B. 1. René Coste: Az igazságosság, béke, a teremtés megőrzésének ökumenikus dinamikája
Már a címmel állástfoglalok. Lelkesedéssel fogadtam a meghívást, amelyet minden egyháznak elküldött az Egyházak Ökumenikus Tanácsának 6. közgyűlése, hogy vállaljanak kölcsönös felelősséget(szövetséget) az igazságosságért, a békéért és a teremtés egészének megőrzéséért. Vonakodom azonban ezt a gyűlést "zsinati folyományként" felfogni. Mégpedig azért, mert a katolikus felfogás szerint (ahogyan ortodox szerint is) a zsinat püspökök gyűlése. Persze reméljük mi is, hogy egynapon a különböző egyházak igazi zsinatra gyűlhetnek majd össze. Ebben az értelemben mindannyiunknak kérnünk kell a Szentlelket - a "Lehetetlen Urát" - és magunknak is teljes szívvel oda kell hatnunk. De ez az áldott nap még nem jött el.
Persze a katolikusoknál használatos "ökumenikus folyamat" kifejezéssel sem vagyok megelégedve. Inkább "ökumenikus dinamikának" nevezem ezt. Ezzel azt a meggyőződésemet kívánom megvilágítani, miszerint az Egyházak Ökumenikus Tanácsából jött meghívás az ökumenikus párbeszéd messzeható mozgalmát indította el, amelyik normális esetben mind gazdagabb lesz és egyre jobban kibontakozik az egyházak és az emberiség javára.
A francia nyelvterületen mostanában uralkodó szokás szerint a trilógiában a harmadik fogalmat ("Integrity") nem szó szerint veszem át, pedig az angol változatlanul hagyja ezt. A dokumentumok hivatalos francia fordításának megfelelően a "samvegarde" szóval fordítom, amelyben felismerhetjük a német "Bewahrung" (megőrzés - a teremtés megőrzése) kifejezést is. Véleményem szerint inkább a teremtés gondozásáról kellene beszélni. Ez még jobban kifejezné a bibliai kijelentések értelmének mélységét. Nem volna ennek a kifejezésnek ténylegesen kettős előnye egyfelől világosan kifejezve az ember teremtés fölötti hatalmának korlátait, mivel ő itt gondnoknak tekintendő, aki felelős Isten, a világ teremtője előtt és a földön testvérei előtt, másfelől pedig széles teret nyitva az emberi szabadságnak és alkotóerőnek, mivel a gondnok mindig rendelkezik az egyéni kezdeményezések terével? "Indendantúráról" (felügyelet, vezetőség, stb.) is beszélhetnénk, mint bizonyos angolajkú teológusok ("stewardship"); gondoljunk csak az evangéliumok nem egy példabeszédére.
Ebben a cikkben mint történész, teológus és közreműködő beszélek. Magam is tagja voltam a bázeli és a szöuli ökumenikus találkozók nemzetközi előkészítő bizottságának. Bázelben a "záródokumentumot" előkészítő csoportba tartoztam, Szöulban a pápai ökumenikus munkacsoportba.
I. Béke és igazságosság az egész teremtésnek
(Az európai ökumenikus találkozó Bázelben, 1989.május 15-21.)
Az IBTM (így rövidítjük az "igazságosság, béke, a teremtés megőrzése" trilógiát) kérdéssel foglalkozó különböző nemzeti, területi és világszintű ökumenikus gyűlések nem csupán a dinamika világot átfogó dimenzióját húzzák alá, hanem sokféle kibontakozását is. Ami a szervezeti találkozókat illeti, a dokumentáció jelenlegi állása szerint a legfontosabb szövegeket a nyugat- és keletnémet konferenciákon (Erfurt, Königstein / Stuttgart, Magdeburg, Drezda 1988 és 1989) alkották. A nagy területi találkozók közül megemlítjük a Csendes-óceáni (1988 szeptember), az európai (1989 május) és a latinamerikai (1989 december) konferenciát vagy gyűlést. Sor került több területi női találkozóra is. Számos felekezeti találkozó teológiai perspektívái igen elmélyítették az IBTM dinamikát: ortodox (Szófia 1987 és Minszk 1989) és római Justitia et Pax katolikus pápai bizottság (Vatikán 1989) állásfoglalások, valamint A Református Világszövetség meggondolásai (Szöul 1989). Ebben a rövid cikkben meg kell elégednem a legfontosabb területi gyűlések tömör bemutatásával; a bázeli Európai Ökumenikus Találkozónak (1989. május 15-21), és jelszavának: "Béke igazságosságban a teremtés egészének megőrzéséért", valamint a Szöuli Világkonferencia ismertetésével.
