37. szám

(III. évf., 1997 febr. 10.)

Tartalom

E számunk a két idôökológia témájú Balaton Bulletin utolsó, csodaszép esszéjét hozza, egy hírt két indiai duzzasztógát építésének leállításáról, és természetesen egy környezeti nevelési könyvet.

1. Joanna Macy: Újra együtt az idôvel

Joanna Macy a béke- és a mélyökológia-mozgalom egyik csodatevôje.
Munkája mindig lélekkel teli, tanítását pedig alapos belsô és külsô
tapasztalatokra alapozza. Ez az esszé az 1989-es Santa Barbara-i
(Kalifornia) konferencián elôterjesztett írásából való.

2. Környezeti nevelés: A Földet szem elôtt tartva. Oktatási, környezetvédelmi és emberi távlatokban (esszék)

3. Gyôzelem a Narmada-gátakon! (Hír Indiából)

4. Ökocsevej: a környezetvédô szervezetek e-mail beszélgetôlistája

Cikkek, dokumentumok

1.

Joanna Macy: Újra együtt az idôvel

Joanna Macy a béke- és a mélyökológia-mozgalom egyik csodatevôje.
Munkája mindig lélekkel teli, tanítását pedig alapos belsô és külsô
tapasztalatokra alapozza. Ez az esszé az 1989-es Santa Barbara-i
(Kalifornia) konferencián elôterjesztett írásából való.

Világunk progresszív rombolása és képességünk e rombolás lassítására vagy megállítására, idôtapasztalatunk mûködéseként fogható fel.

Nekünk, az iparosodás utáni társadalmak tagjainak egyedülálló idôtapasztalatunk van. Ezt egy örökké süllyedô dobozhoz lehet hasonlítani, melyben egyre gyorsuló eszeveszett sebességgel versenyzünk egy taposómalomban. Ez a doboz elhatárol minket az élet más ritmusaitól, valamint múltunktól és jövônktôl is. Elzárja érzékelô mezônket és csak a legtömörebb idôtapasztalatot engedélyezi.

Amíg nem törünk ki ebbôl az idôbeli csapdából, nem leszünk képesek rá, hogy felfogjuk, vagy irányítsuk a krízishelyzetet, melyet magunknak és az elkövetkezô nemzedékeknek teremtettünk. De vannak ígéretes megközelítések, melyek hagyják, hogy egészségesebb, józanabb módon éljünk az idôben. Ha organikus ökológiai és geológiai módon nyitjuk meg idôtapasztalatunkat és felfrissítjük kapcsolatunkat más fajokkal és korokkal, akkor lehetôvé tesszük, hogy az élet folytatódjon a Földön.

Társadalmi cselekvésre felkészítô mûhelyeinket gyakran azzal kezdjük, hogy három idô lényeitôl segítséget kérünk, mivel szükségünk van rájuk.

Legyetek velünk most mindannyian, akik elôttünk jártatok, ôseink és tanáraink. Ti, akik jártatok a Földön, szerettétek, hûségesen gondoztátok, legyetek velünk most, hogy a ránk hagyott örökséget tovább vihessük. Hangosan és némán, a szívünkben mondjuk neveteket és látjuk arcotokat...

Mindannyian, akikkel együtt élünk és dolgozunk ezen a veszélyeztetett bolygón, mindannyian, akikkel osztozunk ezen az idôszeleten, legyetek velünk. Embertársaink, más fajokból való testvéreink, segítsetek megnyitni együttes erônket és bölcsességünket. Hangosan és némán, a szívünkben mondjuk neveteket és látjuk arcotokat...

Mindannyian, akik utánunk fogtok jönni a Földön, legyetek velünk most. Ti, akik az elkövetkezô korokban vártok megszületésre, a ti kedvetekért is dolgozunk világunk gyógyításán. Nem tudjuk felidézni arcotokat vagy neveteket - de érezzük élethez való jogotok valóságát. Legyünk állhatatosak a feladatban, amit el kell végezni, hogy nektek is legyen kék ég, gyümölcsözô föld, tiszta víz, ahogyan ôseinknek is volt.

Ennek az imádságnak ellentéteként valóságos törôdésünket a jövô teremtményeivel egy nemrég megjelent képregény tükrözi (Tom Toles, Buffalo News). Egy várakozással figyelô csoportnak az ügyvéd egy végrendeletet olvas fel. Ögy szól:

Kedves gyerekek!

