a mûfaj magyar nyelvû kínálatának egyik legalaposabb és leghasználhatóbb darabját megalkotva.
Ludassy Mária eszmetörténet-írása határozott és nyíltan vállalt értéktételezésekkel kapcsolódik össze. Ô hangsúlyozottan nem valamiféle elfogulatlan szemlélôje az újkori politikai gondolkodás általa vizsgált korszakainak: munkássága, gyakran közvetlen aktualizáló megfogalmazásokban is tetten érhetô módon, a liberális szabadságintézmények iránti mély elkötelezettség jegyében bontakozik ki. Kiterjedt életmûvének kettôs tendenciája, hogy egyfelôl a felvilágosodás korától a tizenkilencedik századon át fokozatosan eljut a huszadik századhoz, s hogy másfelôl a filozófiatörténet kanonizált hagyományának szövegeitôl elindulva lépésenként mind több nem klasszikus eszmetörténeti dokumentumot von vizsgálódásába. A francia felvilágosodásra és a forradalomra irányuló kutatásait (Ludassy 1972; 1979; 1987; 1989b; 1999a) követôen, egyre nagyobb arányban használva föl kánon ,,alatti" szövegeket, könyvet szentel a restauráció korának (Ludassy 1984), Lamennais-nek (Ludassy 1989a), az angol toleranciaeszme három évszázadának (Ludassy 1992), a szabadságeszmék (Ludassy 1989c; 1996; 1994) és a szabadságellenes eszmék (Ludassy 1991) máig ívelô történetének. A két tendencia figyelemre méltóan kapcsolódik össze legújabb, a huszadik századi francia jobboldali radikalizmus legjelentôsebb ideológusával és legfontosabb orgánumával foglalkozó tanulmányában (Ludassy 1999b). Hasonló változások mutatkoznak gazdag szövegkiadói munkásságában is: a felvilágosodás filozófiája klasszikus francia (Ludassy 1975) és angol (Ludassy 1977) textusainak kiadását követôen az angolszász liberalizmus ideológiája kortársi törekvésekig eljutó történetének szövegeit bocsátja közre (Ludassy 1991-1992).
Boros Gábor filozófiatörténet-írása úgy nyújt hasonlóan jelentékeny teljesítményt, hogy egyébként csaknem mindenben ellentéte a Ludassy-féle eszmetörténet-írásnak. Boros kezdettôl következetesen egyetlen korszak, a kora újkor iránt érdeklôdik, kizárólag a kánon klasszikus szövegeivel foglalatoskodik, fôként pedig föltûnôen tartózkodik saját értékválasztásainak közvetlen-aktualizáló explikálásától. Hermeneutikailag mélyen tudatos kutató lévén, természetesen nem hisz az elôföltevés-mentes olvasásban és az annak nyomán megfogalmazódó végleges-igaz értelmezésben. Úgy tekint a modernitás születésének kanonikus gondolkodóira, mint a mai olvasót megszólítani képes és ,,önfeltárásra" biztató szövegek szerzôire. Elôbb németül megjelenô (Boros 1990), utóbb jelentôsen átdolgozva magyarul is kiadott (Boros 1997) Spinoza-monográfiájában a szigorú metafizikai alapra épülô spinozai etikai rendszer analitikus rekonstrukcióját végzi el. Descartes-könyvében, a rendszert átható feszültségek pontosabb megjelenítése érdekében, a lehetséges szisztematikus bemutatással szemben az életpálya szigorúan genetikus rajzába illeszti be a descartes-i filozófiát (Boros 1998). A klasszikusok iránti alázattal végzett, finom mûértelmezésekben bôvelkedô Descartes- és Spinoza-kutatásainak elválaszthatatlan kiegészítôje - a tanítványai által írott tanulmánykötetben is kifejezôdô (Boros 1994) - tanári munkássága, az elôadások szövegét közzétevô kötetekben is objektiválódó (Boros 2000; Boros-Schmal 2000) konferenciaszervezô tevékenysége, illetve számos Descartes- és Spinoza-fordításban és újrafordításban megnyilvánuló fordítói mûködése.

Tudományfilozófia: Fehér Márta, Békés Vera
A tudományfilozófia a mai hazai filozófiai tudományosság legszervesebb hagyományokkal rendelkezô és legeredményesebben mûvelt területeinek egyike. A marxizmus-leninizmus ,,dialektikus materialista természetfilozófiájával" szemben már a hatvanas évektôl kezd kialakulni a tudomány filozófiai reflexiójának a kortárs nyugati/angolszász törekvésektôl befolyásolt irányzata. Az irányzat tevékenységének következtében a filozófiai közgondolkodásban már jóval a politikai változások elôtt elterjednek a nyugati posztpozitivista-posztkuhniánus tudományfilozófia eredményei. A diszciplína számos mûvelôje közül kettôt említünk meg: a tudományfilozófiai diskurzus egészének kialakulásában meghatározó szerepet játszó, kiemelkedô reneszánsz, illetve kora újkori tudománytörténeti kutatásairól ismert Fehér Mártát, valamint a kuhni paradigmamodellt továbbfejlesztô és a nyelvtudomány történetére alkalmazó Békés Verát.
