Cikkek, dokumentumok
25. szám
(II. évf., 1997 dec. 15.)
Tartalom
E számunk az amerikai Bruderhof közösség kubai segélyprogramjáról közöl beszámolót, és levélváltást egy Kuba-ellenes lelkésszel. Ismertetjük a közösség webcímét, valamint a Kubát sújtó amerikai embargó elleni akciót.
Ezenfelül felhívjuk a figyelmet a skóciai Transzformációs társasjáték magyar fordítására, valamint arra, hogy az osztrák iskolákban meginduló erôszakmentesség képzés cserekapcsolatokat keres Magyarországon is.
1. Történetek a Kubába küldött 7. barátságsegély útjáról
2. Levélváltás Kubáról
3. 90 mérföld kampány
4. Erôszakmentesség az iskolai oktatásban - nemzetközi cserekapcsolat
5. Transzformációs társasjáték.
Cikkek, dokumentumok
1. 
Történetek a Kubába küldött 7. barátságsegély útjáról
Ártatlanok külföldön
A Woodcrest Bruderhof (USA) hetedik és nyolcadik osztályosai és kísérôik május 24-én visszatértek Kubából. Kéthetes kirándulásuk alatt beleszerettek a szigetbe és az emberekbe - és úgy tûnik, mintha néhányan még mindig ott lennének. Négyszáz más vándorral együtt a hetedik IFCO (Lelkipásztorok a békéért) "Barátságsegély Karaván" útján gyermekeink iskolai és orvosi felszerelést vittek Kubába és ezzel a Kuba elleni embargóról a következô üzenetet küldték kormányunknak: "Ha van törvény a szeretet ellen, mi akarunk lenni az elsôk, akik megszegik."
Egy ilyen kijelentés naivnak tûnik azoknak, akik Kubát forradalommal és elnyomó kommunista diktatúrával társítják. De gyermekei egyszerûsége magyarázza a karaván küldetésének célját. Közösségünkbôl azok, akik Kubába utaztak, megtapasztalták a szívtôl-szívig külpolitikát. Mint ilyen, a mi szíveinkhez is el kellene, hogy érjen.
A továbbiakban megosztjuk kubai benyomásainkat különbözô felnôttekkel és gyermekekkel, közösségi gyûléseinken mostanában elhangzott riportokból és a Bruderhof egyik barátjának leveleibôl válogatva.
Kurt Zimmerman (13 éves):
Elmentünk egy olyan helyre, ahol Kuba a csernobili atomrobbanás miatt megbetegedett gyermekeket kezeli, és több mint 600 gyermek van ott. Többségük leukémiában szenved, néhányan 2-3 évig maradnak, de mindannyian olyan boldogok. Kuba 3. világ-beli ország, és csodálkozom, miért nem az Egyesült Államok teszi ezt ezekért a gyermekekért.
Heinrich Arnold:
Kubában az emberek többsége, akivel találkoztunk, boldog volt. Úgy tûnik, mintha mindenkinek lenne egyfajta célérzéke, "benne vannak" az életben. Néha panaszkodnak a problémák miatt, de nem róják fel ezeket Fidelnek vagy a kormánynak. Ha bárki elkezdi szidni Kubát, azonnal visszafordítják a dolgot, rámutatva, mit tett Kuba az orvosi ellátás és az iskoláztatás terén; megvédik országukat egy pillanat alatt.
Annak a néhány embernek egyike, aki zúgolódott a kormány ellen, egy amerikai-kubai szélhámos volt, aki elhagyta Kubát gazdasági okok miatt. Az Egyesült Államokban kábítószert kezdett el árulni. Öt év börtönbüntetés után visszatoloncolták Kubába. Nagyon mérges volt, mondván, hogy az Egyesült Államokban szabadsága, autója, pénze és állása volt - kábítószert árult. De most csak tíz dollárt tud összehozni havonta...
