9. szám

(II. évf., 1997 szept. 30.)

Tartalom

E számunk a tavaszi Balaton Bulletin negyedik tanulmányát közli.

A harmadik tanulmány Michael Ende: Momo c. csodálatos regényének VI. fejezete, ami magyarul is megjelent, így nagyon ajánljuk a teljes regény elolvasását. Ízelítôként azért közöljük mellékletként a Balaton Bulletinben hozott részletet.

1. Dana Meadows és Alan AtKisson: Reakcióidô - mennyit késik a válasz?

2. Könyvek: A növekedés illúziója, UNDP, Ken Saro-Wiwa, Pénzszindróma, Génetika, Internet a mozgalomban.

3. Idôpontok: Ausztriai események

Melléklet: Részlet Michael Ende Momo c. regényébôl

Cikkek, dokumentumok

1.

Dana Meadows és Alan AtKisson: Reakcióidô - mennyit késik a válasz?

A rendszer-dinamikusok tudják, hogy a rendszer mûködésének legkritikusabb pontja a reakcióidô - az az idô, mely ahhoz szükséges, hogy a rendszer egy problémára válaszoljon, azaz egy negatív visszacsatolási folyamat stabilizálja a normalitástól való eltérést. Az a rendszer, amely gyorsabban változik, mint ahogy reagálni tudna, teljesen ellenôrizhetetlen. Az egyik legfontosabb (és általában nem kifejezett) különbség a világ technológiai optimistái és az ökológiai pesszimisták között az emberi társadalmak problémaokozó és -megoldó sebességének megítélésében van. Ahhoz, hogy adatokat gyûjtsünk arra vonatkozóan, hogy milyen gyors is valójában a szociális reagálás, Dana Meadows és Alan AtKisson Diana Wright és Ruth Duozinas segítségével esettanulmányokat állítottak össze. Ezek közül mutatunk be hármat.

Törvény a tiszta levegôért

1948: A Donora Pennsylvania bányászvárosban keletkezett szmog következtében 20 embert meghalt, 6000 pedig megbetegedett. Nem sokkal ezután egy Londont elárasztó szénporos köd 800 embert ölt meg. A nemzetek kormányai elkezdenek azon gondolkodni, hogy mit lehetne tenni a levegôszennyezés megfékezése érdekében.

1955: Az USA elsô szövetségi, a levegôszennyezettség ellenôrzését célzó törvénye a légszennyezettség megengedett mértékére vonatkozó elsôdleges ellenôrzési jogot és kötelességet az államok és városok jogkörébe helyezi, de azt is kimondja, hogy a szövetségi kormányzat köteles kutatási és mûszaki segítséget adni. Erre a célra 5 millió dollárt különítenek el.

1963: A városok és az államok nem voltak képesek megbirkózni a légszennyezés növekedésével. Világossá vált, hogy a levegô számára nincsenek város- és államhatárok. Ezért megalkották az elsô "Tiszta Levegô" törvényt (Clean Air Act), amely felkérte a kormányt, hogy szövetségi szinten szabályozza a légszennyezés-csökkentést. A törvény fô célkitûzése továbbra is az államok és helyi önkormányzatok mûszaki és pénzügyi támogatása maradt.

1970: A "Tiszta Levegô" törvény szabványok elôírásaival erôsödött - "biztonsági" értékhatárokat adott meg hét levegôszennyezô anyagra (SO2, CO, porszemek, VOC-ok, NOx, ózon és ólom). Az államokat tervek összeállítására kötelezték, melyekkel 1975-re minden levegôminôséget ellenôrzô körzetben megtartják az adott normákat.

1977: Két évvel a határidô letelte után 78 városi körzet nem felelt meg az ózonra vonatkozó normának. A megvalósítás határidejét 1982-ra halasztották. A legszennyezettebb városok 1987-ig kérték a meghosszabbítást.

1988: Az Egyesült µllamokban 150 millió ember lakhelyéül szolgáló 90 városi körzet túllépte az ózontartalom határértékét, és 40-et veszélyeztetett a levegô CO tartalma. Bár a törvény pénzbírságot vagy építési tilalmat is kilátásba helyezett, semmilyen büntetés nem fordult elô. A levegô bizonyos összetevôket tekintve (pl. por) tisztább lett, de más anyagok, különösen az ózon és NOx tekintetében nem történt javulás.

1990: Széleskörû módosítást hajtottak végre a "Tiszta Levegô" törvényben. Többek között a következô feltételeket írták elô:

- 2007-ra minden városnak be kell tartania az elôírt ózon határértéket, kivétel Los Angeles, mely 2010-ig kapott haladékot,

- 1996-ra minden új autó VOC kibocsátását 35 %-kal, NOx kibocsátását 60 %-kal kell csökkenteni,

- 1998-ra a buszok és a dízel üzemû teherautók SPM kibocsátását 90 %-kal kell csökkenteni,

- tisztábban égô benzint kell árusítani a kilenc legszennyezettebb városban,

- 150 000 tiszta üzemanyagú jármûvet kell üzembe helyezni Kaliforniában 1996-ra,

- a széntüzelésû erômûvek SO2 kibocsátását 9 millió tonnával (kb. 35%) kell csökkenteni 2000-re, az NOx kibocsátását pedig 1.8 millió tonnával (kb 6%).

- 198 olyan új toxikus anyag került fel a levegôt szennyezô anyagok listájára, melyekre korábban nem terjedt ki a szabályozás.

- 250 millió dolláros alapot hoztak létre azok megsegítésére, akik a szabályozás következtében elveszítik az állásukat.

A közgazdászok becslése szerint az 1990-es törvénymódosítás, ha ténylegesen érvényesítik, a nemzetnek 25 milliárd dollárjába kerül évente, ami személyenként napi 24 centet jelent. A környezetvédôk szerint a tiszta levegô jótékony hatása ennél jóval többet is megérne.

