Versenykiírása - Eredmények
A verseny célja: Versenylehetőséget adni az egyetemek és főiskolák hallgatóinak, hogy megmérkőzzenek egymással és eldöntsék egymás közt a bajnoki címet. A versenyen mód van FIDE (nemzetközi) értékszám szerzésére, módosítására.
A verseny fővédnöke: dr. Inzelt György egyetemi tanár
Rendezők: ELTE, BEAC, BEAC Sakkszakosztály, LAKMED Bt. Sakkversenyszervezés
A rendezésért felelős: Ádám György, Balázs Gábor, Szamosközi Péter
Versenybíróság: Balázs Gábor, Kovács Ernő, Nádasi Balázs, Szamosközi Péter
Főbíró: Kovács Ernő nemzetközi versenybíró
Versenyigazgató: Balázs Gábor
A verseny színhelye: ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium 1118 Budapest, Dayka Gábor út 4. Telefon: 319-0999. telefax: 319-3338 Megközelíthető: Budapest Kelenföldi pályaudvartól gyalog, a Keleti pályaudvar felől pedig 7-es busszal lehet a Kosztolányi Dezső térig utazni, onnan pedig a 41-es, 53-as, 72-es vagy a 87-es busszal lehet a Dayka Gábor utca megállóig utazni. A kollégium a Budaörsi út - Dayka Gábor utca sarkán található meg.
A verseny ideje: 2001. április 18. (szerda) -2001. április 21. (szombat)
Résztvevők: Minden egyetemi és főiskolai hallgató. A nevezésen fel kell tüntetni: a játékos nevét, születési dátumát, diákigazolványának sorszámát, ha van értékszámát, KOMIR és FIDE azonosítóját, illetve az egyetem vagy főiskola hivatalos igazolását, hogy a benevezett versenyző az intézmény 2000-2001 tanévre beiratkozott tanulója.
Nevezés: Írásban
2001. április 6-ig a következő címen: LAKMED BT. 1026 Budapest; Garas utca
4. A nevezést a "Résztvevők" című részben leírtak szerint kérjük elküldeni.
Továbbá a nevezési díjat 2001. április 6-ig kérjük befizetni a következő
bankszámlaszámra: K&H Oktogon Fiók 10404072-40753465. A csekkszelvény
másolatát kérjük a nevezéssel együtt megküldeni. A nevezési határidőn után
beérkezett nevezéseket (a megérkezés dátuma számít) már csak az emelt nevezési
díjnak megfelelő befizetés esetén tudjuk elfogadni.
Nevezési díj: |
|
|
2001. április 6-ig rendezve |
|
|
2001. április 6-a után |
|
|
a verseny helyszínén |
|
|
A versenyen KOMIR értékszám nélküliek is részt vehetnek a versenybírósággal való egyeztetés után. Ők az elért eredményeik alapján (Pl.: előző egyetemi és főiskolai, intézményi, kari sakkbajnokság elért helyezés) a KOMIR értékszámmal rendelkezők nevezési díjának 120-200%-t fizetik a versenybíróság határozata szerint.
Szállás, étkezés: Szállást a verseny helyszínén tudunk biztosítani 2 000 Ft / fő / éjszaka. Azon résztvevők, akik a rendezőktől szállást vesznek igénybe, a helyszínen beváltható étkezési hozzájárulást kapnak. A nevezési határidő után beérkezett szállásigényeket nem tudjuk elfogadni. A szállásigényeket a nevezéssel együtt kell megküldeni. A szállásdíjat a BEAC számlájára ( OTP, Budapest XI. kerületi fiókja, számlaszám: 11711034-20023436 ) kell befizetni 2001. április 6-i beérkezéssel.
Információ: Balázs Gábornál (LAKMED Bt. 1026, Budapest; Garas u. 4. Tel.: 225-1010, 225-1011, Mobil: 06/20 319-4266; E-mail: bg_@freemail.hu, lakmedbt@matavnet.hu.)
A lebonyolítás módja: 7 fordulós svájci rendszerben a FIDE szabályai szerint.
Játékidő: 4 óra / játszma
Tempó: 2x1 óra 20 lépés időkontroll, majd 2x1 óra zászlóleesésig, a FIDE gyorsított játszmabefejezésre (Quickplay Finish) előírt szabályai szerint.
A verseny programja:
2001. április 18. szerda 10:00 - 12:00 Helyszíni regisztráció
12:30 - 13:00 Megnyitó
13:00 - 17:00 I. forduló
17:30 - 21:30 II. forduló
2001. április 19. csütörtök 10:00 - 14:00 III. forduló
16:00 - 20:00 IV. forduló
2001. április 20. péntek 10:00 - 14:00 V. forduló
16:00 - 20:00 VI. forduló
2001. április 21. szombat 08:30 - 12:30 VII. forduló
12:30 - 13:00 Ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás
Díjazás: A bajnok serleget kap. Az I.-III. helyezett érem, az I.-VI. helyezett oklevél és tárgydíj jutalmazásban részesül. A női bajnok serleget kap. Az I.-III. helyezett nő érem, oklevél és tárgydíj jutalmazásban részesül.
Helyezések eldöntése: 1. szerzett pontok 2. Buchholz számítás 3. Berger-Sonneborn számítás 4. Progresszív számítás
A játszmák eredménye beszámít a hivatalos FIDE értékszámba, ezért a versenyen csak azok a játékosok ülhetnek asztalhoz, akiknek a regisztrációs díja (FRD) a versenybíró megállapítása szerint rendezett (az FRD befizethető a helyszínen a versenybírónál).
Óvás a fordulót követő öt percben a versenybíróságnál. Óvási díj: 3 000 Ft, melyet megalapozott óvás esetén visszafizetünk. Az óvásról első fokon a versenybíróság, másodfokon a zsűri dönt.
A versenyteremben dohányozni tilos. A játékosok és a nézők kötelesek mobiltelefonjaikat a versenyteremben kikapcsolni. Azt a nézőt, akinek mobiltelefonja a versenyteremben megszólal, a verseny látogatásától eltiltjuk. Azt a játékost, akinek mobiltelefonja megszólal, első estben figyelmeztetjük, második esetben játszmavesztéssel büntetjük, harmadik esetben a versenyből kizárjuk.
Kérünk mindenkit, hogy diákigazolványát hozza magával!
Minden nevezést visszaigazolunk.
Budapest, 2000. november 1.
MINDENKINEK EREDMÉNYES VERSENYZÉST KÍVÁN A
RENDEZŐSÉG