A kicsiknek azonban Kuba a megfelelô hely. Az úttörôpalota Havannában impozáns, többmillió dolláros intézmény, melynek egyetlen célja, hogy a gyermekeket valaminek a tanulására csábítsák. Legalább hatvan foglalkozást mutatnak itt be minden felszereléssel együtt: van fazekas mûhely és ötcsillagos szálloda berendezés is. Iskola után idejönnek a gyerekek és abból a tantárgyból mindenkinek megvan a lehetôsége, hogy a megfelelô gyakorlatot megszerezze - nem azért, hogy késôbb abban a szakmában dolgozzék, hanem csak hogy betekintést nyerjen. Ha felváltva mûvelik a különbözô munkákat, akkor tudni fogják, mit akarnak csinálni.
Egyike a legizgalmasabb tapasztalataiknak egy háztömb parti volt, melyet a CDR (A Forradalom Megvédésének Bizottsága) egyik helyi csoportja szervezett. A CDR-nek rossz híre van ebben az országban; a média szerint kommunista agymosást végzô, katonai jellegû szervezet. Alapvetôen szomszéd-hálózat választott elnökkel, a jószomszédi tevékenységekhez kis központtal. Biztosan nem értem egészen, de a nálunk is honos Szomszédság Ôrség, Mozgókonyha, stb. keverékének tûnt. Ha meleg van és energiahiány lép fel, a helyi CDR minden házba küld embereket hogy ellenôrizzék a helyzetet. Ha valaki éhezik, ételt hoznak neki. Politikai találkozóik vannak; az a kapcsolatfenntartó helyük. És ahogy tapasztaltuk, nagyszerû partikat rendeznek.
J. Christoph Arnold:
Kuba a gyermekek földje, gyermek-paradicsom. Az állam biztosítja, hogy minden kubai gyermek egy liter tejet kapjon naponta. Szeretnék az Egyesült Államokból rendelni a tejet, de az embargó miatt nem tudják. Európából, Kínából vagy Japánból kell importálni. Ez túlzott szállítási költséget eredményez: a tej két és félszer annyiba kerül, mintha az Egyesült Államokból hozatnák. Tehát az embargó nem a hatalmasokat sújtja, hanem az ártatlanokat - a gyermekeket, betegeket, nyomorékokat, idôseket.
Kuba gyermekszeretete túlmegy határain is. Elképesztô, mit tesznek ingyen az úgy nevezett "Csernobil gyermekekért". Orosz gyermekek ezrei szenvednek még mindig a radioaktív szennyezôdés következményetôl az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa miatt. A katasztrófa óta 14 ezer pajzsmirigy rákban és más betegségben szenvedô, valamint leukémiás gyermek jött Kubába segítségért és három vagy több évig kezelték ôket, mielôtt visszatértek Oroszországba. Néhány év elteltével visszatérnek Kubába ellenôrzésre - mindez a kubai emberek költségén történik. Számukra ez a szolidaritás vállalása, a világ többi részének segítése.
Megkérdeztem egy kubai lányt, hogyan lehet, hogy népe olyan boldog ilyen szegénységben. Elismerte, hogy nehéz az életük - szörnyen keményen kell dolgozniuk, és majdnem az összes pénzük élelmiszerre megy el. De szerinte az ember vagy nevet vagy sír és a kubaiak elhatározták, hogy nevetnek.
Kate Huleatt (13 éves):
Mielôtt Kubába mentünk, néhányan azt mondták: "Csak a dolgok jó oldalát fogják megmutatni." Azt hiszem, mindannyiunknak ez volt az eszében. Néhányan azonban bejelentés nélkül látogattunk el egy iskolába és ugyanazt tapasztaltuk, mint azokban az iskolákban, ahol hivatalosan jártunk.