1997: A hét szabályozott szennyezô anyag légköri koncentrációja csökken, de csak nagyon lassan (kivéve az ólomét, mely rohamosan csökkent az ólommentes benzin elterjedésével). 122 millió ember olyan helyen él, ahol az ózon mennyisége a megengedett határérték fölött van. Los Angelesben a levegô szempontjából veszélyeztetett napok száma évi 239 napról 103 napra csökkent. Az exponenciálisan növekvô asztmás és egyéb légúti megbetegedéseket mutató egészségügyi tanulmányok következtében az EPA (Környezetvédelmi Hivatal) az ózon határértékének 25%-os csökkentését javasolja, és új elôírásokat kér az egészen kis szemcséjû (kevesebb, mint 2.5 mikron átmérôjû) anyagokra vonatkozóan. Az ipar dollár-százmilliókat költ a szabványok szigorítása ellen vívott harcra.

A probléma egyértelmû jelzésétôl az elsô jelentôs törvény megalkotásáig eltelt idô: 22 év.

Az elsô törvénytôl a levegô-minôség mérhetô és stabil javulásáig eltelt idô: 20 év.

Az elsô törvénytôl egy átfogó törvényig eltelt idô: 27 év és még tart.

Veszélyes hulladék elhelyezése

1942: A Hooker Vegyi Mûvek a toxikus melléktermékeket a Love Canalnak nevezett, kb. 16 hektáros mélyedésben kezdi elhelyezni, a New York állami Niagara Falls közelében.

1953: 22,000 tonna iszap, oldószer, salak, dioxin, peszticid származékok és egyéb hulladék megtölti a területet. A Hooker Vegyi Mûvek agyagos földtakaróval fedi be a területet.

1954: Love Canal hulladékgyûjtô területét Niagara Falls Oktatási Bizottsága 1 dollárért megvásárolja, és egy általános iskolát építtet a helyszínen.

1968: A Hooker Vegyi Mûveket megvásárolja az Occidental Vegyi Mûvek.

1972: Az iskola vonzáskörzetében 949 házat építenek Love Canal fölé. A lakók elkezdenek panaszkodni a szagokra, megbetegedésekre és a kinn játszó gyerekek vegyi sérüléseire.

1973: Az EPA listát állít össze az ország 20, szennyezô hulladéktól komolyan veszélyeztetett területérôl. A Love Canal nincs a listán.

1976: A toxikus anyagok ellenôrzésére vonatkozó törvény (TSCA) felhatalmazza az EPA-t a mérgezô anyagok gyártásának, felhasználásának és raktározásának szabályozására. Körülbelül 60 szeméttelepet azonosítanak.

1977: Vegyi anyagok szivárognak az elrozsdásodott, sérült hordókból a csatornahálózatba, kertekbe és a Love Canal házainak pincéibe. A megriadt lakosok elkezdik gyûjteni a születési rendellenességekrôl, vetélésekrôl, rákos megbetegedésekrôl és egyéb rendellenességekrôl az adatokat. A vetélések száma négyszerese a normális szintnek.

1978: New York µllam Egészségügyi Hivatala kijelenti, hogy a Love Canal ártalmas az egészségre és elrendeli az iskola bezárását és 238 család elköltöztetését.

1980: A polgári tiltakozás hatására további 711 családot költöztetnek el. Carter elnök Love Canal területét fokozottan fertôzött területté nyilvánítja, szövetségi szinten. Az átköltöztetés költsége meghaladja a 250 millió dollárt. A kongresszus meghozza a "Teljes körû Környezet-helyreállítás, Kompenzáció és Kötelezettség" törvényt (rövidítve CERCLA, ismertebb nevén Superfund) rögzítve mindazokat az eljárásokat és jogi kötelezettségeket, melyek elôírják a veszélyes hulladéktárolók azonosítását és megtisztítását országszerte. A megtisztításra szánt pénzalap 1.6 milliárd dollár, melyet 5 év alatt terveznek elkölteni. A pénz a vegyi anyagokat terhelô adókból gyûlik össze.

1981: A toxikus anyagok tárolását ellenzô polgári csoportok jönnek létre. Megalakul a Citizen's Clearing House for Hazardous Wastes (CCHHW, Polgári Elszámolás a Veszélyes Hulladékokkal), melynek alapítója Love Canal egyik háziasszonya, Lois Gibbs. A megalakulással más hasonló csoportok szervezôdését szeretnék ösztönözni.

1984: A CCHHW 600, a toxikus vegyi anyagok ellen irányuló polgári csoportot tart számon.

1985: Love Canal korábbi lakói kárpótlásban részesülnek az Occidental Vegyi Mûvek, Niagara Falls város és Niagara Falls Oktatási Hivatal részérôl. A juttatások a családonkénti 2,000 és 400,000 dollár között mozognak, a bôrbetegségektôl, fejfájástól kezdve a rákra és szellemi visszamaradottságra vonatkozó bejelentéseknek megfelelôen.

1986: Egy újabb 8.5 milliárd dolláros Superfund létrehozását engedélyezik.

1988: 4687 polgári csoportosulás. 26, a Superfund által megtisztított hely.

1989: Az EPA becslése szerint több, mint 32,000 veszélyes hulladéktároló hely van az Egyesült µllamokban. A Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint 100,000 és 450,000 között lehet ezek száma (plusz 17,000 a katonai bázisokon).

