Theology.html

Ez az írás egy béketanácskozásra készült, amelyet a Kvéker Béke és Szolgálat szervezett a birmingham-i Woodbroke Főiskolán "A béketeremtés keresztény megközelítése" címmel, 1987 októberében. A tanácskozás résztvevői között egy afrikai volt, néhányan Moszkvából és Prágából látogattak el, a többség Angliából, illetve a Kvéker Béke és Szolgálattól jött.

A találkozó az 1958-ban megszakított prágai Keresztény Béke Konferencia befejezése volt. A résztvevők többek között olyan kérdésekre keresték a választ, mint például: "Mit értünk béke és igazságosság alatt? valamint a "húség a lelkiismeretünkhöz, húség az államhoz" dilemmáját.

A kvéker Ursula Windsor késztetést érzett, hogy megírja a következő esszét, melyet szétosztottak a résztvevők között. Írás közben ráébredt, mennyire élő a biblia a mai viszonyok között is, ha a szentlélek ereje megvilágosítja az Isten népének szánt üzenetet.

Az egyik legfontosabb dolog, amit azóta tanultam, mióta csatlakoztam a Barátok Társaságához, az Isten népe és a Teremtő kapcsolatáról szól: "Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!" - Jeremiás 7:23. "Ma, ha halljátok a hangját, ne keményítsétek meg a szíveteket." (? 3:15)

A nyugati keresztények körében a kultúra és a civilizáció elhomályosította az egyház fent említett hívását, sőt ezt az elhomályosított kereszténységet adtuk át a világ népeinek. Sok mindent csináltunk a vallás nevében, jókat is rémisztőeket is, ahelyett, hogy Isten hívását követve a "tiszta, felülről jövő vallást" gyakoroltuk volna mindenki érdekében munkálkodva "az özvegyekért, az árvákért, a kapud előtt álló idegenért" (George Fox). Nehéz visszatalálni a gyökerekhez, amikor olyan sok gazt kell eltakarítani. A probléma ott kezdődött, hogy a negyedik században, Konstantin megtérése után a kereszténység a Római Birodalom hivatalos vallása lett.

Ez az esemény jobban befolyásol minket, mint hinnénk. A dogma, mely szerint egyházi kérdésekben is az államnak kell döntenie oly mélyen megalapozott a nyugati ember tudatában, hogy a legtöbb keresztény elfogadja az egyház és az állam jelenlegi kapcsolatát. Az egyház megáldott olyan állami akciókat, mint a háború, és a háborúra való készülődés. Ritkán kérdőjelezik meg az egyén hűségét az államhoz. Az úgynevezett keresztény országokban a férfiaknak és a nőknek bíróság előtt kell igazolniuk magukat, ha lelkiismereti okokból megtagadják a katonai szolgálatot.

André Gingerich egy riportot írt az Egyház és Béke c. folyóiratba a Német Evangélikus Egyház frankfurti, 1987-es gyűlésén elhangzott vitáról, mely a "béke, az igazságosság és a teremtés sértetlensége" témában indult. Riportjában rámutatott, hogy csak a kelet-német egyházak képviselői tartották az egyházat "kisebbségnek, sónak és világosságnak", és hozzátette, hogy "a keresztények az élő Istennek engedelmeskednek, még akkor is, ha más népek és nemzetek saját isteneiket imádják". Mi is azok közé a népek és nemzetek közé tartozunk, akik inkább saját isteneiket imádják - például a tömegpusztító fegyvereket - mintsem, hogy Isten választott népeként az Ő megmentő erejében bízzanak?

Nyugaton le van tompítva annak a kérdésnek az éle, hogy mit jelent kereszténynek lenni egy ellenséges világban. Ez az ára annak, hogy vallásszabadság van, hittant oktathatunk, stb. Világunk nem is látszik olyan ellenségesnek, így hát lazíthatunk és olyanná válhatunk, mint "minden nemzet" (1 Sámuel 8:20, Lukács 12:30).

Ha problémát jelent számunkra, hogy hogyan tehetnénk mi is tanúságot a korai keresztényekhez, az anabaptistákhoz és a tizenhetedik századi kvékerekhez hasonlóan, akkor nem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy hogyan tudnánk utánozni őket, hanem azt, hogy hűek maradtunk-e ahhoz az alaphoz, amire ők építettek.

