Közösségek, családok, magánemberek adják össze, legnagyobbrészt a Bokorból. A hatvanas évek végétől gyakorlat, hogy nem csak a közösségen belüli és a hazai, valamint a környező magyarságban élő rászorulókat segítik a közösségek tagjai, hanem a déli féltekén élő sokkal szegényebbeket is. Egy-két év alatt jön össze ekkora összeg.

Úgy kezdődött, hogy Cedric Prakash, fiatal indiai jezsuita növendék Taizé-ben járt és összebarátkozott Anna-Maia Raittila finn költőnővel, akivel 1974-ben én is találkoztam, szintén Taizé-ben. Anna-Maia nagyon jól tud magyarul, sok magyar vers finn műfordítása neki köszönhető. Megtetszett, ahogy az ő protestáns finn közössége (akik Erdélybe is rendszeresen jönnek és hoznak támogatást) segíti az indiai gyerekek taníttatását. Már a hatvanas évek végétől támogatott a Bokor különféle jó célokat: Helder Camara brazil érseket, Teréz anyát, lengyel szerzeteseket, akik zairei leprakórházakban dolgoztak stb. De 1977-től egyre jobban a gujarati iskolákra koncentráltunk, mivel az oktatás támogatása sokkal hatékonyabb, mint a puszta segélyek.

Fontos számunkra, hogy ezek az indiai jezsuiták a falvakból, a szegény családokból gyűjtik össze a gyerekeket. Még fontosabb, hogy a szülőket rábeszélik, a lányokat is engedjék iskolába, ami ott egyáltalán nem természetes. A nők iskolázottsága a népesség stabilizálásának kulcskérdése is, márpedig India hamarosan a világ legnépesebb országa lesz. Az emberiség létszáma ma évente 77 millióval nő és ennek 21 %-át India adja. A 3 millió 288 ezer km2 területen egymilliárd ember él, azaz a népsűrűség háromszor akkora, mint Magyarországon. Többek közt a hegyvidéki erdők pusztítása miatt óriási áradások vannak, amelyeket hosszú szárazságok követnek, miközben a túlhasználat miatt a talajvíz szintje gyorsan süllyed. A számtalan különböző nyelvű, vallású etnikum közt gyakoriak az összecsapások. Még hosszan sorolhatnám a problémákat. Épp ezért nagyon fontosnak tartjuk a környezeti és békére nevelést is, ami iskoláikban folyik.

Anna-Maia közössége többek között abban volt segítségünkre, hogy a puha forint kemény valutaként jusson el rendeltetési helyére. Finn turistacsoportok kiadásait fedeztük forintban, ők pedig otthon fizettek Anna-Maiának. Az itt vásárolt legszebb népművészeti darabokat árverésre bocsátották, így a pénz még meg is többszöröződött. Hogy a támogatás jó helyre került, a gyerekek fényképei, életrajzai, levelei, kézimunkái megerősítették.

A Harmadik Világ alapítványt 1991-ben jegyeztük be, amikor a politikai változás után lehetővé vált, hogy jogi keretet adjunk a ma már negyedszázada folyó indiai támogatásnak. Most már közvetítő nélkül oldjuk meg adományaink kijuttatását. A HVA csak ezzel az egyetlen üggyel foglalkozik. Az alapítvány bejegyzése és adminisztratív működtetése elsősorban Bisztrai György, Áts András és Csiky Lajos sokéves szorgalmának köszönhető. Mindannyian önkéntesen dolgozunk, irodát sem tartunk fenn, így az adományok teljes mértékben Indiába kerülnek. Személyes tapasztalatunk is van az Indiában folyó nevelési munkáról: Katalin lányom egy pakisztáni és nepáli konferenciaútja kapcsán két hetet töltött náluk.

India Gujarat államában ezt az ESP (Education Sponsorship Program) iskolahálózatot és a Szent Xavér Szociális Társulatot, amely felnőttképzéssel, szociális munkával, a civil szerveződés segítésével foglalkozik, spanyol jezsuiták indították. Az ESP-t 1951-től Fr. M. A. Urrutia (1927. júl. 11. – 1998. jan. 8.) szervezte meg, akit a gyerekek csak “Mike bátyó”-ként, kívülállók “gujarati Szupermen”-ként emlegettek. A SXSS-t 1976-ban Fr. Erviti alapította. Cedric az ő nyomukba lépett, az ESP-nek 1991 óta, a SXSS-nek 1987 óta igazgatója. Ő maga indiai, beszél vagy tíz nyelven (ami ugyanakkor kevesebb mint a fele az indiai hivatalos nyelveknek).

Cedric 1986-os európai útja során jött először Magyarországra. Óvatosságból Bécsben hagyta bizalmasabb iratait (pl. a világ összes jezsuita címét tartalmazó noteszát) és eljött megismerkedni ezzel a csodával, hogy a vasfüggöny mögül, a katakomba-egyháztól támogatás érkezik nekik. Amikor megérkezett lakásunkba, először ezt kérdezte: “Nem találtam el hozzátok, így a címeteket kénytelen voltam megmutatni egy taxisnak. Most ezzel rátok hoztam a titkosrendőrséget?”