1986 szeptemberében döntötte el az Európai Egyházak Konferenciájának (KEK) IX. Közgyűlése, hogy megrendez egy európai kongresszust az igazságosságért, a békéért és a teremtés megőrzéséért és erre meghívja az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát (Concilium Conferencianen Episcopalien Europae: CCEE). A CCEE 17. Közgyűlése tízhónapos megfontolás után úgy döntött 1987 augusztusának végén, hogy elfogadja a KEK meghívását. A titkárságokat 1987 szeptemberében alapították és ugyanezen év decemberében teljes létszámban összeült a KEK és CCEE közösen kinevezett előkészítő bizottsága. Úgy határoztak, hogy a kongresszusnak a "Béke igazságosságban az egész teremtés megőrzéséért" címet kell kapnia. Kb. hétszáz, fele részben a KEK-ből és fele részben a CCEE-ből származó az egyházak és a szervezők által kiszemelt küldöttek tartoztak oda. A kongresszus helyéül Bázelt szemelték ki, és méghozzá 1989 Pünkösdjét követő hétre. (Azért esett a választás Bázelre, mert a város és a kanton jelentős anyagi támogatást ajánlott föl, de más okokból is: Bázel igen gazdag vallástörténete és földrajzi fekvése, három ország, valamint a francia és a német nyelvű kultúrterület kereszteződési pontján.) A találkozó adjon alkalmat a közös imádkozásra, beszélgetésre és gondolkodásra kölcsönös testvéri együttérzéssel. Tegyünk meg mindent, hogy a hivatalos résztvevők mellett a helyi lakosság is bekapcsolódhassák, valamint azok az ökumenikus egyesülések, amelyek létrehoztak egy európai hálózatot az igazságosságért, békéért és a teremtés megőrzéséért. A nagyszabású és komplex szervezés rendkívül jónak bizonyult. Ez a szervezők és minden szintű munkatársaik lelkesedésének és odaadottságának volt köszönhető.
Első helyen ezen a kongresszuson az ima fontosságát szeretném hangsúlyozni. A rendezők szándéka szerint az első helyre került. Egyrészt azért, mert erre a találkozó elvállalása elsősorban az európai egyházakat képviselők hitének műve volt; másrészt a szervezők felfogása miatt, miszerint minél több keresztény felette kívánatos részvétele legkönnyebben a közös imákra hívó találkozókon valósulhat meg. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. A nyitó ünnepély és a reggeli istentiszteletek a protestáns székesegyházban, valamint a záróünnepség a Székesegyház téren az ökumenikus liturgia és a hit közös örömének nagy pillanatai voltak. Úgy gondolom, ez a siker nagyrészt annak az albizottság munkájának és szerencsés kezdeményezéseinek köszönhető, amelyik a előkészítő bizottság keretein belül az ima összejöveteleket szervezte. Számos küldött és látogató számára, mint ahogy Nikolaus Wyrwol prelátus megjegyezte, a bázeli ima istentiszteletek jelentősebbek voltak, mint a nyilatkozatai. Wyrwol hozzáfűzte: "A nők teljesen egyenjogú részvétele az istentiszteleteken felfoghatatlan jel volt elsősorban azért, mert egészen magától értetődőnek tűnt.
Az előadások és a felszólalások összességükben színvonalasan hozzájárultak a közös reflexióhoz. Felsoroljuk a szerzők nevét és előadásaik címét: Az orosz-ortodox érsek Kyrill von Smolensk A lélek ökológiája, David Steel (brit alsóházi képviselő) Kiengesztelődés Európába, örökség és látomás; Roger Etchegaray kardinális A keresztények felelőssége krízis korszakban; Aruna Granadason (India) Európa kihívása Dél által; Maria Lordes de Pinrtasilgyo (Portugália) Az igazságosság; Prof. Mario Pava (Itália) A keresztények szerepe a világszintű ökológiában: a teremtés megőrzése; Annemarie Schönherr (NDK) lelkésznő A béke címmel tartott előadást. Nem szabad elfelejteni két fiatal Sylvia Raulo (Finnország),és Izabella Nespoli (Itália) rövid előadását. Az is nagyra értékelődött volna, ha C. F. von Waizsäcker hosszan szót kapott volna, mert ő kétségtelenül egyike volt az IBTM dinamika legjelentősebb előmozdítóinak.