Fehér Márta elsô, Hársing Lászlóval együtt írott, szisztematikus tudományelméleti bevezetéssel szolgáló könyvében a tudományos megismerést popperi-hempeli ösztönzések nyomán problémamegoldási folyamatként ábrázolja (Fehér-Hársing 1977). Érdeklôdése azonban hamarosan a hagyományos, formalista analitikus-pozitivista tudományfilozófia koncepcióját alapjaiban megrendítô kuhni paradigmaelmélet felé fordul. Kuhn hazai recepciójában kiemelkedô szerepet játszó munkásságát ettôl kezdve kettôs értelemben is a paradigmaelmélet befolyásolja: teoretikus kutatásainak középpontjába egyrészt a tudományfejlôdés-elmélet kerül, tudományelméleti vizsgálódásait másrészt tudománytörténeti vizsgálódásokkal egészíti ki. Elôbb összefoglaló tanulmányt ír a tudományfejlôdés-elméletek történetérôl, a pozitivista tudománytörténettôl a kortársi törekvésekig genetikusan tekintve át az egymást követô teóriákat (Fehér 1979), utóbb átfogó monográfiát szentel a paradigmaelmélet körüli viták kulcskérdésének, az inkommenzurábilitás problémájának, szemantikai elemzések nyomán az egyes elméletek közötti inkommenzurábilitás elkerülhetôsége mellett érvelve (Fehér 1983). Tudományfilozófiai szemlélete a késôbbiekben az ,,edinburgh-i iskola" hatására tudásszociológiai (Hronszky-Fehér-Dajka 1988), a hermeneutikát a természettudományok megértésére kiterjesztô törekvések hatására pedig hermeneutikai irányba (Fehér-Kiss-Ropolyi 1999) fordul. Tudománytörténeti vizsgálódásainak - Newton- (Fehér 1988) és Leibniz-tanulmányok (Fehér 1996), illetve Newton-fordítások mellett - legjelentôsebb eredménye a reneszánsz és a kora újkor tudományos metodológiájának változásaival foglalkozó, átfogó esettanulmány-gyûjteménye (Fehér 1995).
Békés Vera, Kuhn paradigmaelméletének elkötelezettjeként és Fehér tanítványaként, hasonlóképpen egyszerre folytat tudományelméleti és tudománytörténeti kutatásokat. Törekvése elôbb a paradigmaelmélet alkalmazása, majd továbbfejlesztése, bölcseleti vizsgálódásokra eddig nemigen érdemesített területen: a magyar nyelvtudomány elmélettörténetén. Elsô kísérletében, a paradigmamodellt nem csupán az egzakt természettudományok fejlôdésére, hanem a humántudományok változásaira is alkalmazható heurisztikus elvnek tekintve, a magyar nyelvújítás fél évszázadon keresztülívelô történetét értelmezi egymást követô paradigmák váltakozásaként (Békés 1985). Újabb kötetében a kuhni paradigmamodell kiegészítésére, egy úgynevezett ,,hiányzóparadigma-modell" fejlesztésére tesz javaslatot. A tudásunkat gyökeresen megváltoztató tudományos forradalmak kialakulásában eszerint határozott rend érvényesül: a nyomukban kialakuló új paradigma maga is egy korábbi, az éppen most legyôzött paradigma által korábban legyôzött - ám sajátos ,,zárványként" továbbélô - paradigmához kapcsolódik vissza. A modell mûködését három ,,metahistorikus" esettanulmány szemlélteti, a magyar nyelvtudomány három vitájában meggyôzôen ismerve föl a gyôztes paradigmának, a pozitivista történeti-összehasonlító nyelvészetnek és a hiányzó paradigma zárványainak, a romantikus nyelvelméletnek az összecsapását (Békés 1997)
.
Politikai filozófia: Kis János, Tamás Gáspár Miklós
A politikai filozófia a hazai palettán egészen új diszciplínának számít.
A kommunizmus idején a politikáról való gondolkodást a marxizmus-leninizmus egyik összetevôjét képezô ,,tudományos szocializmus" határozza meg, amelyet az utolsó évtizedben a ,,politológia" empirikus jellegû szaktudománya kezd kiegészíteni-fölváltani. A politikum világára irányuló normatív-filozófiai reflexió legjelentôsebb teljesítményeit, figyelemre méltó módon, a pártállam ellen föllépô egykori demokratikus ellenzék teoretikusai és az átmenetet követôen idôlegesen liberális pártpolitikai szerepet is vállaló gondolkodók nyújtják: Kis János és Tamás Gáspár Miklós - az elôbbi az analitikus hagyományhoz kapcsolódó és tudományosabb, az utóbbi határozott metafizikai alapokra épített és esszéisztikusabb változatban.
