A cáreftai asszony

Az új tanévre készülve, szeretettel küldöm ezt az elmélkedést. Nagyon sok az új gyerek, ki nálunk szeretne otthonra találni. Nekem segített ez az özvegyasszony, néhány új gyerek befogadásánál a helyes döntést meghozni.

Szeretettel, Csaba t.

Ott, ahol vagy szeress, és bízd Istenre gondjaidat.


Barátomnak,
neked ajánlom e pár sort,
neked, ki éjszakai repülésben keresed utadat:

 Illés próféta idejében az uralkodó réteg bunei, az emberek önzése bezárja az eget, és szegénység, nyomor szakadt az országra. Ebben a reményvesztett világban az életnek s a szeretetnek csodálatos fáklyája a szidoni Cáreftában élo özvegyasszony. Egyetlen, kis gyermeke van, tehát tíze-, húszon éves fiatal özvegy, ki nem magába roskadva tétlen várja a megsemmisülést, hanem az utolsó falat kenyerének megsütéséhez rozsét gyujt. Képzeljük magunk elé: Ott áll az erdo szélén, az országúton, ez az egyszeru, kedves arcú fiatal no, elvesztette a férjét, nincs senkije, semmije, halni készül gyermekével. És most megjelenik valaki, bárki, egy idegen, bajbajutott, éhes ember, és Isten nevében arra kéri, hogy adja át utolsó falat kenyerét, hogy mondjon le a legszentebbrol, a kisfia, és a maga életét jelento betevo falatról. Választania kell az élet és a szeretet között!!!!
Döbbenetes lehetett, Illés prófétának látni, ezt a végtelen jóságot. Azt, hogy ez a fiatal, tiszta lélek meggyúrja az utolsó marék lisztjét, tüzet rak, megsüti a cipót, majd alázattal átnyújtja neki, az ismeretlen idegennek, egy falat kenyeret, s benne szimbolikusan mindazt, amiért olysokk háború dúlt a földön, a megélhetést, az anyagi javakat, mindent.
Ez az asszony az élet s a szeretet között kellett válasszon, s o a szeretet mellett döntött. Irgalom, szeretet, jóság és mélységes hit hordozója ez az asszony. Talán pont e névtelen nonek a jósága és szeretete nyitja meg az eget, és menti meg az "akkori Szodomát" a pusztulástól.

 A mi világunknak megvannak-e a maguk cáreftai lányai, fiai?

Két történetet szeretnék megosztani:
Egyik gyermekünk, hatalmas szeretettel csüng az o édesapján, egy nagydarab durva kinézetu roma férfin. Megcsodáltam, ezt a szeretettet, és egy alkalommal rá is kérdeztem,hogy mibol fakad, ez a ragaszkodás. Egy nagyon érdekes történetet mondott el ez a tizenéves kislány: Négyéves korában leforrázta magát véletlenül, az apa kétségbe esetten szaladt, vele a korházba, a gyermeket befogadták, tisztességesen ápolták, de az apa kintt kellett maradjon, a korház elott. A kislány elmondta, hogy o fent az ablakban, édesapja lent az udvaron sírt. Az apa haza ment, és felforrázta a vizet, és beledugta a kezét a lobogó vízbe. Így perceken belül o is ott lehetett a lánya mellett a korházba, s ha nem is egy korteremben voltak, mégis alkalma volt, ápolni a lányát.
 
A minap egy többgyermekes családnál voltam látogatóban. A gyermekek nálunk vannak az intézetben, de a nyári vakáció egy részét otthon töltik. Ez a család egy kis garázsban lakik. Az egyetlen ágyat átengedték a szülök a gyermekeiknek, s így ok, a szülök kint a szabadban eszkábált egyszeru heveron alszanak. Az édesapa szegénységét szégyellve, próbáltamagyarázni, hogy végül is kintt a szabad ég alatt, jobb a levego, csak aza baj, hogy az augusztus végi hajnalok harmata egészen átáztatja az ágynemut és a hajukat.
 
Ezeknek az embereknek szélsoséges helyzetekbe kerültek, és dönteniük kellett a szeretet, és saját épségük, kényelmük, érdekük között. Egyszeruségükben, szegénységükben, döntöttek, szeretet mellett döntöttek.

Hiszem, hogy világunkat nem a nagyok, az uralkodók formálják, mentik meg, hanem az egyszeru cáreftai özvegyasszonyok, akik a maguk névtelen hosiességével - talán csak egy kis falat kenyérrel -, bizonyítják, hogy az emberi nem, minden bune ellenére hordozza, az Istengyermekségének csodálatos vonásait. Mikor elhatalmasodik akár egyéni, akár mindannyiunk világában a bun, az önzés, a balgaság, és sötét lesz még az ég is, akkor nem a nagy politikai elemzések, kétségbeesett magunkba roskadás, vagy a pánikba esett menekülés a megoldás, hanem az irgalmas szeretet, a jóság, az önzetlen szolidaritás és az Isten irgalmában való végtelen hit. Igen: ott, ahol vagy szeress, és bízd Istenre gondjaidat. Ez az egyetlen út, mely kivezethet bennünket, bunökben megtöretett világunkból. Bármi is történt, legyünk bár önön, vagy mások bunei miatt halálra sebzettek, a kilátástalan betegségek útvesztojében, ott, ahol vagyunk, bunbánó szívvel, alázattal kezdjük el szeretni, azt, akinek a legnagyobb szüksége van a szeretetünkre. És bízzunk abban, alázattal ki jónak látott megteremteni, és meghívni az o országába.

Böjte Csaba OFM