Annak ellenére, hogy az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása óta 50 év telt el, ma is küzdeni kell a polgári, politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális jogok és az Emberi Jogok világméretû elismerése illetve törvénybe iktatása érdekében.
Keresztények és mozulmánok vallásszabadságért tüntetnek az iszlám Pakisztánban
Az ENSZ közgyûlése – Auschwitz, Hiroshima és Nagasaki traumájától megrendülten – 1948. december 10-én, a hidegháború küszöbén elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely kimondja, hogy minden embert – személyére ill. nemzetiségi hovatartozására való tekintet nélkül – elidegeníthetetlen polgári, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális alapjogok illetnek meg. Az 1. és 2. cikkely hangsúlyozza az egyetemes érvényességet: „Minden emberi lény szabadnak, egyenlõ méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetniük." „A jelen Nyilatkozatban megfogalmazott összes jogok és szabadságjogok fajra, színre, nyelvre, vallásra, politikai és más véleményre, nemzeti és társadalmi származásra, vagyonra, születésre vagy más körülményre vonatkozó mindennemû megkülönböztetés nélkül mindenkit megilletnek." Az Emberi Jogok Nyilatkozata egyfelõl a zsidó-keresztény hit azon eszméjén alapul, hogy az ember Isten képmására teremtetett (ld. 7. old.), másfelõl visszavezet a görög sztoikus filozófusok természetjogról alkotott elképzelésére: mivel minden emberi lény része az isteni világrendnek, mindegyikük ugyanazt a méltóságot és jogokat élvezi. E két gondolat lett a nyugati kultúra alapeszméje.
Iszlám fenntartások
1948. december 10-én az ENSZ 48 tagállama – 8 tartózkodással, nem-szavazat nélkül – elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Afganisztán, Irak, Pakisztán és Szíria a szavazás elõtt sikertelen kísérletet tett a 18. cikkely megváltoztatására: „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyõzõdés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyõzõdésnek egyénileg vagy másokkal közösen, a nyilvánosság elõtt vagy a magánéletben oktatás, gyakorlás, istentisztelet vagy szertartás keretében történõ kinyilvánítását." Az a tény, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Szerzõdése (1966) nem említi félreérthetetlenül a vallás megváltoztatásának jogát, jelzi, milyen veszélyes téma ez az iszlám országok számára. Az ún. Polgári Jogok Szerzõdése 18. cikkelye csak ennyit mond: „... Ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyõzõdés egyéni választásának szabadságát ..." 1966-ban már lényegesen több iszlám ország volt az ENSZ tagja, amely nagyobb súlyt adott az iszlám nézeteknek (ld. 8. old.). Míg az Emberi Jogok Nyilatkozata „csak" erkölcsi tekintéllyel bír, a Polgári Jogok Szerzõdése törvényerõvel kötelezi a társult tagokat.
Kötelezõ szerzõdések
A Polgári Jogok Szerzõdése lényegében az Emberi Jogok Nyilatkozatában felsorolt polgári és politikai, míg a Társadalmi Jogok Szerzõdése a gazdasági, társadalmi és kulturális kötelezettségeket ill. szabadságjogokat tartalmazza. Mindkettõt 1966-ban fogadta el az ENSZ közgyûlése, de az aláírások és a csatlakozó országok csekély száma miatt csak 1976-ban léptek érvénybe. A Polgári Jogok Szerzõdésében lefektetett kötelezettségeket és szabadságjogokat a tagállamok kötelesek szavatolni, amelyeket a sértettek beperelhetnek. Az aláíró államok rendszeresen jelentéseket készítenek a szerzõdésben foglalt jogok megvalósításáról és továbbfejlesztésérõl. A tagállamok egyetértésével más aláíró országok és az érintett személyek visszás ügyeikben panaszt emelhetnek az ENSZ illetékes Emberi Jogi Bizottságánál. A Társadalmi Szerzõdés mindenekelõtt célokat jelöl meg. Az aláíró országok kötelezik magukat, hogy az elfogadott gazdasági, társadalmi és kulturális kérdéseket legjobb tudásuk szerint oldják meg. A jelentési kötelezettség itt is fennáll, de panaszt nem lehet tenni. Az Európán kívüli országok – saját hagyományos társadalmi szerkezetükre és fejlõdõ országbeli helyzetükre hivatkozva – gyakran a nyugati individualizmus megnyilvánulásaként emlegetik azt a tényt, hogy a polgári és politikai jogok elsõbbséget élveznek a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokkal szemben. Ez a részben helytálló kritika valójában nem más, mint az emberi jogok megsértésének igazolására tett kísérlet. A Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában perbe fogott emberi jogi vádlottak puszta ténye is azt mutatja, hogy emberi – de különösen polgári és politikai – jogok nem csak Európában vagy az USA-ban léteznek.
