|
Benczúr Emese kiállítása
Megnyitó:
1999. június 4-én pénteken 18 órakor
megnyitja Tatai Erzsébet |
MUNKÁIM ÚJ NÉZŐPONTBÓL, AHOL MINDEN CSAK CÉRNASZÁLON
MÚLIK
Benczúr Emese ezúttal egy különös
retrospektív kiállítást rendezett. Különös ez az alkotó fiatalsága miatt - bár
amint látjuk, már van bőséggel mire visszatekinteni, de még inkább azért
különös, mert nem egyszerű felsorolásról van szó. Mindenesetre e szokatlanság
felkelti a gyanút: a régebbi alkotásokból rendezett kiállítás valójában mégsem,
legalábbis nem elsősorban visszatekintés. A hangsúlyozottan folyamatos jelenben
dolgozó Benczúr egy pillanatra megáll (nem a munkát, csak a folyamatos jelent
függeszti fel), hogy körülnézzen, számot vessen. A munkák új nézőpontba
állítása, ahogy ezt a kiállítás címe ígéri, sokkal inkább egyfajta
fordulóponthoz érkezést sejttet; a kiállításnak nem a múltba feledkezés, vagy a
"történelmi" kontextus megtalálása a célja, mint inkább - evidensen
- a jövőt célzó kérdésfelvetés, amely kétségektől nem mentes. |
|
Retrospektív kiállításról
lévén beszélhetnénk Benczúr konceptualizmusáról, a hímzésről, az időfalásról,
a mulandóságot firtató alkotásokról, a folyamatot kézben tartó művészről, aki a
"Ha száz évig élek is" c. munkájával " kicselezi a halált" -
mint azt az egyik méltatója írta, és végül nehéz nem idézni az itt látható műveket.
Most mégsem erről lesz szó, hanem megkeresem azt, amit az új nézőpont kínál,
másrészt azt az "elvet" - persze idézőjelben, ami Benczúr munkálkodását
vezérli.
Benczúr sajátos, már önmagában is érdekes, sűrű térhálót hozott létre - mely
mintegy foglyul ejt; az alácsüggő fonalak végére varrt, különböző magasságban
lebegő munkák körülvesznek bennünket. Tekeregni, bujkálni kényszerülünk a szálak
között, mígnem végül mozgásunkkal kel a mozgó, hullámzó installáció valódi
életre. A lebegtetés, a cérnaszálon függesztés látványa szó szerint
manifesztálja az elvont tartalmakat. A bizonytalan létmódra tereli a figyelmet, és
arra, hogy sohasem birtokolhatók örökérvényű, biztos minőségek, mértékek
(úgyis, mint zsinórmérték) és értékek - amint ezt a cím második fele is (ahol
minden csak cérnaszálakon múlik) állítja. Benczúr, ahogyan munkáira visszatekint,
mérlegelésről tesz bizonyságot (itt igen, bizonyságot!) azzal is, ahogy az egykori
szólást a valódi jelentéssel, mint két különböző töredéket illeszti össze; a
fizikai megjelenésre utalást, a rejtett valóságokkal fedi át. Itt is, ahogy más
munkáinál közhely-szerű szövegeket vagy banális kijelentéseket transzformál
meghökkentővé, zavarbaejtővé, vagy egyszerűen humorossá. |
|
Benczúr munkái az emberi
cselekvés és természetesen a művészi alkotás értelmére kérdeznek rá;
valahányszor faggatóra vonják az időt, vagy a kiszabott teret, lehetőségeink
korlátait. Benczúr akár keretekbe szorítja magát, akár határainkat vizsgálja,
mindannyiszor létezésünk abszurditását
villantja föl, humoros, ironikus-önironikus, mindig más, de egyéni módján Az ő bátor
szembenézése az idővel, elmúlással, biológiai- szociális determináltságunkkal
csakis mélységes igenlésből fakadhat, a lét állításából; az értelmetlenségnek
így adván - saját mikrokozmoszában - értelmet. Az alaphangot megadó mottó itt
frízként fut körbe, melynek végtelenbe futását a terem mérete korlátozza. Ezekben,
a monoton ismétlődő felvetésekben kulminálódnak a művész kétségei. Az egyszerű
szócserével önironikussá formált szólások a felpörgött életút törvényszerű,
felelős, őszinte kérdési: BÍROM CÉRNÁVAL? NEM VESZTEM EL A FONALAT? |
|
|
|
|