Kis János a kritikai marxizmus Budapesti Iskolájának fiatalabb tagjaként
- Lukács-unokaként - kezdi a pályáját. Mesterével, Márkus Györggyel és pályatársával, Bence Györggyel együtt írott, a marxi szocializmusfölfogás bírálatát elvégzô könyve (Bence-Kis-Márkus 1992) nyomán eltávolítják a filozófiai életbôl. Az ellenzéki évek alatt írott mûvei - a létezô szovjetszocializmus marxista kritikai magyarázóelméletét nyújtó kötete (Bence-Kis 1983), az emberi jogok kantiánus alapú teóriáját kidolgozó tanulmánya (Kis 1987) és ellenzéki publicisztikája (Kis 1989) - máig csak szamizdatban, nyugati magyar kiadásban vagy idegen nyelven olvashatók. Újkeletû munkái közvetlenül a posztkommunista átmenet nyomán fölvetôdô politikai kérdésekre reflektálnak, a reflexió során azonban mindvégig következetesen ragaszkodnak az analitikus-tudományos eljárásokhoz. Az abortusztörvényt elôkészítô vitákhoz közvetlenül hozzászóló és az alkotmánybíróság vonatkozó határozatának direkt bírálatát nyújtó tanulmánya a gyakorlati példákra vonatkozó erkölcsi intuíció szisztematikus-analitikus elemzésével érvel az abortusz ,,mérsékelten megengedô" szabályozása mellett (Kis 1992). Az eutanázia kérdésétôl a kisebbségi jogok problémáján keresztül a szólásszabadság határainak dilemmájáig számos aktuális politikai ügyre reflektáló tanulmányainak gyûjteményében hasonlóképp az angolszász-analitikus diskurzus módszereivel foglal állást a világnézetileg megosztott társadalmat politikai közösséggé szervezni képes semleges állam gondolata mellett (Kis 1997).
Tamás Gáspár Miklós, indulásának éveitôl kezdve ellenzéki korszakán keresztül máig, következetesen a filozófiai esszé mûfaját mûveli. Írásaival nem az intézményesedett filozófusszakma képviselôihez kíván fordulni: a bölcseletet par excellence publikus tevékenységnek tekintve, a ,,honpolgárok közösségéhez" igyekszik szólni. Pályakezdô publicisztikagyûjteményétôl (Tamás 1975) a nemzeti kérdésnek szentelt esszékötetén (Tamás 1989) át mai kísérleteiig - egyedül talán a politika anarchista fölfogásának teoretikus alapjait megvetô, analitikus módszereket alkalmazó szamizdat tanulmánya (Tamás 1983) kivételével - valamennyi mûve az intézményes-akadémiai tudományosság mûfaji követelményeinek tudatos negligálásával születik. Kilencvenes évekbeli, rendkívül kiterjedt munkásságában érdekes ellentét mutatkozik politikai álláspontjának gyors változásai és filozófiai álláspontjának figyelemre méltó változatlansága között. Politikai álláspontja a baloldali-anarchista meggyôzôdéstôl elôször a liberális konzervativizmusig, azután a klasszikus republikanizmusig jut el (Tamás 1994), hogy mára visszatérjen a baloldali-szocialisztikus hagyományhoz. Filozófiai álláspontja ezzel szemben mindvégig következetesen azonos marad: a kortárs irányzatok közös meggyôzôdését képezô metafizika-kritikával vitatkozva a filozófia metafizikai alapjai mellett foglal állást. Tamás filozófiája ebben az értelemben határozottan korkritikai filozófia: csillámlóan sokértelmû esszéi a bölcseletileg antifilozofikusnak, politikailag intézményellenesnek, következményeit tekintve civilizációrombolónak érzett ,,korszellemmel" folytatott vitában fogalmazódnak meg (Tamás 1999).

Esztétika: Radnóti Sándor, Bacsó Béla
Az esztétikai gondolkodás meghatározó orientációja a hermeneutikai-recepcióesztétikai megközelítés. A közelmúltig hegemón iránynak számító, mûalkotás-központú hegeli-lukácsi esztétika visszahatásaként is, az uralkodó meggyôzôdés a mûvészet világát nem önmagukban álló objektivációk zárt rendjének tekinti, hanem: a mindenkori befogadás által folyamatosan újraértelmezett mûvekkel folytatott dialógus nyomán megszületô közegnek. A mûvészetrôl való kortárs beszéd különféle változatai - a mû és az értelmezés különbségének föloldásáig eljutó kísérletektôl a kettô hangsúlyos megkülönböztetését fönntartani igyekvô erôfeszítésekig - a mûvészetértés ezen közös meggyôzôdésének bázisán bontakoznak ki. Az esztétika gazdag - és a határozottan bölcseleti irányba mozduló irodalomelmélettôl is ösztönzött - teljesítményei közül kettôt veszünk számba: a lukácsi esztétikától elinduló és az uralkodó megközelítéssel szemben kritikusabb Radnóti Sándorét, illetve a hermeneutika közvetlen recepciójában szerepet vállaló és az irányhoz affirmatívabban viszonyuló Bacsó Béláét.
