3. szám

(II. évf., 1997 júl. 26.)

Tartalom

1. Hans Achterhuis: A növekedés gyökerei és története (Balaton Bulletin)
2. WWW helyek: Szerbiai demokratikus ellenzék, Eurázsia Kutató Központ.
3. Könyvek: Ronnie D. Lipschutz, László Ervin.

Cikkek, dokumentumok

1.
Hans Achterhuis: A növekedés gyökerei és története

(A következô szemelvény a "Figyelembe véve a természetet" címû, Wouter van Dieren által szerkesztett és a Copernicus (Springer-Verlag) kiadó által 1995-ben kiadott, a Római Klubban írt jelentés alapján készült.
E fejezet írója, Hans Achterhuis, öko-filozófiai professzor a Twente-i egyetemen, Hollandiában.)

Hogy megértsük az egyének lelki gátlásait és rögeszméit, gyakran fiatal korukig kell visszamennünk. Ugyanez vonatkozhat a kulturális korszakokra is. Az anyagi elômenetel és gazdasági növekedés szükségességével kapcsolatos eszmék - melyek túlzás nélkül nevezhetôk a Modernség két központi rögeszméjének - akkor érthetôk meg, ha eredetüket vizsgáljuk.

Ôsi félelem a szûkölködéstôl

A XVII. sz. elsô felét az egész európai történelem egyik legkellemetlenebb, sôt viharos idôszakának kellene tekintenünk. Zûrzavar és válság idôszaka volt, s az ekkor keletkezett eszmék erre a krízisre adott válaszokként szemlélhetôk. Ezek a válaszok bizonyára hasznosak voltak, de Stephen Toulmin Cosmopolis c. könyve szerint ugyanakkor elkendôzték a krízis néhány alapvetô jellegzetességét. Háromszáz évvel késôbb ugyanezzel a krízissel nézünk szembe újra, s most nem érhetjük be a régi válaszokkal, bármennyire igézôek is.

A XVII. sz. közepétôl a félelmek megsokszorozódtak egész Európában. Féltek az ördögtôl, a nôktôl, a zsidóktól, az idegenektôl, a természettôl és a haláltól. Egészen új ellenségeket találtak ki, melyek nemcsak a boszorkány- és zsidóüldözéssel szemléltethetôk, hanem azzal az eszmével is, hogy a természetet - lévén az ember ellensége - le kell gyôzni és igázni.

Jean Delumeau, francia történész szerint a késô-középkor sok szorongása leginkább a hagyományos rendszerek és viselkedésformák elvesztésének tulajdonítható. A létezés fô kérdéseire adott tradicionális válaszokat már nem fogadták el, s újabbakat a kultúra nem nyújtott.

Delameau kimutatja, hogy a haladásba vetett hit elsôsorban az idôszak leplezett félelmeinek ellensúlyozását szolgálta. A jobb idôkrôl szóló szép álom csak az érme egyik oldala. A nyugati kultúrát nemcsak a folyamatosan javuló életszínvonal csábítása, de elnyomott félelmek is ösztönözték.

A legtöbb félelmet és aggodalmat a hiány fogalmával lehetne összegezni. Thomas Hobbes az emberiség természetes állapotát folytonos félelemnek tekinti, melyben az élet "magányos, szegény, komisz, kegyetlen és rövid." A XVII. sz. végén John Locke is megszállottja az állandó szûkölködés gondolatának. Hobbes-al ellentétben azonban kivezetô utat javasol a növekedésrôl, haladásról, fejlesztésrôl alkotott új eszméivel; olyan fogalmakkal, melyek azelôtt soha nem léteztek.