A húsz munkacsoportnak az volt a feladata, hogy megkönnyítse a küldöttek részvételét a közös megbeszéléseken. Ebbe belesegítettek a hivatalos találkozón kívül történő Hearing-ek is, értsd az összesen 33 konferencia és esti beszélgetés május 16 és 19 között, amelyeken összesen több mint ezer személy vett részt és amelyet 27 intézmény, mozgalom egybefogott "hálózatot" szervezett meg. A Bázeli Konferencia az "Európa jövőműhely"-től is kapott segítséget, melyhez 14 európai ország 118 csoportja tartozott.
A bázeli napok nyílt, kedélyes légköréhez kétségtelenül hozzájárult az ifjúság; tettvágyuk és valódi ökumenikus szellemük hatott ezekre a napokra. A fiatalok mindenesetre sérelmezték, hogy a hivatalos küldöttek között nem voltak erősebben képviselve. Sajnálatos melléfogás volt az is, hogy számos fiatalt (felszolgálóként) légvédelmi bunkerekben szállásoltak el. Ez sokakat megbotránkoztatott. A tiltakozások kapcsán sikerült őket családoknál elhelyezni. A KEK vezetői a fiatalok elnézését kérték.
A szervezők úgy tervezték, hogy a kongresszus majd egy rövid üzenetet és egy részletes "záródokumentumot" fogalmaz meg. Normális esetben az első szöveg kidolgozásának nem kellett volna nehézséget okoznia. Ez így is lett. A szöveget gyakorlatilag egyhangúlag elfogadták. (502 szavazatból 489 igen, 3 nem, 10 tartózkodás). A záródokumentum megfogalmazása több hónapot vett igénybe (a kongresszus előtt egymás után két tervezetet küldtek a képviselőknek). Magán a kongresszuson is végig erősen dolgoztak rajta. A szerkesztőség és a kongresszus rendkívül erőteljesen törekedett az ökumenikus dialógusra és a kölcsönös nyitottságra mások véleménye iránt. Az eredmény nagyszerű volt: egy tartalmilag tömör és terjedelmes dokumentum (33 sűrűn gépelt oldal) igen bonyolult társadalmi problémákról. A kongresszus csaknem minden képviselője (95%) elfogadta.
A dokumentum hat fejezete szervesen kapcsolódik egymáshoz. Az I. fejezet kifejti, hogy az aláírók milyen minőségben és milyen szellemben nyilatkoznak, mint az európai egyház küldöttei; akik arra figyelnek, hogy "mit mond ma az egyházaknak a Szentlélek, az Élet Istenéről, aki arra hív minket, hogy elhagyjuk az igazságtalanság, az erőszak és a kizsákmányolás útját és megtérjünk".(1.num.)
A II. fejezet három terület: a béke, az igazságosság és a környezetvédelem kihívásairól beszél. Szoros összefüggésük joggal hangsúlyozódik. Itt a dokumentum két példát említ: az őserdő fenyegetettségét az Amazonas vidékén és a menekült-krízist Afrikában. Szó esik még az ugrásszerű népességnövekedésről, a nők elnyomásáról és jogaik megsértéséről, a technológiáról, aminek a helytelen alkalmazása a felelős "a természet mind súlyosabb kihasználásáért, ami - ha semmi sem változik - végső soron az elpusztítást eredményezi majd" (18. num.).
A dokumentum szerzőinek szándéka szerint a III. fejezet (A mi közös hitünk) alapvető. Minden további fejezet ahhoz igazodik. A szerzők arra törekedtek, hogy a keresztény hit néhány lényeges mindenki által elfogadott irányelvét határozottan kimondják. Első helyen áll a Teremtő Istenbe, a Szentháromságos Istenbe vetett hit, "aki irgalomból Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta magát az emberiségnek" (21.num.). Igazságtalanul marasztalták el ezt a fejezetet azzal, hogy krisztológiája hiányos. Igaz, hogy a szentháromságos kiindulást első helyre helyezték, de a krisztológiáról sem felejtkeztek meg. A 22. és 23. numerusban az alapvető keresztény antropológiát az ortodox teológiának megfelelően fogalmazták, méghozzá egy ortodox keresztény csoport (kissé megváltoztatott) módosító javaslatára. A következő három szakasz "A béke evangéliuma", "Közös reményünk" és "Az egyház, Isten népe és Krisztus teste a Szentlélek erejében" című témákat tárgyalta. Felhívjuk az olvasó figyelmét az erőszakmentességnek az evangéliumi szellemű gondosan és találóan megfogalmazott tanítására, amely a 32. num-ban található. Ez az állásfoglalás szorosan követi az erőszakmentesség rendkívülien szerencsés felértékelését a mai egyházban és érintetlenül hagyja az "önvédelem" jogát. Egy igen vékony keresztény kisebbséget leszámítva etekintetben valódi ökumenikus egyetértésről beszélhetünk. Magam sem tagadom, hogy az evangéliumban felismerhető az erőszakmentesség valóságos parancsa, de hozzá szeretném fűzni, hogy ez a parancs is, mint az evangélium egész etikája alárendelve marad a szeretet parancsának, mint legfelsőbb instanciának.