1990: Love Canal területén az EPA csatornákat létesít a vegyi szivárgások elvezetésére, és így a veszélyes anyagok egy speciálisan kiképzett telepre kerültek. A szennyezett területeket újra betakarták. A mûvelet 250 millió dollárba került. A települést átkeresztelték Black Creek Village névre, és letelepedésre alkalmassá nyilvánították. A környezetvédôk tiltakozásai késleltetik a benépesítést. Lois Gibbs véleménye szerint Love Canal újbóli értékesítése tulajdonképpen annak a kimondásával egyenlô, hogy "a vegyi hulladéktárolók jó otthonként szolgálnak a szegény és a középosztálybeli amerikaiak számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy biztonságosabb helyen lakjanak". További 5.1 milliárd dollárt irányoznak elô az országos Superfund tisztogatásokra.

1991: Kb. 73 millió ember lakik a Superfund területek 4 mérföldes körzeteiben. 1211 toxikusszemét-lerakóhely van a megtisztítás nemzeti prioritási listáján. Sok közülük természetes víztároló medencék fölé épült. 64 lerakóhelyet tisztítottak meg, 26 millió dolláros átlagos költséggel. A Technológiai Felmérô Hivatal becslése szerint a "tisztogatások" 75%-a nem kielégítô, és további problémák forrása lesz a jövôben.

1997: A Kongresszus a Superfund vegyi adóból származó bevételt a területek megtisztítása helyett egyre inkább az állami kincstárba irányítja, és a költségvetési hiány pótlására használja. Egy átlagos megtisztítás költsége 1.5 millió dollár, amibôl 500,000 dollár jogi kiadás, mivel a vegyi anyagok felhalmozásáért felelôs felek egymást és az EPA-t perelik, hogy kibújjanak a kötelezettség alól. Az EPA 400 helyet takart be vagy "tisztított meg", és további 485-ön kezdett el dolgozni. 40,000 szeméttelep van az EPA adatbázisában.

A probléma-felvetéstôl a probléma tényleges jelentkezéséig eltelt idô (Love Canal területén): 35 év.

A probléma jelentkezésétôl a hathatós törvényig eltelt idô: 3 év.

A probléma jelentkezésétôl a probléma megoldásáig eltelt idô: 17 év és még folyik.

A Superfund törvény legjelentôsebb hatása nem a régi területek megtisztítása, hanem a kötelezettség kirovása volt (a vállalatok visszamenôleges felelôsségének megállapításával), ami csökkentette az új lerakatok létrehozását.

Ózonveszteség

1928: A klórfluor-karbonok (CFC-k) elsô elôállítója a Du Pont.

1956: A sztratoszféra ózontartalmának elsô, földrôl végzett mérése az Antarktiszon.

1950-1975: A CFC-k használata 7-10 %-kal növekszik évente, a teljes mennyiség 25,000 tonna/év-rôl 80,000 tonna/év-re növekszik.

1974: Az elsô két publikált tudományos értekezés a légkör CFC-tartalmáról. Az egyik szerint CFC-k és klorin van a sztratoszférában, ahol az ózonréteg is található. A másik azt a kémiai folyamatot részletezi, melynek következtében a sztratoszférába került klorin megsemmisíti az ózont. Az Egyesült µllamok fogyasztói bojkottálják a CFC-tartalmú aeroszolos palackokat. Az ózonveszteségtôl tartva az USA kormánya úgy dönt, hogy nem fejleszti ki a szuperszonikus utasszállító repülôket.

1976: A közvélemény elvárja a kormánytól, hogy korlátozza a CFC használatát. Egy Du Pont tisztviselô kijelenti a Kongresszus elôtt, hogy a "Klorin-ózon hipotézis ez ideig tisztán spekulatív, és nincs semmilyen konkrét bizonyítékkal alátámasztva".

1978: USA betiltja a CFC-tartalmú aeroszolos palackok árusítását. Ez 25 %-os visszaesést okoz a globális CFC-gyártásban. Az elsô átfogó, világméretû ózonréteg-mérések a Nimbus-7 mûhold segítségével.

1984: A British Antarctic Survey 40%-os ózonveszteséget regisztrál a Halley Bay mérôállomás fölött.

1985: A globális CFC-felhasználás újra eléri az elôzô csúcsot, amit az aeroszolos palackok helyett most a nyomtatott áramkörrel mûködô mosógépek elterjedése okoz. Halley Bay adatait nyilvánosságra hozzák. NASA kutatók felfedik, hogy a Nimbus-7 rohamosan csökkenô ózonszintet mért, de a számítógép figyelmen kívül hagyta az adatokat, mondván, hogy túl alacsonyak ahhoz, hogy hihetôk legyenek. Bécsben, a nemzetek világtalálkozóján megállapodnak, hogy mindenki önkéntesen "végezheti a megfelelô méréseket", a CFC csökkentésére vonatkozó idôbeosztás vagy cél, illetve szankciók nélkül.

1987: szeptember: nyilvánvaló bizonyíték születik, amikor egy kutató-repülôgép berepül az antarktiszi ózonlyukba, és az ózon eltûnése és a jelenlevô klorin mennyisége között pontos összefüggést mér. Október: a Montreal Protocolt (Montreali Egyezményt) 24 nemzet környezetvédelmi minisztere írja alá, beleegyezve a CFC és egyéb halogének szigorú korlátozásába. A határértékek még mindig megengedik a CFC-mennyiség növekedését a sztratoszférában, de sokkal kisebb mértékben.

1988: Az antarktiszi ózonlyuk tovább nô. Svédország meghaladja a Montreali Egyezményt, és törvényt hoz a CFC-termelés teljes megszüntetésére, 1994-es hatályba lépéssel. A Du Pont kijelenti, hogy abbahagyja a CFC-k gyártását.

1989: Az antarktiszi ózonlyuk tovább növekszik. Az USA és az EC kihirdeti, hogy az öt legelterjedtebb CFC 2000-re el fog tûnni.

1990: Az antarktiszi ózonlyuk tovább nô. Diplomaták találkoznak Londonban, ahol a Montreali Egyezmény további szigorításáról szavaznak. A CFC-k, a metil, a kloroform, a karbon-tetraklorid és a halogének használatának teljes leállítását követelik 2000-re.