Hobbes: A hatalom, mint viszonylagos jelenség

Leviathan címû fô tanulmányában Hobbes kimutatja, hogy a hatalom mindenféle társadalmi intézményben és szerkezetben megnyilvánul. Szerinte a hatalom viszonylagos jelenség. Az árucikkeket, tárgyakat, hatalmat nem önmagukért keresi az ember, hanem mert másnak is kellenek. Amikor Hobbes mohóságról beszél, a gazdagság utáni vágyról, megjegyzi, hogy ezek mindig összefüggésben állnak a szégyennel. Az ok abban rejlik, hogy a gazdagságért versengô emberek nem szeretik, ha más gazdagabb. A pénz csak akkor fontos, ha több van, mint másnak. A javakkal való elégedettség lehetôsége úgy tûnik ki van zárva, másként nehéz is lenne megérteni azt a tényt, hogy az embereknek nem tetszik, ha mások gazdagok. Ebbôl az összehasonlító elvbôl kiindulva Hobbes a társadalmat a konfliktusok küzdelmeként látja. A gazdagságért, rangért, parancsolásért vagy más hatalomért való verseny küzdelemhez, gyûlölködéshez, háborúhoz vezet, mivel a versenyzôk egymás meggyilkolásával, leigázásával, kiszorításával, visszaverésével érik el vágyaikat. A társadalomban minden, amit az ember elér, valaki más kárára történik. Az itt vizsgált fogalom szerint Hobbes világegyetemében minden hiánycikké válik. Definíciója a hatalomról és megelégedésrôl lehetetlenné teszi, hogy ezekbôl valaha is elegendô legyen.

Hobbes szerint a hiány a kapcsolat a korlátozott anyagi eszközök és a korlátlan végcél között. A végcél korlátlan, mivel mindig felül kell múlnunk a többieket. A társadalom mentôcsónakká válik, melyben minden utas egymás ellen harcol. A túlélés válik végsô értékké, nem a jó vagy helyes élet. Az egyének és csoportok közötti kapcsolatokat a félelem, versengés és irigység jellemzi. Hogy legyôzzék félelmüket, az emberek szerzôdés segítségével egy nagy Leviathan-t, látszólagos államot teremtenek, amely félelemben tartja állampolgárait és megakadályozza a tartós hiány nyílt háborúvá fajulását.

A legtöbb modern tudós egyetért abban, hogy Hobbes munkája racionális szakítás elôdeivel. Platon, Arisztotelész és a középkori gondolkodók világát fenekestôl felfordította. Elôtte senki nem állította, hogy a korlát nélküli kívánság az ember természetes tulajdonsága. Ebben az értelemben a másokéval való irigy összehasonlításból fakadó hiány a modernizmus találmánya. Tagadhatatlan, hogy az európai középkorban sok szûkös hiányidôszak volt. De csak Hobbes után kezdett a hiány fogalma általános, tartós állapotot jelenteni.

Locke: Növekedés és terjeszkedés

John Locke tisztában volt a hiány fenyegetô veszedelmével, de nem fogadta el, hogy az a társadalmi viszonyokból ered. Nézete szerint - mely a modernizmus elfogadott nézetévé vált - a hiány gazdasági tény, az emberiség és a természet közötti viszony. Számára a szûkölködés egyszerûen azt jelenti, hogy a Föld és a természet nem tud mindenkit ellátni. Ezért többet kell termelnünk. A gazdasági növekedés a válasz a hiányra.

Ögy a természet a fô ellenséggé válik. Az emberek küzdenie és dolgoznia kell ellene, hogy többet és többet termeljen. A természet leértékelôdött a munkához képest. Locke azon tûnôdik, mi a különbség egy hektár dohánnyal vagy cukornáddal beültetett és egy ugyanakkora parlagon hagyott föld között. úgy gondolja, hogy minden dolog, mely az ember életéhez fontos 99 %-ban a munkának köszönhetô, csak 1 %-ban a természetnek. Összehasonlítván az európaiakat az amerikai indiánokkal, Locke azt írta, hogy az utóbbiak gazdagok földekben, mégse élnek jólétben, mert nem dolgoznak. Szerinte Amerikában egy nagy és virágzó terület királya rosszabbul étkezik, lakik és öltözködik, mint Angliában egy napszámos.

Ebben a fajta összehasonlításban már fellelhetjük a modern gazdaság eredeti mítoszát. Eszerint a hiány az egész emberiség alapvetô helyzete. Egy gyér és ellenséges természethez való modern hozzáállás tükrözôdik az emberiség egész történelmében. A természet a modernizmus bûnbakjává válik, a hiány az erôszak forrásává - Hobbes szerint más emberekkel szemben, Locke szerint pedig a természettel szemben. Ha az ember le tudja gyôzni és meg tudja hódítani munkával a természetet, akkor béke és bôség lesz az osztályrésze.

