A hivatalok csak a radikálisan demokratikus egyházban méltóak a nõkhöz. Johanna Jaeger-Sommer beszélget Elisabeth Schüssler Fiorenza US-amerikai teológusnõvel.

PUBLIK-FORUM: Schüssler Fiorenza asszony, ön hogyan lett feminista teológusnõ? Volt valami hirtelen megtérési élménye?

ELISABETH SCHÜSSLER FIORENZA: Nem, ez inkább fokozatos fejlõdés volt. Gyermekkoromban, az iskolában is, semmit sem tanultunk a nõmozgalmak elsõ generációjáról, inkább elejtett megjegyzéseket hallottam, mint például "kékharisnyák". Ezért a feminizmus nem érdekelt. De azt mondanám, hogy akkoriban legalábbis elõzetesen feminista voltam, mert sohasem fogadtam el a nõiség uralkodó képét, vagy a tízgyermekes "katolikus anya" képét, aki feláldozza önmagát. Persze fordítva is áll, a katolikus szerzetesnõ képét sem fogadtam el. A plébánosom mindig mondta nekem: "Elisabeth, ne törekedj a kolostor felé, mert ha ott belépsz a ház ajtaján, rögtön kimégy a hátsó ajtón. Te nem tudsz engedelmeskedni." És ebben igaza volt. A kolostori engedelmesség számomra a legsúlyosabb problémát jelentette.

P-F: Késõbbi szakdolgozata a nõ munkájáról az egyházban, valamint disszertációja a megkereszteltek papságáról egyaránt még a nõk részvétele irányába haladt a férfi jellegû egyházi struktúrákban. Ma már radikálisan elutasítja az ilyen fajta részvételt.

SF: Tanulmányaim során, a hatvanas években még nem is léteztek ilyen értelemben vett feminista mozgalmak. Szakdolgozatom tárgyát következésképp nem a nõk témája, hanem a "laikusok" témája sugallta. Akkoriban ugyanis a Zsinaton azt a "haladó" teológiát képviselték, hogy az úgynevezett laikusok feladata a világ, a papoké és apácáké az egyház. Azonban mivel elkötelezetten vettem részt az ifjúsági munkában, innen volt egy igen jó ismerõsöm, aki lelkipásztori segítõ volt. És ezért írtam meg dolgozatomat a "nõ munkájáról az egyházban", hogy megmutassam, az egyház gyakorlata más volt, mint ez a "haladó" teológia. Mivel a nõk definíció szerint az úgynevezett laikus állapothoz tartoztak - mindig "úgynevezett laikus állapotot" mondok, mert úgy találom, hogy a "laikus" szó szidalmazást jelent - ezért a nõt vettem minden "laikus" példájának. Miközben a hatvanas évek elején írtam dolgozatomat, egyre világosabbá vált elõttem, hogy a laikuskérdés más, mint az úgynevezett laikuskérdés. Emiatt volt munkám elõzetesen feminista.

P-F: 1970-ben az Egyesült Államokba ment. Ugyan a kontinensváltás elõfeltétele volt annak, hogy kifejlessze mai teológiáját?

SF: Amikor az Egyesült Államokba mentem, szerencsém volt, mert a nõmozgalmak éppen akkor indultak be az egyházakban és az egyetemeken. Számomra fontos volt a nõmozgalom, mivel ahogy mondta, Németországban teológiai keretek között a nõkrõl írtam, és azt tapasztaltam, hogy ez az én kérdéseimre nem adott új válaszokat és elméleteket. Most pedig jött a nõmozgalom, és hirtelenjében - az USA-ban már igen korán - más elméleti kiindulópontok merültek fel. Kezdtem felfogni, hogy magam teológusnõ vagyok. Gyermekként elképzelhettem, hogy egyszer pápa leszek, de soha nem képzelhettem el, hogy teológusnõ legyek, olyan, mint Rahner, vagy mások, mert ez szétfeszítette képzeletvilágomat. Azonban a nõmozgalmak segítségével már megtanultam, hogy teológusnõként értelmezzem magam, aki másképp ûzi a teológiát, aki másfajta szemléletet képvisel, és más emberek számára ír. Így a hetvenes évek elején írtam néhány dolgozatot, amelyek ezt kísérelték meg megfogalmazni, és ezek egyikének címe így hangzott: "A feminista teológia, mint a felszabadítás kritikus teológiája". A nõmozgalom éppen a legjobb pillanatban jött számomra, hiszen elõzõleg az USA-ban a teológiai fakultásokon a nõk számára nem volt kutatási lehetõség. Lám, milyen könnyen elfelejtjük, hogy mennyi minden történt az utolsó harminc évben.