1992: Még erôsebb globális egyezmény felállítja a legszigorúbb idôbeosztást a CFC kiiktatására vonatkozóan, 100 nemzet (a Föld CFC-fogyasztóinak 95 %-a) aláírásával. Kereskedelmi korlátozásokat vezetnek be azoknál a nemzeteknél, amelyek nem írják alá az egyezményt. Az országok közötti technológiai információcserét biztosítják, ezzel is meggyorsítva a CFC-k helyettesítését és újrahasznosítását.

1996: Az ózonlyuk és az ózonveszteség nem növekszik, de a regeneráció még nem indult el. A CFC gyártása világszerte lelassul, de a becsempészett vagy illegálisan gyártott CFC-knek aktív piaca alakul ki. Nagy az ellenállás a még mindig legális, erôs ózonpusztító metilbromid betiltásával szemben. A szert füstöléssel alkalmazzák mezôgazdasági talajok gombás betegségei ellen.

A probléma felvetésétôl a probléma egyértelmû jelentkezéséig eltelt idô: 46 év

A probléma egyértelmû jelentkezésétôl a probléma általános elismeréséig eltelt idô: 12 év

A probléma általános elismerésétôl az elsô hathatós törvényig eltelt idô: 1 év

... a probléma megoldásához elég erôs törvényig eltelt idô: 4 év

A törvény teljes körû foganatosításához szükséges idô (feltételezve, hogy a bûncselekmények véget érnek): 10 év

A törvény teljes bevezetésétôl az ózonréteg regenerálódásáig szükséges idô: 50-80 év

Eredeti cím: Delay Times - How Long Does it Take to Respond?
Nyelv: angol
Eredeti méret: teljes fordítás
Forrás: The Balaton Bulletin (Spring 1997)
Fordította: T. T.

Könyvek

Richard Douthwaite: The Growth Illusion. How economic growth has enriched the few, impoverished the many, and endangered the planet. 1992, The Lilliput Press, Dublin. 14,99 GBP.
(Címfordítás: A növekedés illúziója. Hogyan gazdagít keveseket és dönt nyomorba sokakat a gazdasági növekedés, miközben már a bolygót magát fenyegeti.)

Human Development Report 1997. Ed. UNDP. 1997, Oxford University Press.
(Az ENSZ Fejlesztési Programjának éves jelentése.) Ingyenes.

Ken Saro-Wiwa: Die Sterne dort unten. Erzählungen (des ermordeten Menschenrechtsaktivisten aus Nigeria). 1997, dtv Nr. 12334. DM 16,90.
(Címfordítás: A csillagok ott lenn. A Nigériában meggyilkolt emberi jogi aktivisták történetei.)

Gerhard Niederegger: Das Freigeld Syndrom. Für und wider ein alternatives Geldsystem. Eine kritische Bestandsaufnahme. 1997 Verlag für Ethik + Gesellschaft (Liechtensteinstr. 123, A-1090 Wien). öS 145,-
(Címfordítás: A szabad pénz szindróma. Egy alternatív pénzrendszer mellett és ellen. Egy kritikus leltár.)

Genethik. Grenzen der ethischen Vertretbarkeit im Umgang mit der Natur. Tagungsband. 19. Österr. Naturschutzkurs. 1997. Hg. v. Österr. Naturschutzbund (Arenbergstr. 10, A-5020 Salzburg).
(Címfordítás: Génetika. Az etikus helyettesíthetôség határai a természettel való bánásmódban.)

Günther Gugel - Thomas Rother: Internet & Co. Netzwerke, Mailboxen und Datenbanken für Bildung, Frieden, Umwelt und Entwicklung. Ein Netzwerk- und Datenbankführer. 1997, Verein für Friedenspädagogik Tübingen (Bachg. 22, D-72070 Tübingen). DM 35,-
(Címfordítás: Internet és társult hálózatok, postafiókok és adatbankok a képzés, béke, környezet és fejlôdés témájában. Egy hálózat és adatbank kézikönyv.)

Idôpontok

(Az utólagos idôpontok is alkalmat adhatnak a kapcsolatfelvételre,
az esemény eredményeinek hasznosítására. A helyi jellegû találkozók
is szolgálhatnak jó példákkal.)

Szept. 3-5. Bad Ischl (Ausztria): OÖ Umweltkongress 1997, "Bio- und Gentechnik - Schlüssel zur Zukunft?" (OÖ Umweltakademie, Stockhofstr. 32, 4020 Linz, Tel: 0732-7720-4402, fax: -4420.)
(Felsô-ausztriai környezeti kongresszus 1997 "Bio- és géntechnika - kulcs a jövôhöz?")

Szept. 28 - okt. 11. Stadtschlaining (Ausztria): International Converence "Human Rights Protection" (ASPR, Rochuspl. 1. 7461 Stadtschlaining. Tel: 3355-2498, e-mail: ipt@aspr.ac.at)
(Emberi jogok védelme, nemzetközi konferencia)

Okt. 3-5. Salzburg: Tagung "Die Globalisierung als Herausforderung für die christlichen Kirchen" (Bildungshaus St. Virgul, Ernst-Grein-Str. 14. 5026 Salzburg. Tel: 662-65901)
(Globalizáció: kihívás az egyházaknak)

Okt. 8. Puchberg b. Wels (Ausztria): Intensiv-Seminar für Umweltgruppen, (neue)Umwelt-Pfarrgemeinderäte, EinsteigerInnen usw. "Eine Arche Noah bauen" (Pastoralamt der Diözese Linz, Arbeitsstelle für Umweltfragen, Kapuzinerstr. 84. 4020 Linz. Tel: 732-7610-363)
(A linzi egyházmegye környezeti munkacsoportjának képzése környezeti csoportok, egyházközségi felelôsök stb. számára: Egy Noé bárkáját építeni)