Mi, a II. világháború utáni generáció hatalmon lévôi, nagyjából mindent feléltünk. Kiszipolyoztuk gyáriparunk összes erôforrását, úgyhogy nem sok maradt. A szép régi épületeket, melyek évszázadokra voltak tervezve, leromboltuk és stílustalan, de olcsó építményekkel helyettesítettük, ezt örökölhetitek. De - az autópályákhoz hasonlóan - már szétesôben vannak, gondotok, az lesz velük. Annyi természetes erôforrást használtunk el, amennyit csak tudtunk, anélkül, hogy gondoskodtunk volna megújíthatókról. Ögy valószínûleg kb. csütörtöktôl számítva egy hétig lesz csak elég nektek a maradék. Nagylelkû nyugdíjrendszert építettünk ki, de csak magunknak. Az egyedüli igazán tartós dolog, amit alkottunk, a mérgezô szemétlerakók. Azok a tiéitek. Tehát úgy gondoljatok örökségetekre, mint a romokból újrakezdés kihívására - amint kifizettétek a 3 trillió dollár adósságot, amit rátok hagytunk.

Ami ebben a képregényben megdöbbentô, az nem a túlzás, mert nincs benne túlzás, hanem a lefestett valóság puszta iszonya és ennek ellenére a mi nyilvánvaló nyugalmunk. Ez a nyugalom a mi generációnk önzéseként is felfogható. De úgy gondolom, jobban segít, ha idôtapasztalatunkban kifejezve közelítünk hozzá, mivel a valóság és a továbblépés beteges tagadása vak, szánalmasan összeaszott idôérzéket eredményez.

A jövô semmibe vevése annál is inkább megdöbbentô, mivel ellentétes biológiai rendszerû természetünkkel. Az élô szervezetek szaporodásra vannak alkotva és sok idôt, energiát fektetnek ezzel kapcsolatos viselkedésükbe. Az ilyenfajta viselkedési formáknak nincs közvetlen túlélési értéke az egyén számára; a jövôvel van szoros kapcsolatuk. A rendszerkutató Tyrone Cashman szerint: "...a szervezetek teljes lényege a jövôbe ömlés. Amely növénynek vagy állatnak nem ez az alapvetô jellemvonása, az nem marad fenn. E szoros kapcsolat az idôvel csak a kihalás árán változtatható meg. Ezt az idô-hajtóerôt, ezt a minden élôlényre jellemzô jövôre irányultságot egy faj elvesztheti, de akkor eltûnik, örökre."

Ez a kötôdés minden emberben nyilvánvaló. A férfiak és a nôk nemcsak a következô generáció felnevelésén dolgoznak nagy árat fizetve, hanem más olyan dolgokért is, amely egyéni életükön túl is megmarad: maradandó mûvekért a mûvészetben és tudásban, technológiában és infrastruktúrában, táj-alakításban és istentiszteleti helyeken. Ezek után elképesztô, hogy a mi generációnk mennyire nem törôdik a jövôvel. Mi történt az idôhöz való viszonyunkkal?

Egyrészrôl jött egy bomba. A nukleáris fegyverek megjelenése megszakította folytonosság-érzetünket. Ez a károsodás hátra- és elôrefelé is hat, mivel az elôzô generáció felé érzett kötôdésünk attól függ, mennyire érezzük magunkat egy folyamatos generációváltás részének. Tudom, hogy ez igaz, azokban a mûhelyekben tapasztaltam, melyeket a lelki zsibbadtság és erôtlenség érzésének leküzdésére terveztünk. Amikor az emberek biztonságban ki tudják fejezni a nukleáris és ökológiai krízisekkel kapcsolatos reakcióikat; legmélyebb és mindent átható félelmük minden élet kihalásának veszélye. Ez az aggodalom sokkal mélyebb, mint bármely más, személyes jólétükkel kapcsolatos érzelmük.