Radnóti Sándor a Lukács-tanítványok, illetve a tanítványok tanítványainak jellegzetes útját járja be. Társadalomkritikai nézeteiért üldöztetésben van része, állásából elbocsátva egy teljes évtizedig szabadfoglalkozásúként tartja fönn magát, elsô jelentôs munkája egészében nem jelenhet meg, írásai részben szamizdatba és külföldi folyóirat-közleményekbe szorulnak: az elsô nyilvánosságba történô visszatérését a rehabilitáció gesztusa kíséri tehát. Ifjúkorában Walter Benjamin-értelmezéssel indul: akkor kiadatlanul maradó ,,esztétikai-politikai tanulmányában", a kritikai marxizmus fogalmi keretei között maradva ugyan, a befogadásesztétika felé tesz lépéseket (Radnóti 1999). Pilinszky-tanulmányában a misztika és a misztikus líra marxista szempontú megértésének kísérletét nyújtja (Radnóti 1981). A századvég és a századközép jelentôs mûvészettörténészeivel foglalkozó tanulmányfüzérében a modern ,,esztétikai mozgástér" paradigmatikus álláspontjait rekonstruálja (Radnóti 1990), Pór Péterrel együtt nagyszabású esztétikai olvasókönyvet állít össze (Pór-Radnóti 1990). Rendkívül szellemes gondolatra épülô és nemzetközi figyelmet keltô monográfiájában a mûvészethamisítást esztétikai problémaként veszi szemügyre, az eredeti és a hamisítvány viszonyának a modern mûvészet autonóm és heteronóm pólusaira vonatkoztatott értelmezését adva (Radnóti 1995). Munkásságának fontos összetevôje, mûvészetbölcseleti belátásaitól ösztönözve, kibontakozó mûkritikusi tevékenysége (Radnóti 1988; 1991).
Bacsó Béla a filozófiai hermeneutika hazai recepciójának legmeggyôzôdésesebb és legszorgalmasabb elkötelezettjei közé számít. Nem csupán tanulmányaival, hanem fordítói-szerkesztôi-oktatói munkájával egyaránt sokat tesz az irányzat népszerûsítéséért: Heidegger-fordításaival, az Athenaeum szerkesztésével, a kortárs esztétikai gondolkodást átfogóan bemutató szöveggyûjteményével (Bacsó 1995), kifejezetten a hermeneutikának szentelt, a hagyomány Schleiermachertôl Heideggeren és Gadameren keresztül máig ívelô történetének alapszövegeit közzétevô kötetek (Bacsó 1990; 1991) összeállításával egyaránt kiemelkedô teljesítményt nyújt. Nemzetközi érdeklôdést kiváltó (Bacsó 1997) tanulmányírói munkásságában, az alapbeállítottság határozott azonossága mellett, érdekes változások mutatkoznak. A habermasi kritikai társadalomfilozófiához és az apeli etikához kapcsolódó kommunikatív-esztétikai hermeneutika követôjeként indul (Bacsó 1989). Ezután a létmegértést középpontba állító és a mûvészet létmegértésünkben játszott szerepét reflektáló egzisztenciálhermeneutikai tanulmányokkal jelentkezik (Bacsó 1994). Legfrissebb kísérleteiben végül a hermeneutikai hagyományt a platóni kezdetekig vezeti vissza, szembeszállva a tradicionális és a filozófiai hermeneutikát elkülönítô értelmezésekkel (Bacsó 1999). Pályájának érdekes darabja Celan kései költészetének szentelt - a nyelvileg megragadhatatlannak a ,,szó árnyékában" való megragadási lehetôségén eltöprengô - esszéje (Bacsó 1996).

A kortárs magyar filozófia most, a mögöttünk hagyott évtizedben állt talpra. Kiépítette önálló intézményeit, megvívta a legitimációjáért folytatott harcait, létrehozta fontos teljesítményeit és legfôképpen elkezdte megteremteni azt, amit majd filozófiai életnek nevezhetünk. Hogy a kortárs filozófia kétségtelen népszerûsége valamiféle efemer szellemi divat marad-e, vagy esetleg nagyszabású filozófiai megújulás elôhírnöke lesz, ma még nem látható elôre. A kilencvenes évek fejleményei mindenesetre várakozással tölthetik el az érdeklôdôt.

Irodalom

Altrichter Ferenc et al. 1994. Lehetséges-e egyáltalán? Márkus Györgynek - tanítványai. Budapest, Atlantisz.
Bacsó Béla 1989. A mûvészet megértése - a megértés mûvészete. Budapest, Magvetô.
Bacsó Béla (szerk.) 1990. Filozófiai hermeneutika. Szöveggyûjtemény. Budapest, Filozófiaoktatók Továbbképzô és Információs Központja.
Bacsó Béla (szerk.) 1991. Szöveg és interpretáció. Budapest, Cserépfalvi.
Bacsó Béla 1994. Határpontok. Hermeneutikai esszék. Budapest, T-Twins - Lukács Archívum.
Bacsó Béla (szerk.) 1995. Az esztétika vége - vagy se vége, se hossza? A modern esztétikai gondolkodás paradigmái. Budapest, Ikon.
Bacsó Béla 1996. A szó árnyéka. Paul Celan költészetérôl. Pécs, Jelenkor.
Bacsó Béla 1997. Die Unvermeidbarkeit des Irrtums. Essays zur Hermeneutik. Cuxhaven-Dorthfort, Junghans.
Bacsó Béla 1999. ,,Mert nem mi tudunk..." Filozófiai és mûvészetelméleti írások. Budapest, Kijárat.