Okt. 9-10. Innsbruck: Symbolisches Widerstandscamp vor dem Landhaus gegen das geplante Wasserkraftwerk am Streimbach im Lechtal (Bürgerinitiative Tirol, Adamg. 11, 6020 Innsbruck. Tel: 512-587015)
(Ellenállás egy tervezett vizierômûvel szemben)

Okt. 16. Bécs: Seminar "Länder auf der Route Drittlandproblematik: Situation für Flüchtlinge in Ungarn, Rumänien..." (Asylkoordination Österr., Trattnerhof 2/14. 1010 Wien. Tel: 1-5321-291)
(Menekültügy)

Okt. 24-25. Bécs: Zivitage - Tage der Zivildiener (Plattform für Zivildiener, Postf. 438, 1171 Wien. Tel: 1-544-6673, e-mail: zivinfo@prawda.eih.univie.ac.at)
(Civilszolgálatosok napja)

Melléklet

1. Michael Ende: Momo (a Balaton Bulletin-beli részlet a VI. fejezetbôl)

Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idô.

Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak teszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában.

Mert az idô élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.

S ezt senki sem tudta jobban, mint a szürke urak. Senki se ismerte úgy az óra, a perc, sôt egyetlen másodperc értékét az életükben, mint ôk. Persze úgy ismerték, ahogyan a pióca ismeri a vér ízét, s így is cselekedtek.

Terveket koholtak az emberek idejét illetôen. ... Észrevétlenül megtapadtak a nagy város életén, hozzáférkôzve annak lakosaihoz. S lépésrôl-lépésre, föltûnés nélkül hatoltak naponként elôre, s birtokba vették az embereket...

Itt volt például Fusi úr, a fodrász. ...Nem volt se szegény, se gazdag. az üzlete a város közepén kicsi volt, egy inast tartott.

Egy nap Fusi úr az üzlete ajtajában állt, s vendégre várt. Az inas szabadnapos volt, Fusi úr egyedül volt. Nézte, hogyan csobog az esô az utcakövekre, borús nap volt, s Fusi úr lelkében sem sütött a nap.

"Így telik el az életem - töprengett -, csattogtatom az ollót, fecsegek szappanozás közben. Egyáltalán, mi marad nekem az életbôl. Ha egyszer meghalok, olyan lesz, mintha sose is léteztem volna."

No, ez nem úgy volt, mintha Fusi úrnak bármi kifogása lett volna a fecsegés ellen. Nagyon is szeretett csevegni, nézeteit a vendégeknek bôven föltárni s meghallgatni ôket, miként vélekednek. Az ollócsattogtatás meg a szappanhab is ínyére volt. A munkája mindig jókedvre hangolta, s tudta, hogy jól is csinálja....

"Semmi értelme az életemnek - morfondírozott most Fusi úr. - Mert hát ki vagyok én? Egy kis fodrász, ennyi lett belôlem. Ha az igazi életet élhetném, egészen más ember volnék!"...

"De hát ilyesmire az én munkám mellett nincs idô. Mert az igazi élethez idô kell. Szabadnak kell lenni. Én pedig életem végéig rabja maradok az ollócsattogtatásnak, a locsogásnak, a szappanhabnak."

Ebben a pillanatban elôkelô, hamuszürke autó érkezett, s megállt Fusi úr fodrászüzlete elôtt. Szürke úr szállt ki belôle, s belépett az üzletbe. Ólomszürke aktatáskáját a tükör elôtti asztalkára tette, keménykalapját a fogasra akasztotta, s leült a fodrászszékbe, zsebébôl kivette a noteszét, és lapozni kezdett benne, közben apró szivarja füstjét fujkálta.

Fusi úr becsukta a boltajtót, az volt az érzése, mintha hirtelen hideg járná át a kis helyiséget.

- Mivel szolgálhatok? - érdeklôdött zavartan. - Borotválás, hajvágás? - S nyomban átkozta is magát a tapintatlansága miatt, hiszen az úr tar koponyája, akár a tükör, úgy ragyogott.

- Egyik se - mondta a szürke úr mosolytalanul, furán hangsúlytalan, úgyszólván hamuszürke hangon. - Az Idôtakaréktól jövök. Az XYQ/384/b számú ügynök vagyok. Tudjuk, hogy ön takarékkönyvet szándékozik nyitni nálunk.

- Errôl én nem tudok - mondta egyre zavartabban Fusi úr. - Šszintén szólva, azt se tudtam, hogy ilyen intézmény létezik egyáltalán.

- Nos, most már tudja - válaszolt az ügynök szûkszavúan. - ...ön ollócsattogtatással, fecsegéssel, szappanozással elpazarolja életét. Ha egyszer meghal, olyan lesz, mintha sose is létezett volna. Ha volna rá ideje, hogy az igazi életet élje, amit ön szeretne, egészen más ember volna. Minden, amire tehát önnek szüksége van, az idô. Igazam van?

- Éppen ezen gondolkodtam az imént - mormogott Fusi úr, és megborzongott, mert a csukott ajtó ellenére is egyre hidegebb lett.

- Na, látja - felelt a szürke úr, és elégedetten szippantott apró szivarjából. - De honnan vegye az ember az idôt? Éppenséggel takarékoskodnia kell vele. Ön, Fusi úr, egészen felelôtlen módon pazarolja az idejét. Egy kis számítással bebizonyítom önnek. Egy perc, az ugye hatvan másodperc. Egy óra meg hatvan perc. Tud követni?

- Természetesen - mondta Fusi úr.