P-F: Idõközben viszont sok teológiai tételt dolgozott ki, amelyekkel kialakította a feminista felszabadítási teológia arculatát. Azonban azt hiszem, hogy az Exodusz, Izrael népének kivonulása az egyiptomi rabszolgaságból, mint bibliai kép, amit szívesen használ a felszabadítási teológia, nem az a kép, amit a nõk felszabadítása számára javasolna?

SF: Mary Daly (a feminista teológia US-amerikai õsanyja, a szerk. megj.) kapta fel az Exodusznak ezt a képét a különféle egyházi nõmozgalmakból, ezen a felszabadítási teológia részben tovább dolgozott, és különösen Rosemary Radford Reuter feminista teológusnõ volt az, aki az Exodusz-közösséget bázisközösségnek kiáltotta ki. Ezzel szemben én azt a nehézséget látom, hogy ez az Exodusz-kép a nõket gyakran az egyház és a társadalom peremére sodorta. Noha nagyon fontos dolognak tartom, hogy szabad teret teremtsünk a peremeken, de nálam mindig arról volt szó, hogy a nõket a középpontban tartsam. A másik nehézség számomra abban áll, hogy az Exodusz-képnél gyakran egy felszabadított közösség elképzelése játszott bele a dologba. Számomra ez elméletileg nem lehetséges. A nõket eltorzították a kyriarchátus - azaz a komplex értelemben vett patriarchátus - uralmi struktúrái. (Lásd a "Felszabadítás teológusnõje"). Szinte azt lehetne mondani, ugyanúgy eltorzította a nõket, mint a férfiakat. És mivel számomra éppúgy, mint a felszabadítási teológia számára, a kyriarchátus mindig struktúrális bûn volt, éppen ezért nem lehetséges az uralmi rendszer peremén azt mondani: "Mi tiszták és bûntelenek vagyunk." Ehelyett megkíséreltem bevezetni, és elméletileg kifejleszteni az "ekklézsia" képet.

P-F: Hogyan néz ki ez az ekklézsia, vagy ahogyan legtöbbször nevezi, nõekklézsia?

SF: Ekklézsia az a görög szó, amelyik például az Újszövetségben az egyház helyett áll. A görög ekklézsia szó azonban még mást is jelent, lefordítva a "kongresszust", az összejövetelt, a "teljes jogú polgárok és polgárnõk gyûlését" jelenti. Történelmileg azonban az ekklézsia, és ezzel mind a demokratikus társadalom, mind az egyház csupán férfi demokráciaként valósult meg és volt élhetõ. Aztán kifejlesztettek elméleteket és teológiákat, amelyek arra kívántak magyarázatot adni, hogy bizonyos emberek miért nem vehettek részt a demokratikus közösségben - ezek bizonyos értelemben máig is a nõk. A múltban a rabszolganõk és rabszolgák voltak ilyenek, más bõrszínû emberek, stb. Sokféle kizárási ok létezett. Ezért mondtam, hogy az ekklézsia fogalmát mindig "nõkkel" kell jellemezni - nem mintha azt akarnám mondani, hogy csak nõk tartozhatnak hozzá, hanem hogy világossá tegyük, hogy nem férfi egyházra, férfi demokráciára gondolunk. Erre szükség van mindaddig, amíg a demokrácia és az egyház a nõket kizárják, amivel tulajdonképp azt mutatják meg, hogy nem demokratikusak. Az uraknak pedig azt szoktam mondani, hogy a következõ 100 évben jó lelkigyakorlat számukra "magukat is belehallani", amikor a "nõk ekklézsiáját" kimondom.

