1996. május 29-én a Ja'fari bíróság – Kuvait emirátus törvényszékének síita muzulmán fõosztálya – aposztázia vádjával elítélte. Hussein Qambar Ali – ez a korábbi neve – a síita iszlámról tért át és ezt 1995 decemberében nyilvánosan bejelentette. A törvényszék elutasította a vádlott tiltakozását, aki szerint az ellene lefolytatott eljárás alkotmányellenes, mivel az alkotmány lehetõvé teszi a vallásváltoztatást.
A bíróság kijelentette: „Az alkotmányos szabadság Mohamed tanításán alapszik. Az alapokmány csak abban az értelemben biztosítja a vallásszabadságot, hogy nem korlátozza más vallású hívõk istentiszteletét illetve vallásgyakorlatát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy muzulmán az iszlámról más hitre térhet."
A bíró hozzátette, hogy fellebbezés esetén az alkotmánybíróság sem hozna más döntést. Szerinte a vádlott nem terjesztett be olyan bizonyítékot, amely miatt a saria törvénykezés (iszlám jog) ne lenne rá alkalmazható.

Dharar A. R. Razzooqi, Kuvait genfi ENSZ nagykövete a következõ levelet írta az ügyben: „A Ja'fari bíróság ítéletében a síita hit tanát alkalmazza és arra a megállapításra szorítkozik, hogy a nevezett személy megtagadta hitét és másikat vett fel. Az ítélet nem több egyszerû ténymegállapításnál."
A teológus és jogász Niklaus Herzog, CSI-fõszerkesztõ szerint ez formáljogilag korrekt. A nagykövet azonban eltitkolja az ítélet következményeit: a muszlim szülõktõl származó iszlám hitehagyottat meg kell ölni.
Szó szerint: „Ezért az olyan embereket, mint a vádlott, meg kell ölni. Feleségét el kell tõle választani, és minden vagyontárgyát szét kell osztani örökösei között. Az imámnak (síita elöljáró) – megtagadva a vádlottól a megbánás lehetõségét – meg kell õt ölnie."
Egy iszlám jogi szakértõ hangsúlyozza, hogy az ítéletet egységes egészként kell olvasni és értelmezni. A bíróság döntését más síita imámok is megerõsítették, ami felér a halálos ítélettel – teszi hozzá. Robert Hussein ezzel törvényen kívüli lett Kuvaitban.
Ezért meglepõ, hogy a nagykövet így ír: „Nevezett személy (R. H.) nincs kitéve semmilyen zaklatásnak vagy fenyegetésnek..." Razzooqi alábbi megállapítása is csak részben igaz: „A kuvaiti hatóságok ez idáig semmilyen hivatalos formában nem léptek föl a kérdéses személy ellen keresztény hitre térése miatt."
Az ítélet szövegét szokás szerint az Igazságügyi Minisztérium és nem a bíróság adta ki – magyarázza a szakértõ. Ezzel az ügyben az IM legalábbis közvetetten állást foglalt. Razzooqi is utal országa alapokmányára.

Kuvait alkotmányának 35. cikkelye kimondja: „A vallásszabadság teljes. Az állam a bevett szokások értelmében védelmezi a szabadságot és a hitet, amennyiben azok nem sértik a közrendet és az erkölcsi értékeket." Az idézett cikkely szerinti vallások az iszlám, keresztény és zsidó hit – írja levelében a követ.
Másrészt a kuvaiti alkotmány 2. cikkelye így fogalmaz: „Az iszlám államvallás; a törvénykezés fõ forrása az iszlám saria." Razzooqi levelében nem említi az alkotmánynak ezt a cikkelyét, amelyre a Ja'fari bíróság ítéletét alapozta.
A kuvaiti alkotmány 35. és 2. cikkelye között feloldhatatlan ellentét feszül – magyarázza Niklaus Herzog. Ha a vallásszabadság teljes, egyetlen vallás sem lehet államvallás vagy a törvénykezés fõ forrása. Ez az alkotmányos konfliktus visszatükrözi a feszültséget hagyományos és modern között a kuvaiti társadalomban. Ráadásul az alkotmány a nemzetközi joggal is ellentétes.
Az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának 18. cikkelye – amelyhez Kuvait ENSZ-tagként csatlakozott – minden ember számára garantálja a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadságot. „Ez a jog magában foglalja a hit vagy meggyõzõdés megváltoztatásának szabadságát."
Razzooqi ezzel zárja levelét: „Kuvait megerõsíti elkötelezettségét az ENSZ alapokmánya, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata és minden emberi jogi egyezmény, valamint az összes nemzetközi szerzõdés iránt, amelyek elfogadottak az emberi jogok területén."
Robert Hussein fellebbezett a bíróság ítélete ellen. Miután elhagyta az országot, kérelmét valószínûleg nem tárgyalják.
Ezzel a kuvaiti hatóságok megkímélik magukat attól, hogy emberi jogok iránti elkötelezettségüket nemzetközi szakítópróbának vessék alá.