Kína : Hízelegni és lecsapni

Lai Manping (22 éves) - Halálra kínozták

"A földalatti katolikus egyház erejét meg kell törni, az illegális gyülekezeti helyeket le kell rombolni... Ki kell alakítani a törvénytelenül mûködõ földalatti katolikus egyház elpusztításának stratégiáját." Az idézetek abból a tervbõl valók, amely most elsõ ízben vált ismertté nyugaton (eredetijét ld. a kék mezõben). A terv szerint egy sok katolikus hívõ által lakott területen hét hónapon belül teljesen meg kell semmisíteni a földalatti egyházat.
Az 1957 óta mûködõ földalatti katolikus egyház szervezete szilárd és - ellentétben a hatóságok részérõl erõltetett Hazafias Egyházzal - papságát a pápa elismeri. Ezt a struktúrát most a lelkészek és gyakorló hívõk letartóztatásával ill. átnevelésével és a "törvénytelen" vallási tevékenység végleges elfojtásával akarják összezúzni.

Bomlasztással fertõzni

Halálos rettegés

Miért növelik az elnyomást a hatóságok és miért éppen a katolikus egyház ellen? Richard Madsen Kína-szakértõ így látja: "Senki nem gondolja komolyan, hogy a kommunizmus helyettesíti a hitet... Érzelmileg és lelkileg kiüresedett kínaiak milliói fordulnak a valláshoz." A hit növekvõ vonzereje és az emberek szívében kibontakozó Lélek rettegéssel tölti el a kommunistákat. Mickey Spiegel (Asia Watch) hozzáteszi: "Úgy gondolom, a kommunisták halálosan félnek az egyháznak a lengyelországi és más országokbeli kommunista rendszerek összeomlásában betöltött szerepétõl.

Levél a kínai Gulágból Alig 31 évet élt és már halott. Ezt a búcsúlevelet egy fiatalember írta anyjának a munkatáborból, bizonyítva az embertelen kínai börtönviszonyokat és tanúsítva Isten Igéjének erejét. "Szeretett, egyetlen Édesanyám! Nem voltam jó gyermeked. Szégyent hoztam rád és az egész családra. Remélem, meg tudsz bocsátani. Haldoklik a fiad. Te mindig jóra neveltél. Gondoskodást, szeretetet és gyengédséget kaptam tõled. És mit adtam cserébe mindezért? Kormányellenes jelszavakat mázoltam a falra és életfogytiglant kaptam. Életfogytiglant, pedig csak 18 éves voltam. Ennél jobbat vártál a fiadtól. Bocsáss meg, kérlek. És most 31 éves vagyok. A 33-at már nem érem meg. Bélrákom van és fogvatartóim nem fizetik ki az operáció költségeit. Ahelyett, hogy a bányában robotolnék, egy fészerben rozsdás dobozokra és szerszámokra felügyelek. Egész nap hányok. Senki sem jön a közelembe. Egyre csak a pusztát bámulom és figyelem, ahogy a szél kergeti a homokot. Nyolc évig nem láttam a napot. A barakkból alagút vezetett a bányába. Egy szoba, egy folyosó és egy akna - ez volt számomra a világ. Most kitágult a világ, de elérkezett a vég. Nincs remény. Sokat gondolkoztam és sírtam amiatt, mennyi mindent elmulasztottam és már nem is fogok megtenni. Soha nem öleltem asszonyt. Még saját fogkefém sem volt. Soha senkitõl nem kaptam pénzt, nem ízleltem finom falatokat és nem csináltunk sárkányt egy izguló kisgyerekkel. De a legfontosabb: soha nem mondtam, mennyire sajnállak és mennyire szenvedek, mert fájdalmat okoztam neked. Két dologra jöttem rá: az egyik, hogy nemcsak ez az egyetlen világ létezik. Nem hiszem el, hogy a születés csodájával erre a világra születve, ilyen életet kell élnem és így kell meghalnom. Hiszem, hogy van egy másik világ, ahol asztalhoz ülhetek, kortyolhatom a legfinomabb bort, kedvemre ehetek a barátaimmal, félelem nélkül beszélgethetünk és nem kell félóránként fölpattannunk a sziréna hangjára. Hiszem azt is, hogy ül ott az asztalfõn valaki, aki jelen van itt is. Egy fiatalabb rabtársam beszélt valakirõl, aki ezt mondta: "Az én igám édes, és az én terhem könnyû." Nem tudom, mit jelent ez igazában. Az egyetlen, amit tudok, hogy amikor hallottam ezeket a szavakat, megkönnyebbülést és bizonyosságot éreztem, hogy a halálom nem a véget jelenti és az életem nem volt hiábavaló. Utolsó kérésem, anyám, hozzád: kérlek, tudd meg, ki mondta ezeket a szavakat, hogy az asztalához ülhessek azon a másik világon. A te szegény fiad." A levél kerülõ úton jutott Hong Kongba - öt évvel megírása és három évvel szerzõje halála után.