P-F: Kis idõvel ezelõtt egyszer azt nyilatkozta, nem tartja értelmes dolognak, ha a nõk ebben az egyházban pappá akarják szenteltetni magukat. Ezt Ratzinger bíboros is bevette legutóbbi könyvébe, amikor megállapította, hogy ezt már idõközben a feminista teológusnõk is megérthették volna, az egyház nem jogosult a nõk pappászentelésére.

SF:Az Amerikai Nõi Ordinációs Konferencia mindig is, már 1974 elején azt mondta - és ez az én álláspontom is - hogy mindaddig tiltakoznunk kell a szexizmus ezen strukturális bûne ellen, amíg a hivatalos egyház nõket nem szentel pappá. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldalon viszont mindig is hangsúlyoztuk, nem azért harcolunk, hogy a jelenlegi alárendelési rendszerben szenteljenek pappá nõket, hanem azért, hogy a nõk számára nyitva álljon minden vezetõ hivatal. A papi, a püspöki és a pápai hivatal - ha egy demokratikus egyházban még egyáltalán pápa léteznék - azaz fellépünk az ordinációért a radikálisan megújított egyházban, és az ennek megfelelõ hivatalokért. A nõi ordinációs konferencia ezt az álláspontot képviselte legalább 1978 óta. A két, vagy három évvel ezelõtt rendezett konferencián ezért a "Discipleship of Equals" ("Egyenlõk jézuskövetése") témával a pappászentelés kérdését ebben az összefüggésben az egyházkérdés mögé soroltuk. Európában errõl nagyon félreérthetõ tudósítások jelentek meg, amelyek pontosan azt a dialektikát kenték el, amelyet mindig fenntartott az ordinációs konferencia. És éppen ezért nem tudom, mit olvashatott Ratzinger úr. Csak azt tudom, hogy az én álláspontomat illetõen nem azokat a végkövetkeztetéseket vonhatja le, amelyeket közöl a könyvében. Álláspontomból inkább azt a végkövetkeztetést kellene levonnia, hogy a hierarchikus férfiegyháznak meg kell változnia, meg kell térnie, azzal, hogy más struktúrákat vezet be.

P-F: Van valóságos alapja a követelésnek, hogy a férfiegyház magától új struktúrák mellett tegyen hitet? Nem ígérne több sikert, ha a nõk elfogadnák a diakonátust, amely miatt most panaszkodnak, hogy aztán belülrõl változtassanak valamit a struktúrákon?

SF: Nagyon ellenzem a nõk diakónussá szentelését, mert véleményem összhangban van azzal a tapasztalattal, hogy a társadalomban és az egyházban a nõk a legalantasabb szolgálatokat látják el. És a diakónussá, vagy ahogy helyesen mondhatnánk, diakonisszává szentelés a nõket a legalacsonyabb, a "szolgáltató szintre" helyezné - abba a szolgálatba, amit persze már többé-kevésbé valósítanak is, de szentelés esetén ugyanakkor összekötõdne a hierarchikus rendszer engedelmességi követelményével. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy például az anglikán nõknek 100 évre volt szükségük ahhoz, hogy a diakónusi hivataltól továbblépjenek a papi hivatalig. Ezzel szemben a papi hivataltól a püspöki hivatalig terjedõ lépést tíz év alatt tették meg. Ebbõl egészen világos, hogy a nõk teljes egyenjogúságának elfogadásához a döntõ pont a nõk pappászentelése. Az egyházban a nõk nem láthatnak el "felsõ szolgálatot", mindig a legalacsonyabb szinten kell maradniuk. Ezért azt gondolom, rossz szolgálatot tennénk a nõk diakónussá szentelésének bevezetésével mindaddig, amíg pappá, püspökké, bíborossá, vagy pápává is nem lesznek szentelhetõk.