A IV. fejezet ("Bűnbevallás és megtérés Istenhez") utat javasol a bűnbánathoz. Az V. fejezet ("A holnap Európája felé vezető úton") Gorbacsov népszerűvé vált kifejezését veszi át: "A közös európai ház". Néhányan attól féltek, ez azt sejteti, hogy a Kreml urának pártját akarják fogni, illetve attól, hogy a kifejezés mindenféleképpen kétértelmű. A szerkesztőcsoport sokáig gondolkodott ezen. Végülis úgy döntöttek, a kifejezés nem Gorbacsov sajátja és az ő elgondolásától független, más értelme is van. Egyébként is a kifejezést szuggesztív ereje miatt érdemes megtartani. Véleményem szerint, ahogyan a dokumentum azt használja, ez a szóhasználat úgy aligha vitatható. Igen erősen emlékeztet Toynbee "Bolygó szélességű" jelen kifejezésére.
A hosszú és fontos VI. fejezet ("Alapvető megállapítások, gyakorlati kötelezettségek, javaslatok és bepillantás a jövőbe") ténylegesen megállapításokkal és kötelezettségekkel kezdődik. Ezután különálló javaslatok következtek: az "Igazságosság, béke és a teremtés megőrzése" trilógiáról, "a más földrészeken élő (...) emberekkel folytatott dialógusról" és végül "az ökumenikus folyamat európai folytatásáról". Különösen aláhúzom a 79. num-t: "lényegesnek tartjuk, hogy az igazságosságot, a békét és a teremtés megőrzését célul kitűző létfontosságú törekvések ne választassék el az egyház megbízatásától az evangélium hirdetésére". Sőt kívánatos volna kertelés nélkül kimondani, hogy az igazságosság, a béke és a teremtés megőrzésének előmozdítása integráns eleme annak az evangéliumi küldetésnek, amely az egyház feladatává lett. Az evangélium kiszélesítése a szociális dimenzió új értékelésével korunk teológiájának és pasztorális tevékenységének egyik nagy új eredménye. A bázeli dokumentum ezen állásfoglalása valódi ökumenikus konszenzust tükröz. Az evangelizálás ezt az új dimenzióját erőteljesen kell hangsúlyozni, egyrészt azért, mert ez Isten szavának túl sokáig elhanyagolt követelménye, másrészt azért, mert bizonyos teológiai és pasztorális körökben még mindig nem ismerik el eléggé egyértelműen, vagy ha igen, akkor gyakran eltorzítják.
Hogyan értékeljük a tárgyalt találkozót. Általában igen pozitívak voltak a reakciók erre a bázeli eseményre. Carlo Maria Martini bíboros, a kiváló történész, nem habozott megírni, hogy ez történelmi és pünkösdi esemény volt, amelyre jellemző az erkölcsi erőbevetés és emellett pozitív példamutatás az egyházak kölcsönös közeledésére. Nekem személyesen az a vélemény, hogy ez "Isten népének jelentős összejövetele" volt. Így vagy úgy, de az összes résztvevő keresztény az össz-Európát képviselte (kivéve Albániát, amely még mindig egy hajthatatlan diktatúra totalitárius rezsimjébe van bezárva. Mint ahogyan jeleztem, ennek a találkozónak a célja nagymértékben az ima, a testvéri együttlét és közös reflexió volt a hit fényében. A "záródokumentumról" noha egész biztosan nem tökéletes, mégis el kell ismerni, hogy nagyszabású ökumenikus szellemi munka valódi sűrítménye, amely Európa minden egyházát felhívja, hogy kontinense súlyos társadalmi problémáit bátran, világos látással felvállalja.
