Levelekkel tapétázott börtönfal

1997. március 30-a emlékezetes nap: Guadalupe Torres, az “utcagyerekek anyja” két és fél év börtön után – nagyrészt a CSI kitartó imái, pénzügyi támogatása és sajtókampánya eredményeként – végre kiszabadult.

Guadalupe Torres (balra) és Max-Peter Stüssi CSI-szerkesztõ

CSI: Miért tartóztatták le?
G. Torres: Anyám, nõvérem és fiam támogatásával tíz év óta foglalkozom utcagyerekekkel és hontalanokkal. Mexikó City egyik elõkelõ külvárosában, Tepotzotlánban éltem, ahol szomszédaimat zavarta, hogy a „társadalom söpredéke” ki-bejár a lakásomba. Taszította õket a gyerekek rongyos külseje és a jelenlétükkel együttjáró folytonos ricsaj és megrémültek, amikor meghallották, hogy narkósok is vannak köztük. Én azonban keresztényként kötelességemnek tartottam segíteni rajtuk, akiket az evangélium „legkisebb testvéreinknek” nevez. Ugyanis az állam nyomorenyhítõ intézkedései teljesen elégtelenek.
Amikor szomszédaim rájöttek, hogy nem tudnak eltéríteni szándékomtól, telefonon kezdtek zaklatni és sértegettek az utcán. És ami még rosszabb, a hatóságok elõtt úgy próbáltak meg befeketíteni, hogy elhíresztelték: lakásomban kábítószer-kereskedés folyik. De ez a stratégia sem mûködött. Ekkor két, hónapokkal korábban eltûnt és holtan talált iskolás gyerek elrablásával és meggyilkolásával vádoltak meg. 1994. október 4-én tartóztattak le.
CSI: Mit jelentett Önnek a börtön?
G. Torres: A két és fél év alkalmat adott arra, hogy ugyanúgy szolgáljam Krisztust, mint ahogy Õt próbáltam szolgálni az utcagyerekek gondozásával. Mindenemet megosztottam a többiekkel. Lassanként imacsoportokat alakítottunk néhányukkal. Ez a kitartás és a világ minden táján élõ keresztényektõl érkezõ levelek/levelezõlapok – amelyekkel kitapétáztam a cellám falát – segítettek át a nehéz idõkön. Amikor a börtönvezetõség tudatára ébredt, hogy sorsomat külföldön egyre többen ismerik meg, engedélyezték, hogy telefonáljak a börtönbõl. De mindvégig csak legszûkebb családom tagjai látogathattak és õket is ritkán és nagyon rövid idõre láthattam. Az élelmezés rossz és egyoldalú volt.
CSI: Hogyan szabadult ki?
G. Torres: 1997. január végén Ismael Martillón bíró a két eltûnt gyerek meggyilkolása miatt 40 évre ítélt. Ügyvédem, Alberto Martell Mexikó Szövetségi Állam Legfelsõbb Bíróságához fellebbezett. Martillón a gyermekotthonom közelében lakott. Fõleg azért ítélt el, mert szomszédaim, akik sértegettek és követelték a letartóztatásomat, halállal fenyegették meg, ha felment. Azt hiszem, a bíró lelke mélyén tudta, hogy ártatlan vagyok, mivel a gyilkosság vádja csaknem kizárólag egy szellemileg visszamaradt 13 éves kislány vallomására korlátozódott.
Ügyvédem tisztában volt azzal, hogy a Legfelsõbb Bíróság messze van a gyermekotthonomtól, ezért az ottani bíró nem lehet kitéve annak a nyomásnak, ami korábban Martillón bíróra nehezedett. 1997. március végén feltétel nélkül felmentettek. Értesítettek, hogy néhány régebbi szomszédom életveszélyesen megfenyegetett. Ekkor az ország egy távoli vidékére vittek, ahol biztonságban lehettem. Közvetlen családtagjaimon kívül senki sem tudott hollétemrõl.

Guadalupe Torres két és fél évig voltrács mögött

CSI: Hogyan látja a jövõt?
G. Torres: Lugóban (a szerkesztõség megváltoztatta a nevet) új otthont akarok nyitni gyerekek és hontalanok számára. Az ottaniak – nem úgy, mint a volt szomszédaim – támogatnának. Azokat a gyerekeket is, akik közül a tepotzotláni otthon bezárása miatt sokan újra utcára kerültek, szeretném az új házba vinni.
CSI: Mit üzen azoknak, akik küzdöttek az Ön kiszabadulásáért?
G. Torres: Soha ne hagyják abba az imádkozást. Az ima csodákat tud tenni és meg vagyok gyõzõdve arról, hogy döntõ része volt szabadságom visszanyerésében. Szívem mélyébõl köszönöm mindenkinek: „A todos muchas gracias!”

A Hernández Heredia indián pár és négy gyermekük 1993 szeptemberében történt elûzetésük óta egy menekülttáborban élnek nyomorúságos körülmények között

Merénylet Ruíz püspök ellen

Samuel Ruíz katolikus püspök negyedszázada munkálkodik Chiapas Szövetségi Állam szociális jogaitól megfosztott indián lakossága érdekében. November 5-én – Guadalupe Jolnapa falubeli lelkipásztori látogatásukról hazafelé – rálõttek Ruíz püspökre, Paul Vera López segédpüspökre és három kísérõjükre. A tettesek – megbízható források szerint – a szélsõjobboldali „Paz y Justicia” (Béke és Igazság) csoport tagjai. A püspökök sértetlenül megúszták, de két hitoktató és ministráns kísérõjüket eltalálták. Öt nappal késõbb Ruíz püspök nõvére istentiszteletre menet egy kalapácsütéstõl súlyos fejsérülést szenvedett. Senkit sem tartóztattak le. Ugyancsak felderítetlen Jesús Posadas érsek (Guadalajara) 1993. május 24-i meggyilkolása és az Arturo Lona Reyes püspök (Tehuantepec) elleni 1995. június 29-i merénylet.
A helyi lakosság többszöri tiltakozása ellenére sem térhet vissza az országba az az öt – Ruíz püspök mellett dolgozó – külföldi lelkész, akiket 1995 közepén utasítottak ki Mexikóból (név szerint: Lawrence Riebe és Paul Nadolny amerikai, Rodolfo Izal spanyol, Jorge Alberto Barón argentin és Albert Mahoney kanadai állampolgárok). A hatóságok azt állítják, hogy a lelkészek „megsértették a mexikói bevándorlási rendelkezéseket” és „támogatták a fegyveres zapatista felkelõket”. Eddig azonban semmilyen bizonyítékkal nem szolgáltak az említett esetekben.