Ez a tendencia egyre mélyül és súlyosbodik a mai felgyorsult életstílusunk miatt. Nemcsak a múlt és a jövô, hanem a jelen elvesztésétôl is szenvedünk. Sietünk. Panaszkodunk zsúfolt napirendünkre és feladataink sürgetésére, azután egyeztetjük óráinkat és rohanunk tovább. Keményen dolgozunk, hogy rövid pihenést szerezzünk magunknak - azután elvisszük a nyaralásra a laptop számítógépünket és mobil telefonunkat. Minden árucikket nélkülözhetünk, kivéve az idôt.

A rohanás, amiben élünk, megszállja gondolkodásunk folyamatait, testünket, kapcsolatainkat. "Érdekes betegségben szenvedünk, izgatottsági lázban. Nem szánunk rá idôt, hogy mérlegeljük a dolgokat, hogy végiggondoljuk ôket." Ezek Alfred Herehausen szavai, a Deutsche Bank bizottságának elnökéé, akit terroristák öltek meg.

Túlságosan gyorsan ápoljuk baráti viszonyainkat, melyeknek megvan a maguk ritmusa. Még az ôsrégi tanár-diák kapcsolat is megsínyli ezt. "A tanárom lassabban beszél, mint az Atari számítógépem - panaszkodik a kilencéves gyerek. - Ebbôl elég volt, szeretnék hazamenni az Atarimhoz. Ô gyorsabban beszélget velem."

Egy éve nem jártam már fiamnál, aki egy farmon él Brit Columbia északi részén a vadonban. Az út utolsó 25 mérföldjét ökrösszekéren tettem meg. Felnéztem a hegyekre és olyan megdöbbentô változásokat láttam, amelyek megállásra késztettek. A cédrusokkal és fenyôkkel borított valamikor hiánytalan lejtôket óriási, négyszögletes területek csúfították el - tarvágás, kiborotválva, rondán. "A Pampers - mondta a fiam. - Az a társaság, amely papírpelenkákat gyárt."

Egész héten, miközben segítettem a szénagyûjtésben és a kecskefejésben, mérgesen és szomorúan néztem azokat a lejtôket. "Én soha nem adtam papírpelenkát a saját gyerekeimre" - mormogtam. Valójában akkor még nem is létezett: vászonpelenkát használtam, áztattam és mostam ôket, ahogyan édesanyám is csinálta elôttem. Hogy ôszinte legyek, ha ma lennék fiatal anya, kísértésbe esnék, hogy eldobhatókat használjak. 10-20 perc megtakarításért ôsi erdôket vágunk ki.

A sebesség és a sietség valójában erôszakosság. Ez abból adódik, hogy nem vagyunk összhangban környezetünkkel. A minket fenntartó természetes rendszerek lassabban mozognak, mint mi. A visszacsatolási körök hosszabb idôt vesznek igénybe, mint akcióink gépeinkkel. Olyanok vagyunk, mint a kolibri, amely olyan gyorsan mozog, hogy nem észleli a medve mozdulatait, amint lassan elôjön a barlangjából a téli álom után. A medve olyan mozdulatlannak tûnik számára, mint nekünk egy gleccser. Amint felgyorsulunk, a természetes világból egyre több és több válik láthatatlanná számunkra.

Sebességen mi azt értjük, hogy meg tudunk szabadulni az idô nyomásától. Innen már nem nehéz átlátni, hogy ördögi körbe jutottunk. Az általunk teremtett idônyomások még jobban tüzelik vágyunkat, hogy megszökjünk az idô elôl. Akármennyire próbáljuk magunkat eltépni az idôtôl, még erôsebben hozzákötôdünk. Szolgái leszünk irányítói helyett, elnyel bennünket, amit nekünk kéne felhasználnunk. Ellenségnek tekintjük az idôt magát.

Egyre többen fordulunk lelki gyakorlatokhoz, hogy kiszabaduljunk ebbôl a kisszerû harcból. Szemünket becsukva, mélyen és lassan lélegezve, idôtlen nyugalmat keresünk. Ezek a gyakorlatok idônként segítenek a lelassulásban, de állandósítani is tudják az idô fogalmát mint amit meg kell hódítani, ki kell cselezni, ami elôl el kell szökni.

A hinduizmus az idôt nem tartja valóságnak, hanem olyan illúziónak, amelybôl az idôtlenség nagyobb valóságába kell elmenekülni. A buddhista tanárok gyakran használják a "nem-állandóság" központi fogalmát, hogy felhívják a figyelmet a kötôdés okozta szenvedésre. Amit értékelünk, nemsokára elmúlik. A virágok elhervadnak, a festék lekopik, a szeretôk elválnak, testünk petyhüdté válik, ráncosodik és elporlik. Jobb, ha arra tekintünk, ami mentes az idô pusztításától.

