Íródott: a Kelet-európai változások előtt. Hasseltben élő szerzőnk a jóléti társadalom alternatívjainak önmeghatározásához kívánt hozzájárulni, de mondanivalója mára már hozzánk is szól(hat).

Mindazok, akik végzetszerűen elkerülhetetlennek tartják az ipari fejlődést, s ezzel együtt az államapparátus fenntartását (legyen az parlamentáris, diktatórikus vagy forradalmi), úgy tűnik, arra vannak ítélve, hogy örökösen csak az ipari társadalom régi politikai formáit legyenek képesek alkalmazni: az emberek tömeges mozgósítását hierarchikus társadalmi mozgalmakban. Ugyanakkor nem kívánnak támaszkodni arra a tömegre, melynek Változást vagy Forradalmat kell "gyártania", amint az ipar gyártja a Fejlődést, a Növekedést, a Profitot és a Prosperitást a nyersanyagokra és a munkaerőre alapozva.

A régi (szocialista) társadalmi mozgalmak óhatatlanul magukon viselték annak a társadalomnak a jegyeit, melyből születtek: tőkésítették a munkástömegeket, mint ahogy a kapitalizmus tőkésítette a munkaerőt és a nyersanyagokat. Így ezek a mozgalmak nem tudtak kitörni az adott játékszabályok alkotta keretekből, melyeket az ipari fejlődés állított fel.

És éppen ott, és akkor, amikor az ipari társadalom átalakul 'informatizált' társadalommá, egy poszt-indusztriális társadalommá, ahol a számítógép és a mikroelektronika uralkodik, és melyben az egyéni jólét és boldogság, sőt még a személyiség identitása is a kolonializmus tárgyává válik, akkor, amikor a nagy gyárak ócska infrastruktúrája összeroskad, amikor a tömegek mozgósításának és a tömegpártok fegyverének éle eltompul — mert az elidegenedés minden individuumot és minden kis csoportot millió oldalról támad meg, amikor a régi forradalmi ideológia elveszíti erejét -, mert az elidegenedés nem "tiszta és elkülöníthető", hanem szétterjed és általánossá válik — akkor a lázadás hirtelen millió apró részre osztódik szét!

A sokat emlegetett 60-as éveket tekinthetjük az átmenetnek a nehéziparon alapuló fejlődés társadalmából a szolgáltatói-fogyasztói (jóléti) társadalomba, ahol a munkaerő és a nyersanyagok kizsákmányolása áthelyeződött a harmadik világba (ez a kapitalizmus internacionalizálása), míg az iparosított világban megkezdik egy egészen új terület kolonializálását: a fogyasztás, a személyi identitás, a jólét hajszolása lesz a befektetések és a kolonializáció új iránya. Az ipar termelő szektorát elárasztja a szolgáltatások özöne, a társadalmi ellenőrzés, a bürokrácia, a permanens oktatás, a jólétteremtés -, és ugyanígy az információs szektor és a technológia fejlődése.

A hagyományos ellenállás zsákutcába jut: vagy a túlhajtott fogyasztás ösztökélője lesz, vagy úgy jelenik meg, mint eredménytelen szembefordulás az ellenállás régi, hagyományos formáival, vagy marginális forradalmi szektákba húzódik vissza minden igazi harc nélkül.

Ebben a régi, eltűnő világban a társadalmi ellenállás szétaprózódik. A gyors strukturális fejlődés új részterületekre irányítja a figyelmet: ilyen a tönkretett vidékek ellenállása a környezetrongálás ellen az egészség védelmében, a jólét és boldogság 'vásárának' iparosítása és bürokratizálása ellen, a harmadik világ sorsára odafigyelő emberek tiltakozása, vagy akik bírálják a felsőfokú oktatás eltömegesítését, akik szembenállnak a fogyasztás felállított modelljével, akik megváltoztatják saját életmódjukat, az ellenállás a régi társadalmi berendezkedés és a hagyományos kultúra destrukciójával, a növekvő militarizmussal szemben, az alulfejlettséggel és a túlfejlettséggel szemben...