[Bence György-Kis János] Mark Rakovski 1983. A szovjet típusú társadalom marxista szemmel. Párizs, Magyar Füzetek. (Franciául: Le marxisme face aux pays de l'Est. Paris, Savelli, 1977.)
Bence György-Kis János-Márkus György 1992. Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? Budapest, T-Twins - Lukács Archívum.
Békés Vera 1985. Tudományelméleti és nyelvfilozófiai elképzelések a magyarországi nyelvújítási mozgalomban 1818 és 1874 között. Budapest, Mûvelôdési Minisztérium.
Békés Vera 1997. A hiányzó paradigma. Debrecen, Latin Betûk.
Boros Gábor 1990. Heilsfragment. Rekonstruktion der Spinozanischen Ethik. Budapest, Institut für Philosophie der Ungarischen Akademie der Wissenschaften.
Boros Gábor (szerk.) 1994. Spinoza-tanulmányok. Budapest, Áron.
Boros Gábor 1997. Spinoza és a filozófiai etika problémája. Budapest, Atlantisz.
Boros Gábor 1998. René Descartes. Budapest, Áron.
Boros Gábor (szerk.) 2000. Individuum, közösség és jog Spinoza filozófiájában. Budapest, Áron.
Boros Gábor-Schmal Dániel (szerk.) 2000. Kortársunk, Descartes. Filozófiai tanulmányok. Budapest, Áron.
Burnheim, John (ed.) 1994. The social philosophy of Agnes Heller. Amsterdam-Atlanta, Rodopi.
Fehér Ferenc-Heller Ágnes 1989. Egy forradalom üzenete. Magyarország, 1956. Budapest, Kossuth.
Fehér Ferenc-Heller Ágnes 1990. Jalta után. Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen. Budapest, Kossuth.
Fehér Ferenc-Heller Ágnes 1992. Kelet-Európa ,,dicsôséges forradalmai". Budapest, T-Twins.
Fehér Ferenc-Heller Ágnes-Márkus György 1991. Diktatúra a szükségletek felett, Budapest, Cserépfalvi. (Angolul: Dictatorship over Needs. An analysis of soviet societies. Oxford, Blackwell, 1983. Németül: Der sowjetische Weg. Bedürfnisdiktatur und entfremdeter Alltag. Hamburg, VSA, 1983.)
Fehér Ferenc-Kardos András-Radnóti Sándor (szerk.) 1995. Majdnem nem lehet másként. Tanulmányok Vajda Mihály 60. születésnapjára. Budapest, Cserépfalvi.
Fehér Márta 1979. A tudományfejlôdés elméletek története. Budapest, Oktatási Minisztérium.
Fehér Márta 1983. A tudományfejlôdés kérdôjelei. A tudományos elméletek inkommenzurábilitásának problémája. Budapest, Akadémiai.
Fehér Márta (szerk.) 1988. Tudománytörténeti tanulmányok. Budapest, Filozófiaoktatók Továbbképzô és Információs Központja.
Fehér Márta 1995. Changing tools. Case studies in the history of scientific methodology. Budapest, Akadémiai.
Fehér Márta (szerk.) 1996. A teremtés. Filozófiatörténeti tanulmányok. Budapest, Áron.
Fehér Márta-Hársing László 1977. A tudományos problémától az elméletig. Budapest, Kossuth.
Fehér Márta-Kiss Olga-Ropolyi László (eds.) 1999. Hermeneutics and science. Proceedings of the First Conference of the International Society for Hermeneutics and Science. Dordrecht-Boston-London, Kluwer.
Fehér M. István 1980. Jean-Paul Sartre. Budapest, Kossuth.
Fehér M. István 1984. Martin Heidegger. Budapest, Kossuth.
Fehér M. István 1991a. Az élet értelmérôl. Racionalizmus és irracionalizmus között. Budapest, Kossuth.
Fehér M. István (szerk.) 1991b. Utak és tévutak. A budapesti Heidegger-konferencia elôadásai. Budapest, Atlantisz.
Fehér M. István 1992. Martin Heidegger. Egy XX. századi gondolkodó életútja. Budapest, Göncöl.
Fehér M. István 1998. Heidegger és a szkepticizmus. A szkeptikus kételyen át a hermeneutikai kérdésig. Budapest, Korona Nova.
Fehér M. István-Jacobs, Wilhelm G. (hrsg.) 1999. Zeit und Freiheit. Schelling, Schopenhauer, Kierkegaard, Heidegger/Éthos könyvek/. Budapest, Kétef.
Fehér M. István-Veres Ildikó (szerk.) 1999. Alternatív tradíciók a magyar filozófia történetében. Miskolc, Felsômagyarország.
Fleissner, Peter-Nyíri Kristóf (eds.) 1999. Philosophy of culture and the politics of electronic networking. I. Austria and Hungary. Historical roots and present developments. II. Cyberspace. A new battlefield for human interests. Innsbruck-Wien-Budapest, Studien-Áron.
Gulyás Gábor (szerk.) 1995. Megkerült dilemmák. Vajda Mihály hatvanadik születésnapjára - debreceni tanítványaitól. Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem.