Locke hiányról alkotott nézeteiben értékelnünk kell a pénz kettôs szerepének gondolatát. Egyrészrôl a pénz feltalálása okoz hiányt, másrészrôl a pénz állandóan elôre csábítja az embert és azzal az ígérettel kecsegteti, hogy segít legyôzni a szûkölködést. Eredetileg - mondja Locke - a világ mindenki számára eleget termelt. Csupán a dolgok hasznossága számított, s értelmetlen volt eltulajdonítani a föld terményeibôl többet, mint amit az ember használni tudott. Ez a szabály még mindig érvényben lenne, ha a pénzt nem találták volna fel és az emberek hallgatólagosan nem egyeztek volna meg, hogy értéket adjanak neki. Amikor elhatározták, hogy egy kis darab sárga fém - mely eláll romlás és csökkenés nélkül - legyen egyenértékû egy nagy darab hússal vagy egy halom gabonával, a dolgok valódi értéke - mely hasznosságuktól függ - megváltozott, mert az a vágy, hogy több legyen mint másnak, szabad utat kapott. "Találjon ki valamit, aminek ugyanolyan haszna és értéke van, mint a pénznek - mondja Locke - és megindul a javak gyûjtése, s párhuzamosan a hiány növekedése."

Egyrészrôl tehát a pénz a hiány oka. Másrészrôl ígéretet jelent a szûkösség megszüntetésére, mivel a dolgozó emberiség motiváló ereje, hogy hátha már csak egy lépés az örökös bôség. Locke gazdasági filozófiájában a hiány már alapvetô feltételezés és a gazdasági növekedés a válasz rá. A mindenkinek mindenki ellen folytatott háborúja megelôzhetô ezzel a növekedéssel, helyettesíthetô az emberiség természet ellen folytatott háborújával, mely békét és bôséget fog hozni.

Az ígéret világos, de mögötte még feltûnôbben állnak a rejtett félelmek. Minden alkalommal, amikor a növekedés ígéretét kétségbe vonják, a félelmek lehetetlenné teszik az ésszerû megkérdôjelezést. Kezdettôl fogva soha nem játszott jelentôs szerepet az ésszerûség a növekedésnek határairól szóló vitákban. A növekedés ígéretében való hit a hiánytól való félelemben gyökerezik és ésszerû érvelés aligha elegendô a félelem napvilágra hozásához, megbirkózni pedig végképp nem tud vele.

Mill és Keynes

A gazdasági növekedés ígéretével és problémáival való küszködés ésszerû elemzésének nehézsége John Stuart Mill: A politikai gazdaság alapjai címû, a 19. század talán egyik legfontosabb gazdasági tanulmányának néhány híres szakaszában jelenik meg világosan. Mill terjedelmesen tárgyalja a stabil gazdaság szükségességét. Szépen sikerül összegeznie azokat az alapvetô elveket, melyeket ma is fel lehet lelni a gazdasági növekedésrôl szóló vitában. Az a tény, hogy nem tudta meggyôzni kortársait, figyelmeztetés lehet a mai kor emberének. Csak a vita kiszélesítésével, a szûk "racionális" gazdasági összefüggésbôl kiemelve van esélyünk arra, hogy felfedjük és megállapítsuk társadalmunk megszállottságát a gazdasági növekedéssel kapcsolatban.

Mill azt mondta:

"A politikai közgazdászok bizonyára mindig többé-kevésbé tisztán látták, hogy a jólét növekedése nem határtalan; hogy annak a végén, amit ôk haladó állapotnak mondanak, stabil állapot rejlik; hogy minden gazdasági haladás csak ennek elhalasztása; és hogy minden lépés elôre közeledés efelé. Hogy nem értük már el régen, az azért van, mert a cél maga elôttünk száll.

Nem tudom a tôke és a jólét stabil állapotát azzal a közönyös idegenkedéssel tekinteni, melyet oly általánosan kinyilvánítanak a politikai közgazdászok régi iskolájának tagjai. Hajlok arra, hogy elhiggyem, hogy egészében véve ez nagyon jelentôs javulást jelentene jelen állapotunkban. Megvallom, nem vagyok lenyûgözve attól az ideális élettôl, amivel azok kecsegtetnek, akik azt gondolják, hogy az emberi lények normál állapota a küszködés a megélhetésért; hogy a taposás, tolakodás, könyökölés és egymás lábára lépés - melyek a jelen típusú társadalmi életet alkotják - a legkívánatosabb viselkedési formák. Ezek szerintem nem mások, mint az ipari haladás egyik idôszakának kellemetlen tünetei."

Mill támadja a termelés és felhalmozás puszta növekedését:

"Nem tudom, miért kéne ahhoz gratulálni, hogy emberek, akik már gazdagabbak, mint bárkinek lennie kellene megduplázták fogyasztásra szánt anyagi eszközeiket, mely kevés örömet ad, ha ad egyáltalán, kivéve hogy a jólétet mutatja."