A nyugati vallások is ellenségesek az idôvel szemben. Keressük az örökkévalóságot. Éljünk mennyei jutalmunkért. Vagy az újkori megfogalmazásban, "itt és most", értékeljük le az idôt, ne törôdjünk se a múlttal, se a jövôvel.

Ez az ellentétes gondolati beállítottság nyilvánvaló volt, amikor különbözô vallásos hátterû résztvevôkkel vitattuk meg idôtapasztalatainkat. Mindenki érzéssel beszélt élete ôrjöngô iramáról. Amikor felkértem ôket, hogy alternatívákat mondjanak, csak egyet neveztek meg: menekülés az idôtlenségbe. Ez aggodalommal töltött el, mert keményen dolgoztam a nukleáris hulladék témáján. Olyan viszonyulásokat kerestem az idôhöz, melyek segíthetnek szembesülni a hihetetlenül hosszú életû radióaktivitással. Azt szerettem volna, ha képessé válunk együtt élni az idôvel és felelôsséget érzünk érte, nem elfutunk elôle.

Hogyan szabadulhatunk az idôtôl való félelmünktôl, hogy folytatódhasson az idô? Együtt tudunk-e élni az idôvel, hogy hosszú életûek lehessünk ezen a Földön?

Hogy újra szerelmesek legyünk az idôbe, elbeszélésre van szükségünk. "Az egész a történeten múlik - mondja Thomas Berry. - Azért vagyunk most bajban, mert nincs egy jó történetünk." Noha most hatástalanok számunkra, a múltban volt néhány jó sztorink. "Nem feltétlen tették jóvá az embereket, sem nem szüntették meg az élet fájdalmait és ostobaságait. De olyan összefüggést nyújtottak, melyben az élet értelemmel teli módon mûködhetett." Ez minden, amit most kérünk, hogy az élet értelemmel telve mûködjön - egyáltalán, mûködjön.

Berry és kozmológustársa, Brian Swimme kitart amellett, hogy az új történetnek, melynek e kor veszedelmein át kell vezetnie bennünket, az egész univerzumról és összes lényeirôl kell szólnia. Csak ebben az összefüggésben tudjuk felfogni a rokonság hálózatát, ami alapvetô az alkotó elkötelezôdéshez, amire meg vagyunk híva. Történetünk, a Földé és a miénk, nagyszerû és fájdalmas.

Talán csak a folyamatos pusztulást látva, amit a Föld Közösségére ráerôszakoltunk, tudjuk felfogni, hogy a Föld Közösség valójában a mi egyik dimenziónk. Talán csak a veszteséget személyesen érezve tudja az ember felfogni az ember nagyszerûségét a Föld nagyszerûségében. Talán csak közvetlenül érezve a Föld szépségének könnyelmû rombolását, tudunk ráébredni az egyszerû igazságra, hogy magunkat romboljuk.

A mélyökológiai mûhelyekben "evolúciós emlékezéssel" foglalkozunk. Kiterjesztjük idôérzékünket, hogy bolygónk idôtartamát is belevegyük. Célunk az, hogy tudatunkat kimélyítve lássuk, mi forog kockán személyesen számunkra bolygónk bajának következményeként, és megerôsítsük tekintély-érzetünket, amikor a földi élet védelmében cselekszünk. Ekkor nem magánhóbortból cselekszünk, vagy keveset élt individuális énünkbôl, hanem 5 milliárd év teljes tekintélyének tudatában.

Képzeletünket felhasználva az evolúciónkra való emlékezéshez, újra kapcsolatba kerülünk ôseinkkel és kiterjesztjük múlt-tudatunkat. Hasonló gyakorlatok kiterjeszthetik idô-tudatunkat a jövôre. Az ökológiai helyrehozó munka szoros kapcsolatot eredményez az elkövetkezô generációkkal. Aki elültet egy fát, jobban érzi haszonélvezeti jogát a Földön. Számunkra a legéletszerûbb kapcsolatot a jövô századokhoz a nukleáris hulladékok adták.