II. Világtalálkozó az igazságosságért, a békéért és a teremtés megőrzéséért (Szöul, 1990. március 5-12)
Az IBTM világtalálkozó előkészítésével megbízott csoportot 1988-ban szólították fel. Az előkészítő munkát a katolikus egyház is segítette, amely akkor természetesen fenntartotta magának a szabadságot arra vonatkozóan, hogy felhívást intézzen a találkozásra vagy sem. Eldöntötték, hogy a találkozót 1990 március 5-től 12-ig Szöulban kell megtartani. Az egész összejövetel megszervezése mellett a csoport hosszú időt szentelt egy munkadokumentum megfogalmazására; ezzel a céllal egymás után két tervezetet küldtek el az egyházaknak és a küldötteknek. A második tervezet nagyon szemléletes címet viselt: "Vízözön és szivárvány között"; alcímnek javasolták: "Szövetségkötés az igazságosságért, a békéért és a teremtés megőrzéséért." Az első és leghosszabb rész 31 gépelt oldal a francia kiadásban) tárgya: "a realitások, melyekkel konfrontálódunk" (A szekció) és "a szövetségi közösség megvallása" (B szekció). A második rész (7 oldal) nyolc "affirmációt" tartalmazott. A harmadik (9 oldal) három "szövetségkötést" javasol. Számos küldött ezt a második tervezetet nyilvánvalóan nem kapta meg kellő időben.
Kb. ezer személy (791 résztvevő és 267 újságíró) jelent meg a világtalálkozó első nagy összejövetelén március 5-én este a Szöuli Olimpia területén a súlyemelő pavilonban. A szavazati joggal rendelkező 404 küldött 36%-a nő volt, és kevesebb mint 10%-a fiatal. A 404 küldött kontinensek szerint a következőképpen oszlott meg: Afrika 17%, Latinamerika 8%, Észak-Amerika 19%, Ázsia 18%, Karib-tenger 4%, Európa 30%, Közép-Kelet 1%, és a Csendes-óceán 3%. A 791 résztvevőhöz tartozott még a 404 képviselőn kívül, 60 tanácsadó, 39 vendég, 114 látogató, 34 felszolgáló, 118 szervező és a helyi bizottság 22 tagja. Katolikusok összesen 105-en voltak. A találkozó költségvetése 1 millió svájci frankot tett ki. A költségvetés egytizedét a korlátozott részvétel ellenére is a Vatikán fedezte.
A rendelkezésünkre bocsátott széles terem nemigen volt alkalmas imaösszejöveteleinkre és a mifajta munkánkra. Mégis jól éreztük itt magunkat. Vasárnap kivételével (felekezetének megfelelően ekkor mindenki egy szöuli katolikus vagy protestáns templomban vett részt istentiszteleten) minden nap imára szánt idővel kezdődött, melyet tanúságtételek és homíliák szakítottak meg. Ezután plenáris Élések vagy csoportmunka következett.
Szemben a bázeli szervezőkkel, akik tartalmas előadások széles palettáját kívánták nyújtani, a szöuli szervezők a homiliák és a tanúságtételek javára döntöttek. Az egyetlen főreferátum megtartásával az Északafrikai Egyházi Tanács (SACC) főtitkárát, Frank Chikane-t bízták meg. Valósággal vibrált a lelkesedéstől és mindenekelőtt a hallgatóság érzelmeihez fordult. Különösen mély hatást váltott ki a március 7-i négy tanúságtétel, Elsőként Anne Pattel-Gray tett tanúságot az ausztrál bennszülöttek és szigetlakók drámájáról, akiket hazájuktól fosztottak meg; a második bizonyságtevő az algériai Zonra Azirou volt, aki hat évesen Franciaországba került és ott átélte az északafrikai-ellenes fajelmélet sokkját; Nasko Iyori harmadikként tett tanúságot a Fülöp-szigeteki nők drámájáról, akik nagyon szegény családjuknak a túlélést biztosítani akarván prostitúcióra kényszerülnek; negyedikként Felix Sigirtharaj tett bizonyságot 200 millió indiai pária embertelen életkörülményeiről. A március 7-i fórumon Jorge Peixoto (Uruguay) teológus, azután Friedrich von Weizsäcker és végül Richard Celesta ohioi kormányzó kapott szót. Ugyanezen a napon az anglikán püspöknő, Barbara Harris (USA) prédikációja miatt incidensre került sor: este ortodoxok elhagyták a termet, hogy kifejezzék nemtetszésüket, amiért az istentiszteleten egy nő szót kapott. A többi szónokot csupán meg szeretném említeni: Simon Sungsoo Kim püspök, Kim bíboros, Marga Bührig, Emilio Castro. Minden felszólalás bizonyságtétel és vallomás értékű volt. Összességében tekintve azonban keveset segítettek a szociális valóság analízisének és a teológiai reflexió elmélyítésében (ami később mint a találkozó nagy hiányossága jelentkezett).