És mindez javarészt a munkásmozgalom és a hagyományos baloldali pártok keretein kívül történik.

Azt mondtuk korábban, hogy az elidegenedés kiterjed minden részletre, behatol a személyek identitásába.

Minden csoport, a személyiség minden aspektusa (legyen az nő, intellectuelle, emigráns, paraszt, öreg, fiatal, beteg, szenvedjen pszichikai zavarokban, éljen betonkaszárnyában, dolgozzék irodában) el van különítve, ki van ragadva a felbomlóban lévő társadalmi kontextusból mindaddig, míg a függőségeknek ez az egyre zavarosabb szisztémája uralja mindannyiunk életét: a növekedés őrületének labirintusa, a totális kolonializáció.

Előfordul, hogy az ellenállás egyszerre jelenik meg minden szinten: '68 — a körülmények szerencsés egybeesése, egy majdnem spontán lázadás, mely struktúra hiányában éppen olyan gyorsan 'elpazarolódott', mint ahogyan kitört, de szétszórta az öntudatosodás apró csíráit, beszivárgott egy egész nemzedék életmódjába.

Hány embernek és csoportnak "lett elege"?

Majdnem minden életmód-tervezet alapján akciócsoportok alakulnak, alternatív részkezdeményezések; emberek, akik változtatnak életmódjukon, munkájukon, működésükön: ez érvényes azokra is, akik visszavonulnak a természetbe vagy az újjáéledő spiritualizmusba, akik a kábítószereknek áldozzák magukat, egészen a városi gerillákig és a hajléktalanok mozgalmáig.

A régi értékek elvesztették jelentőségüket, a régi szervezeti formák megszűntek működni, minden férfi és minden nő arra ítéltetett, hogy egy másik ideált fejlesszen ki, egy új társadalmi szerződést, az életnek és a társadalmi változásnak új koncepcióját alakítsa ki, hogy új identitást keressen magának.

Természetesen megmarad a túlhaladott tradíciók holtsúlya: néhányan még mernek álmodni egy Új Internacionáléról, 'minden eltörött egész' összeillesztéséről. A többiek érzéketlenek és közömbösek maradnak az "alternatív" környezetben — mely állandóan és kápráztatóan fejlődik -, miután elsődleges kíváncsiságukat kielégítette a nemzetközi tömegkommunikációs hálózat.

Egy másik jelentős csoport számára a vörös zászlókra írt jelszavak még őrzik érvényességüket: várják a Forradalmat, amely nem jön el soha. Az ipari társadalom csődjével, ezernyi zűrzavarával, nagyfokú kimerülésévei együtt teljesedik be a régi társadalmi mozgalmak sorsa, csődje: mind szervezési formáikat, mind Misztikus Ideológiájukat tekintve.

'MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM'

Mindenféle ;,forradalmi" idealista állandóan kárhoztatta a 70-es éveket, s mint "a nagy csend", "a nárcizmus kora", " '68 utáni időszak" és más hasonló - negatív értelmű — elnevezésekkel illették.

A 70-es évtized elsősorban a fejlődő(képes) ipari társadalom hipotézisét tagadó nézetek elterjedésének időszaka volt, a Fejlődés mítoszának végét, s egyúttal az "alternatív" propaganda minden szinten megnyilvánuló térhódítását jelentette.

Igaz, nem lenne könnyű mennyiségi mutatókra lefordítani, ilyenekben kifejezni e változásokat, néhány millió individuum életmodelljének és értékeinek módosulását. Egyetértünk abban is, hogy az egyéni vagy kollektív önzés az emberek elszigeteltségét láttatja velünk. De ugyanakkor az emberekben kiformálódott egy olyanfajta öntudat vagy lelkiismeret, mely nem volt előre programozva a "Rendszerben" — sem a tömegszervezetek, sem bármiféle Közjóléti Ideológia által.