Az a mód, ahogy elôállítottuk és ahogy eldobtuk a nukleáris hulladékot, minden viselkedési módunk közül a legijesztôbben mutatja jövô-tagadásunkat. Ezek a hulladékok nemcsak betegséget, halált és terméketlenséget okoznak, hanem megtámadják magát a genetikai kódot is. Ezt tudva, a nukleáris hulladék metrikus tonnáinak millióit rakjuk le ki nem bélelt árkokba, a tengerbe, kartonpapír dobozokba, olyan tartályokban, amelyek eltörnek és korrodálódnak egy-két évtizeden belül. A nagyaktivitású hulladékhoz államunk egyetlen megoldást kínál: rejtsük el a szemünk elôl mély geológiai raktárakba és ne gondoljunk rá - habár ez a stratégia lehetetlenné teszi, hogy a szivárgó konténereket meg tudjuk javítani. Néhány anti-nukleáris aktivista magatartása is hasonló: tegyék valahová messze - NIMBY (Not Into My Back Yard): Ne Az Én Kertembe. Nem akarnak megküzdeni a ténnyel, hogy valójában a mi generációnk termelte ezt az anyagot. Egy emlékezetes alkalommal, Los Alamos mellett egy "emberek tanácsán", amikor a hulladékról szóló beszélgetést nem akarták folytatni, elôvettem egy kismagnót. "Feltételezzük - mondtam -, hogy nem tudjuk megakadályozni, hogy a hulladék a carsbadi raktárba kerüljön, így legfeljebb ezt a kazettát tehetjük a tetejére a következô generációk számára, hogy meghallgathassák. Mit akarunk mondani nekik?"

Körbeadtuk a magnót, férfiak és nôk kezdtek beszélni rá. "A nevem George. 1988-ból szólok és megpróbálom megakadályozni, hogy ezt a radioaktív hulladékot eltemessék. Ha megcsinálják és ha halljátok, amit mondok, figyeljetek. Ez az anyag veszélyes, ne ássatok itt. Maradjatok távol. Tényleg halálos. Vigyázzatok!"

Ahogyan jöttek a szavak, a meg nem születettek, akikhez szóltunk, egyre élôbbé váltak számunkra. Elillant a NIMBY reagálás és felváltotta a szándék, hogy vigyázzunk a hulladékra, hogy megvédjük a jövô generációkat. Néhány fiatalember még önkéntesen vállalni is akarta, hogy gondnokként él és dolgozik egy "ôrségen", ahol a következô generációk örökké felügyelnének a hulladékra.

Az idôvel való másik kísérletben a jövôben élôk szerepét játsszuk, nevükben beszélünk, nem hozzájuk. Fantáziautazásra megyünk egy Nukleáris Ôrzôhelyre egy-két évszázaddal elôbbre. Megpróbáljuk megérteni, milyen követelmények hárulnak azokra a generációkra, milyen intézményeket kell létrehozniuk és hogyan kell felelôsségteljesen vigyázniuk. Ez a perspektíva a rémület és a szégyen új érzését keltette fel, mely helyénvaló, de új reménységérzet kíséri. A remény abból a lehetôségbôl fakad, hogy nekünk, embereknek van képességünk felvállalni a felelôsséget tetteinkért.

Azt szeretném ezzel mondani, hogy képesek vagyunk erkölcsi képzeletünk segítségével kitörni idôbörtönünkbôl és hosszabb idôszakok is valóságossá válhatnak számunkra. Meg tudjuk csinálni, képesek vagyunk rá, szeretjük csinálni.

Radioaktív örökségünkkel foglalkozva más hatás is érte idôtapasztalatomat. Szenvedtem a nagy szorítástól, mint bárki más, legfôbb idôtapasztalatom a hiány és a sietség volt. Különösen a társadalmi munkában ketyegett mindig az óra. Siess, siess, hogy megállítsd a fegyverkezési hajsza következô kiterjesztését, gátold meg a B1 bombázót vagy a Trident II-t. Telefonálj, adj körbe kérvényeket, a visszaszámlálás megkezdôdött. Amikor a nukleáris hulladékra kezdtem összpontosítani, amikor megvilágosodott számomra szörnyû mérgének örökkévalóságnyi élettartama, amikor bepillantást nyertem, hogy az emberi figyelem hosszú fenntartásának milyen követelményét jelenti ez, az idô követelése megfordult. A kérdést, hogy milyen gyorsan tud valaki valamit megcsinálni, felváltotta az a kérdés, hogy milyen "h-o-s-s-s-z-z-ú-ú-ú" ideig képes csinálni. Képesek leszünk-e tényleg megvédeni magunkat és a természetet évszázadokig, évezredekig, százezer évig? A kihívás az idôtartam lett, nem a sebesség, a hosszú nyereség és nem a gyors mozdulat. Lélegzetem lelassult, a borda szorítása engedett. A hulladék iszonyata segített, hogy együtt éljek az idôvel.