Az XYQ/384/b. számú ügynök szürke ceruzával a tükörre írta föl a számokat: 60x60=3600. Tehát egy óra az 3600 másodperc. Egy nap 24 órából áll, vagyis 3624, az annyi, mint 86400 másodperc naponta. Egy év viszont, mint tudjuk, 365 nap. Az akkor nem kevesebb, mint 31 536 000 másodperc évenként. ... Mit gondol, Fusi úr, mennyi az ön élete?

- Hát - hebegett Fusi úr zavartan -, gondolom, elélek úgy hetven-nyolcvan évig, ha Isten is úgy akarja.

- Rendben - folytatta a szürke úr -, vegyünk a biztonság kedvéért hetven évet. Ez akkor annyi volna, mint 315 360 000 x 7. Ennek eredménye 2 207 520 000 másodperc. ... Ennyi tehát az ön vagyona...

Fusi úr nyeldekelt, kezével a homlokát simítgatta. Ez a szám megszédítette. Sohase hitte volna, hogy ennyi a vagyona.

- Igen - bólintott az ügynök, s megint szívott apró, szürke szivarján -, tekintélyes summa, ugyebár? De nézzük tovább. Hány éves ön, Fusi úr?

- Negyvenkettô - dadogta a fodrász, s hirtelen bûntudatot érzett, mintha kettôt letagadott volna.

- Mennyit alszik átlagban éjszakánként? - faggatta tovább a szürke úr.

- Mondjuk, nyolc órát - vallotta be Fusi úr.

Az ügynök villámgyorsan számolt. A ceruza hirtelen nyiszorgott a tükrön, Fusi úrnak libabôrös lett a háta.

- Negyvenkét év, naponta nyolc óra, ez máris annyi, mint 441 504 000. Ezt az összeget alighanem joggal tekinthetjük elveszettnek. Mennyit kénytelen naponta a munkára áldozni, Fusi úr?

- Szintén nyolcat, úgy nagyjából - szólt elbizonytalanodva Fusi úr.

- Vagyis ugyanezt az összeget még egyszer föl kell vezetnünk a mínuszszámlára - folytatta az ügynök kíméletlenül. - Namármost bizonyos idôt abból a szükségszerû ténybôl következôen is elveszít, hogy táplálkozik. Mennyi idôt szán a napi étkezéseire?

- Nem tudom pontosan - mondta riadtan Fusi úr -, talán két órát?

- Annyi nekem kevésnek tetszik - mondta az ügynök - de egyelôre vegyük ennyinek, az akkor évente 110 376 000-et eredményez. Menjünk tovább! Egyedül él idôs édesanyjával, mint tudjuk. Naponta egy órát szentel az idôs asszonynak, vagyis ott ül nála, beszélget vele, habár süket, és alig hallja önt. Elveszett idô tehát: kitesz 55 180 000-et. Van továbbá fölösleges módon egy papagája, a gondozása naponta negyedórájába kerül önnek, ez átszámítva 13 797 000.

- De hát... - vetette volna közbe szinte könyörögve Fusi úr.

- Ne szakítson félbe! - szólt rá az ügynök, aki egyre gyorsabban és gyorsabban számolt. - Mivel az édesanyja nyomorék, önnek kell a háztartási munkát végeznie. Be kell vásárolnia, cipôt tisztítania, és hasonló teendôket ellátnia. Mennyi idejébe kerül ez naponta?

- Talán egy óra, de...

- Ez további 55 180 000, amit elveszít, Fusi úr. Tudjuk továbbá, hogy hetenként egyszer moziba megy, hetenként egyszer a dalárdába, hogy törzsasztala van, ahova hetente kétszer ellátogat, s a többi napokon a barátaival találkozik, vagy néha egy-egy könyvet elolvas. Egyszóval, haszontalan dolgokkal üti agyon az idejét, méghozzá naponta legalább három órát, ez 165 564 000... Nem jól érzi magát, Fusi úr?

- Nem - felelte Fusi úr -, bocsásson meg kérem...

- Mindjárt végzünk - mondta a szürke úr. - De életének egy különös fejezetét még szóvá kell tennünk. Önnek ugyanis ez a kis titka is megvan, tudja, ugye?

Fusi úrnak vacogni kezdett a foga, annyira érezte a hideget.

- Errôl is tud? - mormogta erôtlenül. - Azt hittem, rajtam és Daria kisasszonyon kívül...

- A mi modern világunkban - szakította félbe az XYQ/384/b. számú ügynök - a titkoknak már semmi keresnivalójuk. Nézze a dolgokat egyszer tárgyilagosan és reálisan, Fusi úr! Válaszoljon egy kérdésemre: feleségül óhajtja venni Daria kisasszonyt?

- Nem - mondta Fusi úr -, hiszen nem megy...

- Nagyon helyes - folytatta a szürke úr -, Daria kisasszony egy életre a tolószékéhez lesz kötve, mivel a lába nyomorék. Ennek ellenére naponta félórát tölt nála, hogy virágot vigyen neki. Miért?

- Annyira örül mindig - válaszolt Fusi úr könnyekkel küszködve.

- De józanul szemlélve - szólt az ügynök - ez önnek kárba veszett idô, Fusi úr. S egybefoglalva máris 27 594 000 másodperc. S ha hozzávesszük, hogy önnek szokása minden este lefekvés elôtt negyedórát elüldögélni az ablaknál s az eltelt napon gondolkodni, akkor kijön az alább leírandó summa, vagyis 13 797 000. Most lássuk, mennyi marad önnek, Fusi úr.

A tükrön a következô számoszlop állt:

Alvás 441 504 000 másodperc
Munka 441 504 000 másodperc
Táplálkozás 110 376 000 másodperc
Édesanyja 55 188 000 másodperc
Papagáj 13 797 000 másodperc
Bevásárlás stb. 55 188 000 másodperc
Barátok, dalárda stb. 165 564 000 másodperc
Titok 27 594 000 másodperc
Ablak 13 797 000 másodperc
-----------
Összesen 1 324 512 000 másodperc

- Ez az összeg - mondta a szürke úr, és olyan keményen ütött szürke ceruzájával a tükörre, hogy revolverlövésnek hangzott -, ez az összeg tehát az az idô, amit eddig már elvesztett. Mit szól hozzá, Fusi úr?