Igaz, még nagyon elszigeteltek vagyunk a társadalomban -, de egy alig 10 éves időszak alatt óriási tapasztalatot, tudást, kompetenciát szereztünk. Figyelemreméltó mennyiségű sikeres részkísérlet bizonyítja az "alternatív életformák", ezen új koncepciók használhatóságát.

A 80-as és 90-es években fokozatosan egyesíteni kell ezeket a rész(let)eket, megsokszorozni és propagálni ezen koncepciókat és perspektívákat. Ha az alternatív mozgalomban létezik valami közös érzés, akkor az bizonyára a következő:

Amit mi kialakítani és elérni próbálunk, az egy olyan reális cél, mely jobb és valóságosabb bármiféle Utópiánál, melyet a 'Forradalom után'-ra biztosítanának nekünk. És maga ez az ipari társadalom az igazi utópia, s mint ilyen összeomlásra, megsemmisülésre ítéltetett.

HOGYAN? MILYEN SZERVEZÉSI FORMÁBAN?

Tegyük fel másként e kérdéseket... Mely módszer visz elkerülhetetlenül zsákutcába? Nyilván lehetetlen az új próbálkozásokat és elképzeléseket közös nevezőre hozni, ha egy ideologikus Igazságból indulunk ki, melyet jó előre Általános Szabálynak deklarálunk.

Hogyan is lehetne összesíteni és harmonikussá tenni az egyéni próbálkozások sokszínű világát egyetlen korlátolt, behatárolt elméleten belül? Lehetetlen egyetlen mozgalomba gyűjteni a sok-sok részletet, kísérletet, elképzelést -, hacsak el nem sorvasztják a résztvevők egyéniségét, el nem tüntetik őket a pártok primitív jelszó-zagyvalékában, hacsak át nem változtatják egyéni próbálkozásaikat a hatalom-éhes technokraták magántulajdonává.

Az egyéni elképzelések különbözősége az egyik legfőbb jellemzője az alternatív mozgalmaknak, kísérleteknek: minden próbálkozás egyedi, mindenki megőrzi személyiségét, önállóságát, identitását, amikor programot tervez (tehát értelemszerűen nem "mindenki" számára), mindenki érvényesítheti saját, különös karakterét.

Ez a különbözőség nem redukálódhat semmiféle spirituális dogmává -, jóllehet maga a spiritualizmus, az IHLETETTSÉG és a kreativitás számos alternatív mozgalom jellegzetessége.

Lehetetlen megfosztani az embereket az újabb kísérletezés szabadságától -, az identitásuk, személyiségük része -, életmódjuk csak rájuk tartozik -, senki és semmi nem írhatja elő nekik, hogy ilyen vagy olyan módon éljenek, így vagy úgy fejlődjenek, alávessék magukat bármiféle mások által kitalált stratégia parancsainak.

Elképzelhetetlen az is, hogy egy ilyen változatos közegben bármiféle központot szervezzenek. Tapasztalatokat szerezni, azokat másokkal kicserélni, egyesülni vagy újra különválni, különböző formációkba szerveződni... mindezen folyamatok teljesen spontán, nem-koordinált, nem-szervezett, nem-formalizált módon mennek végbe.

Ki tartozik az alternatív világhoz és ki van kizárva abból? Lehetetlen határokat húzni. Mindenki, aki valamilyen próbálkozás, vagy akárcsak részleges változ(tat)ások által fejlődni akar, ehhez felhasználja mások elképzeléseinek egyes részleteit, aki bekapcsolódik ebbe az evolúciós folyamatba, mely a személyes vagy személyközi kapcsolatok és a kollektív próbálkozások szintjén elkötelezettséget jelent, lényegében az alternatív változ(tat)ás folyamatának részese lesz.