Cedric volt az első keresztény, aki megkapta az Indiában legmagasabb polgári kitüntetést, a Kabir Puraskar díjat. 1990 óta 22-en kapták meg, Cedric 1995-ben. “India kultúrájának része a vallások sokfélesége” – mondta India elnöke a díjátadáskor, a vallási béke, a közösségi harmónia ünnepén (nov. 19.) Új-Delhiben. Olyanok kaphatják meg, akik tartósan dolgoznak a vallási harmóniáért, és nagy fizikai vagy erkölcsi bátorsággal lépnek fel vallási zavargások idején az övéktõl eltérõ csoportba tartozók élete, tulajdona megmentéséért, saját életük kockáztatásával. 1992 dec. 6-án az Ayedha mecset lerombolása nyomán országos erőszakhullám tört ki Indiában. Cedric Prakash SJ társaival egy nyolcezres tömeget fékezett meg Gujaratban, akik tele voltak bosszúvággyal, mert elüldözték őket otthonaikból. Többszáz embert visszaköltöztettek, miközben őket is többször megtámadták.

Kabir, akiről a díjat elnevezték, nagy indiai szent, tanító, költõ és vallásreformer volt. A hagyomány szerint 1398-tól 1518-ig élt (120 évet). Hite szerint nincs különbség emberek között, minden vallás istene ugyanaz, és minden élõ felé gyengédséget kell tanúsítanunk. Hitt az emberiség egységében, egyetemes vallást hirdetett, túl a hindu vagy a muzulmán ortodoxián. Hinduk, muzulmánok, szikhek ugyanúgy tisztelik.

Cedric-éktől sok visszajelzés jön. Egyrészt a látogatások (ilyenkor összes európai támogatóit végigjárja, hiszen mi a húszezer gyerek költségének csak kis töredékét adjuk). Kb. háromévente egy-két hónapos körutak ezek. 1994-ben Kairóban, az ENSZ népesedési világkonferencián az indiai küldöttség tagja volt, ennek kapcsán jött Európába. 1997-ben elvittük Grazba is a II. Európai Ökumenikus Találkozóra és előadási lehetőséget szerveztünk neki. Rendszeres e-mail kapcsolatban állunk, amihez mi segítettük hozzá őket 1994-től. Cedric karácsonyi és húsvéti levelei – más magyar és angol nyelvű anyagokkal és sok képpel együtt - megtalálhatók a weboldalunkon (http://bocs.hu).

Külső elismerésekről nemigen tudok beszámolni, munkánk alig ismert és meglehetősen szokatlan a közgondolkodás számára. A hidegháború idején némely déli országok hivatalos támogatása a szocialista ill. kapitalista tömb részéről politikai, sőt katonai célokat szolgált. Sokak számára a harmadik világ segítése még ezt idézi föl. Mások hazaárulóknak neveztek minket, amiért szegény országunkból kifelé “szórjuk a pénzt”.

Ugyanakkor a gazdagabb világból a harmadik világot támogatók örömmel fedezik fel, hogy Magyarországon (talán egyedül az EU tagjelölt országok közül) már működik egy ilyen komoly múltú civil szervezet. Az Európai Unióban közel ezer ún. NGDO (a szegény országok fenntartható fejlődését segítő civil szervezet) van. Az ún. Trialog folyamat ebbe a Nyugat-Dél kapcsolatba igyekszik bevonni az EU tagjelölt országokat is.

A nyolcvanas évek vége felé volt egy lebukás, amikor egy kiutazó férfival küldtünk egy nagyobb összeget, de a reptéren észrevették. Bíróság elé került, de végül nem ítélték el, sőt még a pénzt sem kobozták el, hanem a Magyar Nemzeti Bankhoz irányítottak minket, hogy kérjünk eseti engedélyt a kiutalásra. Ez volt az első lépésünk a jogi forma kialakulásához.

A kezdetétől, 1998-tól résztveszünk a Trialog folyamatban, erősíteni kívánjuk a magyar civil szervezetek körében ezt a szektort, hiszen ez EU-csatlakozási kívánalom is. Tavalyi ittjártakor szerveztem egy találkozást Prakashnak a Miniszterelnöki Hivatal Civil kapcsolatok főosztályával. Azóta kapcsolatban vagyunk velük és a Külügyminisztériummal, s reméljük, jövőre már lesz a magyar költségvetésben is az 1974-es ENSZ ajánlás szerint harmadik világ támogatás tétel.

Tavaly a miskolci jezsuita gimnáziumban is nagy sikerű előadást tartott, most a földrengés után ott külön gyűjtést rendeztek számukra. Reméljük hamarosan kialakul a harmadik világgal való szolidaritás hivatalos formája is a magyar egyházban.