Fusi úr semmit se szólt. Leült a sarokban egy székre, s zsebkendôjével törölgette a homlokát, mivel a dermesztô hideg dacára verejtékezett.

A szürke úr komolyan biccentett.

- Bizony, helyesen látja - mondta -, ez eredeti vagyonának máris több mint a fele, Fusi úr. Most lássuk, mi maradt meg voltaképpen önnek a negyvenkét esztendôbôl. Egy év, az 31 536 000, mint tudja. Ha ezt beszorozzuk negyvenkettôvel, lesz 1 324 512 000.

Leírta ezt az összeget az elveszett idô alá:

1 324 512 000 másodperc
-1 324 512 000 másodperc
---------
0 000 000 000 másodperc

Eltette írószerszámát, hosszabb szünetet tartott, hogy a sok nulla látványa kellô hatással legyen Fusi úrra.

Hatott is.

- Ez hát egész eddigi életem mérlege - gondolta összezúzódva Fusi úr.

Annyira hatással volt rá a számítás, amely hajszálpontosan stimmelt, hogy szó nélkül elfogadta. S a számítás bizony jó volt. Egyike volt ez a trükköknek, amivel a szürke urak ezer alkalommal becsapták az embereket.

- Nem gondolja, hogy így nem gazdálkodhatik tovább, Fusi úr? - ragadta az XYQ/384/b. számú ügynök ismét behízelgô hangon magához a szót. - Nem akarna inkább elkezdeni takarékoskodni?

Fusi úr némán bólintott, ajka közben kékre fagyott.

- Ha például már húsz évvel ezelôtt elkezdte volna, ha naponta legalább egy órát megtakarított volna, most 26 280 000 másodperc vagyona lenne. Ha két órát megtakarít, az persze ennek a duplája, tehát 52 560 000. És mondja meg, Fusi úr, mi az a két vacak óra egy ekkora összeg láttán?

- Semmi - kiáltott föl Fusi úr -, nevetséges apróság!

- Örülök, hogy belátja - folytatta közönyösen az ügynök. - S ha mármost kiszámítjuk, hogy ilyen föltételekkel mennyit takarít meg további húsz év alatt, olyan busás summa jönne ki önnek, mint 105 120 000 másodperc. Ez a tôke állna hatvankét éves korában szabadon az ön rendelkezésére.

- Nagyszerû! - dadogta Fusi úr, és tágra nyitotta a szemét.

- Várjon még - folytatta a szürke úr -, ez még nem minden! Mi, vagyis az Idôtakarék, nem csupán ôrizzük az ön számára az ön idejét, de kamatot is fizetünk önnek... Ha a megtakarított idôt öt évnél korábban nem kéri vissza tôlünk, mi ugyanazt a summát még egyszer kifizetjük önnek. Az ön vagyona ötévenként megkétszerezôdik, érti? Tíz év után már a négyszerese volna az eredeti összegnek, tizenöt év után a nyolcszorosa és így tovább. Ha húsz esztendôvel ezelôtt elkezdi, hogy naponta két órát megtakarít, akkor önnek élete hatvankettedik évében, vagyis összesen negyven év után az addig megtakarított idônek a kétszázötvenhatszorosa állna a rendelkezésére. Ez annyi volna, mint 26 910 720 000.

Még egyszer elôvette a szürke ceruzát, s fölírta az összeget a tükörre:

26 910 720 000 másodperc.

- Szerencsétlen flótás vagyok, hogy nem kezdtem már el régen takarékoskodni. Csak most látom be, s meg kell vallanom: kétségbe vagyok esve.

- Erre igazán semmi oka - válaszolt gyöngéden a szürke úr -, ha akarja, még ma elkezdheti. Meglátja, megéri.

- Mi az hogy akarom! - kiáltott föl Fusi úr. - Mit kell tennem?

- Node kérem - az ügynök fölvonta szemöldökét -, csak tudja, hogyan takarékoskodjék az idôvel? Például dolgozzék egyszerûen gyorsabban, s minden fölöslegessel hagyjon föl. Félóra helyett csupán negyedórát szánjon egy-egy vendégre. Mellôzze az idôt rabló társalgást. Idôs édesanyjával az eddigi egy órát kurtítsa meg félórára. Legjobb, ha beadja egy jó meg olcsó otthonba, ahol gondját viselik, ezzel már napi egy egész órát nyer. Takarítsa el innen ezt a haszontalan papagájt! Daria kisasszonyt eztán legföljebb kéthetenként látogassa, ha egyáltalán muszáj. Iktassa ki a napi negyedóra visszapillantást, s mindenek elôtt ne fecsérelje idejét, ami olyan drága, fölösleges dalárdázásra, olvasásra, úgynevezett barátokra. Mellesleg azt ajánlom önnek, akasszon egy nagy, jól járó órát az üzletébe, hogy pontosan ellenôrizhesse az inasa munkaidejét.

- De az idô, amit ezzel megtakarítok, az idôvel mit kezdjek? Letétbe kell helyeznem? Hogyan megy végbe ez az egész?

- Emiatt ne fájjon a feje - mondta a szürke úr, s ajkán megjelent a második vékonyka mosoly. - Ezt bízza ránk. Nyugodt lehet, szemernyit se veszítünk el az ön megtakarított idejébôl.

Az ügynök fölállt.

- Ezennel tehát az Idôtakarék nagy közösségének új tagjaként üdvözölhetem. Ön mostantól valóban modern és haladó férfiú, Fusi úr. Gratulálok!