Ha az élhetô világért meg kell tanulnunk újra együtt élni az idôvel, milyen változások szükségesek irányítási rendszereinkben? Az ilyen kérdés a javaslatok sokaságát sugallja. A hivatalok kiterjesztett idôszakai felmentenék a zaklatott képviselôket a rendszeres választási kampányok nyomása alól és idôt adnának nekik a gondolkodásra. A költségvetési politika változásaival a kiadásokat nem kellene költségvetési évenként elszámolni.

Teremtsünk olyan struktúrákat, melyek a jövô nemzedékeinek is szót adnak. Mivel erôforrásaik kizsákmányolásával megadóztatjuk ôket, beleszólásuk kellene hogy legyen a folyamatba. Olyan hivataloknak kellene alakulniuk, ahol a nyilatkozatok az ô érdekükben történnének. Fontoljuk meg a Parlamenti Kongresszus Harmadik Házának megalakítását, a Jövô Szóvivôinek Házát. Tagjai lehetnének egyetemisták, értékelhetnének számlákat, a költségvetést és törvényeket javasolhatnának.

Mivel olyan faj vagyunk, melynek nincs jövôje a világ ökorendszerének egészsége nélkül, egy organikusabb, ökológiai idôtapasztalat a túlélés feltétele. Nem kell várnunk, amíg új intézményeink lesznek. Most is elkezdhetjük. Idôtapasztalatunkat tekintetbe véve barátságban élhetünk az idôvel. Figyelhetjük ritmusát a perc lélegzésében és érezhetjük, hogyan köt össze minket - anélkül, hogy megrabolná életünket - a múlt és a jövô lényeivel. Ôk láthatatlan társaink lehetnek, erôsítenek minket, amint újra együtt élünk az idôvel.

Eredeti cím: To Reinhabit Time
Nyelv: angol
Eredeti méret: teljes fordítás
Forrás: The Balaton Bulletin (Summer 1997)
Fordította: T. T.

Környezeti Nevelés

Orr, David W.: A Földet szem elôtt tartva. Oktatási, környezetvédelmi és emberi távlatokban

Környezeti nevelési báziskönyvtár (Selyemgombolyító): 502[37] O 67

Orr, David W.: Earth in Mind. On Education, Environment and the Human Prospect
A Földet szem elôtt tartva. Oktatási, környezetvédelmi és emberi távlatokban
Washington, D.C. ; Covelo, CA : Island Press, 1994. - ix, 224 p.
ISBN 1-55963-295-X

TARTALOM
A könyvben D. W. Orr 1990-93 között írt esszéi találhatók; a témákról az egyes részek címei adnak némi tájékoztatást. A szerzôt legfôképpen a fiatalok oktatásának kérdése foglalkoztatja, ellenzi a tantárgy-centrikus oktatást, valamint azt, hogy jórészt úgy tanítjuk gyermekeinket, mintha nem lenne veszélyben egész bolygónk. Véleménye szerint a környezeti válság onnan ered, hogy képtelenek vagyunk ökológiai mintákban, ok-okozati rendszerekben és az emberi tettek hosszútávú hatásait figyelembe véve gondolkodni. Egy "ökologikusan tervezett intelligencia" nem csupán technológiákban gondolkodik, a Földre vonatkozó nézetek és filozófiák dimenziói és formái is hozzá tartoznak. Rendelkezik azzal a képességgel, hogy megismerje az ökológiai összefüggéseket, amiben az ember él, s hogy felismerje a határokat. Hogy a következô generációk ilyen intelligenciával rendelkezzenek, újra kell tervezni magát az oktatást.