Senki nem válhat egy alternatív mozgalom tagjává, csupán elkötelezettje lehet — egy bizonyos mértékig — ennek, nagyobb vagy kisebb részét integrálva az elemeknek.

Alternatív csoportok jelennek meg, fejlődnek, eltűnnek, egyesülnek vagy új csoportokat alkotva szétválnak belső evolúciós erejüktől függően, keresve mindig a harmonikus alkalmazkodást a többi csoporthoz és a környezethez, a körükön kívül zajló fejlődéshez, törekedve annak sajátos, önálló adaptációjára.

Tulajdonképpen nincs se SZERVEZET, se MOZGALOM. Inkább úgy kell tekinteni az alternatív csoportokat és személyeket, mint egy élő, organikus folyamatot.

LEGFŐBB JELLEGZETESSÉGEK

– a kapcsolatok nem-hierarchizált formája alakul ki

– nem sajátítják ki maguknak kísérleteiket, hanem kapcsolatba lépnek környezetükkel, minden érdekeit személlyel vagy csoporttal, cserére bocsátják tapasztalataikat

– nem 'a priori' tézisekből indulnak ki, hanem állandóan gazdagítják tudásukat saját és mások kísérleteivel, tapasztalataival

– nem bontják részekre a valóságot, nem töredék-elképzeléseket hoznak létre, inkább a sok próbálkozás, kísérlet integrálására törekszenek

– ők maguk kívánják irányítani saját fejlődésüket

– van érzékük/hajlamuk a harmóniához, a kollektív élethez, a lehetőségek minden ember számára egyenlő (újra)szétosztásához, elítélik az ökológiai egyensúly megbontását

– magasabb szinten az együttműködést és a tapasztalatcsere-rendszert ők (s mások is egyre inkább ) HÁLÓZAT na definiálják.

– minden személy, minden kezdeményezés és minden csoport autonóm

– létezik egy spontán csere — és együttműködési kapcsolat az azonos személyek és csoportok között, de ez nem sérti senki autonómiáját

– semmiféle hierarchia nincs a csoportok vagy az ide elkötelezettek között

– a kísérletezés, a fejlődési folyamat, az információk és az elképzelések mindenki számára nyíltak és hozzáférhetők — még a kívülállóknak is

– a hagyományos mozgalmakkal ellentétben az alternatív hálózat irányítás nélkül működik, se főhadiszállása, se ideológiai központja, se titkársága nincs. Vannak csoportok és emberek, akik saját elhatározásukból, önként elvégeznek bizonyos feladatokat, mint pl. információs — vagy más szolgáltatások stb. De önkéntes alapon bárki (átvállalhatja ezeket a funkciókat, vagy részt vehet a feladatok elvégzésében: a hasonló csoportok, funkciók és kezdeményezések megsokszorozódását nem kölcsönös konkurenciának, hanem inkább hasznos propagandának és gazdagodásnak fogják fel.

– ha valami miatt kiesik a hálózatból egy olyan csoport vagy személy, aki a többiek számára fontos feladatokat látott el, ilyenkor egy másik csoport vagy személy vállalja magára azt a munkát — mint minden élő organizmusban: ha egy sejt elhal, egy másik sejt veszi át funkcióját.

– tanújelét adják annak a spontán törekvésüknek, hogy fejlesszék és megkönnyítsék, minden érdekeit számára elérhetővé tegyék a csoportok és hálózatok közötti kölcsönös és őszinte kommunikációt.