J. Christoph Arnold:
Velünk volt egy 83 éves Clevland-i nô, aki már többször járt Kubában. Megjegyezte, hogy a kubai és amerikai gyermekek között az a különbség, hogy a kubaiak tudják, van jövôjük. Az amerikai fiatalok félnek a jövôtôl, nem hisznek benne, és sokan nem is tudják, hogy lesz-e nekik. A gyerekeknek szükségük van jövôtávlatra, még akkor is, ha álmaik soha nem válnak valóra. Kell, hogy elmondhassák: "orvos akarok lenni; ügyvéd akarok lenni; mérnök akarok lenni." Ha végül nem úgy sikerül, az nem igazán számít. De azok a kubai gyerekek akikkel találkoztunk, valóban tudták, merre tartanak.
A Kubából való hazatérésünk elôtti napon kétezer gyermek gyûlt össze velünk az éttörô Palotában. Ott volt Fidel Castro és a kubai emberek iránta való szeretete nyilvánvaló volt és túláradó.
A gyermekek elôadása lenyûgözött bennünket. Castrot felkérték, hogy mondjon beszédet, de elhárította, mondván, hogy a gyermekek mindent elmondanak és ô "semmit sem tud hozzátenni". Államfôtôl figyelemreméltó!
A találkozó után, amint a tömeg feloszlott, lehetôségem nyílt egy kb. 10 perces személyes találkozóra Castroval. Érdeklôdött a Bruderhof-ról és küldetésünkrôl, és én odaadtam új könyvem kéziratát, melynek címe: Hétszer hét: A megbocsátás ereje. Figyelmesen elolvasta személyes ajánlásomat az utószóval és a tartalomjegyzékkel együtt és megjegyezte, hogy "fontos és jelentôségteljes" írás. Ekkor egy biztonsági ember felajánlotta, hogy átveszi a kéziratot, de Castro kuncogva visszautasította: "Nem, ez a könyv az enyém. Nézze, Fidel Castro van beleírva." Csodálatos találkozó volt, ha rövid is, és hálás vagyok, hogy néhány gyermekünk is tudott vele találkozni és néhány szót váltani.
David Weeks (13 éves):
Valóban meglepett, hogy minden gyermek meg volt gyôzôdve országával kapcsolatban. Amikor Fidel eljött az éttörô Palotában rendezett találkozóra, mindannyian azt kiabálták: "Fidel, Fidel!" Valóban tetszik nekik, amit országuk tesz.
Violeta Kurtz:
Havannában összebarátkoztam egy Dahlia nevû asszonnyal, aki beszélt egy kicsit angolul és elvitt az otthonába, ahol lányával és unokájával él. Nyugati színvonal szerint Havanna lehangoló város sok leromlott házzal; Dahlia kis 3 szobás lakása sem kivétel. "Ha kint esik, bent is esik" - mondta. Kérdeztem, hogy az állam segít-e a javításokban, de az mondta: "Nos, sok ember van, aki még nálam is rosszabb körülmények között él, nekik segítenek elôször."
Buszsofôrünk is meghívott magához. Nagy vendégszeretettel fogadott, bár alig volt valamije. Szerényen hozta elénk és készítette el a legjobb ételt, amije volt: sajtos kekszet mangó lekvárral. Majd dzsúszt töltött nekünk és körbevezetett a házban. Büszkén mutatta légkondicionáló berendezését, mely 1959 óta mûködik. A szeretet, melegség és a közösség érzésével jöttem el.
Hans Boller:
Egyik este egy társammal együtt egy idôs egyetemi tanárral találkoztunk, aki egy padon üldögélt a parkban. Amikor mondtuk neki, hogy a karavánhoz tartozunk, nagyon izgatott lett és felajánlotta, hogy körbevezet minket az egyetemen. Késôbb találkoztunk néhány tanítványával. Végül egy piszkos kis kollégiumi szobában kb. tízen összegyûlve beszélgettünk arról, hogy mennyire büszkék Kubára, és hogy jobb idôk következnek. Kérdezgettük ôket: "Nem csalódottak? Nem dühösek?" De azt válaszolták: "Nem." És tényleg nem voltak azok; nagyon reménykedtek. Tudják, hogy sohasem fognak meggazdagodni, de bámulatos volt velük találkozni és kapcsolatot teremteni velük azonnal. Nem hiszem, hogy van az Egyesült Államokban olyan hely, ahol bejelentés nélkül lehetne besétálni egy egyetemi városba, egy egyetemi tanárral és hallgatókkal lehetne beszélgetni a kollégiumban bejelentés nélkül és távozáskor kikísérnek, kérlelvén minket, hogy menjünk vissza. Hihetetlen volt.