Fentebb szóltam a második munkatervezetről. A szervezők elhatározták, hogy a találkozó résztvevői az első részt tanulmányozhatják és szabadon kommentálhatják, de nem változtatatják meg. Vagy elfogadják vagy elutasítják, de újra írni nem lehet. Csak ez legyen tehát a munkadokumentumon. A résztvevők frusztrálva érezték magukat ennek az eljárásnak a következtében. Az volt a benyomásuk, hogy hatáskörükből kivonták a dokumentumot. Egyébként legalábbis a munkacsoportokban és a magánbeszélgetésekben, sokan komoly kifogásokat emeltek teológiai kérdéseket vagy az emberi körülmények analízisét illetően. A plenáris ülésen világosan kimondták a résztvevők jelentős részének ezt a súlyos elégedetlenségét. A legélesebb kritika az ortodox egyház képviselői részéről érkezett, noha az általuk fogalmazott dokumentumot (négy gépelt oldal), melyet két metropolita írt alá, ez alkalommal nem hozták nyilvánosságra. Az eredmény az volt, hogy lemondtak a sokaknak nem tetsző szövegről. A közös reflexió hamarosan teljesen túlhaladott szintnek bizonyult.
Mivel a munkadokumentum másik két része teljesen a résztvevők hatáskörébe tartozott, lényegesen kedvezőbben reagáltak, noha azután mind a két részt mélyrehatóan átdolgozták. Az affirmációk (elismert alapvető kijelentések) tízre szaporodtak. Egyenként a következők: Minden hatalomgyakorlásért Isten előtt számot kell adni (I); Isten a szegények oldalán áll (II); Minden faj és nép egyenlő értékű (III); A férfi és a nő Isten képmására teremtetett (IV); Az igazság szabad emberek közösségének alapjához tartozik (V); Jézus Krisztus békéje (VI); Az Isten kedveli a teremtést (VII); A föld az Istené (VIII); Az ifjabb generáció méltósága és elkötelezettsége (IX); Az emberi jogokat az Isten adta (X). Mindezeket az egyes pontokat oly módon fejtették ki, hogy azok további gondolkodásra indítanak (8 gépelt oldal a dokumentum).
A kongresszus által elfogadott "szövetségkötés" négyféle törekvést tart szem előtt: I: Igazságos gazdasági rend helyi, országos, regionális és nemzetközi szinten minden ember számára; a külföldi tartozások terhétől megszabadulás. II: Minden állam és nép tényleges biztonsága; a nemzetközi kapcsolatok megtisztítása a katonai jelenléttől; a fegyverkezés, a nemzeti biztonság doktrínái és szisztémái elvetése; az erőszakmentesség kultúrája, amely a változáshoz és a szabaduláshoz vezető erő. III: A teremtést tisztelő kultúra kifejlesztése; a föld légkörének megőrzése és ezáltal alkalmassá tevése a világ fennmaradására; a légkört fenyegető változások okainak leküzdése, amelyek a föld klimatikus egyensúlyát fenyegetik és sok szenvedést okoznak. IV: A fajelmélet és bárki diszkriminálásának megszüntetése; lebontása a falaknak, amelyek embereket választanak el etnikai hovatartozásuk miatt; gazdasági, politikai és szociális magatartásformák leépítése, amelyek a fajelmélet bűnét fenntartják vagy megengedik egyeseknek, hogy azt tudatosan fenntartsák. A dokumentum 11 gépelt oldalt tartalmaz. A kongresszus csupán a bevezetőt és a lényeges kijelentéseket tette magáévá; nem volt már rá ideje, hogy a magyarázó részekről is nyilatkozzék, amelyek egyébként részben jelentős változásokat tettek volna szükségessé.
Mint ismeretes, a Vatikán egy ideig nagyobb elkötelezettséggel kívánt részt venni (ami az Egyházak Ökumenikus Tanácsa által megrendezett találkozókkal kapcsolatban újdonság lett volna); végülis azonban Róma mégiscsak egy tartózkodóbb részvétel elve mellett döntött (egy húsz "konzultorból" álló hivatalos delegáció mellett, amelyet a szöuli találkozón a "tanácsadó tagok" kategóriájába soroltak). Ismeretes még, hogy ez a római döntés nagy csalódást okozott, nemcsak ökumenikus berkekben, hanem magán a katolikus egyházon belül is. Ebben ugyanis sokan annak a jelét látták, hogy a Vatikán ki akarja vonni magát az ökumenikus párbeszédből (egyesek nem is haboztak mindezért magát II. János Pált felelőssé tenni). A jelen társadalom égető problémái iránti hiányos érdeklődés jelét is látták ebben.