Összehasonlíthatnánk e hálózatokat a telefonrendszerrel vagy a könyvtári hálózattal, vagy a szervezés klasszikus iskolai formájával, annak előre kidolgozott programjával, vagy az ugyancsak előre megtervezett televíziós adásokkal: a hálózat sokoldalúságát látnánk a hagyományos szervezési formák egyoldalúságával szemben. A hálózatok alternatív módokat és nem-hierarchizált kommunikációt jelentenek emberek és csoportok között, akik belső kényszertől hajtva kezdik 'újraszőni a társadalom szövetét', személyes, társadalmi, kulturális és ökológiai szinten, lépésről lépésre haladva egy másfajta társadalom megalkotása felé. Ezen a ponton alapvetően különböznek a hagyományos szerkezetű szervezetektől, melyeket saját hatalmuk és kiterjedésük, ideológiájuk és kolonializációs hajlamuk orientál anélkül, hogy tekintettel lennének mások kívánságaira és céljaira.

A hálózatok megteremtik a különféle területek lépésről lépésre való integrálásának lehetőségét — teljesen decentralizált formában.

REGIONÁLIS CSELEKVÉS

– a hálózatok regionális szinten minden vonatkozásban ösztönzik, támogatják az adott terület autonómiáját

– a hálózatok inter-regionális és nemzetközi szinten cserélik ki tapasztalataikat, tájékoztatást nyújtanak konkrét terveikről, keresve a kölcsönös és egyenlő fejlődés lehetőségét: GLOBÁLIS SZEMLÉLETMÓD.

A hálózatok a dekolonizálás eszközei az élet minden területén, az autonóm törekvések, a személyes és kulturális identitás, a decentralizáció és a minden szintre kiterjedő önigazgatás ösztönzői, hirdetői: a hálózatok lehetőséget kínálnak az egyensúlyhoz való visszataláláshoz a humanitás és az ökológia terén.

MILYEN SZEMLÉLET JELLEMZI? MIT JELENT AZ, HOGY 'ALTERNATÍV'?

Nem lehet azt mondani tehát, hogy az alternatív közegben létezik egyfajta közös ideológia és stratégia a társadalmi változásról. Ez elég is lenne a klasszikus mozgalmaknak ahhoz, hogy az alternatív csoportokat és mozgalmakat diszkvalifikálják, s jó esetben — úgy tekintsék azokat, mint marginális jelenségeket — melyeknek van ugyan némi tömegbázisuk -, és amelyek tulajdonképpen a társadalmi Forradalom régi akoljába törekednek visszajutni.

Valójában pedig csak annyit lehet mondani, hogy az alternatív mozgalmak hajlanak a kérdések együttes megközelítésére (ebben az értelemben egymás felé is tendálnak), mint az megfigyelhető volt az 1984-ben, az alternatív mozgalom jövőjéről tartott woensdrechti nemzetközi találkozón is. Tehát inkább a fejlődéssel és a módszerrel kapcsolatos közös véleményekről, érzésekről, s nem egy közös ideológiára kifutó tendenciáról van szó.

A törekvések és tudatosságuk fejlődése tiltottá teszi számunkra a túlhaladott utópiákat és az 'unitárius' ideológiát. Egy másfajta értékrend felé fordulunk inkább, egy másik életkép felé, melyben az emberek — individuális szintjüknek megfelelő mértékben — azonosulni tudnak az integrációs folyamattal próbálkozásaik és személyes életvitelük során. (Ezt segítik elő Woensdttcht és TRANET tanulságai, a Nordic Alternative Campaign, a Reménység-Hálózat Franciaországban, stb.), s így elkötelezik magukat a fejlődési folyamat mellett.

Az alternatív mozgalom nem alkotott tudományos elméletet a termelőerőkről és a társadalmi ellentmondásokról, nincs se forradalmi stratégiája, se tudományos módszere. Úgy tűnik, ez csupán a régi forradalmárok (marxizmus által inspirált) vesszőparipáinak egyike, egy előítélet, átitatva nagyhangú tudományos bálványimádattal, ami egyúttal magyarázza is Marx Atya teóriájához való bősz ragaszkodásukat, s mutatja vakságukat egyrészt abban, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy az elmélet a Felvilágosodás korában keletkezett, másrészt tudományosan is: Ipar és Fejlődés — történelmi és antropológiai szempontból — kifejezetten ahhoz az elmúlt korszakhoz és kultúrához kötődik, egészen pontosan a XIX. századi Nyugat-Európához.

