A listát összeállítók kiléte aligha kétséges: a megfenyegetettek kivétel nélkül Manuel Saquic lelkész közösségének tagjai, akik követelték az igazságügyi hatóságoktól a gyilkosok haladéktalan kézre kerítését.

A halállistán Martínez mellett szerepelt Vitalino Similox lelkész – az evangélikus egyháztanács elnöke – és felesége, Blanca Margarita, valamint Maria Francisca (Saquic özvegye) neve is.

33 késszúrás

Manuel Saquic a chimaltenangói evangélikus körzeti bizottság emberi jogi felelõse. 1995. május 7-én véletlenül látta Bartolo Solís lelkész elrablását. Ezért június 6-án hat fegyveres férfi elhurcolta. Súlyosan bántalmazták, de néhány óra múlva szabadon engedték. Saquic lelkész holttestét június 24-én találták meg egy árokban, 33 késszúrással úgy megcsonkítva, hogy csak két hét múlva tudták azonosítani a tetemet. A halálosztag titkos mozgatója – aki Jaguar Justicierónak nevezi magát – megüzente az evangélikus egyházi tanács emberi jogi bizottságának, hogy Saquic halála egy Victor Román nevû ember lelkén szárad. Ez az egyén pedig szoros kapcsolatban van katonai körökkel. A bizottság kitartó nyomására a belügyminisztérium elfogatóparancsot adott ki Román és tettestársai – nevezetesen fia és a Románnal közeli barátságban álló Armando Tucubal – ellen. Közülük csak Tucubalt sikerül elfogni 1996. március végén, aki – váltságdíj ellenében – szabadlábra került és eltûnt.

A bíróság a mai napig nem ítélte el a 65 éves Alfonso Stessel misszionárius szerzetes gyilkosait. A hivatását Guatemala városban végzõ papot 1994. december 19-én a nyílt utcán lõtték agyon banditák. Stessel atya fõleg a drogkereskedelem és az alkoholizmus ellen küzdött.

Az egyházvezetõk elleni erõszakhullám ebben az évben hatalmas méreteket öltött. A hatóságok tétlensége – Manuel Saquic és Alfonso Stessel esetében – újabb gyilkosságokhoz vezethet.

Nyomtalanul eltûnt

Miguel Angel Romero – San Marcos egyházmegyei – hitoktatót 1996. március végén azért rabolták el, mert nyilatkozott egy keresztény rádiómûsorban és szegény családok gyermekeinek karácsonyi ünnepséget szervezett. Azóta nyomtalanul eltûnt.

Május 6-án ismeretlenek elrabolták Raúl Hernándezt – a katolikus püspökkari konferencia tanulmányi osztályának általános titkárát –; 10 órán át fogva tartották, súlyosan bántalmazták, végül eszméletlen állapotban az útpadkára vetették és otthagyták. Hernández – attól való félelmében, hogy õt is megölik – nem tett feljelentést.

Joseph Vogt vagyontalan holland ifjúsági lelkészt május 10-én – majd három hét múlva ismét – fegyveres férfiak megragadták, halálosan megfenyegették, hogy tevékenységét hagyja abba. Frank La Rue emberi jogi aktivista szerint két vezetõ politikus van az ügy hátterében.

Június 9-én egy nicaraguai emberi jogi konferencia katolikus delegátusainak levelezését kinyitották és átkutatták. Június 20-án Erick Aldanát – a katolikus emberi jogi bizottság belsõ munkatársát – elrabolták, kábítószert injekcióztak bele és az emberi jogok megsértésérõl készített dokumentációját ellopták.

Aldana és a többi emberi jogi aktivista sorsának alakulása rajtunk is múlik. Fontos, hogy érdekükben – fenyegetésük és bántalmazásuk ellen – határozottan föllépjünk a guatemalai hatóságoknál.

Guatemalában 1960 óta polgárháború dúl a kormánycsapatok és baloldali gerillamozgalmak között. A konfliktusnak – amely az 1996. szeptember végén kötött megállapodás aláírásával befejezõdni látszik – több mint 150.000 polgári áldozata volt. Az egyezmény korlátozza a hadsereg befolyását és növeli a polgári bíróságok hatalmát. A társadalmi robbanás kiváltó oka – éppúgy, mint a többi közép-amerikai országban, pl. San Salvadorban – a mérhetetlen nyomor és a túladóztatás. Az USA külügyminisztériumának 1995-ös emberi jogi jelentése szerint Guatemala lakosságának 3/5-e él létminimum alatt. A nagybirtokosok vékony rétege, 2,5% rendelkezik a földek 65%-ával.
Sok mezõgazdasági munkás a törvény által garantált minimális napi 550 Ft-nak megfelelõ bér helyett csak 60 Ft-ot kap. Aki szólni merészel errõl az égbekiáltó visszásságról, bizton számíthat rá, hogy a reformellenes állami hivatalnokok, katonák, nagybirtokosok és vállalkozói körök „felforgatással" vagy a gerillákhoz tartozással vádolják.
A halálbrigádok tagjai – akiket egy kalap alá vesznek a reformellenes erõkkel – továbbra is megfenyegetnek és agyonlõnek szakszervezeti vezetõket, parasztokat, egyetemistákat, nõi egyesületek képviselõit, és nem utolsósorban egyházi vezetõket vagy emberi jogi aktivistákat. Guatemala város érsekségének emberi jogi bizottsága 1995-ban 17.000 sérelmet dokumentált, szemben az elõzõ évi „csak" 14.000 esettel. Közülük alig néhányat derítettek föl.