Vette a kalapját és a táskáját. Elôkelô szürke kocsijába szállt, s elrobogott.

Fusi úr utánabámult, s a homlokát dörgölte. Lassan kezdett fölmelegedni, de rosszul volt, betegnek érezte magát. Az ügynök apró szivarjának kék füstje még soká ott sûrûsödött a helyiségben, s nem akart távozni.

Csak amikor a füst már eloszlott, lett Fusi úr valamivel jobban. De ahogyan a füst ritkult, úgy halványodtak a számok a tükrön. S amikor végül egészen eltûnt a füst, a szürke látogató emléke is kitörlôdött Fusi úr emlékezetébôl - a látogatóé, de nem a megállapodásé! Azt Fusi úr magáévá tette. A fogadalom, hogy takarékoskodik az idejével, úgy benne csimpaszkodott a lelkében, mint horog a halban.

S aztán jött az elsô vendég ezen a napon. Fusi úr mogorván kiszolgálta, mellôzött minden fölös kedvességet, hallgatott, s valóban félóra helyett húsz perc alatt elkészült.

Ugyanígy volt eztán minden vendéggel. A munkája ilyenformán már csöpp élvezetet se okozott neki, de hát az nem is volt fontos. Az inasa mellé még két segédet is beállított, s nagyon ügyelt, egy percet se vesztegessenek el.

Daria kisasszonynak szûkszavú, tárgyilagos hangú levelet írt, hogy idô hiánya miatt eztán sajnos nem látogathatja. A papagáját eladta egy állatkereskedésnek. Anyját egy jó, de olcsó otthonba dugta, s havonta egyszer meglátogatta. Egyvalami különös volt: mindabból az idôbôl, amit megtakarított, neki valóban semmi se maradt. Rejtélyes módon egyszerûen eltûnt, s többé nem volt. Napjai eleinte észrevétlenül, késôbb nagyon is észrevehetôen rövidültek. Észbe se kapott, máris elmúlt a hét, a hónap, az esztendô. Mivel a szürke úr látogatására nem emlékezett, kérdôre kellett volna vonnia komolyan önmagát, hova lett ez a sok idô. De ezt, akárcsak a többi idôtakarékos, nem tette meg. Mintha valami vak eszeveszettség szállta volna meg. S ha olykor rémülten vette észre, hogyan rohannak, száguldanak el napjai, utána annál konokabbul takarékoskodott.

Nemcsak Fusi úr járt így, hanem sokan a nagy város lakói közül. Naponta szaporodtak, akik már egyebet se tettek, mint az idôvel takarékoskodtak. S minél többen lettek, annál inkább nôtt a követôik száma.

A rádióban, a televízióban, az újságokban naponta szó esett az újabb s újabb idômegtakarító berendezések elônyeirôl, dicsérték ôket, mint az emberi szabadság és az "igazi" élet megteremtôit.

A házak falán, a hirdetôoszlopokon plakátok jelentek meg fényes betûkkel:

IDÔTAKARÉKOSSÁGÉ A SIKER!
vagy: IDÔTAKARÉKOSSÁGÉ A JÖVÔ!
vagy: SZÉPÍTSD MEG ÉLETEDET - TAKARÉKOSKODJ IDÔDDEL!

Az idôtakarékosok jobban öltöztek azoknál, akik az amfiteátrum környékén laktak. Több pénzt kerestek. De kedvetlenek voltak, keserû képet vágtak, barátságtalan s fáradt volt a tekintetük.

Már nem tudtak igazán ünnepelni, se vidáman, se komolyan. Álmodozni nekik szinte bûnténynek számított. Legkevésbé azonban a csöndet viselték el. Ha csönd volt, félelem szállta meg ôket, mert megsejtették, valójában mi is történt az életükkel. Így hát zajt csaptak, ahol a legparányibb csöndet sejdítették. Ez persze nem vidám lárma volt, mint mondjuk a játszótér lármája, hanem dühödt és rosszkedvû, s mindez napról napra jobban megtöltötte a nagy várost.

Hogy valaki szívesen, netán munkája iránti szeretetbôl is dolgozhat, az már eszükbe sem jutott, az már nem számított - ellenkezôleg, ez csak hátráltatta ôket. Fontos csupán az volt, hogy minél rövidebb idô alatt minél többet dolgozzanak.

A munkahelyeken, a nagy üzemekben és irodaházakban éppen ezért táblák függtek, rajtuk ez állt:

AZ IDÔ KINCS - NE VESZTEGESD!
vagy: AZ IDÔ PÉNZ - TAKARÉKOSKODJ!

S végül a nagyváros látványa is mindjobban átalakult. A régi negyedeket lebontották, új házakat építettek, ezekrôl mindent elhagytak, amit fölöslegesnek véltek. Takarékoskodtak azzal is, hogy olyan házakat építsenek, amilyenek illenének a bennük lakó emberekhez. Sokkal olcsóbb és idôtakarékosabb volt egyforma házakat építeni. Egyenutcák nôttek és nôttek, terjeszkedtek zsinóregyenesen a horizontig - a rend sivataga voltak! S pontosan így zajlott az emberek élete is, akik itt éltek: zsinóregyenesen a horizontig! Itt minden hajszálra ki volt számítva és megtervezve, minden centiméter és minden pillanat.

Senki se akart rádöbbenni, hogy valójában nem idôt, valami egészen mást takarít meg. Senki se akarta tudomásul venni, hogy élete egyre szegényebb, egyre sivárabb és hidegebb lesz.

A gyerekek azonban nagyon is megérezték, mert rájuk már senkinek nem volt ideje.

De az idô élet. S az élet a szívben lakik.

S minél tovább takarékoskodtak vele az emberek, annál kevesebb maradt nekik.