Megérett az idõ ÖKOLÓGIAI OLVASÓKÖNYV TARTALOM Bevezetés I. A cáfolat 1. A modernség észrevétlen elavulása 2. Az én kiteljesedése és az ökológia 3. Béke és állandóság 4. Energia és igazságosság 5. A politechnikai hagyomány 6. A természettel kötendõ béke feltételei 7. Laikusok forradalma II. Szakismeret vagy józan ész? 8. Emberarcú technika 9. Biztonságos energia 10. Közösségi módszerek 11. Az új Organon 12. A hely dicsérete 13. Ló és eke III. A teremtés õrei 14. A Gaia-hipotézis 15. Az önmérséklet mint lehetõség 16. Megérett az idõ ***** A szemelvényeket válogatta és bemutatja DARÁNYI SÁNDOR A szemelvényeket az alábbi kiadványokból válogattuk: Egyetemisták és fõiskolások a környezet védelméért (ELTE) Budapest 1988 Szerkesztette: ENDREFFY ZOLTÁN Ökológiai kapcsolatok (Népmûvelési Intézet) Budapest 1984. Szerkesztette ENDREFFY ZOLTÁN és KODOLÁNYI GYULA Lewis Mumford: A gép mítosza (Európa) Budapest 1986. Szerkesztette Kodolányi Gyula A borítót és a belsõ rajzokat KOVÁTS ALBERT készítette Felelõs szerkesztõ: Levendel Júlia Munkatárs: Bohus Magda A szedés készült: NOVOTERRA Kft-ben 90/875 - AQVA Kiadó és Nyomda Leányvállalat Budapest VII., Kazinczy u. 3/b. Felelõs vezetõ: Lõrinczi Pál Kiadja az „Egészség" Alkoholmentes Rehabilitációs Egyesület Felelõs kiadó: Író Vilmosné A borítón látható Hegyes táj alagúttal címû festmény Gyárfás Péter tulajdona HU ISSN 0865-OO8X ISBN 963 04 0215 7 **** Bevezetés Mindenki ökológus. Erre akkor döbbentem rá, mikor tallózgatás közben megértettem a szó eredetét. Az oikológia eredetileg a háztartás tudományát jelenti, de az oikumené, a lakott földkerekség jóvoltából belehallszik az is, mekkora és milyen összetett mára ez a háztartás. A szó szemantikai mezeje tehát ugyanolyan tágas, mint az a csatamezõ, amelyen korunk végsõ ütközetét kell megvívnunk, mielõtt egy újabb eón hajnalodna az emberiségre, vagy a pusztulás várja. Ezen a síkon valamennyien ott vagyunk, akár tudunk róla, akár nem, akár akarjuk ezt az ütközetet, akár menekülnénk elõle. Aki megszületett és ma él, választásaival részt vesz ebben a mitikus küzdelemben, ahol vagy gyõz a Jó, vagy minden elbukik. Ezért ökológus mindenki - mert jó és rossz tudás között választanunk, pontosabban egyféle tudás különféle - gyakran egymás álarcaiba bújt - következményei között eligazodnunk nemcsak magánügy, hanem egyszersmind a legnagyobb közügy is. Közügyön olyasmit értek, olyan pozitívumot; amilyet a polisz, a városállam lakói érthettek hajdanában a politikán: valamit, amibe nemcsak mindenki beleszólhat, hanem mindenkinek bele is kell szólnia. Tovább megyek: a politikán mint a közügyek mûvészetén nem a hatalom, vagyis a gazdasági érdek gyakorlásának módját értem, hanem azoknak a színterét, akik a közérdek szószólóiként gondoskodnak a köz- akarat megvalósításáról. Így persze feltételezem, hogy a közérdek elõbbre való az egyén céljainál, az emberiség mint végsõ közösség megmaradása; fontosabb némelyek hasznánál, s hogy ez az egyenlet nemcsak felállítható, hanem megoldható, és - éppen a politikusok jóvoltából - mûveletként elvégezhetõ is. Nem bérenc, a maguk zsebét tömködõ politikusokkal számolok tehát, hanem az egyetemes ügy képviselõivel, akik képesek felépíteni egy új színpadot; az érdekelsõbbség elvére épülõ ácsolatot, amelyen közben és majdan szerepelhetnek is. Mielõtt ártatlanságom mosolyt fakasztana vagy bosszúságot keltene, sietek hozzátenni: ahogy a szénánk ma áll, nincs más választásunk, csupán hogy megjavuljunk, ha színleg, ha - tán - szívünkbõl. Ezt tanácsolják fétiseink, a számítások, erre