Millnek a stabil államról szóló írása ellentétes azzal a gondolattal is, hogy az emberiségnek le kell igáznia a természetet a termelés növekedésének elômozdítása érdekében.

"Az sem túl kielégítô, ha semmi nem marad meg a természet spontán tevékenységének; ha minden talpalatnyi föld, amely élelmiszertermelésre alkalmas, meg van mûvelve; ha minden zöld pusztát és természetes legelôt felszántanak, minden négylábút és madarat, mely nincs háziasítva az ember szolgálatára, megsemmisítenek, mert vetélytársak az élelemszerzésben, ha minden növényt és felesleges fát kiásnak s alig marad hely, ahol egy vad cserje vagy virág nôhessen anélkül, hogy gyomként kipusztítanák a tökéletesített mezôgazdaság nevében."

Mill megpróbálja meggyôzni kortársait, hogy egy stabil államban sokkal jobb anyagi körülmények között élnének, mint a jelenlegi elôrerohanásban.

"Aligha szükséges megjegyezni, hogy a népesség és a tôke állandósult állapota nem jelenti az emberi haladás mozdulatlanságát, ugyanannyi tere lenne mindenféle szellemi kultúrának, az erkölcsi és társadalmi fejlôdésnek, ugyanannyi lehetôség lenne az Élet Mûvészetének fejlesztésére és sokkal valószínûbb, hogy fejlôdne is, hiszen az emberi elmék nem a megélhetéssel lennének elfoglalva. Még az ipari tudományokat is olyan komolyan és sikeresen lehetne mûvelni azzal az egyszerû különbséggel, hogy csupán a gazdaság növelése helyett az ipari tevékenység jogos hatását eredményezné, vagyis lerövidítené a munkát."

Mill ezen érvei elég ésszerûnek tûnnek. De nem hatottak kortársaira, mert csak ésszerûek voltak. Nem fedezte fel a rejtett félelmeket a megélhetési küzdelem mögött. A növekedés ígéretének erejét és mély vonzását sem tapasztalhatta. Számára ezek csak oktalan dolgok voltak és kötelességének tartotta, hogy kimutassa oktalanságukat. De a növekedés ígérete nem teljesen oktalan, mert stratégiát ajánl az elnyomott félelmek és megbántódások elkerülésére.

Századunkban a közgazdászok alig gondolnak szakmájuk elôfeltevéseire. Nem beszélnek félelmekrôl és reményekrôl. Amikor azonban szabad folyást engednek az elmélkedésnek, a régi témák visszatérnek. És egy 20. századi vezetô közgazdász munkájában a régi remények új erôre kapnak. 1930-ban John Mayhard Keynes megjósolja, hogy két generáción belül az ipari társadalom talán végre felismeri azt, ami nézete szerint mindig is az emberiség célja volt: a hiány problémájának végét. Keynes egy olyan jövôt látott, mely minden alapvetô igényt kielégítene.

"Amikor az a nap eljönne, lehetôség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktôl, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bûnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyôzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."

Keynes e jól ismert mondásai fontos belsô utalásokat tartalmaznak, melyek szerzôjük számára rejtettek maradtak. Elôször is Keynes azt állítja, hogy a szükség alagútjának van kezdete. Valahol a múltban az erényes élet kétségtelenül létezett. A közgazdaság ígérete szerint valamikor a jövôben újra lehetséges lesz emberien és erényesen élni. De Keynes figyelmezteti kortársait, hogy míg az az idô eljön, a hiány felfordított világában kell élnünk.

"Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. Egy Hobbes-i elemzésbôl kiindulva világossá válik, hogy a hiány alagútja meglehetôsen emlékeztet valamiféle ciklonra, melyben az emberek fogva vannak, körbe keringve egymással versenyezve és egyre több igényt, vágyat teremtve."

A Keynes által kigondolt száz év nagy része már eltelt és a szükség egyre nagyobb fenyegetéssé válik. Ez a kulcsszó a "Mi közös jövônk" (Our Common Future) címû elemzésben, a Brundtland Bizottság jelentésében, s ez az egyik központi témája a környezetünk problémáival foglalkozó minden analízisnek. De a válasz mégis megegyezni látszik Locke-éval: gazdasági növekedés. Hogy megértsük miért pont a gazdasági növekedés az, ami most hiányt teremt ahelyett, hogy enyhítené, a történelmi magyarázatot végig kell vinnünk.

