Az esõ több mint egy órája kopog a kisrepülõgép szélvédõjén. Amikor a szakadó felhõk közül néhány másodpercre lelátunk a földre, megpillantjuk a kiáradt folyómedret és a Nílus vizét. Nem sokkal késõbb a Lol folyó is felvillan. A Lol rég kilépett kanyargó medrébõl, amelynek körvonalait alig ismerjük föl az újonnan alakult, piszkosbarna tóban. Csak a fák csúcsa emelkedik ki a vízbõl. Könnyedén landolunk a folyó mögötti leszállópályán, ami – várakozásunk ellenére – majdnem száraz.
Élet a pokolban
Az emberek, a szarvasmarhák és a számtalan kígyó egyaránt a magasabban fekvõ helyekre húzódtak vissza. Kígyók nyüzsögnek a kunyhók között és tekergõznek a sátorponyvánkon. Szúnyogok éhes hada csap le ránk.
Harmincpercnyi felderítõ kerékpározás után már térdig érõ mocsárban gázolunk. A hetek óta tartó felhõszakadás elpusztította a termést. A magas páratartalom és hõség következtében a dán tévések kamerája elromlott. Önkéntelenül is azt kérdezzük: hogy képes elviselni az ember egy életen át ezt a poklot?
Rabszolgafelszabadítás
A CSI csoportja John Eibner vezetésével ez alkalommal sikeresen kiszabadított 640 rabszolgát. Sok fiatal volt köztük, akiket rabtartójuk súlyosan bántalmazott, pl. Awien Ngor gyerekei. A szülõk testükkel védelmezték Aliir fiukat és Anoon lányukat, amikor elrablójuk másnak akarta eladni a testvérpárt. Anyjuk csak akkor hagyott fel a reménytelen ellenállással, amikor hatéves fiát szemen találta egy fejszecsapás. Azóta most elõször látja újra gyerekeit. Aliir jobb szemére megvakult. Másik példa: Marol Athian (16 éves). Rabtartója korbáccsal hat évvel ezelõtt mély sebet vágott a nyakán. A fiú csak most, szabadulása után kap orvosi ellátást mai napig gyulladt, gennyezõ sebére.
Koncentrációs tábor
De sokan még ma is foglyok. Az eddigi legnagyobb kormányoffenzíva nyomán 914 embert hajtottak Aweil nyugati körzetébõl Észak-Szudánba ez év április–május folyamán, közülük mostanáig csak maroknyinak sikerült visszaszökni otthonába. A többieket egy Dayen város melletti szigorúan õrzött koncentrációs táborban tartják fogva. Arek Al Dut (20 éves nyamlelli lakos) három hónapos szenvedés után menekült meg: „Támadóink ránk gyújtották a magas füvet, ahová elbújtunk. Újszülött csecsemõmmel a karomban találtak ránk. Ötéves Zubeda lányom elszaladt, azóta sem láttam. Az elfogottakat Nyamlell régi vendégházához terelték, és a kormánykatonák szigorú õrizete alá vonták. Négy nap múlva 30–50-es csoportokban a Kür folyó felé indítottak. Velünk vitették a katonák zsákmányát is. Sokan közülünk nem élték túl a 48 órás menetet és szomjan haltak. Safarban katonai teherautókra zsúfoltak és a dayeni táborba szállítottak minket, amelynek tüskebokor kerítése van. Egy iszlám szervezet, a Dawa Islamiyya osztotta szét az ENSZ segélyét a tábor 600–700 lakója közt. Megpróbáltak iszlámra téríteni. A gyerekeket kényszerítették, hogy idejük legnagyobb részét korán-iskolákban töltsék. Nekem fõznöm kellett az iskolában. Naponta szállították el az embereket a táborból. Néhányuk pár nap múlva visszajött, a többieket soha többé nem láttuk. A táborban sokan haltak meg víz és élelem hiánya miatt. Köztük az én kisbabám is.”
60 tonna
Aweil keleti körzetében egy csoport hontalan menekülttel találkoztunk. Egyetlen táplálékuk fémtartályban, nyílt tûzön szárított fûmag volt. Egy kisfiú, Deng Deng az éhhalál határán volt. Arra sem volt ereje, hogy az orrára, szájára és szemére telepedett legyeket elhessegesse. Anyja elment fûmagot gyûjteni. A szudáni Dr. Elijah Makender trópusi kórházának helyzete drámai. Júniusi látogatásunk óta 14 betege halt éhen, az utolsó néhány nappal ezelõtt. A CSI szeptemberben rekordmennyiségû, 35 tonna élelmiszert, gabonát és gyógyszert juttatott Bahr-El-Ghazal éhségövezetébe.
A Lol nemsokára visszahúzódik medrébe és teljesen kiszárad. A szúnyogok és kígyók eltûnnek. Ekkor elérkezik az újabb támadások ideje. És ezzel a mi idõnk is, hogy folytassuk Szudán elkínzott népe – köztük a keresztények – megsegítését.