Kérdések és válaszok

A CSI szudáni rabszolga-felszabadító akciója világméretû visszhangra talált. Az alábbiakban részletesen válaszolunk a témában feltett leggyakoribb kérdésekre.

John Eibner (balra), a CSI-Svájc munkatársa rabszolgakiváltás közben

Az elmúlt év februárjában a CNN - az egyik legnagyobb amerikai televíziós állomás - beszámolt a CSI rabszolga-felszabadító tevékenységérôl Szudánban. A riport bemutatása elôtt már hónapokkal ismertette a témát az angol BBC és a német ZDF televízió is. A nemzetközi sajtó - az amerikai Washington Times, az angol Times, a spanyol El País, a német Süddeutsche Zeitung és a svájci Neue Zürcher Zeitung - cikkeket közölt a szudáni rabszolgaság létérôl és a CSI ennek megszüntetésére indított küzdelmérôl. A sajtó, a kormányok és emberjogi szervezetek egyaránt megdöbbentek, amikor megtudták, hogy Szudánban emberek tízezreit tartják rabszolgasorban. Ez a tény túl botrányosnak tûnik a XX. század végén. A következôkben válaszolni szeretnénk a "Rabszolgaság Szudánban" és "A CSI rabszolga-felszabadító tevékenysége" témában feltett leggyakoribb kérdésekre:
1. Hány rabszolga van Szudánban?
Szakértôk több tízezerre becsülik a számukat.
2. Hány rabszolgát szabadított ki eddig a CSI?
1998. április végéig kb. 1400 szudáni asszonyt és gyereket.
3. Hány rabszolgát akar a CSI kiszabadítani a jövôben?
A CSI célja az, hogy ez évben 1000 rabszolgát kiszabadítson.
4. Mennyit fizet a CSI egy rabszolga felszabadításáért?
A kereskedôknek álcázott embercsempészek fölkutatják Észak-Szudánban a rabszolgákat, majd - napokig tartó meneteléssel - visszavezetik ôket otthonukba. Ezért a nemegyszer életveszélyes szolgálatért kb. 20.000 Ft-ot fizet a CSI rabszolgánként.
5. A rabszolgakiszabadítás ténye nem bátorítja az elrablókat?
A veszélyt, hogy a felszabadítás anyagi okokból a rabszolgaság fokozására serkentheti a khartumi rezsimet, nem lehet kizárni. Tény azonban, hogy tevékenységünk óta jelentôsen csökkent a rablások száma. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az eset világméretû publicitást kapott. A nyomás és a politikai intervenciók az elrablások csökkenését eredményezték. Biztos forrásból tudjuk, hogy a khartumi rezsim gépesített katonai ôrjáratot rendelt az általa ellenôrzött határterületekre, hogy megakadályozza a felszabadító akciókat. Ezért a menekítôk arra kényszerülnek, hogy a visszavásárolt rabszolgákat járhatatlan területeken, éjszakai meneteléssel vezessék a szabadságba. Ez biztos jele annak, hogy a Khartum nem érdekelt a rabszolgák felszabadításában.
Hozzá kell tenni, hogy a CSI-nek többször - legutóbb 1997 decemberében - sikerült egy asztalhoz ültetnie a fekete-afrikai dinkák és a szomszédos arab-muzulmán rezeigat törzs vezetô képviselôit. Mindkét felet különösen fájdalmasan érintik az elrablások. A találkozón rá tudtuk venni az arab-muzulmán képviselôket, hogy ne hagyják rabszolgahajcsárként fölhasználni magukat a khartumi rezsim hirdette dzsihad (szent háború) nevében, hanem kereskedjenek a fekete-afrikaiakkal - mint tették tíz évvel ezelôtt - és békés együttélésben törekedjenek mindkét etnikai csoport jólétét szolgálni. Az idôrabló rábeszélés eredménnyel járt: a rajtaütések száma azóta csökkent. Tudomásunk szerint visszavásárolt rabszolgát nem raboltak el újra. De még mindig fekete-afrikaiak tízezrei várnak szabadulásukra.
6. Mi történik az elrablottakkal?
Az elhurcoltak túlnyomó többsége nô és gyerek. A felnôtt férfiakat általában megölik. A nagyobb gyerekeket hosszú kötélre kötik és gyalog kell menniük. A kisebbeket kíméletlenül lovakra vagy tevékre kötözik. A nôknek elrablóik zsákmányát kell cipelniük. Az Észak-Szudánba tartó hosszú út során megerôszakolják ôket, a síró gyerekeket verik és akik nem engedelmeskednek vagy megpróbálnak elmenekülni, megölik. A rabszolganôk nehéz fizikai munkát végeznek és szexuálisan zaklatják ôket. A serdülôkorú fiúkat és lányokat brutálisan körülmetélik és iszlámra kényszerítik. Verés és éheztetés mindennapos esemény.
7. Mi történik hazatérésük után a kiváltott rabszolgákkal?
Gyógyszerekkel látjuk el ôket és segítünk visszailleszkedésükben. A helyi hatóságok - ha van ilyen - fölkutatják még élô rokonaikat. Ha a szülôk már nem élnek, a gyerekeket rokonok fogadják örökbe. Ha nincs élô rokon, a törzsfô határoz, kinek kell gondozni a gyerekeket.