Fordulat a keresztény szabadság irányában
Fél évszázaddal elôre gondolkodott - és a római elnyomás ellenére sem vesztette reményét
Õ volt talán a legfontosabb és legnagyobb hatású morálteológusa a katolikus egyháznak a 20. században. Mindenki másnál inkább Berhard Haering vetette meg az alapját a katolikus nõk és férfiak világméretû reformmozgalmainak, a test örömeit is magába foglaló keresztény házasság-értelmezésnek, az õszinteségnek és szabadságnak az egyházban. Haering ezt a munkát korán kezdi el, a pápai kúria tekintélyi ellenállásával szemben, jóval a Második Vatikáni Zsinat elõtt (1962-tõl 1965-ig).
A maga emberbaráti, optimista teológiáját Haering nemcsak Rómában tanította évtizedeken át, hanem a nagy nyári szünetekben mindig Afrikában, Ázsiában és Dél- és Észak-Amerikában is. Ezeken a helyeken "tanult, nyitott szemekkel", különösen a szegények bázisközösségeiben, ahogy ezt hálásan írja.
Aki olvassa önéletrajzát (Geborgen und frei, Herder 1997, Védetten és szabadon), annak számára nem lesz kétséges, hogy századunk legjelentõsebb egyházreformerérõl van szó. Bernhard Haering júliusban halt meg 85 éves korában Gars am Innben, itt van a redemptorista rend teológiai fõiskolája. Boldogító tapasztalatokat szerzett az egyház bázisán, de rendkívül elidegenítõ konfliktusai voltak a hittani hatósággal, az áldatlan "Szent Inkvizíció" utódjával. A régóta híres teológust, a zsinat "elõgondolkodóját" ez a hatóság 1972 óta többször szigorú hittani eljárás alá vonta.
Haering és szókimondó bátorsága mellett szól, hogy minderrõl õszintén és nyíltan beszél. Így meséli: "Amikor ennek a kongregációnak elõször a második embere, majd a harmadik, egy kétségbeejtõen kellemetlen kihallgatás során hangosan rámkiáltott, volt merszem ezt mondani: (De Uraim, ne felejtsék már el ennek a hatóságnak az elõtörténetét!( Erre megdöbbenésemre Hamer érsek, a hatóság titkára ezt a hihetetlen választ adta: (Mi büszkék vagyunk az inkvizíciónk ezen múltjára.("
Bernhard Haering 1912. november 10-én egy tizenkét gyermekes parasztcsalád tizenegyedik gyermekeként jött a világra a Tuttlingen melleti Böttingenben. A szülõk jámbor emberek voltak. Szerény jólétben éltek. Haering 1932-ben belépett a rendbe. Öt nõtestvére apáca lett. Egy fiútestvére elesett az elsõ világháborúban. 1938-ban, röviddel pappászentelése után behívják katonának. Szanitécként Franciaországban és Oroszországban szolgált. A háború után sok szerencsével sikerül hamar hazakerülnie. Folytatja tanulmányait Tübingenben, és 1947-ben már professzor Garsban. 1951-tõl nemzetközi hallgatóságnak ad elõ Rómában. Morálteológiai fõmûve, "Das Gesetz Christi" (Krisztus törvénye) korán, 1954-ben jelenik meg három kötetben. Minden világnyelvre lefordítják, egyre újra kiadják és elképesztõ a hatása. A morálteológiát, amelynek útjából eredetileg ki akart térni, Haering nemcsak megújította, hanem radikálisan megtérítette. És ez sikerült neki. Ellene fordul a morálteológia generációk óta uralkodó dicsõítésének, a "törvénykövetés elcsépelt túlhangsúlyozásának". Mûvét következetesen ráirányítja "Jézus üdvözítõ örömhír-hirdetésének eredeti formájára".
Haering gondolkodása eszményien illeszkedik a zsinat fellendülési hangulatához. Mérvadóan bedolgozik több döntõ jelentõségû zsinati okmányba. Akkor és azóta is sok nehéz kérdésben - születésszabályozás, elváltak kezelése - a haladó teológusok oldalán õ a legelismertebb tekintély. A békülékeny Haering számára ez meghozza a konfliktust az egyházi felsõbbségekkel. Az akkor súlyos gégerákban szenvedõ az ellene folytatott tanbéli eljárást úgy értelmezte, mint el nem várható fegyelmezési kísérletet. Így kritizálta Róma szándékát, hogy bevezesse a különleges hûségesküt, amelyet megköveteltek a teológusoktól, püspököktõl, és mindenkitõl, aki közvetlen hirdetési szolgálatban állt. Ezt írja 1997-es önéletrajza végén: "El sem tudják képzelni, mi történne az egész 'teológiai vállalkozással', ha ebbe mindnyájan belemennénk!" Néhány nappal Haering halála után a pápa csak azért is bebetonozta a hûségeskü kötelezettségét az egyházjogba.
Forrás: Publik-Forum 1998/14. Fordította: Hampel Károly