Mivel hűek maradtak a krisztusi világossághoz, felkeltették a hatóságok gyanúját, veszélybe sodorták megélhetésüket és gyakran életüket is, de világosan tudták, hogy mit kell tenniük. Ezt mi, kényelmesebb körülményeink között nem mondhatjuk el magunkról. Magától értetődő volt, hogy a béke ügye mellett tesznek tanúságot; úgy érezték, küldetésük van arra, hogy szerte a világban hirdessék "az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek" (János Jelenésekről 14:6). És ahol az evangéliumot hirdetik, ott a békét hirdetik, mert "ő a mi békénk" (Efezusiaknak 2:14). Krisztusban mindannyian egyek vagyunk, zsidók és nem zsidók, gazdagok és szegények határok nélkül.

A legtöbb keresztény a szájával dicséri ezeket az ideálokat, de ahhoz, hogy megvalósítsák, forradalmi változásokra lenne szükség az egyének és az egyház életében egyaránt. Ha el akarjuk fogadni Krisztus békéjét, akkor hűségesnek kell lennünk hozzá, aki kibékített minket Istennel.

"És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata." (Rómaiakhoz 12:2) Nem fogadhatjuk el tovább a körülöttünk levő tökéletlen világ normáit, ahol legfeljebb több rossz közül a legkisebbet tudjuk választani, hanem a közöttünk állandóan jelen levő és uralkodó Krisztus tanítása szerint kellene élnünk az isteni kegyelem és erő segítségével.

Krisztus nemcsak azért fogadta el engedelmesen a keresztet, hogy mi az isteni megbocsátásban részesüljünk (bár szükségünk volt a megbocsátásra), hanem példát akart mutatni engedelmességből, emberszeretetből, megbocsátásból és az Atyának való engedelmességből.

Az egyház pedig ahelyett, hogy megélné ezt az igazságot, megpróbálja állandósítani önmagát, ezzel megakadályozza, hogy az Úr közvetlen alkotóereje hasson az emberek között. Oda jutottunk, hogy az emberi észre hagyatkozunk ahelyett, hogy felismernénk: "...Istennek a "balgasága" bölcsebb az embereknél, és Istennek a "gyöngesége" erősebb az embereknél." (1 Korintusiaknak 1:25) Mikor tanuljuk már meg, hogy Krisztus megváltó ereje határtalan, és nem élhetünk tovább bűnben, mert meghaltunk a bűnnek? (Rómaiaknak 6:2)

Jézus Krisztus a segítő és a megbocsátó; felfed és gyógyít; beszél hozzánk, mi meghallgatjuk őt, és ereje segítségével engedelmeskedünk neki. Ő a pásztor, aki megment bennünket. Ő a próféta, aki segít eligazodni a szentírásban és jelen korunkban. George Fox írta folyóiratában János evangélistát idézve: "A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság." 4.

Más karakterű az a probléma, hogy hogyan engedelmeskedjünk az emberi hatóságoknak, amikor Krisztust az egyház hatalommal rendelkező vezetőjének ismerjük el. Abban a közösségben, ahol Isten nevében és új szövetségében gyűltek össze az emberek, a Törvény a szívükbe van írva, s a mennyei nemzet tagjaként Isten megváltó erejével és céljával élnek. Talán túl emelkedett ez az elmélkedés, mindenesetre ne felejtsük el, miközben a hűség útján járunk.

"Speciálisan angol, (német, orosz, amerikai) helyzetből kimondottan keresztény beállítottságúvá válni nagyon nehéz." 5. Én ebben a tekintetben szerencsés voltam, az elmúlt háború alatt menekültként kerültem egy elvileg ellenséges országba (ahol most otthonra találtam), és számomra nem tűnik nehéznek az átállás. Diktatórikus államban éltem, könnyebben észreveszem annak a veszélyét, ha az ember elsődlegesen az államhoz, vagy bármilyen más emberi hatósághoz hűséges. A tapasztalat arra is megtanított, mire lenne képes, és mit kellene tennie az

"Az egyház elsődleges feladata és a világnak nyújtott legnagyobb szolgálata az, hogy ténylegesen egyház legyen." 6. "Olyan egyház, melyet a pokol kapui sem győzhetnek le"; ennek a szellemiségnek a birtokában mondhatták a kvékerek 1661-ben, hogy "Krisztus lelke, amely irányít bennünket ... amely minden Igazság felé vezet minket, és soha nem késztet arra, hogy harcoljunk, vagy háborúzzunk bármilyen emberrel, külvilági fegyverekkel, sem Krisztus királyságáért, sem evilági birodalmakért." 7.