A jelenlegi pontifikátus szociális tanítása ismeretében (például az ökumenikus körökben oly nagyra értékelt "Sollicitudo rei socialis" című körlevél), az ember csak csodálkozni tud az előbbi értelmezésen. Az ökumenizmus iránti elkötelezettség hiányosságának hipotézise sem állhatja ki a komoly vizsgálat próbáját.
Nem, a katolikus egyház nem közömbös az IBTM ökumenikus dinamikája iránt. Amit a Vatikán akar, az nem más, minthogy ez a dinamika mindig hitelesen egyházi maradjon (Krisztusnak a maga egyházára hozott küldetésének megfelelő), egy megalapozott teológiának és a társadalmi élet adottságai komoly, objektív analízisének talaján állva. Természetesen ez igényes hozzáállás. De hosszú távon vajon nem üdvös-e ez éppen az ökumenikus mozgalom számára? Szöuli beszélgetőpartnereink közül többen is (Reformátusok és lutheránusok éppúgy mint ortodoxok) ellenezték ezt minden további nélkül. Basil Mecking püspök, a pápai delegáció vezetője ezért teljes joggal nyilatkozta: azt, hogy a katolikus egyház nagyon is érdekelt a szöuli találkozón és az egész dinamikában, s amely egyház számára ez a világtalálkozó egy történelmi szakaszt jelentett. A püspök nyilatkozatát az egész hallgatóság melegen üdvözölte.
Mindazoknak, akik Bázel magával ragadó ökumenikus megtapasztalását átélték, Szöulban kissé csalódniuk kellett. Egyeseket nagyon fájdalmasan érintett ez a csalódás. Mivel én személy szerint tudtam, hogyan készítették elő a dolgokat, mást nem is nagyon vártam. Beszélgetéseinkben azonban mindannyian egyetértettünk abban, hogy a két találkozó puszta összehasonításával nem szabad megelégednünk. A Szöulban világszinten legyőzendő nehézségek egészen más méreteket öltöttek, mint azok, amelyekkel Bazelben európai szinten kellett megküzdenünk. A jogos csalódás nem tehet bennünket igazságtalanná azzal szemben, amit ezen az emlékezetes 1990-es márciusi héten átéltünk.
Mit nevezhetünk pozitívumnak? Előszöris azt, hogy megérte, hogy az egész világból összejöttek keresztények, imádkozni, Isten igéjére vetett hitüket együttesen erősíteni, s ha a jelenkor emberiségének nehéz problémáin közösen gondolkoztak (gyakorlatilag mindannyian megértették az IBTM trilógiáját) és ennek az evangélium fényében való átvételére egymást kölcsönösen bátorították. A kulturális és ideológiai véleménykülönbség ellenére a testvériesség szelleme uralkodott és a keresztény hit volt mindannyiuk közös nevezője. Amit mi ott átéltünk, a tökéletlenségek ellenére, amelyek elkerülhetetlenek voltak, egy "világpremier" volt. A legtöbb bizonyságtevés komoly hatást gyakorolt. Napfényre hozták a szörnyű igazságtalanságokat és az iszonyatos fájdalmakat, amelyeket embertársaink százainak, sőt százmillióinak kell elszenvedniök. Mégha az ilyen bizonyságtevésekbe rejtett elemzések inkább összegzőek voltak, sőt megvilágítást is igényeltek, ettől a kipellengérezett visszásságok nem lettek kevésbé valóságok. Nyomasztó realitását ismerni abszolút szükséges. Leküzdésükhöz bátran hozzá kell kezdeni, méghozzá a lehető leghamarabb.
Mit mondhatunk negatívumnak? A munkáról szóló dokumentum első részének teológiai kérdésfelvetése támadható volt (úgy tűnt, ez volt a nézete az összes ténylegesen kompetens teológusnak). Ez a rész különösképpen is inkább ó- mint újszövetségi volt. Egyébként leginkább a megvizsgált valóságok részletes és megbízható elemzése hiányzott. (A bizonyságtevések őszintesége itt nem volt elegendő.) És ami még ehhez jön: nem eléggé tudtak különbséget tenni az egyházaknak az emberi társadalomhoz szóló saját küldetése (Szöulnak nem az a dolga, hogy ENSZ numero kettő legyen), másfelől egy politikai találkozó vagy kulturális egyesület eljárása között. Az ideológiák kritikája pedig nagyon is nem volt megnyugtató. Mindenekelőtt a szövetség fogalmát illetően osztjuk az ortodox résztvevők alábbi álláspontját: "Hisszük, hogy Istennek az emberiséggel kötött szövetségét, amely Urunknak és Megváltónknak Jézus Krisztusnak testében és vérében köttetett meg, nem lehet megtörni és hogy az örökké tart. Ezért elutasítunk minden olyan lehetőséget, amely arra irányul, hogy Istennek ezt a szövetségét megszakítsa, majd ezt követően ismét megújítsa és felerősítse."