P-F: Ha a jövõre gondol: Mit remél a nõk számára a világban és az egyházban?

SF: Ha meggondoljuk, mennyi mindent értek el a nõk az utolsó 100 évben, akkor nem lehet kérdés - ha az egyházak életben akarnak maradni - hogy a következõ 100 évben a nõk egyenjogúan fognak együttmûködni az egyházakban és a társadalomban. A társadalomban - és az egyház mindig a társadalom mögött biceg - igen nagy veszélyeket látok, mivel a globalizációt pillanatnyilag valóban a nõk vállán akarják kihordatni. És mivel az egyházban mindig a szentelési, és hasonló kérdések állnak a középpontban, a nõket illetõ szociális igazságosság üzenetét és a figyelmeztetést erre - véleményem szerint - egyáltalán nem hallják meg. Ha azonban a nõk már többé nem érzik magukat az egyházhoz tartozóknak, meg vagyok gyõzõdve róla, hogy az egyházak megszûnnek létezni. Azt hiszem, csak azok az egyházak maradnak fenn, amelyek egyenlõnek tekintik a nõket, és vezetõ hivatalokat biztosítanak számukra. Ha ugyanis megnézem a fiatal nõket - õk egyszerûen már nem olyan türelmesek, mint mi voltunk.

A beszélgetés a Zürichi Paulus-Akadémián a feminista felszabadítási hermeneutika egyik ülése után zajlott le.

XXX

A felszabadítás teológusnõje

Elisabeth Schüssler Fiorenza a nyugati világ egyik legjelentõsebb feminista teológusnõje 1938-ban született Romániában. Menekült gyerekként került Németország Alsó-Frank területére (Würzburg környéke, a ford.), és itt nõtt fel. Teológiai tanulmányai során - elõször Würzburgban, majd Münsterben - ismerte meg amerikai férjét, Francis Fiorenzát. 1970-ben mindketten az USA-ba mentek, ahol Elisabeth Schüssler Fiorenza Indiana államban a Notre Dame katolikus egyetemen kezdett tanítani. 15 évvel késõbb az Episcopal Divinity Schoolhoz szegõdött Cambridgebe, majd a Divinity Schoolhoz Harvardba, ahol ez idõ szerint az Újszövetségi Bibliai Tudomány és Hermeneutika tanszékét vezeti. Leánya most 23 éves.

Világhírét az általa kifejlesztett, az Írások értelmezését szolgáló hermeneutikus módszerrel, mindenekelõtt a "gyanú hermeneutikájával" alapozta meg, amely arra kérdez rá a Bibliát olvasó nõknél, hogy az Írás bizonyos helyei mennyiben járulnak hozzá a nõk, rabszolganõk, rabszolgák, illetve más elnyomottak elnyomásához, vagy felszabadításához. A patriarchátusra vonatkozó "kyriarchátus" általa alkotott definíciója szintén iránymutató a feminista felszabadítási teológiában: "kyriarchátus" azt a fennálló uralkodási rendszert jelzi, amelyben nemcsak minden férfi minden nõt elnyom, hanem amelyikben egyfajta uralmi piramis csúcsán ugyan fehér, tehetõs férfiak állnak, és alul színes, szegény nõk élnek, de a nõk minden szinten, éppúgy, mint a férfiak, részt vesznek más nõk és férfiak kizsákmányolásában. Ebbõl érthetõ, hogy Elisabeth Schüssler Fiorenza szemlélete szerint a nõk pappászentelésének követelése alá van rendelve az egyház az egyház demokratizálásának. (A feminista teológia érthetõ okokból nem egységes. Ezért érthetõ, hogy mivel Schüssler Fiorenza nem szerepel a kötet szerkesztõi között, az 1991-ben kiadott Feminista teológiai szótárban /Gütersloher Verlagshaus/ nem szerepel "kyriarchátus" címszó. A ford.)

Forrás: Publik-Forum 98/13 Fordította: Hampel Károly