Ez konfliktust teremt köztünk és az emberi hatóságok között, akár egyháziak, akár államiak. Az úgynevezett nyugati demokráciákban ez valószínűleg kevésbé nyilvánvaló. Úgy gondolom azonban, hogy nem vagyunk eléggé tudatában, mennyire befolyásolnak minket a materialista erők, korunk "fejedelemségei és hatalmasságai", vagy az a tény, hogy a kormányok túlzottan el vannak foglalva az anyagi dolgokkal és a nemzeti biztonsággal, ahelyett, hogy a társadalmi és nemzetközi közösség jólétére figyelnének. Ezzel körmönfont módon megnyirbálják az emberi jogokat. Fogyasztóként olyan rendszerekkel, intézményekkel és iparágakkal állunk kapcsolatban, amelyek nem a közjavát szolgálják. Amikor körülményeink javítására törekszünk, vajon nem kötjük-e még jobban össze életünket ezekkel a rendszerekkel? Attól félünk, hogy elveszik a jó hírünk, vagy esetleg üldözni fognak minket?

Valaki azt mondta egyszer, hogy az első Barátok dinamizmusa abból eredt, hogy üldözték őket. Nem keresték az üldöztetést, de nem volt más választásuk. Senki sem akarja feladni a szabadságát és a biztonságát; de ha Krisztus vezet és utasít minket, akkor tudjuk, hogy nem hagy el minket szent lelke. Ha szenvednünk kell, tudjuk, hogy jó társaságban vagyunk. "Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket". (János 15:18)

Időnként elfelejtjük, hogy a kezdeténél a béke egyház - korai keresztények, anabaptisták, tizenhetedik századi kvékerek - a kereszt egyháza volt. Mindhárom csoportot üldözték az egyházi és a civil hatóságok, mert életvitelük és prófétai tanúságtételük fenyegetésnek tűnt az egyház és az állam intézményrendszere szemszögéből. Az egyház felvett struktúrája miatt elvesztette azt a képességét, hogy "az ő akaratjának tanácsából" éljen (Efezusiaknak 1:11). ezért újra meg kellett tanulnia, hogy összefogással figyeljen Isten szavára, engedelmeskedjék neki, és sok esetben együtt szenvedjen vele.

Amikor az egyház világivá válik, világi eszközökkel fogja visszaszorítani mindazt, ami fennhatóságát veszélyezteti, ugyanúgy, ahogyan az állam üldözi ellenségeit. A keresztények államukhoz való viszonyát befolyásolja egyházuk arculata. A béke egyház az államot úgy látja, hogy Isten alapította a törvények és a rend betartására, "...Isten eszköze a javadra" (Rómaiaknak 13:4). De azt is tudjuk, hogy legjobb esetben is csak korlátolt az államra ruházott hatalom. Legrosszabb esetben pedig gonoszsággal telítődik, mert a hatalommal való visszaélésnek korrupt a természete. Az ilyen állam démoniságáról és ebből következő hanyatlásáról a Jelenések Könyvében olvashatunk. Bármilyen érdemei is legyenek egy államnak, "működése soha nem feltételezheti az isteni akarat felfüggesztését" 8. A keresztényeknek ébereknek kell lenniük: "Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat." (Efezusiaknak 6:13) Így ha konfliktussal találkozunk, tudni fogjuk, hogy "Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek" (Apcsel 5:29).

Ursula Windsor Németországban, Hamburgban született, 1939-ben, 15 éves korában családjával Angliába emigrált. Könyvtáros képesítéssel dolgozott néhány évig. A lutheránus egyház tagjaként konfirmált, mielőtt elhagyta Németországot, majd Angliában a metodista egyházhoz csatlakozott. Később tagja lett a Barátok Vallásos Társaságának. Férjével együtt Katonai Adómegtagadók lettek az 1980-as évek elején, ezért férje börtönbe került.

Az Egyház és Béke azon fáradozik, hogy összehozza egymással azokat az európai közösségeket, egyházakat és keresztény békeszervezeteket, amelyek elkötelezték magukat, hogy hitközösségként tanúságot tesznek Jézus Krisztus békéje és erőszakmentessége mellett. A "Teológia és Béke" pamflet sorozat az angliai és írországi Egyház és Béke kezdeményezése, a béke, az igazságosság és az erőszakmentesség teológiai alapjait keresi a béke egyház létrehozásának érdekében.