vall világunk állapota, ahol a kis bajok nagyokra árulkodnak, és ahol az ember tragédiája úgy tükrözi a társadalmáét, ahogyan az visszhangozza a földkerekség jajkiáltásait. Mint cseppben a tenger, villódzik mindenünnen ugyanaz a figyelmeztetés: "Változtasd meg élted." Ez a változás pedig csak alulról fölfelé, az embertõl a világig hathat - a számunkra kényelmesebb megoldás, hogy elõbb mások változzanak, mi pedig majd csak azután, az önmagunkra kimondott ítélettel egyenlõ. Ez az ítélet persze lassú kínhalálra szólna, de ez már szinte mellékes. A lényeg ma a jobbító szándékú cselekedetek parancsolata, a ne majd tedd a jót, hanem most. Erre a tevékeny ökológiára gondoltam, míg a kötet írásait összeválogattam, majd széljegyzetekkel láttam el. Az olvasókönyv híres gondolkodók, a téma részint még élõ, részint már elhunyt klasszikusainak mûveibõl ad ízelítõt. A szerzõk sokféle nézetet képviselnek, gyakran egymással is vitatkoznak. Néhány dolog azonban közös bennük - mindenekelõtt a tisztesség, az elkötelezett felelõsség, távolságtartásuk az ipari társadalom bevett értékeivel szemben, a rálátás képessége és hajlama; mindaz, amit néhány éve másként-gondolkodásnak neveztünk, míg rá nem jöttünk, hogy mindenki másként gondolkozik Miközben a kötetben szereplõ szerzõk megfigyelései mit sem vesztettek eredetiségükbõl, sõt - helyenként - üdeségükbõl, maguk az írások a nyugati civilizáció tíz-húsz évvel ezelõtti állapotait tükrözik Ez két olyan jellemzõjük, amelyet a válogatásnak úgy kellett tiszteletben tartania, hogy vitatkozik is velük. Ismereteink a kiválasztott cikkek és könyvrészletek keletkezése óta jócskán gyarapodtak, látásmódunk - éppen a szerzõk jóvoltából - sokat módosult. A kritika tehát nem az utódok holmi szellemi fö1ényét kívánta kifejezni, épp ellenkezõleg, az elismert függés, a ragaszkodás és a figyelem jele. Más volt a szándékom a külföldi vélemények és a magyar helyzetre vonatkozó nézeteim ütköztetésével. Meggyõzõdésem, hogy sajátos, mintegy húsz évnyi fáziskésésünk a Nyugathoz képest egyfelõl éppen most tette idõszerûvé egy ilyen válogatás közreadását, másrészt valamennyiünket arra ösztönöz, hogy a mások hibáiból okulva dolgozzuk ki problémáink megoldására a magunk önálló, testre szabott gondolatmenetét. A külföldi elképzelések szolgai másolása ugyanolyan tragikus, mert ugyanolyan hatástalan volna, mint a semmittevés. Szerencsére manapság, öt perccel a politikai jégkorszak után, a közgondolkozás alapvetõen kedvez az ilyen válogatós buzdításnak és nekibuzdulásnak. „Reménnyel és lehetõségekkel, de veszélyekkel is teli évtized elé nézünk" - írta 1989 karácsonyán, kétszáz évvel a francia forradalom elsõ esztendeje után és Európa felszabadulásának óráiban egy angol barátom. „Az a veszély fenyeget, hogy szûkkeblû nacionalizmus és önérdek gyõzi le valamennyiünk érdekét, álmunkat egy békés, törõdõ és igazságos világról, amely sem a határokon innen, sem azokon túl nem fosztaná meg a szegényeket mindattól, ami jár nekik A most kezdõdõ évtizedben egy új világot nyerhetünk de el is veszíthetjük, ha egyéni és családi bajainkkal küszködünk ahelyett, hogy a nagyobb üggyel törõdnénk; márpedig ez gyermekeink életét bizonytalanabbá tenné, nem biztosabbá." Magam ehhez mindössze annyit tennék hozzá: jövõnk és egységünk biztosítéka a kisebbségek egyetemes tisztelete lehet, akár emberek, állatok, növények csoportjairól van szó, akár az élettelen természet jelenségeirõl. Annak az igazságosabb világnak az alapját, amelybe valamennyien kívánkozunk, csakis a léthez való jog jelentheti.