Heller Ágnes 1966. Az aristotelési etika és az antik ethos. Budapest, Akadémiai.
Heller Ágnes 1967. A reneszánsz ember. Budapest, Akadémiai. (2. kiadás: Budapest, Múlt és Jövô, 1998.)
Heller Ágnes 1970. A mindennapi élet. Budapest, Akadémiai.
Heller Ágnes 1982. A theory of history. London, Routledge.
Heller Ágnes 1984. A radical philosophy. Oxford, Blackwell.
Heller Ágnes 1988. The postmodern political condition. Cambridge, Polity.
Heller Ágnes 1990. Az igazságosságon túl. Budapest, Gondolat.
Heller Ágnes 1991. The grandeur and twilight of radical universalism. Oxford, Blackwell.
Heller Ágnes 1992. Szilveszteri szimpózium. Budapest, T-Twins.
Heller Ágnes 1993. A philosophy of history in fragments. Oxford, Blackwell.
Heller Ágnes 1994a. Általános etika. Budapest, Cserépfalvi.
Heller Ágnes 1994b. Nietzsche és a Parsifal. Budapest, Osiris.
Heller Ágnes 1995. Leibniz egzisztenciális metafizikája. Budapest, Kossuth.
Heller Ágnes 1996a. A szégyen hatalma. Két tanulmány. Budapest, Osiris.
Heller Ágnes 1996b. Morálfilozófia. Budapest, Cserépfalvi.
Heller Ágnes 1997a. Az idegen. Budapest, Múlt és Jövô.
Heller Ágnes 1997b. Életképes-e a modernitás? Debrecen, Latin Betûk.
Heller Ágnes 1998a. A szép fogalma. Budapest, Osiris.
Heller Ágnes 1998b. Költészet és gondolkodás. Budapest, Múlt és Jövô.
Heller Ágnes 1999. Személyiségetika. Budapest, Osiris.
Heller Ágnes 2000. Kizökkent az idô. Shakespeare, a történelemfilozófus I-II. Budapest, Osiris.
Heller Ágnes-Fehér Ferenc 1993. A modernitás ingája. Budapest, T-Twins.
Heller Ágnes-Kôbányai János 1998. Biciklizô majom. Budapest, Múlt és Jövô.
Hronszky Imre-Fehér Márta-Dajka Balázs (eds.) 1988. Scientific knowledge socialized. Selected proceedings of the 5th Joint International Conference on the History and Philosophy of Science organised by the IUHPS, Veszprém, 1984. Budapest, Akadémiai.
Kardos András (szerk.) 1995. A Budapesti Iskola. Tanulmányok Lukács Györgyrôl. I. Fehér Ferenc-Heller Ágnes. Budapest, T-Twins - Lukács Archívum.
Kardos András (szerk.) 1997. A Budapesti Iskola. Tanulmányok Lukács Györgyrôl. II. Márkus György-Vajda Mihály. Budapest, Argumentum - Lukács Archívum.
Kardos András-Radnóti Sándor-Vajda Mihály (szerk.) 1999. Diotima. Heller Ágnes hetvenedik születésnapjára. Budapest, Osiris-Gond.
Kis János 1987. Vannak-e emberi jogaink? Budapest, AB Független Kiadó. (2. kiadás: Párizs, Magyar Füzetek, 1988, franciául: L'égale dignité. Essai sur les fondaments des droit de l'homme. Paris, Seuil, 1989.)
Kis János 1989. Politics in Hungary. ARP-Columbia University.
Kis János 1992. Az abortuszról. Érvek és ellenérvek. Budapest, Cserépfalvi.
Kis János 1997. Az állam semlegessége. Budapest, Atlantisz.
Lendvai L. Ferenc-Nyíri J. Kristóf 1974. A filozófia rövid története. A Védáktól Wittgensteinig. Budapest, Kossuth. (2. kiadás: 1981; 3. kiadás: 1985; 4. kiadás: Áron, 1995.)
Ludassy Mária 1972. ,,Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit". A francia felvilágosodástól a francia forradalomig. Budapest, Magvetô.
Ludassy Mária (szerk.) 1975. A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Budapest, Gondolat.
Ludassy Mária (szerk.) 1977. Brit moralisták a XVIII. században. Budapest, Gondolat.
Ludassy Mária 1979. Az ész államáig és tovább... XVIII. századi francia utópisták. Budapest, Magvetô.
Ludassy Mária 1984. A trón, az oltár és az emberi jogok. Katolikus és liberális gondolkodók a restauráció korabeli Franciaországban. Budapest, Magvetô.
Ludassy Mária 1987. Moralisták és terroristák. A francia felvilágosodás és a francia forradalom erkölcsi és politikai problémáiról. Budapest, Kozmosz.
Ludassy Mária 1989a. ,,Isten és szabadság". Lamennais a liberális katolicizmustól a szabadelvû szocializmusig. Budapest, Gondolat.
Ludassy Mária 1989b. Négy arckép. Budapest, Szépirodalmi.
Ludassy Mária 1989c. Szabadság, Egyenlôség, Igazságosság. Budapest, Magvetô.
Ludassy Mária 1991. Téveszméink eredete. Budapest, Atlantisz.
