IIIIIIII   SZÉKELY BERTALAN: A MOZGÁS HOGYAN LÁTSZIK?

Legegyszerűbb példa arra nézve, hogy hogyan látunk, egy világos pont volna, amely a reczehártya valamely pontjára a lencse által vettetve azt megvilágítja. A reczehátya minden látóideg végek elszélesedése, ennek egy pontja ha megvilágíttatott, vagy egy látóidegvég izgásba hozatott, ezen izgás tovább vitetve az agyba előállítja a világított pont észleletit (Wahrnehmung); e szerint a csillagot úgy látjuk, mint egy világos pontot. Ha egy világos pont szemünk előtt mozog és gyorsan mozog, akkor egy perczenetben ugyancsak egy pontja leend a reczehártyának izgatva, de ezen izgatott pontok helyei gyorsan fognak változni, mind más idegszálvégek izgattatván egymás után. Egy látási benyomás körülbelül egy secunda 1/8-áig tart - így tehát ennek észlelése még tart, midőn már a másik észlelet érkezik, s innen van, hogy gyors pont-mozgás vonal látszatot hoz elő (p.o. égő gyufavég gyors mozgatása, villámlás vonalnak látszanak, ámbár mindegyik egy-egy szikra.)
Ily mozgást úgy utánzunk, hogy a tárgyat egyidejűleg sok helyen láttatjuk - miután azt, ha igazán mozogna, sok helyen is látnók egyidejűleg. Igy a villámcsapást vonallal jelezzük és nem ponttal - mi egy csillag hatását tenné. Egy gyorsan mozgó vonal bizonytalan szélűnek látszik (p.o. forgó kerék küllői).
Ez esetben a mozgás constans - ugyanannyi időben ugyanannyi helyváltozáson keresztülmenő. A constans mozgás előállítható bizonytalan szélek által, mert bizonytalan szélűnek látszik.
A másik módja a mozgás előállításának az ész következtető tevékenysége által történik, midőn a súlypont támponton túli állása által a mozgásra következtetni kényteleníthetünk.
A súlypont hol állása a művész kezében azon mód, mellyel a mozgás hatását képes előállítani: ha előre hajolva van rajzolva a test, azt következtetjük, hogy el fogna esni; ha a láb ezen előre esés irányában van téve azt következtetjük, hogy az esés nem fog bekövetkezni, hanem a láb előre tevése által meggátoltatik, s így e kettőből előáll az előre lépő mozgás fogalma, látszata. Ha a láb nem érkezhetik a meghajlott testet feltartoztatandó elébe, akkor vagy előáll a jövő perczbeni elbukás képzelése, vagy az alak lebegőnek tűnik fel.
Minden műtermék szellemünket, képzelő tehetségünket tevékenységbe jőni engedi, hogy abból, amit lát, továbbkövetkeztessen. Ez a phantasia természete - hosszadon egy tárgynál ez nem állhat meg, nem maradhat. A művésznek tudnia kell a néző phantásiáját egy oly módon mederbe szorítani, melyben az csakis a művész által kívánt czél felé haladhasson, és el ne ágazzék - ne bolyongjon.
A mozgás rajzolásához szükséges, hogy a tárgy mozgási képességgel bírásának a helyes rajz által elég legyen téve, mert ha emberi vagy állati alakot úgy rajzolunk, mintha az fából, felhőt mintha az kőből volna, akkor a kiindulás már nem lehetséges, a phantásia nem is következtet tovább, az előföltételt nem hívén el, nem fogadhatván el.
Továbbá jelezendő a mozgásnál annak oka. Minden állás - ha még oly excentrikus is - merevnek fog látszani, ha az állapotokból megmagyarázható czél és észszerűségre az nem bazírozható, vagy közönséges emberi képzelet és érzésmódból nem levezethető.
Az ok nélküliség a nézőt mindjárt a rajzolttal polemizáló ellentétbe hozza, és nem teszi hajlandóvá érdekét továbbra a mű készregondolására fordítani. Mozgás ábrázolásánál tehát a néző számára tisztába kell hozni a képen látott állás megváltozásának belső szükségit, okát, az egész test mozgására nézve, a súlypont támsíkon túli létét láttatni kell. Máskor jelezendő a mozgás irányulta is, és ez olyan legyen, mely a végeredményt jelezze, vagy megfordítva, jelezendő a mozgás végeredménye, mely egyszersmind az irányulatot is magában foglalja az egész test mozgására nézve, hogy merre felé fekszik a támsíkon túli súlypont ehhez képest.
Rajzolásra azonban a végeredmény előtti percz legyen választva, mert a végeredmény maga mozgástalan.

MTA. Kézirattár, Ms 5007/55., fol.5-6.