Hamármost az elveket és ellenérveket mérlegre tesszük, akkor a szöuli világtalálkozó mérlege pozitív eredményeket mutat, még akkor is, ha többet vártunk volna. (Ez akkor lett volna lehetséges, ha az előkészítő csoport -, amelyben egyébként nagyon barátságos volt a levegő - olyan gonddal fáradozott volna egymás kölcsönös ökumenikus meghallgatásán, mint bázeli elődje). Mint teológusnak, úgy gondolom, az volt a kötelességem, hogy a kritikát közöljem. Mégis azt gondolom, hogy a Szöulban átélteket előrelépésként könyvelhetjük el, ha helyreigazítják azt, amit helyre kell igazítani.
Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának központi bizottsága azóta úgy határozott, hogy a Tanácsnak újra jóvá kellene hagynia és meg kellene erősítenie hozzájáruló elköteleződését az IBTM dinamikája iránt. Mindenekelőtt ezt jelentették ki: "A Tanácsban folyó munka strukturális változtatásaira van szükség. Pénzügyi eszközök kellenek ahhoz, hogy az egyházak és a mozgalmak számára ösztönző beszélgető, és információs központot tudjunk létrehozni." Európai szinten egy új nemzetközi munkacsoportot állítottak fel, amely a KEK és a CCEE felelős vezetői elé fog javaslatokat terjeszteni.
Nagyon fontos, hogy a keresztények, a Szöulban felmerülő nehézségek ellenére is egyek legyenek abban, hogy az isteni ige fényében az igazságosságot, békét és a teremtés megóvását nagy igyekezettel és odaadással mozdítsák elő. Ezen az úton kell kitartóan tovább menni. A hiányosságokból le kell vonni a megfelelő tanulságot s a szükséges kiigazításokat meg kell tenni.
Az alapprobléma metodológiai jellegű. Szükségünk van egy eléggé mélyen megalapozott teológiára, amely az összes nagy keresztény tradíció számára elfogadhatónak tűnhet (a bázeli tapasztalat azt mutatja, hogy ez lehetséges). Szükség van továbbá a valóságnak egy olyan objektív analízisére, amelyet az összes jól informált megfigyelő el tud ismerni. Továbbá egyetértést kellene teremteni atekintetben, hogy milyen a viszonyunk a társadalomtudományokkal, az ideológiákkal, az etikával a teológiával és egyáltalán az egyházak valamint a keresztények elkötelezettségével. Hogyan kell összekapcsolni ezt az elkötelezettséget Isten igéjével? Az Isten igéjével, amely a lényegesben megvilágosít, de amely saját felelősségünk elé is állít? És mi az egyházak tulajdonképpeni küldetése az emberi társadalom életét tekintve? Az egyházi találkozónak (amilyennek az ökumenikus találkozónak lennie kell) ugyanis nem szabad politikai találkozó jellegét öltenie, még akkor sem, ha befolyást szeretne gyakorolni a politikára.
Ebből a szempontból kiváltképpen kívánatosnak tűnik számomra, hogy egy tudományos jellegű ökumenikus világpárbeszédet szervezzünk, amely azon van, hogy ezeket az alapvető módozatokat nagyon komolyan megragadja és ebben egyébként az egyházak és ah Ökumenikus Tanács korábbi vizsgálataira támaszkodjék. Már magának az előkészítésnek teljességgel ökumenikusnak kellene lenniük, hiszen a témák és az előadók helyes kiválasztása döntő lenne.
A keresztény közösségeket az egész világon fel kell rázni az álomból az igazságosság, béke, a teremtés megóvása trilógiája dinamikája érdekében. Ha ez a mozgás csak kis létszámú vezérkarok ügye maradna nem töltené be nagyon is szükséges küldetését. Nemzeti és regionális találkozók nagyon kívánatosnak tűnnek, persze csak ha a fent vázolt metódus szerint működnek. Aztán meg lehetne célozni egy új világtalálkozót (7 éven belül?), amelyet egy valóban reprezentatív nemzetközi bizottság készítene elő. A problémák újból és újból fölmerülnek, és mindig másképp. Egy "békezsinat" is csak egy lépés lenne az úton, állandó és az egész világot behálózó dinamikára van szükség az igazságosság, a béke és a teremtés megóvása érdekében.