Ludassy Mária (szerk.) 1991-1992. Az angolszász liberalizmus klasszikusai I-II. Budapest, Atlantisz.
Ludassy Mária 1992. A toleranciától a szabadságig. Anglia 300 éve egy eszme történetének tükrében. Budapest, Kossuth.
Ludassy Mária (szerk.) 1994. Morál és politika határán. Budapest, ELTE Filozófiai Posztgraduális Központ.
Ludassy Mária 1996. ,,Sem vele, sem nélküle". Változatok a szabadság témájára. Budapest,
T-Twins - Lukács Archívum.
Ludassy Mária 1999a. Elhiszem, mert ésszerû. Tanulmányok a francia és az angol felvilágosodás koráról. Budapest, Osiris.
Ludassy Mária 1999b. Fehér jakobinizmus. Charles Maurras és az Action Française. Budapest, Kávé.
Márkus György 1966. Marxizmus és ,,antropológia". Az emberi lényeg fogalma Marx filozófiájában. Budapest, Akadémiai. (Angolul: Marxism and antropology. Assen, Van Gorcum, 1978; németül: Anthropologie und Marxismus. Hamburg, VSA, 1981.)
Márkus György 1982. Langage et production. Paris, Denoel. (Angolul: Language and production. A critique of the paradigms. Dordrecht-Boston, Riedel, 1986.)
Márkus György 1992. Kultúra és modernitás. Hermeneutikai kísérletek. Budapest, T-Twins.
Márkus György 1994. A ,,rendszer" után. A filozófia a tudományok korában. Budapest, Akadémiai.
Márkus György 1997. Antinomies of ,,culture". Budapest, Collegium Budapest.
Márkus György 1998. Metafizika - mi végre? Tanulmányok. Budapest, Osiris.
Márkus György-Tordai Zádor 1964. Irányzatok a mai polgári filozófiában. Egzisztencializmus, katolikus filozófia, neopozitivizmus. Budapest, Gondolat. (2. kiadás: 1972.)
Mezei Balázs 1995. World and life-world. Aspects of the philosophy of Edmund Husserl. Stuttgart, Peter Lang.
Mezei Balázs 1997. Zárójelbe tett Isten. Edmund Husserl és egy fenomenológiai prototeológia vázlata. Budapest, Osiris.
Mezei Balázs 1998. A lélek és a másik. Jan Patoèka és a fenomenológia. Budapest, Atlantisz.
Mezei Balázs-Smith, Barry 1998. The four phases of philosophy. Amszterdam, Rodopi.
Nyíri Kristóf 1980. A Monarchia szellemi életérôl. Filozófiatörténeti tanulmányok. Budapest, Gondolat. (Oroszul: Filoszovszkaja miszl v Avsztro-Vengrii. Moszka, Müszl, 1987.)
Nyíri Kristóf (ed.) 1981. Austrian philosophy. Studies and texts. München, Philosophia.
Nyíri Kristóf 1983. Ludwig Wittgenstein. Budapest, Kossuth.
Nyíri Kristóf 1986a. Európa szélén. Eszmetörténeti vázlatok. Budapest, Kossuth. (Németül: Am Rande Europas. Studien zur österreichisch-ungarischen Philosophiegeschichte. Wien, Böhlau, 1988.)
Nyíri Kristóf 1986b. Gefühl und Gefüge. Studien zum Entstehen der Philosophie Wittgensteins. Amsterdam, Rodopi.
Nyíri Kristóf (ed.) 1986c. From Bolzano to Wittgenstein. The tradition of Austrian philosophy. Wien, Hölder-Pichler-Tempsky.
Nyíri Kristóf 1989. Keresztút. Filozófiai esszék. Budapest, Kelenföld.
Nyíri Kristóf (szerk.) 1990. Mûveltség és kultúra a számítógépkorszakban - Informatika történetfilozófiai szempontból. Budapest, Magyar Filozófiai Társaság.
Nyíri Kristóf 1992. Tradition and individuality. Essays. Dordrecht-Boston-London, Kluwer.
Nyíri Kristóf 1994. A hagyomány filozófiája. Budapest, T-Twins - Lukács Archívum.
Nyíri Kristóf (ed.) 1995. Tradition. Proceedings of an international research workshop at IFK. Wien, Verein Internationales Forschungszentrum Kulturewissenschaften.
Nyíri Kristóf (szerk.) 2000. Filozófia az ezredfordulón. Budapest, Áron.
Nyíri Kristóf-Szécsi Gábor (szerk.) 1998. Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig. Budapest, Áron.
Pór Péter-Radnóti Sándor (hrsg.) 1990. Stilepoche. Theorie und Discussion. Eine interdisziplinäre Anthologie von Winckelmann bis Heute. Frankfurt am Main-Bern-New York-Paris, Peter Lang.
Radnóti Sándor 1981. A szenvedô misztikus. Budapest, Akadémiai.
Radnóti Sándor 1988. Mi az, hogy beszélgetés? Bírálatok. Budapest, Magvetô.
Radnóti Sándor 1990. (Tisztelt közönség, kulcsot te találj..." Budapest, Gondolat.