FEJEZETEK
- I. rész: Az oktatás problémája. 1. Mire való az oktatás? 2. Az oktatás veszélyei 3. Az oktatás problémái. 4. Az oktatás, mint üzlet.
- II. rész: Elsô alapelvek. 5. Szeretet. 6. Néhány gondolat az intelligenciáról. 7. Gondolatok a vízrôl és az olajról. 8. Az erény. 9. Erdôk és fák. 10. Politika. 11. Gazdaság. 12. Ítélet: Pascal kockázata és egy forróbb idôszak közgazdászai.
- III. rész: Az oktatás újragondolása. 13. Kollégák rangsorolása. 14. A tantárgyak problémája és a problémák tantárgya. 15. A professzionalizmus és emberi vonatkozása. 16. Elmék tervezése. 17. Építészet, mint pedagógia. 18. Mezôgazdaság és a liberális mûvészetek. 19. Hosszú távra szóló választótestületek tanítása.
- IV. rész: 20. Szeresd,vagy elveszíted: A közeledô biofilia forradalom. 21. Egy, a környezetét komolyan vevô világ. 22. Árak és az élet: Az amerikai élelmiszerrendszer költségei. 23. Menekülôk, vagy hazatérôk? Latolgatások a vidéki Amerika jövôjérôl. Összefoglalás: A Földet szem elôtt tartva

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Szemelvények több fejezetbôl az oktatás kérdéseire koncentrálva + a 14. fejezet

Schmidt Sára ismertetése
(A Soros Alapítvány támogatásával)

Hírek

Gyôzelem a Narmada-gátakon!

Indiaban a 2-ik Narmada-gaton is felfuggesztettek januar 30-an az epitkezest!

A vizlepcso-epitkezesert felelos szovetsegi allam kormanya elrendelte a munkalatok leallitasat es a teljes felulvizsgalatot a koltsegeket, hasznokat, tarsadalmi es kornyezeti hatasokat illetoen. (A masik, lejjebb fekvo vizlepcs epitkezeset mar 3 eve felfuggesztettek.)

A kormany donteset megelozoen mar 10-ik napja tartottak tuntetok megszallva az epitkezesi helyszint - 10.000-en, tobbsegeben nok -, a vezetok pedig (hatan) az ehsegsztrajkjuk 5-ik napjanal tartottak.

Jo, lehet ugy ervelni, hogy konnyu az indiaiaknak, ok tobben vannak, innen a szazszoros kulonbseg. A nepsuruseg azonban csak 2-szeres, Narmada volgye mezogazdasagi terulet, nem politikai-gazdasagi tengely, es a Narmada nem a legnagyobb, identitaskepzo folyo (csak a negyedik a Gangesz utan).

Mindenesetre a mozgalmat es a tuntetest szervezo NGO (a "Narmada Bachao Andolan" - "Mentsuk meg Narmadat Mozgalom") kepviselojet meghivta a Vilagbank es Termeszetvedelmi Vilagszervezet [IUCN] a "Vizlepcso Vilagbizottsag"-ba. (Ez a testulet fogja, ha tenyleg letrejon, felulvizsgalni a Fold nagy vizlepcsoinel szerzett tapasztalatok alapjan a vizlepcsoepitesekre vonatkozo ajanlasokat: a gazdasagossagi ertekelesek modjait, a szocialis es a kornyezeti hatasok figyelembevetelere vonatkozo szabalyokat, stb. 1999 aprilisara elozetes, 2000 aprilisara vegleges jelentest keszit a bizottsag.)

Eredeti cím: Victory Celebrations At Maheshwar Dam Site
Nyelv: angol
Méret: egészen rövid ismertetés
Forrás: patrick@irn.org (Patrick McCully), JANOSSY@dunaert.zpok.hu
Dátum: 1998 február 3.
Fordította és közzétette: Dr. Jánossy András

WWW helyek

Ökocsevej: a környezetvédô szervezetek e-mail beszélgetôlistája (sajnos csak angolul tudóknak)

EcoTalk: The Environmental Non-profit Organization Mailing List

To subscribe, send a letter to: ecotalk-request@earthsystems.org with the subject: subscribe.

http://earthsystems.org/list/ecotalk

Forrás: Shay Mitchell, Earth Systems, www@earthsystems.org
trombi@okosz.zpok.hu (Trombitas Gabor)