Eredeti cím: IFCO Caravan
Nyelv: angol
Eredeti méret: teljes fordítás
Forrás: The Plough, 53. szám
Fordította: J. I.
2.
Levélváltás egy baráttal
Kedves Bruderhof!
Szomorúan olvastam egy helyi újságban a kubai útjukról a cikket... 30 éve ismerem a kubaiakat. 1968-ban egy nyarat töltöttem Miamiban, kubai kvékerekkel dolgoztam együtt, akik a Castro rezsim terrorja miatt kényszerültek országuk elhagyására. Évekig figyelemmel kísértem a kubai fejleményeket. Nemrég egy kubai lelkipásztor prédikált templomunkban és mesélt azokról a nehézségekrôl, melyek az egyházat érintik Castro elképzelése miatt.
Az Egyesült Államok kubai embargója rossz dolog. Az amerikai utazási korlátozások rosszak. Sok helytelen lépés történt és történik az amerikai politikában Kubával kapcsolatban. De Fidel Castro politikája és elképzelése még ennél is rosszabb.
Arnold újságban tett kijelentése, hogy "milyen hálásak voltunk azért, amit Fidel Castro elképzelése hozott Kubába" visszataszító és szégyenletes. Remélem, hogy nyomtatási hiba volt, vagy félreértés, de az Internet honlapuk csak megerôsítette a szégyent.
Kérem, töröljék nevemet olvasóik listájáról és tudassák más Bruderhof közösségekkel is, hogy ôk is hasonlóan járjanak el.
Imádkozom Istenhez, hogy nyissa fel szemüket a Castro rezsimmel szemben.
Tisztelettel: Arnold P. Whistley
Kedves Daniel!
Nagyon köszönjük levelét. Egyáltalán nem háborít fel bennünket, hogy kéri nevének törlését olvasóink névsorából. Örömmel megtesszük, és tudatjuk többi közösségünkkel is. Nem számít igazán, hogy rajta van-e a listán, vagy nem. Úgyis barátunk és szomszédunk marad.
Daniel, értékelem tapasztalatát a Castro rezsim terrorjáról. Mi is fenntartásokkal és félelemmel mentünk Kubába. Amit az újságokban elmondtunk és ami honlapunkon található, az a mi tapasztalatunk, az, amit láttunk. Nem kérjük, hogy értsen egyet beszámolónkkal. De ha nem ért egyet, hadd kérjek egy dolgot. Mint a keresztény egyház lelkipásztora, nem tartozik-e annyival Kubának, hogy elmegy személyesen és saját véleményt alkot? égy tûnik, hogy azoknak a gazdag kubaiaknak befolyása alatt áll, akik 5-10 %-ot alkottak röviddel Castro hatalomra kerülése elôtt; míg a lakosság többi 90-95%-a éhezett és szenvedett a gazdag földbirtokosoktól. Teljesen tudatában vagyok, hogy fôleg Miamiban sok kubai van, akik mérgesek Castrora. Mégis, ragaszkodjunk egyszerûen Jézus szavaihoz, aki azt mondta, hogy meg kell méretni a lelkeket, és hogy gyümölcsérôl ismerszik meg a fa. Azt is mondta: "Engedjétek hozzám a gyermekeket, ne tartsátok vissza ôket." A kubai gyermekek boldogok, motiváltak és szeretik országukat. Havannában mindenhol feliratok vannak: "Kuba gyermekei számunkra a legfontosabbak" stb. Nyolc iskolát látogattunk meg, vidám, elkötelezett, értelmes beszédû gyermeket láttunk, akik szeretik vezetôiket és országukat. Ez csupán véletlen egybeesés?