A hiány mint társadalmi létesítmény

Hobbes és Locke megvizsgálták társadalmukat és látták, hogy valami hiányféleség jelen van sok emberi és társadalmi viszonyban. Locke rendszerezte a módokat, melyekkel az angliai felsôbb osztályok próbáltak megmenekülni a szûkölködéstôl, de hosszú távon ez a feltételezett menekülés csak megerôsítette a hiányt és mindenütt jelenvalóvá tette. Az egyre nagyobb mérvû termelésre való törekvéssel az egész kultúra és természet ritka erôforrások terévé fokozódott le. E szerint a nézet szerint cselekedve a nyugati társadalomnak sikerült megalapítania a hiány uralmát a társadalmi és egyéni élet csaknem minden területén, az egész világon.

âszintén szólva, több évszázadon keresztül a szerint a feltevés szerint cselekedvén, hogy a természet csak halott és értéktelen anyag, melyet emberi munkával és technikával kell kezelni, csaknem sikerült valóban halottá és értéktelenné tenni a természetet. Mindent ritka erôforrásnak értelmezve és e szerint cselekedve hosszú távon azzá is alakítjuk. Hobbes elemzése végül igaznak bizonyul.

Lehetetlen megszüntetni a hiányt gazdasági növekedéssel és fejlesztéssel. Hobbes nem szégyellte magát félôs gyereknek bélyegezni. Nekünk, válaszképpen, vonakodás nélkül kellene felfednünk a gazdasági növekedés ígérete mögött rejlô történelmi (és még mindig fennálló) félelmeket. Csak akkor leszünk képesek feltenni a döntô kérdést: a gazdasági növekedés, mely még mindig a szûkölködés ellenszerének tûnik, valójában elterjeszti-e a hiányt az egész világon olyan mértékben, hogy e világnak, T.S. Eliot szavaival, "nem robajjal, hanem nyöszörgéssel" lesz vége?

Eredeti cím: The History and Roots of Growth
Nyelv: angol
Eredeti méret: teljes fordítás
Forrás: The Balaton Bulletin (Spring 1997)
Fordította: J. T.

WWW helyek

Szerbiai demokratikus ellenzék webhely:
http://eurasianews.com/erc/serbopp1.htm

Tartalomjegyzéke: SERBIAN OPPOSITION NEWS
Return to Main ERC (Eurasia Research Center) Index
ERC Message to Serbians
Borka Pavicevic Interview
Professor Arsenijevic's Letter
Nasa Borba
Acta Diurna
SerbiaNow
Sezame Pro
Serbia Today
Vreme Online
Nezavisna Svetlost
Radio B92
Protest 96
BeoNet
Serbian Renewal Movement (SPO)
Democratic Party
Monitor
Press Now
Washington Post Articles
Associated Press Articles
ZD NET NEWS ON Serbia

Az Eurázsia Kutató Központ (ERC) fômenü tartalomjegyzéke:
EurasiaNews
ERC Occasional Papers
The Eurasia Research Center
AFP News By Country
Yahoo News by Country
Infoseek News by Country
Serbian Opposition News
Bulgarian Velvet Revolution
Today's World Newspapers
Human Rights Organizations
International Organizations
Central European News Links
The Baltic States
Russia, Belarus, and Ukraine
Moldova
Former Yugoslavia
The Balkans
Turkey
The Caucasus
Central Asia
Middle East
South Asia
General News and Information
Internet Search Engines
Images of Eurasia
Hoseyniyeh-ye Ershad, Tehran
Iranian Postcards

Könyvek

Ronnie D. Lipschutz:
Global Civil Society & Global Environmental Governance: The Politics of Nature from Place to Planet

(State University of New York Press, 1996)
(Globális civil társadalom és globális környezetgazdálkodás: természet-politika helyben és bolygó-szinten.)
A könyv három esettanulmányából az egyik a magyar mozgalomról szól.

-

László Ervin:
Kozmikus kapcsolatok

(Ford.: Dr. Dienes Gedeon. Sági Mária utószavával. Magyar könyvklub, 1996. 750 Ft.)
A szerzô a Római klub és a Budapest Klub alapítója, zongoramûvész és filozófus, polihisztor. A Selyemgombolyító jóvoltából már 1985-ben megjelent egy tanulmánya az (akkor könyvárusi forgalomba hozni nem engedett) Ökológiai kapcsolatok c. fordításkötetben.