1995 januárjában fegyveres arabok törtek be Wutar Uol dél-szudáni faluba.
A 17 éves Adeng Makueit Észak-Szudánba hurcolták. Elrablója és rabszolgatartója, az arab Ahamedan Mohammed dolgoztatta és fiának adta ágyasul a lányt.
Adeng Makuei elmenekült, mikor megtudta, hogy körül akarják metélni. Mivel nem szûz, nem veszik feleségül. Ha szerencséje lesz, hozzámehet egy idõs férfihez.
Öt napig hajtották õket a fejükre rakott súlyos terhekkel. Adengnek a muzulmán Pathema nevet adták. Rabszolgatartója Darafat városba hurcolta, ahol tûzifát hordott, mosott, takarított és más házimunkát végeztettek vele. Gyakran verték, fõleg mivel tiltakozott a rabszolgahajcsár fiának erõszakoskodása ellen. Amikor megtudta, hogy õt, a keresztényt muzulmán hagyomány szerint körül akarják metélni, éjszaka elmenekült.
Egy rabszolgakereskedõ elfogta és közvetítõjének adta tovább. Ez a férfi vezette vissza Dél-Szudánba.
Adeng azonban jelenleg is fogoly. Rabszolgakereskedõje csak jelentõs váltságdíj ellenében hajlandó visszaadni szabadságát. És õ csak egy az 50 rabszolga – férfiak és nõk – közül, akik Észak- és Dél-Szudán határán egy kis faluban ma is abban reménykednek, hogy valaki kiszabadítja õket.
Mi – a CSI két munkatársa – azért vagyunk itt, hogy azokat, akikért senki sem képes váltságdíjat fizetni, hozzásegítsük a szabadsághoz. Eljött a Focus hírmagazin újságírója és a ZDF (német televízió) forgatócsoportja is. Az a célunk, hogy az emberiség által megvetett rabszolgaság mai szudáni valóságát nyilvánosságra hozzuk és megbélyegezzük.
Nehezen jutunk el a kis faluba: az esõs évszak miatt a Lol folyó kiáradt medrébõl és sok helyen elöntötte a parti szakaszokat. Josef Akok – Awiel West körzet polgári megbízottja – figyelmeztet: a faluba vezetõ út – ahol találkozni akarunk a rabszolgakereskedõvel – a jelenlegi viszonyok miatt csak 6-8 órás gyaloglással járható.
Másnap reggel indulunk.
Kísérõnk nem tévedett: a derékig érõ víz sikamlós medrében csúszkálva fejünk fölé kell emelnünk értékes eszközeinket (kamera, ivóvizes palackok stb.). Kilométerhosszan bokáig süllyedve tocsogunk a sárban és mocsárban. Fölöttünk sûrû rovarfelhõ. Aztán ismét órákig tartó menetelés a perzselõ homokban és embermagasságú bozótban.
Az itteni agyagos vizet európai gyomor nem bírja. Minden liter folyadékot kézzel pumpálunk át egy kerámiaszûrõn.
Hatórás erõltetett menet után izzadtan, porosan, mocskosan és meglehetõsen elnyûtten végre megérkezünk. Az éjszaka beköszönte elõtt még gyorsan sátrat kell vernünk.
Másnap reggel megkapjuk a remélt hírt: az egyik rabszolgakereskedõ közvetítõje megérkezett egy csoport rabszolgával. Találkozási pont a falutól nem messze álló hatalmas fügefa.
A minket váró asszonyok és gyerekek – akiket a fáradságos keresztút láthatóan megviselt – soványak. Hajuk az alapvetõ vitaminok hiánya miatt kifakult. Erõtlenül, lerongyolódva téblábolnak.
Érkezésünkkor csak néhány csecsemõ sírása töri meg az aggódó, félelemmel teli csendet. A jelenlevõ rabszolgák többsége hetek óta vár erre a sorsolásra: egy arab rabszolgahajcsár megvette és kis csoportokban terelte vissza õket délre. Most zsíros üzletet remél: a vételi és gondozási költségeken felül tetemes haszonra számít. Az elhurcoltak hozzátartozói nagyon sokszor nem képesek elõteremteni a követelt összeget, így a kereskedõk is pénz nélkül maradnak.
John Eibner – a CSI munkatársa és csoportunk vezetõje – Simon tolmács közremûködésével magyaráz: azért jöttünk, hogy a világgal megismertessük az elraboltak szenvedéseit. Sok keresztény tud sorsukról és imádkozik értük. Néhány asszony és gyerek legyûri rettegését és elmeséli a jelenlevõ újságíróknak, milyen borzalmakban volt részük. Közben John Eibner az arab közvetítõvel tárgyal.
Mire alkonyodni kezd, az üzlet megköttetett: 58 dél-szudáni rabszolga – többségük keresztény – újra szabad.
A CSI-Franciaország, CSI-Németország és CSI-Svájc együttmûködése eredményeképpen – az adományozók pénzén– sikerült kiszabadítani az elfogottakat. Az utat a CSI-Németország szervezte és finanszírozta. John Eibner a CSI-Svájcot képviselte. A rabszolgák kiszabadításának költségeit – 6000 USA dollár (kb. egymillió forint) – a CSI-Franciaország fizette.