Csak azt tudom mondani, hogy Kubában az az egy hét kitisztította az agyamat. Egy kérésem van: Menjen el Kubába egy hétre, látogasson el iskolába, kórházakba és más intézményekbe. Azután pedig, ha más újsággal tér vissza, terrorról és ellentmondásokról hoz hírt, lépjen összeköttetésbe velünk és a helyi lapokkal.
Keresztény lelkipásztorként Istennek és gyülekezetének tartozik azzal, hogy nyitva van a szíve.
Tisztelettel: J. Christoph Arnold
Eredeti cím: Correspondence
Nyelv: angol
Eredeti méret: a fordítás teljes
Forrás: The Plough, 53. szám
Fordította: J. I.
A Bruderhof félmillió aláírást szeretne összegyûjteni az egész világról a Kubát sújtó blokád ellen, mert tapasztalataik szerint az embargó rossz és ártatlan gyermekeket sújt. A fekvô A4-es lapon egy aláírás, egy sor hossza kb. egy láb, így félmillió aláírás szimbólikusan 90 mérföldet tesz ki, pontosan annyit, amennyi az USA és Kuba közti legkisebb távolság. Ezért kérik, írják fel egy fekvô A4-es lapra a következô szöveget: Petition To End the Blockade On Cuba (Legyen vége a Kuba elleni blokádnak!) Alája egy-egy sorban a következôk: olvasható név, cím, aláírás (írjuk végig a sort). Egy oldalra tíz aláírás kerüljön. Az aláírásokat a Bocs Alapítványhoz kell elküldeni s mi összegyûjtve továbbítjuk: 8003 Szfvár, Pf.7. A Bruderhof közösség (amelynek lapjából, a The Plough-ból a fenti kubai beszámolót és levélváltást fordítottuk) webcímei: Az osztrák Oktatási Minisztérium megkereste az IFOR (International Fellowship of Reconciliation - a Kiengesztelôdés Nemzetközi Szövetsége) osztrák ágát, hogy segítsen "Az erôszakmentesség évszaka" c. projekt megvalósításában, amelynek az USA-ban már nagy hagyománya van. Gandhi és Martin Luther King halálának évfordulója közt (január 30-tól április 4-ig) 14-19 éves korosztály számára kezdetként kb. 10 iskolában tartanak "Erôszakmentes konfliktusmegoldás" tréningeket. A projekt része a témával foglalkozó iskolák közti nemzetközi tapasztalatcsere is. Az osztrák FOR ezért keres olyan magyarországi iskolákat, osztályokat, akik foglalkoznak az erôszakmentesség témájával és érdekelné ôket cserekapcsolat osztrák iskolákkal. Érdeklôdni lehet a Bocs Alapítványnál (8003 Szfvár, Pf.7.). Magyar fordításban is megjelent az elmúlt 10 évben az egész nyugati világban népszerûvé vált, Skóciában kifejlesztett Transzformáció társasjáték (The Transformation Game), a Magyar Transzperszonális Egyesület kiadásában. Az izgalmas fölfedezéseket nyújtó önismereti és kommunikációs játék szórakoztatva segít abban, hogy felismerjük az életünket befolyásoló fontos elemeket, s ezáltal saját sorsunk alakításában aktívabbá válunk. 16 éves kortól, 2-4 személy számára ajánlott. Ára 4500 Ft + postaköltség. Érdeklôdni lehet a Bocs Alapítványnál (8003 Szfvár, Pf.7.).
Akció
90 mérföld kampány
Eredeti cím: 90 Mile Campaign
Nyelv: angol
Forrás: Bruderhof Communities
Dátum: 1997 december
WWW helyek
Felhívás
Erôszakmentesség az iskolai oktatásban - nemzetközi cserekapcsolat
Eredeti cím: Nonviolent Conflict Resolution - A Season for Nonviolence
Nyelv: angol
Forrás: Internationaler Versöhnungsbund, Österreichischer Zweig
Dátum: 1997 december 9.
Játék