Hogy lehetne valaha is a személyi és kulturális identitások különbözőségét és sokféleségét, a fejlődés és az élet-perspektívák végtelen számú módozatait egy egyszerű(sített) 'Tudományos-Forradalmi igazsággá redukálni!? Mi egy pluralista jövőt áhítunk, nem egy az egész világon egy(forma) Civilizációt. Az alternatív mozgalmak tervei nem szólnak az Emberiség jólétéről, mely az eszkatologikus, keresztényi, Patriarchális Kultúra célkitűzése. Mi számolunk az egyetemes elidegenedéssel, a destrukcióval -, így látunk munkához, mindig kutatva, saját személyiségünk és kultúránk különösségéből kiindulva. Mi egy sokféleképpen megvalósítható jövőt építünk, nem egy Tudományos Utópiát. Inkább így, az egyéni próbálkozásokból és intuíciókból kiindulva lehet egyesíteni a részeket, újra összeilleszteni a világunkat, melyben 'minden egész eltörött'. Ha úgy tetszik, ez egy vallásos orientáció — vallás nélkül. Újra összerakni azt, ami szétszakadt, eltört, elpusztult... Számot vetve azzal, hogy ez egy soha VÉGET NEM ÉRŐ folyamat, sohasem lesz teljes, a mindig folyó, élő próbálkozásokból születik.

Ki akarjuk kísérletezni, meddig terjed a szabadság, megvizsgálni, hogy milyen mértékben kell szocializálni és kollektivizálni a dolgokat, hogyan lehet megszabadulni az állami és igazságügyi apparátustól, hogy lehet humanizálni a munkafolyamatokat — s e vonatkozásban van a legtöbb tennivaló -, hiszen az ipari fejlődés immár az Életet fenyegeti, milyen tradíciókat érdemes — állandóan megújítva — megőrizni, mely értékek szolgálják Életünk védelmét, s melyek váltak üressé vagy károssá, hogy lehet emberhez méltóan élni, dolgozni; meg kell vizsgálni, hogy a fejlődés iránya ésszerű-e, s hogyan lehet az ökológiai egyensúly megbontása nélkül fejlődni, hogy kollektív intézkedésekkel, vagy a problémát az adott terület autonóm ügyének tekintve kell-e védekezni ott, ahol a természetet, a Földet veszélyeztetik, hogy milyen szintű önigazgatás és autonómia valósítható meg, s milyen mértékben válik szükségessé — egy magasabb szinten — a tervezés és az együttműködés, melyben nagyfontosságú kérdés a kulturális és nemzeti individualitás, s amelynek meg kell akadályoznia a nemzetek közötti konkurencia elnyomássá vagy háborúvá fajulását. Nem egy párt-ideológiából indulunk ki — nekünk nincs 'credo'-nk. Nincs másunk, csak eddigi közös kísérleteink és jövőbeni lehetőségeink.

Minden ember számára lehetővé akarjuk tenni eredményeink, terveink és céljaink megismerését, s ezek követését... Az alternatív mozgalmaknak ez az egyetlen ambíciója -, nem hirdetünk sem egy Illuzórikus Forradalmat, sem irreális Végtelen Fejlődést, sem Apokalipszist, sem Közjólétet. Nagyon gyakorlatias emberek vagyunk...

A mi álmunk a próbálkozások és elképzelések folyamatos cseréje és egyesítése...

Ez nem egy 'credo', amit a hívek elfogadnak, az eretnekek pedig elutasítanak. Mi mind eretnekek vagyunk, tekintve hogy a mi próbálkozásunk homlokegyenest különbözik minden más teóriától, melyek abszolút érvényességet tulajdonítanak maguknak. És az eretnekségnek már hosszú történelmi múltja van...