Egyetemesség
Az ENSZ közgyûlése ismételten megerõsítette, hogy az emberi jogok világszerte érvényesek. Az 1993-as bécsi Emberi Jogi Világkonferencia – 171 állam részvételével, hosszú és fáradságos viták után – záró nyilatkozatában is hangsúlyozta ezt. Kiemelte a nemzeti és helyi jellegzetességek, valamint a különbözõ történelmi, kulturális és vallási háttér jelentõségét anélkül azonban, hogy relativizálná az egyes államok emberi jogok tiszteletben tartása iránti kötelezettségét. Ez egyfajta kényes egyensúly kialakítását teszi szükségessé a kulturális érzékenység és az emberi méltóság egyetemes védelme, valamint az eltérõ társadalmi rendszerek tiszteletben tartása és az emberi jogi politika központi ügyének következetes érvényesítése között.
Isteni képmás
Zsidók és keresztények számára az ember Isten képmása. A Teremtés könyve (1,27) így mondja: „Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nõnek teremtette." Ez az isteni képmás adja minden embernek – férfinak és nõnek, fiatalnak és öregnek, bennszülöttnek és idegennek, egészségesnek és betegnek, munkanélkülinek és túlterheltnek – ugyanazt az elidegeníthetetlen méltóságot. Mindannyian különböznek, mégis egyenlõek. Isten megszólítja az embert és figyelmezteti, hogy élete alakításában felelõsséggel tartozik Alkotójának. Mégha az ember elfordul is Istentõl és vétkezik Isten és felebarátai ellen, akkor sem veszti el Isten képmásából fakadó saját méltóságát, bár az a felismerhetetlenségig eltorzulhat benne. Martin Buber zsidó vallásfilozófus így ír: „Minden emberben van valami gyönyörû, ami senki másban nem található meg." Az emberek nemcsak saját méltóságukban egyenlõek, hanem szükségükben és rászorultságukban a szeretetre és a kapcsolatokra. Ezért Isten felszólítja az embert: „Szeresd felebarátodat, mert olyan mint te" (Lev 19,18; Ford. Martin Buber). Saját és mások bûneit tekintve, minden embernek egyaránt szüksége van a megváltásra: „Nincs igaz egy sem" (Róm 3,10). Jézus Krisztus halálával és feltámadásával Isten maga teljesíti be a megváltás mûvét. Ezzel újjáépíti az ember bûn által eltorzított méltóságát. Az ember ezt hit által fogadhatja el. A tudat, hogy élet, méltóság és megváltás Isten ajándékai, segít védelmezni az egyén jogait éppúgy, mint felelõsséget vállalni a közösségért.
Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága
Az 1946-ban létrehozott ENSZ Bizottság, amely az Emberi Jogok Nyilatkozatának tulajdonképpeni megalkotója, ma világszerte az emberi jogok legnagyobb politikai fóruma. 53 ENSZ tagállama évente egyszer hat héten át ülésezik Genfben. Megfigyelõ státusszal rendelkezõ államok és nem-kormányzati szervezetek felszólalhatnak a bizottság elõtt, amely határozatokat fogad el az emberi jogok helyzetérõl a világban és megbízottakat alkalmaz.
„... hacsak a saria meg nem követeli."
Az iszlám országok 1981-ben aláírták az Általános iszlám Emberi Jogok Nyilatkozatát, majd 1990-ben elfogadták az Iszlám Emberi Jogok kairói Nyilatkozatát. Mindkét deklaráció az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatára épül, de alapcélkitûzéseiben és fontos részletekben eltér attól. Mindkettõ a sariát – amely nem egy módszeresen kidolgozott iszlám törvényrendszer – teszi meg legfõbb tekintélynek. Ez világosan megmutatkozik a kairói nyilatkozat 24. és 25. cikkelyeiben: „A nyilatkozatban felsorolt összes törvény és szabadságjog az iszlám saria alá tartozik." "A nyilatkozat bármely cikkelyének értelmezésére az iszlám saria az egyetlen hiteles forrás." Ezenkívül számos cikkely érvényét viszonylagosítja a közvetlen utalás a sariára. A kairói nyilatkozat 2. cikkelye pl. kimondja: „... tilos elvenni mások életét, hacsak a saria meg nem követeli". A saria általánosító és gyakran önkényes értelmezése vezetett a nõk és vallási kisebbségek diszkriminációjához, a testi fenyítéshez és ahhoz, hogy az iszlámról más hitre térni bûncselekmény, melyet halálos ítélettel torolnak meg. Ez szöges ellentétben áll az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatával. Mérsékelt muzulmánok követelése, hogy a sariát dolgozzák át az elfogadott jogi szakkifejezések és a nemzetközi szerzõdések értelmében, azonban eddig nem járt sikerrel.