Radnóti Sándor 1991. Recrudescunt vulnera. Budapest, Cserépfalvi.
Radnóti Sándor 1995. Hamisítás. Budapest, Magvetô. (Angolul: The fake. Forgery and its place in art. New York-Oxford, Rowman & Littlefield, 1999.)
Radnóti Sándor 1999. Krédó és rezignáció. Esztétikai-politikai tanulmány Walter Benjaminról. Budapest, Argumentum - Lukács Archívum.
Rózsa Erzsébet 1997. Heller Ágnes, a fronézis filozófusa. Budapest, Osiris.
Ruffing, Rainer 1992. Agnes Heller. Pluralität und Moral. Opladen, Leske-Budrich.
Smith, Barry-Nyíri Kristóf 1987. Practical knowledge. Outlines of a theory of tradition and skills. London, Croom Helm.
Steiger Kornél (szerk.) 1983. Sztoikus etikai antológia. Budapest, Gondolat.
Steiger Kornél 1985. Parmenidész és Empedoklész kozmológiája. Budapest, Gondolat. (2. kiadás: Áron, 1998.)
Steiger Kornél (szerk.) 1992a. Bevezetés a filozófiába. Szöveggyûjtemény. Budapest, Holnap.
Steiger Kornél (szerk.) 1992b. Delphoi jóslatok. Budapest, Holnap.
Steiger Kornél (szerk.) 1993. A szofista filozófia. Szöveggyûjtemény. Budapest, Atlantisz.
Steiger Kornél (szerk.) 1994. Görög gondolkodók. A cinikus és a megarai filozófia. Budapest, Kossuth.
Steiger Kornél 1997. Filozófia. Tankönyv. Budapest, Holnap.
Steiger Kornél 1999a. A lappangó örökség. Fejezetek a preszókratikus filozófia antik hagyományozásának történetébôl. Budapest, Jószöveg Mûhely.
Steiger Kornél 1999b. Filozófiai kislexikon. Budapest, Fiesta-Saxum.
Tamás Gáspár Miklós 1975. A teória esélyei. Bukarest, Kriterion.
Tamás Gáspár Miklós 1983. A szem és a kéz. Bevezetés a politikába. Budapest, AB Független Kiadó.
Tamás Gáspár Miklós 1989. Idola tribus. Párizs, Magyar Füzetek. (Franciául: Les Idoles de la tribu. Paris, Arcantére, 1991.)
Tamás Gáspár Miklós 1994. Másvilág. Politikai esszék. Budapest, Új Mandátum.
Tamás Gáspár Miklós 1999. Törzsi fogalmak I-II. Budapest, Atlantisz.
Tengelyi László 1984. Autonómia és világrend. Kant az etika fundamentumáról. Budapest, Medvetánc.
Tengelyi László 1988. Kant. Budapest, Kossuth. (2. kiadás: Áron, 1995.)
Tengelyi László 1992. A bûn mint sorsesemény. Budapest, Atlantisz.
Tengelyi László 1998a. Der Zwitterbegriff Lebensgeschichte. München, Fink.
Tengelyi László 1998b. Élettörténet és sorsesemény. Budapest, Atlantisz.
Vajda Mihály 1968. Zárójelbe tett tudomány. A husserli fenomenológia tudományfelfogásának bírálatához. Budapest, Akadémiai.
Vajda Mihály 1969. A mítosz és a ráció határán. Edmund Husserl fenomenológiája. Budapest, Gondolat.
Vajda Mihály 1980. Sistemi sociali oltre Marx. Societa civile e stato burocratico all'Est. Milano, Feltrinelli.
Vajda Mihály 1981. The state and socialism. Political essays. London-New York, Allison and Bursby-St. Martin's Press.
Vajda Mihály 1989. Orosz szocializmus Közép-Európában. Budapest, Századvég. (Németül: Russischer Sozialismus in Mitteleuropa. Wien, Passagen, 1991.)
Vajda Mihály 1990. Marx után szabadon, avagy miért nem vagyok már marxista? Budapest, Gondolat.
Vajda Mihály 1992a. A történelem vége? Közép-Európa - 1989. Budapest, Századvég.
Vajda Mihály 1992b. Változó evidenciák. Útban a posztmodern felé. Budapest, Cserépfalvi-Századvég.
Vajda Mihály 1993. A posztmodern Heidegger. Budapest, T-Twins - Lukács Archívum.
Vajda Mihály 1995a. A fasizmusról. Politikai-szociológiai tanulmány. Budapest, Osiris. (Angolul: Fascism as a mass movement. London-New York, Allison and Bursby - St. Martin's Press, 1976; franciául: Fascisme et mouvement de masse. Paris, Le Sycomore, 1979.)
Vajda Mihály 1995b. Mit lehet remélni? Esszék Fehér Ferencrôl. Debrecen, Határ Könyvek.
Vajda Mihály 1996a. Die Kriese der Kulturkritik. Wien, Passagen.
Vajda Mihály 1996b. Nem az örökkévalóságnak. Filozófiai (láb)jegyzetek. Budapest, Osiris.
Vajda Mihály 1999. Meditatii anticarteziene. Cluj, Casa Cartii de Stiinta Cluj.