Mi egy olyan konspiratív szervezet vagyunk (The Aquarian Conspiracy -, az elnevezés Marilyn Ferguson-tó1 származik), melynek nincs semmi titkolnivalója; de még inkább egy olyan szervezet, mely lényéből fakadóan láthatatlan és besorolhatatlan, olyan mint egy vírus, mely — úgy tűnik — még azokat az embereket is megfertőzi, akik immúnisnak látszottak.

A HAGYOMÁNYOS RECEPTEK ÉS A MODERN KONYHA

Akik a körülmények kényszere vagy saját elhatározásuk által eljutnak oda, hogy egészségük védelmére gondolva megváltoztatják életmódjukat, azok számára minden régi recept felesleges: több húst, több tejszínt, több sót, több cukrot... A társadalmi változás terén a hagyományos receptek éppen olyan értéktelenek, mint a régi szakácskönyvek.

Vannak közöttük olyanok, akik alapvetően megváltoztatják étrendjüket — makrobiotikus vagy vegetáriánus táplálkozás -, felfedezik és felhasználják az új recepteket. De ha progresszív változást óhajtunk, a magunk és minden ember táplálkozását egészségesebbé kívánjuk tenni, akkor nem támaszkodhatunk sem a régi, korszerűtlen szakácskönyvekre, és nem csatlakozhatunk vakon a makrobiotikus szektához sem -, hiszen ezzel lehetetlenné válna például az, hogy (hagyományosan táplálkozó) barátainknál étkezzünk, és elszigetelnénk magunkat.

Az alternatív mozgalom ugyanennek a veszélynek van kitéve: begubózódhat egy elveszett vagy jövőbeni paradicsomba, távol minden evilági mozgástól. Mindent csak magunknak akarni anélkül, hogy törődnénk a hagyományos 'receptekhez' még ragaszkodó emberek fejlődési lehetőségeivel. Említettük már, hogy az alternatív hálózatok alapvető jellegzetessége a nyitottság.

Az átalakulás folyamata bárhol, bármelyik ponton megkezdődhet az egyének saját próbálkozásaival: lehet ez a pont a táplálkozás, az egészség, az életmód, a munka, az ellenállás bizonyos területeken, a meggyőzhetőség, a lakóhely... Az illető előbb-utóbb megfertőződik. Előbb-utóbb eljut arra a határra, ahol már mentalitása fog — spontán módon megváltozni. Nekem úgy tűnik, hogy az alternatív világon kívüli életfolyamatok is ki vannak téve a komplex és általános fertőzésnek. Ez megjelenik a Rendszer minden repedésében, minden életmódváltozásban. A 'betonszilárd'-rendszer minden ízében recseg-ropog immár. Mint ahogy a gyomnövények is a repedésekben eresztenek gyökeret, nekünk is ide kell betörnünk.

Napjainkban eljutottunk a posztindusztriális társadalommá alakulás azon stádiumába, ahol együtt, egyidejűleg léteznek a társadalmi élet régi és új szervezési formái, s kölcsönös hatást gyakorolnak egymásra.

Egyetlen alternatív elképzelés sem merev anynyira, hogy ne módosulhatna, finomodhatna tovább: előbb-utóbb rákényszerül a nyitásra, hogy elnyerhesse mindenki egyetértését. Semmilyen 'egységfront' nem érhet el sikert a társadalmi harcban a konkrét kísérletek és az alternatív módszerek alkalmazása nélkül, s ez a legjobb bizonyíték az alternatív eszmék helyes voltára.

Itt az ideje, hogy kimozduljunk a hagyományos 'receptek' használhatatlansága keltette dermedtségből, reménytelenségből: saját személyi, kulturális és társadalmi egészségünk, a túlélés, a Föld megmaradása a tét.

Ford.: Takács József